Építésznek készült, de költő lett, aki minden művével kockáztatott. A kilencvenes évek közepén rapverseit kötetbe rakta, a nagy német mitológiával ugyanolyan bravúrosan küzdött meg, mint 1956-tal vagy a budai középosztállyal. Konzervatív punk volt, aki soha nem akart megfelelni vagy megalkudni. Különös nyelvi teremtőerővel bírt, új utakat keresett a magyar irodalomban. Negyvennyolc éves korára óriási életművet írt meg, miközben a történeteket is költészetként mondta el. Térey János június 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Huszonegy évesen bújt ki Kemény István köpönyegéből, költészete eredeti, lendületes és nagyon kortárs volt - az első köteteitől kezdve. A természetes arrogancia, a Tulajdonosi szemlélet vagy az első prózakötete, a Termann hagyományai már megjelenésekor, Térey huszonpár éves korában megmutatta, hogy új és erős hang jelent meg a magyar irodalomban. Negyvennyolc évesen úgy halt meg, hogy meghatározó és komoly életművet hagy hátra. Folyamatosan kereste a témát, de még többet foglalkozott azzal, hogy a témáin fogást találjon: verses regényt, közéleti lírát, novellát, színpadi művet, regényt is írt. A sokszínű életmű nem a bizonytalan útkeresést jelentette esetében, hanem az örökös játékban meglévő inspratív izgalmat. Ki másnak jutna eszébe megírni egy magyar disztópiát verses regényben? A budapesti színházvilágot egy zombifilmforgatással keverve? Térey úgy dolgozta egymásba a nyelvi regisztereket, a műfaji elvárásokat vagy a magaskultúrába a populárisat, amilyen bátran és pofátlanul ezt Quentin Tarantino filmrendezőként csinálja.
Fotók: Valuska Gábor
Tegyük hozzá, hogy Térey ritkán írt olyat, amivel nem lepte meg a kritikusokat, és olvasóként ezt tartottam a legfantasztikusabb képességének: miközben költői képeire, versbeszédére, stiláris tűzijátékára alaposan rá kellett hangolódni, vagyis nem adták könnyen magukat, mégis beszippantottak. A populáris kultúrából is bátran építkezett, a Tulajdonosi szemlélet és a Térerő című versesköteteibe bedolgozta rapverseit is, ami persze, hoppá!, alaposan meglepte a kritikusokat, ami nem csoda, ritkán idéznek verseskötetben egymás mellett Ganxsta Zoleet és József Attilát. 1998-ban alakította meg a Nyelvterület nevű irodalmi rapzenekart Pozó Terror, Godfather Termann és A Peer, vagyis Poós Zoltán, Térey János és Peer Krisztián. Még az is lehet, hogy a magyar slam poetry előfutára volt. A lemezjátszóknál Mangó és Titusz. Ezeket sem szabad elfelejteni, amikor a váratlanul és fiatalon elhunyt Aegon- és Babérkoszorú-díjas költőt gyászoljuk.
Miközben 1998-ban a magyar rap megváltásán dolgozott, a Paulus című verses regényét írta, amelyben egyszerre tudott populáris, archaikus, sznob és fogyasztható lenni. A rendszerváltás utáni magyar irodalom ún. alapművét, ami 2001-ben úgy rántott magába a megidézett Anyeginnel, Mészöly Miklóssal, a sztálingrádi csatával, a hackerből hackervadásszá átalakuló főhőssel és a tarzuszi apostollal, hogy ehhez képest nekem minden kortárs irodalmi mű kényelmesen unalmas szöveg volt. A könyvben ráadásul olyan generációsan legendássá váló helyek szerepeltek, mint a Tütü Tangó vagy a Ráckert. Mert a debreceni Térey nagyon budapesti volt: ismerte és megélte a helyeket, a város a lába alatt lépésről-lépésre vált történetté. Különös vonzódása a városokhoz (például Sztálingrád, Drezda, Budapest, Debrecen) és az épületekhez érthető, hiszen építész akart lenni, mégis költővé vált. A forma és a szerkezet iránti rajongása viszont mindvégig megmaradt.
Miközben Térey a Paulus hackerén dolgozott, 1999-ben bemutatták a felforgató erejű Mátrixot. Három évvel a szeptember 11-i támadások után a Nibelung-lakópark wagneriánus világába úgy hozta be a terrortámadásokat, mintha egy külpolitikai látó kottájából játszana. Az év végi listák és díjátadók kedvencét, A Legkisebb Jégkorszakot, vagyis a posztklímakatasztrófa utáni társadalom emberi kapcsolatait akkor írta meg, amikor még nem volt napi téma a jógaóráktól a bulinegyedig mindenhol, hogy 3-4 fokot emelkedik a hőmérséklet, és a szívószálak tűszúrásokként sebzik meg az anyaföldet. A kiüresedő belvárosi művészeti (színházi) életet balatonfelvidéki zombik mandineréből írta meg. Miközben zeitgeistot lélegzett, a nyelv, a forma és a költészet érdekelte a történetmesélésben is. Térey nagyszerűségét képtelenség megragadni, könyvei megkövetelték, hogy olvasóként szabadesésben közelítsük műveit, amelyek nélkülöztek mindenféle védőhálót vagy biztosítókötelet. Makacs volt és tehetséges, aki soha nem a meglévő irodalmi rendet akarta felrúgni, hanem újat akart létrehozni.
