Térey János a 2018-as Margón (Fotó: Valuska Gábor)
Negyvennyolc éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Térey János író, költő, drámaíró, műfordító.
Térey János 1970-ben Debrecenben született. 1989-től 1991-ig magyart és történelmet tanult a budapesti Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészkarán, 1998 óta szabadfoglalkozású író. Asztalizene című kötetével 2008-ban elnyerte az Aegon-díjat, egy pár éve készült kisfilmben íróságról, építészetről is mesélt.
Az Asztalizene a 2006-os budapesti utcai zavargások idején játszódik, az akkori szereplők, ahogy a Protokoll szereplői is, A Legkisebb Jégkorszakban újra előkerülnek. Utóbbi kötet megjelenésekor interjúztunk is vele, akkor például a következőket mondta a regényírásról:
Balzac vagy Zola vállalása, a gigászi regényfolyam akkora falat, amit én mint fiatal alanyi költő, húszévesen elképzelhetetlennek tartottam a magam gyakorlataként, de még így, bő negyvenévesen is tartok tőle. Ha meg kellene ígérnem, hogy életem végéig egybefüggő történetet írok, akkor azt mondanám: bocs, de mégsem. Most úgy érzem, hogy ebben az életben több regényt nem írok, mert a regénynek elképesztő energia- és időszükséglete van. És szeretném, ha élni hagyna. Persze őrületes ajándék is: elképesztő sodra tud lenni, és boldogság évek után befejezni. Jó dolog látni, ha a család nyugalma sem mindig sínyli meg a tényt, hogy fanatikusa vagyok a munkának. Egy éve fejeztem be az első, vágatlan kópiát. Ami azóta tart, az a finommegmunkálás.
Abban az évben egyébként az ötvenes listánkon második lett A Legkisebb Jégkorszak, amely korábban a hét könyve is volt nálunk.
Térey János ugyanakkor írt regényt, tavaly jelent meg a Káli holtak (ez akkor a hét könyve is volt nálunk, ITT írtunk róla), akkor ezt mesélte nekünk:
A Protokoll a diplomácia világában játszódik, A Legkisebb Jégkorszak fent a hegyen, a felső tízezer világában. Ezzel szemben a színház és a film sokkal inkább az én világom is, együtt sírunk, együtt nevetünk ennek a világnak a hőseivel, amikor együtt dolgozunk.
A tavalyi Margón Veiszer Alinda beszélgetett vele, akkor beszámolónkban a következőket írtuk:
Térey elárulta, hogy mindig akart írni egy balatoni regényt, egy művészregényt és egy olyat, ami egy filmforgatásról szól. Nagyon foglalkoztatják a művészi dilemmák, hogy mi az, amit még el lehet vállalni („Van olyan mennyiségű reklámfilm, amiből még büntetlenül vissza lehet jönni”), és a maga részéről elmondta, hogy olyan munkát nem vállal el, amiről azt érzi, hogy neki ahhoz íróként nincs köze.
Rengeteget dolgozott színházban, főbb színpadi bemutatói:
A Nibelung-lakópark (2004., Krétakör Színház, rendező: Mundruczó Kornél)
Kazamaták (Papp Andrással - 2006., Katona József Színház, rendező: Gothár Péter)
Asztalizene (2007., Radnóti Színház, rendező: Bagossy László)
Protokoll (2012. Radnóti Színház, rendező: Valló Péter)
Paulus (a verses regény színpadi változata. 2013., Bethlen téri Színház, rendező: Makranczi Zalán)
NIBELUNGbeszéd (A Nibelung-lakópark I-III. rész, 2014, Ódry Színpad, rendező: Rába Roland)
Budapest visszatérő helyszíne, alanya és tárgya volt Térey írásainak: az Átkelés Budapesten című kötetének bemutatóján például arról beszélt, hogy egy nyolcvanas évekbeli helytörténeti vetélkedőn jött rá, hogy a város mennyire fontos neki. Erről a könyvéről ITT írunk részletesebben. 2015-ös interjúnkban ezt mondta a városról:
Budapest elpusztíthatatlan, ez alaptézis
A Könyvesblogon és a Könyves Magazinban több olyan szöveget is olvashattok, melyet Térey János egy-egy tematikus számunkba vagy felkérésre írt. Ezek közé tartozik például a Keleti nyitás című írása, vagy a Balaton-számunkban megjelent Szűz Mária Monoszlón című novellája.