Amikor Stanley Kubrick a Ragyogáson dolgozott, a saját filmjét szerette volna megalkotni, és éppen ezért jelentősen eltért King eredeti víziójától. Kubrick a regényt csak kiindulópontnak akarta használni, nem olvasta el Stephen King forgatókönyvét és nem is kívánt együttműködni vele egy új megírásában.
Mindehhez persze köze volt annak, hogy Kubrick mit gondolt a filmkészítésről és az adaptálásról. A rendezőnek jó pár olyan filmje volt, amelyet könyvekre alapozott, és ennek főként az volt az oka, hogy azt gondolta, akkoriban nem voltak olyan tehetséges fogatókönyvírók, akik felértek volna a nagy regényírókhoz. Az adaptálás pedig lehetőséget adott, hogy tiszta és objektív képet alkosson egy történetről. Kubrick úgy tartotta, ha másvalaki történetét olvasod, akkor részed lehet abban a soha vissza nem térő élményben, hogy először olvasd. Egy eredeti történettel ezt nyilván nem lehet megcsinálni. Kubrick egyébként Diane Johnsont kérte fel, hogy segítsen neki A ragyogást nagyvászonra adaptálni.
Egy dokumentumfilmben (A Night At The Movies: The Horrors of Stephen King) King felidéz egy telefonhívást, ami közte és Kubrick között zajlott. A rendező azt bizonygatta neki, hogy a kísértettörténetek alapvetően optimisták, mert egyfajta halálon túli életet képviselnek. Amikor pedig King megkérdezte tőle, hogy szerinte a pokol is optimista képzet-e, akkor azt válaszolta, ő nem hisz a pokolban. Ez a beszélgetés az egyik jele volt annak, hogy mennyire eltérő volt kettejük elképzelése a világról. King hitt a hagyományos, bibliai képzetekben, amelyekben elválik egymástól jó és rossz, és amelyben a szellemek és a démonok a gonoszhoz tartoznak. Kubricknak viszont egy sokkal pesszimistább és árnyaltabb képe volt arról, hogy mit is jelent a horror.
A nézeteltérésük megmutatkozott abban is, hogyan tekintettek Jack Torrance karakterére, akit Jack Nicholson játszott az 1980-as filmben. King abban hitt, hogy Torrance alapvetően jó fiú, akit csak a gonosz erők terelnek más irányokba. Kubrick viszont elmosta a hagyományos morális kérdéseket azzal, hogy pszichopatának ábrázolta.
„Szerintem a Ragyogás gyönyörű film, fantasztikusan néz ki, ahogy korábban is mondtam, olyan, mint egy szép nagy Cadillac, amiben nincsen motor” – mondta King, aki nehezményezte, hogy Jack Torrance karakterének nincsen meg az igazi szerepe a filmben. Míg a könyvben szerinte Torrance olyan figura, aki folyamatosan küzd a saját józan eszével, végül pedig elveszíti azt, addig Kubrick filmjében nem jelenik meg ennek a tragédiája, mert már alapból őrült és csak egyre őrültebb lesz. Nincs meg az igazi átalakulás.
Stephen King annyira utálta a Kubrick-féle feldolgozást, hogy inkább készített maga egy háromrészes horror minisorzatot a regényéből 1997-ben. Bár ez az adaptáció sokkal inkább hű volt a könyvéhez, nem volt meg benne Kubrick filmjének művészi ereje. King egyébként úgy fogalmazta meg a különbséget, hogy az a baj Kubrick feldolgozásával, hogy nincsen lelke, nincsen középpontja a képeknek. A könyvet ő tragédiának szánta, és azért volt tragédia, mert az emberek szerették egymást benne. A Ragyogásban ezzel szemben nem lehetett meg ez a tragédia, mert nem volt mit veszteni.
Forrás: Far Out
Cikkeink Stephen Kingről:
Stephen King a mindennapjainkban találta meg a gonoszt - Stephen King és a horror lélektana
Stephen King új befejezést írt a Végítélethez
Stephen King tíz kedvenc könyve
Stephen King legújabb krimijének gyerek főhőse a halottakkal társalog