Elment az egyik legkiválóbb kortárs költő - Térey Jánosra emlékezik az irodalmi élet
Fotó: Valuska Gábor Negyvennyolc éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Térey János, halála megrázta a kortárs irodalmi életet. Az írók, költők és a kiadók folyamatosan emlékeznek az oldalaikon, ezekből válogattunk ki párat. - írja Térey János halálára a Jelenkor Kiadó főszerkesztője, Nagy Boglárka.
Lana del Rey, a Metallica, PJ Harvey, a Cure, a Red Hot Chilli Peppers, Gershwin, Aphex Twins, Radiohead és Kate Bush szól A Legkisebb Jégkorszak hátterében, aminek történetét az izlandi vulkán, az Eyjafjallajökull indítja be. A Duna befagyott, az éghajlat megváltozott, de Térey itt is csak az egyént és az emberi kapcsolatokat kutatta. Ahogy a versbe szedett regény előzményeinek tekinthető Asztalizene című színdarab vagy a Protokoll: univerzumot kezdett építeni, a szereplők vissza-visszatértek. Azt írtam A Legkisebb Jégkorszakról, hogy
"A sztori nem bonyolultabb a legnagyobb felbontásban elkészített Feszty-körképnél, sőt nagyszabású, mintha csak Michael Bay lenne a látványtervezője: Térey igazi panorámaképet készít a budapesti felső középosztályról, amiről igazából nem sokat tudunk az elmúlt években."
De nagy mű született. Mondjuk Térey pályáján nem először - ezért döbbenetes az életmű, amit itt hagyott számunkra.
Térey nevének hallatán az emberek azt vágnák rá, hogy költő, és persze nem tévednének, de azt meg kell említeni, milyen erős kortárs színházi szerzővé vált negyvennyolc éves korára. Alföldi Róberttel, Bagossy Lászlóval, Gothár Péterrel, Kovalik Balázzsal és Mundruczó Kornéllal is dolgozott együtt színházban, nem lenne rossz velük átdumálni, mit jelentett Térey a kortárs színháznak. A színházi emlékezetem egyik legzseniálisabb darabját, a Nibelung-lakóparkot is ő írta, a már nemzetközileg befutott, de színházban még kezdő Mundruczó a budai Sziklakórházban olyan előadást hozott létre a Krétakörrel, amit soha nem fogok elfelejteni. Egyszerre volt fullasztó és felszabadító a légópincemagányban bontakozó lakóparki káosz, ami találkozott a wagneriánus nagyzolással.
A Katona József Színházban bemutatott Kazamaták volt kronologikusan a második nagy színházi dobása, amiről Spiró György azt mondta, hogy
"Ha igazat akarnak megtudni 56-ról, olvassák el Papp András és Térey János Kazamaták című drámáját, amely meggyőződésem szerint az utolsó száz év egyik legjobb drámája. Ez a forradalom első igazán irodalmi ábrázolása, mert ideológiamentesen, a napi politikától függetlenül csak és kizárólag emberi magatartásokat, indulatokat és érzelmeket mutat be, vagyis a szó igazi értelmében filozofikus. Nagyszabású és rémisztő mű, olyan, mint az ember".
A legnépszerűbb színpadi munkája mindezek ellenére a Radnóti Színházban bemutatott Asztalizene volt, amelyben a katasztrófába fulladó augusztus 20-i ünnepséget is megírta. Nem írói számításból, hanem mert mindig az érdekelte, amiben benne vagyunk. Olyan rétegzett előadás volt, hogy mindenkihez tudott szólni, csak mindenkinek mást-mást mutatott magából. A Nibelung óriásvíziójából, a vizualitásban és erős hatásokban gondolkodó Mundruczó a sikerei csúcsán lévő Krétakörrel mennybe ment, majd az Asztalizenével ugyanezt a sikert a Radnótiban úgy ismételte meg, hogy a Svábhegy középosztályát mutatta be és szedte darabokra, persze megint pontosan és szórakoztatóan.
Aki már most tudja, hogy mit veszített a magyar irodalom Térey halálával, az nem mond igazat. Ebben az írásban a költészetéről, esszéiről nem esik szó, abban sem vagyok biztos, hogy az életműben ezeket a csomópontokat kell kiemelni, de abban biztos vagyok, hogy számomra ilyen volt Térey: egy-egy új kötet megjelenésekor vakmerően az egész addigi munkásságát kockára tette. Negyvennyolc évesen, a folyamatosan épülő, alakuló és változó életmű ebben a pillanatban felmérhetetlennek tűnik. Csak azt látni, milyen súlyos és izgalmas életművet hagyott hátra, amit egyfelől ismerünk, másfelől újra felfedezésre vár.
Június 5-én, szerdán 19 órától Térey Jánosra emlékeznek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
