Böngészd végig, milyen könyvek jelentek meg Morcsányi Géza húsz éve alatt a Magvetőnél

Tegnap ünnepelte 70. születésnapját Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, aki húsz évig volt a Magvető igazgatója. Morcsányit a kiadó nevében is többen megköszöntötték, Dávid Anna pedig a születésnapja alkalmából összegyűjtötte, hogy milyen könyvek is jelentek meg azalatt az időszak alatt, amíg ő vezette a Magvetőt.

fk | 2022. augusztus 29. |

„Az olvasók számára ajándékul összeállítottam ezt a nem teljesen precíz listát, amelyben azok a könyvek szerepelnek, amelyek Morcsányi Géza húsz éve alatt jelentek meg, 1995-től 2015 elejéig. (A nagyszerű Bezúr Györgyi készítette a lista magját tíz évvel ezelőtt.) Több mint 800 könyv: több mint 180 magyar szerző több mint 550 kötete, több mint 50 magyar irodalmi antológia, több mint 130 külföldi szerző, több mint 100 fordító (ezúttal nem írtam ki a nevüket, elnézést). Böngésszék, és ámuljanak, micsoda húsz év volt!” – írta Dávid Anna. A teljes lista ITT található, és valóban érdemes végigolvasni, megtaláljuk rajta például Esterházy Péter, Bodor Ádám, Kertész Imre, Márquez, Szerb Antal, Tóth Krisztina, Ulickaja vagy épp Kemény István köteteit is. Összesen 842 könyv szerepel rajta.

Morcsányi Gézával öt évvel ezelőtt készítettünk interjút, amelyben szó esett a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáról, az utált kihívásokról, a kiadóvezetésről, a magyar olvasókról, a pesszimizmusról és a Kertész-hagyatékról is.  A kiadói munkáról akkor ezt mondta:

„Én csak azon igyekeztem, hogy a mi kiadónk mindenki számára vonzó legyen. Voltaképpen olyan szerencsés helyzetbe tornáztuk magunkat a kollégákkal, hogy sokszor még azt is számításba kellett vennünk, hogy mire vagyunk képesek, mennyi energiát tudunk mozgósítani, hogy újabb szerző kiadását is vállaljuk. Én állandóan dolgoztam a szerzőkért, akiket kiadóvezetőként akartam, de nem úgy, hogy állandóan udvarolnom kellett kellett volna nekik, vagy virágcsokrokat küldözgetnem. Amikor elkezdtem, akkor nagyon sanyarú helyzetben volt a Magvető, ezért egy minimálprogram volt előttem, ami később elvesztette az aktualitását. Onnantól kezdve a legjobbakat akartuk. Akik persze sorban jöttek is, és talán egy-két kivételtől eltekintve nem is csalódtak. A kiadói sugárzás hosszú ideje jól működik, de ebben én már végképp nem vagyok érdekes, hanem Nyáry Krisztiánnal és Dávid Annával is így van ez.”

Tavaly a Kötelező című podcast-sorozatunkban a Sorstalanságról Ott Anna beszélgetett Morcsányi Gézával. Az adást érdemes meghallgatni ITT.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Morcsányi Géza: A Sorstalanság "a szívre mért kiheverhetetlen csapás" [Kötelező: Sorstalanság]

A kötelező olvasmányok közös könyveink, amiket aligha tudunk elkerülni életünk során. A Kötelező podcast legújabb részében Kertész Imre Sorstalanságáról beszélgetünk Morcsányi Gézával.

...
Nagy

Morcsányi: Soha életemben nem vágytam rá, hogy szerepeljek

...
Hírek

Morcsányi Géza egy orosz filmben dagesztáni orvost játszik

Morcsányi Géza a Palmyra című orosz filmben egy dagesztáni apát alakít, akinek a lánya az ISIS-hez szökik.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Nagy

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

George Byron mindent megvalósított, amit egy romantikus költő ismérvének gondolunk. Halálának 200. évfordulóján tíz érdekességet gyűjtöttünk össze a lírájáról és a botrányairól.

...
Podcast

Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Ezt senki nem mondta! című podcastunk hatodik adásában Szabó T. Anna és Dragomán György voltak a vendégek, a beszélgetésükhöz pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.

Szerzőink

...
Vass Norbert

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

...
Kolozsi Orsolya

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás krimijét?

...
Vass Norbert

Mit szeretnek az emberek a kihalt Balatonban? Ebből az albumból megtudod

Természetesen olvasok
...
Zöld

5 könyv, amit olvass el, ha mindig ugyanúgy végződnek a párkapcsolataid

...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

...
Zöld

Karikó Katalin eldöntötte, mihez kezd a Nobel-díj mellé kapott pénzzel

...
Zöld

Megrendezik az első szépségversenyt az AI-modelleknek, vajon Bíró Ada indul?

...
Zöld

Diétázol? Ebben a 3 ételben rejtőzhet cukor, pedig nem is számítasz rá

...
Zöld

Hogyan segíthet a nőknek egy endometriózisról szóló képregény?

...
Zöld

A békák tudnak sikoltani – csak mi nem halljuk őket

...
Zöld

Bíró Ada a köztévé új bemondója, csak épp nem ember

...
Zöld

Tudod már, mit csinálsz 10 év múlva? Olvass bele a jövőkutató könyvébe, amiről Litkai Gergely beszélget!