Józsefvárosi tűzfalra kerültek a Pál utcai fiúk

Józsefvárosi tűzfalra kerültek a Pál utcai fiúk

ro | 2022. július 05. |

A józsefvárosi Leonardo da Vinci utca egyik régi házának a tűzfalára kerültek fel Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének szereplői (tervező: Buzás Aliz). A Színes Város Csoport művészei a híres üveggolyós jelenetet festették fel - ezt a 8. kerületben a Práter utcában egy szoborcsoport is megidézi. A regény szerint az egész cselekmény a kerületben játszódik: itt van a címbeli Pál utca, és a Múzeumkertben játszódik a most megfestett üveggolyós jelenet is. 2019-ben ráadásul a Füvészkert is emléket állított a regénynek, és az egyik medencéjében helyezték el Nemecsek Ernő szobrát.

Molnár Ferenc 1905-ben a Tanulók Lapja ifjúsági hetilap kérésére kezdte írni A Pál utcai fiúk című regényét, amely 1907-ben került az olvasók elé. A mai napig az egyik legismertebb magyar regény: ötödik osztályban kötelező olvasmány, de külföldön is nagyon népszerű, Olaszországtól Brazílián át Japánig ismerik. Több adaptációja létezik, a Vígszínház 2016 óta játssza a darabot; Grecsó Krisztián, aki színpadra írta a regényt, azt mondta annak idején, hogy ez a könyv volt élete első katarzisa. Pár éve újraolvastuk a regényt. "A valós törésvonal nem Bokáék csapata és a füvészkertiek között, hanem az erősek és a gyengék között húzódik – felnőtt olvasóként ez volt a legmeghökkentőbb tapasztalat" - írtuk akkor. A teljes kritikát itt elolvashatod:

NEMECSEK az nem kisbetű
NEMECSEK az nem kisbetű

A Pál utcai fiúkat mind ismerjük, de olvasmányélményeink többnyire a távoli múltba nyúlnak, ezért kíváncsiak voltunk, milyen több évtized után, „felnőtt fejjel” újraolvasni.

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Bödőcs Tibor: Nem voltam olvasó, de A Pál utcai fiúkon sírtam

...

Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk életem első katarzisa volt

...

10 érdekesség Molnár Ferencről, aki ismerte Budapest összes jellegzetes alakját

Hetven éve halt meg New Yorkban Molnár Ferenc, a világszerte ismert és kedvelt magyar színműíró, A Pál utcai fiúk című szerzője. Vérbeli fővárosi publicista volt, darabjaival elsődlegesen szórakoztatni akart, de azért olykor odaszúrt egyet-egyet a polgárságnak.

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...
Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén