„Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol” – írja memoárjában Térey János. A halála előtti években ezen a könyvön dolgozott, közölt is belőle néhány fejezetet Egy cívis vallomásai alcímmel, azt azonban senki nem sejtette, hogy terjedelmes részével elkészült. A Boldogh-ház, Kétmalom utca című emlékiratot befejezni már nem tudta, de a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta. 

Térey a.k.a. Godfather Termann hagyatéka - Könyves magazin

Építésznek készült, de költő lett, aki minden művével kockáztatott. A kilencvenes évek közepén rapverseit kötetbe rakta, a nagy német mitológiával ugyanolyan bravúrosan küzdött meg, mint 1956-tal vagy a budai középosztállyal. Konzervatív punk volt, aki soha nem akart megfelelni vagy megalkudni. Különös nyelvi teremtőerővel bírt, új utakat keresett a magyar irodalomban.

Az emlékiratban debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. A meghatározó családi kötelékekről, a család eredetének kutatásáról, a szülőváros kulturális és történeti hagyományairól mint a személyiségét, a nevelődését formáló együttes hatásokról számol be ez a lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott vallomásfüzér. Az emlékirat fent idézett mondata arról tanúskodik, hogy nem csupán a szemérmesség, az érzelmességtől erősen ódzkodó alkat, de a feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli ősök elképzelt-kutatott élete és az örökölt-átélt traumák is nehezítették a szerző számára ezt a soha el nem odázott munkát, amely a Térey-hagyaték végességében „egy cívis vallomásai”-ként elénk tárul.

Térey János utolsó kötete önmagunkkal szembesít - Könyves magazin

Amint az a fülszövegben olvasható, Térey János posztumusz kötetének kompozícióját még ő maga állította össze, de a megjelenését már nem érte meg. Egyik legjelentősebb kortárs írónk, költőnk, drámaírónk halála visszafelé óriási súlyt helyez a karcsú kötetre. Létösszegzést, végső üzenetet, halálsejtelmet keresünk a versek és prózai sorok között - de szerencsére nem találunk.

A könyvből a Nyugati tér blogon lehet egy eddig publikálatlan részletet elolvasni, amelyben az 1986-87 körüli időszakról, a nagy hóról és a 18 éves Téreyről tudhatunk meg többet:

„1986-ról nyolcvanhétre virradóra tehát dagonyáztam a nihilben. Beköszöntött első zacckorszakom. Hajnalban keltem. (Azóta csak hazautakból ismerős ez a napszak, borgőzösen vagy a nélkül.) Kilencszáznyolcvanhét: a klórral dúsított csapvíz, ha cigányútra téved. Pókhálós palack alján nem kotyog maradék bor. Kilencszáznyolcvanhét a vizesre sírt kispárna.”