Meghalt Ragályi Elemér

Meghalt Ragályi Elemér

83 éves korában elhunyt Ragályi Elemér Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező.

ro | 2023. március 30. |

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ragályi Elemér, rövid ideig tartó, méltósággal viselt betegségben, a mai napon elhunyt. Kérjük mind a közvéleményt, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a család gyászát” – tudatta a Telex szerkesztőségével az operatőr családja.

Ragályi Elemér 1939. április 18-án született Rákosligeten. 1957-től a Mafilmnél volt világosító, laboráns, segédoperatőr és felvételvezető. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett operatőri diplomát, és pályája során olyan rendezőkkel dolgozott, mint Sándor Pál, Elek Judit, Rózsa János, Grunwalsky Ferenc. Rengeteg adaptáció is fűződik operatőrként a nevéhez, így a többi között a Régi idők focija, a Kakuk Marci, Az ajtó, az 1945.

Filmjei számos díjat nyertek: 1990-ben megkapta a Cable ACE-t, (az Amerikai Operatőrök Szövetségének televíziós díja) Legjobb Operatőr díját a The Josephine Baker Story című HBO produkcióért. Az Emmy-díj nyertes Raszputyin című filmnek volt az operatőre, és az A gyilkosok köztünk vannak (Murderers Among us: The Simon Wiesenthal Story) című film fényképezéséért újabb ACE-díjjal jutalmazták. 1991-ben, Xavier Koller svájci rendezővel készített filmjéért, A remény útjáért a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díj sikerében osztozott.

Forrás: Telex, filmhu

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Meghalt Tamás Gáspár Miklós

2023. január 15-én, vasárnap hosszú betegség után meghalt Meghalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, publicista - erősítette meg hírt a család az MTI-nek. 

...

Meghalt Gerő András történész

Hetvenéves korában súlyos betegség után meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész.

...

Meghalt Kabai Lóránt költő

45 éves korában meghalt Kabai Lóránt költő, író, szerkesztő, vizuális művész. A hírt a családja osztotta meg, pár nappal azután, hogy felhívást tettek közzé eltűnéséről.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén