Janikovszky Éváról neveztek el parkot Erzsébetvárosban

Janikovszky Éva, Kossuth-díjas és József Attila-díjas írónőről nevezte el a Dob utca 37. telken kialakított parkot Erzsébetváros képviselőtestülete szerdán megtartott ülésén – olvasható a kerület honlapján.

fk | 2022. november 17. |

Az önkormányzati honlap szerint a testületben vita alakult ki a park elnevezéséről, ahol már áll Janikovszky Éva szobra. A Fidesz képviselői, Radics Béla és Ripka András – bár nem vitatták a névadó kvalitásait – a döntés ellen foglaltak állást, az író férjének szerintük még nem teljesen tisztázott politikai tevékenysége miatt. Kispál Tibor, Bárdi Zsuzsa, Szücs Balázs alpolgármesterek Niedermüller Péter polgármesterrel azonban együtt úgy érveltek, hogy Janikovszky Éva, akinek műveit 41 országban adták ki, a magyar irodalom európai súlyú alakja, alkotói súlyát nem lehet megkérdőjelezni.

Janikovszky Éva olyan gyerekeknek írt, akikből felnőtt lesz és olyan felnőtteknek, akik gyerekek voltak egyszer
Janikovszky Éva olyan gyerekeknek írt, akikből felnőtt lesz és olyan felnőtteknek, akik gyerekek voltak egyszer

Már a sokadik generáció nő fel Janikovszky Éva könyvein, aki éppen ma lenne 95 éves. Írót valószínűleg ennél nagyobb öröm nem érhet, és Janikovszky is azt vallotta, nincs nagyobb elismerés annál, minthogy a gyerekek és a szülők, nagyszülők ismerik a könyveit.

Tovább olvasok

Az utóbbi időben egyre jobban előtérbe kerül az igény, hogy női alkotókról is nevezzenek el utcákat, tereket, parkokat. Nemrég írtunk arról, hogy a valós vagy fiktív személyekről elnevezett utcák és közterek mindössze 10 százaléka viseli nő nevét Budapesten. Ezen belül csupán 5 olyan közterületet találtunk, amelyik írónő nevét őrzi. A kezdeményezéseknek köszönhetően nemrég lett egy Szabó Magda sétány a II. kerületben és egy Polcz Alaine park a XII. kerületben.

via 24.hu

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Janikovszky Éva olyan gyerekeknek írt, akikből felnőtt lesz és olyan felnőtteknek, akik gyerekek voltak egyszer

Már a sokadik generáció nő fel Janikovszky Éva könyvein, aki éppen ma lenne 95 éves. Írót valószínűleg ennél nagyobb öröm nem érhet, és Janikovszky is azt vallotta, nincs nagyobb elismerés annál, minthogy a gyerekek és a szülők, nagyszülők ismerik a könyveit.

...

Az író Janikovszky Éva már ott van a kamasz Kucses Éva naplójában

A Janikovszky Éva által bő nyolcvan éve vezetett füzetek most végre könyv alakban is megjelentek, a Naplóm című kötet pedig az 1938-1944 közötti időszak kamaszéveit villantja elénk.

...

Janikovszky Éva: Az a vicc, hogy minden nap ír az ember, és a végén van egy egész könyv (PODCAST)

Évtizedekig egy komódban pihentek Janikovszky Éva gyerekkori naplói, ezek a füzetek pedig kötetbe rendezve tavaly jelentek meg a Móra Kiadó gondozásában. A Naplóm 1938-44 című könyvet az őszi Margón mutatták be, hallgassátok vissza a beszélgetést!

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

A hét könyve
Kritika
Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről
Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Születésnapi interjú és pingpongozás a 70 éves Garaczi Lászlóval.