Bezuhant a könyvpiac, drámaian visszaesett a címszám és a kiadók bevétele

Felmérést készített a könyvkiadók aktuális helyzetéről a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). Ahogy arról többször is írtunk, a járvány miatt a könyvszakma is bajba került. A felmérésből az látszik, hogy 2020-ban a magyar könyvkiadók nagy részénél az árbevétel és a kiadott könyvek száma is jelentősen csökkent.

fk | 2020. november 18. |

Tavasszal már írtunk róla, hogy a koronavírus okozta válságot a könyvkiadás is megsínyli. Az elmaradó könyvhét és a könyvfesztivál nagyon megnehezítette a helyzetet, ahogy a könyvesboltok bezárása is (ebben a cikkben összeszedtük, hányan állnak pontosan egy könyv mögött). Az MKKE most kérdőívekkel próbálta felmérni, hogyan állnak most a könyvkiadók, illetve milyen tendenciákat érzékeltek az idei évben.

A kérdőívet októberben küldték ki az MKKE tagszervezeteinek. Összesen 59 teljes körűen kitöltött kérdőívet kaptak vissza a kiadóktól. A válaszok kiértékelésénél azt is figyelembe vették, hogy 2020 első két hónapja még „jól” indult, és ez bizonyára ellensúlyozta az első 9 hónap számait.

A felmérés alapján a legfontosabb megállapításaik a következők:

  • Az első 9 hónap könyveladásból származó árbevétele a kiadók (59) 62,71%-nál (37) csökkent (bázis az előző év azonos időszaka).
  • Az első 9 hónapban a megjelent címszám a kiadók (59) 76,27%-nál (45) csökkent (bázis az előző év azonos időszaka).
  • Az utolsó negyedévre tervezett és már megjelent címek száma az 59 kiadó 66,1%-nál(39) csökken(t) és 18,64%-nál (11) több az előző év azonos időszakát véve bázisként.

Az MKKE szerint a vírushelyzet alakulásától, a megszorító intézkedések mértékétől függ, hogy mi lesz a karácsonyi szezonban, hogy alakulnak majd a forgalmi mutatók. Ők bíznak benne, hogy 2020. karácsonyán a könyv lesz a legnépszerűbb ajándék.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Veszélyben van a könyvhét és az egész könyvszakma

Komoly bajba került a könyvszakma a koronavírus-járvány miatt. Elképzelhető, hogy a könyvfesztivál után az Ünnepi Könyvhetet is el kell halasztani. Az MKKE a kormány segítségét kéri. 

...

Hányan rejtőznek egy könyv mögött? Miért van bajban a könyvpiac?

Dávid Anna, a Magvető igazgatója nemcsak feltette a kérdést, hogy hányan rejtőznek egy könyv mögött, de egy jól áttekinthető ábrán választ is adott rá: kiderül, milyen hosszú lánc végén jut az olvasó kezébe egy könyv, és emiatt érdemes végiggondolni, mennyire összetett és bonyolult a könyvpiac helyzete, ami az elmúlt egy hónapban szinte teljesen leállt. 

...

Az egész európai könyvpiacot súlyosan érintette a járvány

Az írók és fordítók nagy része a járvány alatt elesett jövedelme tetemes részétől, az európai országok többségében pedig nincs olyan rendszer, amely kifejezetten a könyvágazatot támogatná - derült ki egy friss felmérésből.

KÖNYVHÉT
...

Vérszerződést kötünk, hogy komfortzónán kívüli könyveket olvasunk! / Flair #6

A Vigadó tér 18-as standjánál az olvasó podcasterek vakmerő kihívásra vállalkoznak: álkapcsolatok, escortnapló és feminista fantasy. Hallgassátok!

...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

Kiemeltek
...

David Szalay: A főhősöm éppen olyan rejtélyes, mint bármelyik igazi ember

Miért lényeges, hogy a főhős mit és hol ebédel? És tud-e a szerző pszichológiai kórképet festeni a szűkszavú Istvánról?

...

Szabó T. Anna: A legbátrabb a pályakezdő, aki leírja az első sort

Bemutatjuk a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj 2026-os zsűrijét: Szabó T. Anna beszél alkotásról, magányról és bátorságról.

...

Tompa Andrea: A testek csak együtt tudnak felszabadulni

Hogyan lehet írni a homoszexualitásról, ha a hatalom kisajátítja a nyelvet? És mi kell a testek felszabadításához?

A hét könyve
Kritika
David Szalay szűkszavú hőse egy életen át sodródik – de mégis végig szurkolsz neki
David Szalay: Az erőszak, a vágy és a trauma nem elbeszélhető

David Szalay: Az erőszak, a vágy és a trauma nem elbeszélhető

Interjú a magyar származású Booker-díjas szerzővel, aki idén megnyitó beszédet mond az Ünnepi Könyvhéten.

Olvass!
...

Van még irodalom az apa halála után? – Olvass bele Mohácsi Balázs első regényébe!

Ahol már nem segítenek a versek, ott naplót, esszét, lexikont, novellát kell írni – egy nagy avantgárd regényben. Olvass bele!

...

Harminc gyógyító novella, ami kapaszkodót adhat a nehéz időkben

Segíthet-e egy új név megszabadulni a tulajdonosának a békáktól?

...

„A gyász láthatatlan, de mindenhol ott van” – olvass bele Tara Menon regényébe!

Mi a teendő, ha szembesülünk vele, hogy a gyász elől nem lehet elmenekülni?