Nyílt levélben kéri számon a könyvszakma Polt Pétert az Alexandra-ügy miatt

A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége (MKÉSZ) nyílt levelet írt Polt Péter legfőbb ügyésznek az Alexandra-botrány miatt, amelynek négy éve nincsen megoldása – adta hírül az Index.

fk | 2020. december 10. |

Négy évvel ezelőtt a hazai könyvszakma súlyos helyzetbe került: eltűnt az Alexandra Könyvesbolthálózat 2016. évi karácsony előtti teljes bevétele, az a pénz, ami a hazai könyvkiadók által legyártott könyvek eladásából keletkezett. A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége (MKÉSZ) most nyílt levelet írt Polt Péter legfőbb ügyésznek az ügy miatt, mivel az elmúlt négy évben nem derült ki, mi történt, és a könyvkiadókat sem kártalanította senki, miközben az Alexandra Könyvkiadó él és virul.

Levél dr. Polt Péter úrnak Magyarország Legfőbb Ügyészének Tisztelt Legfőbb Ügyész úr! Közel négy éve nem tudjuk, hová...

Közzétette: Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége – 2020. december 9., szerda

Galambos Ádám, a szervezet elnöke állítja, ez az összeg a koronavírus miatt még jobban hiányzik a magyar könyvkiadóknak. Közel négy éve nem tudni, ki a felelős azért, hogy többtucatnyi magyar könyvkiadó szenvedett el jelentős veszteségeket – nem egy kiadó egyenesen a csőd szélére került – az Alexandra hálózatában eladott, de ki nem fizetett könyvei miatt – írja.

„Négy éve olvassuk a sajtóban az ügy főszereplőinek egymásnak gyökeresen ellentmondó, egymást vádoló nyilatkozatait, miközben hivatalos részről semmilyen információ nem lát napvilágot”– olvasható a levelében, melyben az MKÉSZ azt is kiemeli, hogy ugyan bonyolult, szerteágazó bűnügyről van szó, az azonban elfogadhatatlan, hogy közel négy év is kevés volt ahhoz, hogy a nyomozás befejeződjön, és kiderüljön, kik, mikor és hogyan tüntették el a könyvkiadók pénzét.

„A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségének (MKÉSZ) elnökeként, 30 hazai könyvkiadó képviselőjeként kérdezem Önt, hogyan lehetséges, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb könyvpiaci összeomlása, az ún. Alexandra-csőd óta eltelt immár közel négy esztendő óta a nyomozó hatóságoknak a mai napig nem sikerült bíróság elé vinni a többtucatnyi feljelentés alapján megindult, országos horderejű ügyet, amelyben több mint 100 hazai könyvkiadó veszített el összesen közel négymillárd forintot?”

Galambos Ádám szerint a legszomorúbb az, hogy miközben a kiadók többsége a túlélésért küzd, az Alexandra Könyvkiadó él és virul, sőt, a 2020-as karácsonyi időszakra közel 100 új könyvcímet jelentet meg.

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Veszélyben van a könyvhét és az egész könyvszakma

Komoly bajba került a könyvszakma a koronavírus-járvány miatt. Elképzelhető, hogy a könyvfesztivál után az Ünnepi Könyvhetet is el kell halasztani. Az MKKE a kormány segítségét kéri. 

...

Hányan rejtőznek egy könyv mögött? Miért van bajban a könyvpiac?

Dávid Anna, a Magvető igazgatója nemcsak feltette a kérdést, hogy hányan rejtőznek egy könyv mögött, de egy jól áttekinthető ábrán választ is adott rá: kiderül, milyen hosszú lánc végén jut az olvasó kezébe egy könyv, és emiatt érdemes végiggondolni, mennyire összetett és bonyolult a könyvpiac helyzete, ami az elmúlt egy hónapban szinte teljesen leállt. 

...

Bezuhant a könyvpiac, drámaian visszaesett a címszám és a kiadók bevétele

Felmérést készített a könyvkiadók aktuális helyzetéről a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). 

Hírek
...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer

...

Horrorfilm készült az Üvöltő szelekből

...

Világklasszis zseni vagy kitaszított különc? – Monodráma készült Faludy György életéről

...

Bognár Péter az Esterházy Irodalmi Díj győztese 2026-ban!

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Egy 19 éves öngyilkosjelölt és egy demenciával küzdő idős asszony közös története.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Bakó Sára
Bakó Sára

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.