A kötelező olvasmányok közös könyveink, amiket aligha tudunk elkerülni életünk során. De mi történik ezekkel a könyvekkel, ha lekerül róluk a kötelező címke és felnőtt fejjel, önszántunkból térünk vissza hozzájuk?
A sorozatban a kötelező olvasmányokról beszélgetünk írókkal, rendezőkkel, színészekkel, akiknek életében és munkásságában fontos szerepet játszott az adott mű, amivel a legtöbben az iskolapadban találkoztunk.
Tizenhárom éves voltam, amikor 2002-ben Kertész Imre Sorstalanság című regénye elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Egyre gyarapodtak az okok, ami miatt nem olvastam el a regényt. Nem elég, hogy kötelező olvasmány, a témája már a fülszöveg alapján is nehéz és borzongató, ráadásul Nobel-díjat nyert, ami azt bizonyítja, hogy a legnagyobb művek egyike, amit én kamaszként biztosan nem fogok tudni befogadni.
Pár hónapja olvastam el, rögtön utána pedig beszereztem az összes, a piacon elérhető Kertész írást. Morcsányi Géza a szerzőt és a szöveget a nagyon ismeri, és ő volt az, aki a Magvető Kiadóhoz szerződtette, majd a Nobel-díjig kísérte Kertészt. Vele beszélgettem a Sorstalanságról.
A beszélgetésben a szerző alábbi kötetei is szóba kerültek:
Kertész Imre: K. dosszié
Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért
Kertész Imre: A kudarc
Kertész Imre: Gályanapló
Kertész Imre: Valaki más
Kapcsolódó cikkek:
Előítélet, hogy Kertész Imre ne lenne nemzeti író is
Az 5 kedvenc könyvünk Kertésztől
Kertész emlékezetes és vihart kiváltó nyilatkozatai