Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk című kolozsvári hetilap szerkesztőjeként dolgozott, majd Magyarországra települt.
1979 és 1982 között az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de "ellenzéki magatartása" miatt elbocsátották. Ezt követően az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.
A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja. 1985-ben az ellenzéki csoportok monori találkozójának résztvevője volt.
1989-ben Budapest 14. választókerületében, az ott lemondott képviselő helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője volt, 1992-94 között pedig a párt Országos Tanácsa elnökeként tevékenykedett. 1990-től 1994-ig a SZDSZ országgyűlési képviselője volt, 2000-ben kilépett a pártból.
1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora volt.
2002-től az ATTAC Magyarország társadalmi fórum alelnöke. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója. 2009-ben a Zöld Baloldal Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje; az év október 23-án Húszéves a Köztársaság Díjjal tüntették ki. 2010-2011-ben a Zöld Baloldal elnöke volt.
2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) kapta "kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, publicisztikai és közéleti tevékenysége elismeréseként". A kitüntetést 2016-ban visszaadta. 2020-ban Budapest díszpolgárává választották.
Legutóbbi kötetet Antitézis címmel jelent meg 2021-ben a Kalligramnál.
