Richard Osmannel mostanában gyakran előfordul, hogy vadidegenek az utcán Helen Mirren színésznő nevét kiáltják utána. A dolog megfejtése viszonylag egyszerű: A csütörtöki nyomozóklub című krimije (olvass bele ITT) az elmúlt év egyik legnagyobb könyves bestsellere volt, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg. Az olvasók fantáziáját meg persze izgatja, hogy vajon ki játszhatná a rejtélyes bűneseteket felgöngyölítő négy nyugdíjast, az Oscar-díjas Mirrent pedig különösen az egykori kém, Elizabeth szerepében tudnák elképzelni.
Osman ugyanakkor nem tudta (vagy nem akarja) megmondani, ki játssza majd Elizabeth-et, a Guardiannek nyilatkozva annyit közölt, hagyja a filmeseket, hogy végezzék a dolgukat, ő pedig a sorozat harmadik részével bíbelődik inkább. Mivel a tévés műsorvezetőként dolgozó Osman Nagy-Britanniában ismert és népszerű, az első részt titokban írta, és a külföldi sikerek adták meg neki azt az önbizalmat, ami az írás folytatásához kellett. Most azt mondta, hogy írónak lenni nagyon kemény dolog, és íróként nagyon nehéz áttörést elérni, ennek a jelentőségét pedig soha nem becsüli alá. Példaként Val McDermidet hozta fel, aki riporterből lett krimiíró, és Mark Billinghamet, aki stand-uposként lett ismert, és aztán nyergelt át a krimiírásra. Osman szerint senki nem születik krimiírónak, ő maga pedig azért ír krimit, mert olvasóként is az ilyen típusú könyveket szereti.
Az interjúban szót ejtett még a családjáról: édesanyja egyedül nevelte fel őt és a testvérét, a ma már zenészként dolgozó Matet. Osman és a fivére nagy szeretetben nevelkedett, de az apja egyáltalán nem vett részt az életükben. Már felnőttként próbálták felvenni vele a kapcsolatot, de nem tudtak közelebb kerülni egymáshoz. Amikor öt éve meghalt az édesapja, sírt a temetésén, de nem a férfi miatt, akit jóformán nem is ismert, hanem azért a kapcsolatért, ami kimaradt az életükből.
Az édesanyjával ugyanakkor a mai napig szoros a kapcsolata: az asszony egy idősotthonban él, ez adta az ötletet is ahhoz, hogy négy hetven felettit tegyen meg a regény önjelölt nyomozóinak. Az anyja ugyanakkor aggódott az első könyvnél, és A csütörtöki nyomozóklubot "vak pánikban" olvasta el, mert attól félt, hogy a fia túlságosan is erősen inspirálódott az ő és a barátai életéből. A második könyv kéziratát mindenesetre már sokkal nyugodtabban olvasta. Osman egyébként azt mondta, hogy csak pozitív visszajelzést kapott eddig az idősotthon lakóitól, aminek az is lehetett az oka, hogy íróként egyáltalán nem volt leereszkedő velük szemben. És bár igaz, hogy olyan emberekként ábrázolja őket, akik szeretnek iszogatni meg szerelmi ügyekbe bonyolódni, de szerinte ez sokukra igaz. Egyszerre veszi őket komolyan és könnyedén, ez a kombináció pedig mindenkinek bejött.
Richard Osmannel mi is interjúztunk májusban, a második kötetről akkor a következőket mondta:
"Az lesz a címe, A férfi, aki kétszer halt meg. Az első könyv legvégén valaki becsúsztatott egy levelet Elizabeth ajtaja alatt, és a folytatás legelején ki fog derülni, hogy ki írta a levelet és mi áll benne, ez pedig feje tetejére állítja mindenki életét. A második könyv cselekménye pedig ekörül a levél körül fog forogni, meg persze azon személy körül, aki becsúsztatta. Többet nem árulhatok el róla. Még annyit, hogy mindenki, aki életben volt az első könyv végén, vissza fog térni a másodikban."
