Lázár Ervin novelláját elemezhetik vagy Petőfi és Tóth Árpád verseit hasonlíthatják össze az érettségizők

Lázár Ervin novelláját elemezhetik vagy Petőfi és Tóth Árpád verseit hasonlíthatják össze az érettségizők

Ma reggel 9 órától a magyar nyelv és irodalom írásbeli írását kezdték meg a diákok országszerte. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló adott számot tudásáról. Mindkét vizsgaszinten 4 óra áll a diákok rendelkezésére. Ma írják az utolsó, megszokott felépítésű vizsgát a tavaszi érettségizők, jövőre már nagyobb változások lesznek a vizsga tartalmában.

ko | 2023. május 08. |

A szövegalkotási részben a diákoknak Lázár Ervin A kovács című novelláját kell elemezniük vagy Petőfi Sándor Csokonai című versét és Tóth Árpád Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versét kell összehasonlítaniuk, tájékoztat a Telex. Erre a részre két és fél órájuk van, 13 óráig dolgozhatnak a szövegekkel. 

Az egri bikavérről szóló ismeretterjesztő szöveget kapták a középszinten érettségizők az első, szövegértési részben, a második feladatban pedig 120-200 szó terjedelemben a Bringázz a suliba! kampánnyal kapcsolatban kellett érvelést írniuk az érettségizőknek. Akiknek ez a feladat nem tetszett, ugyanebben a terjedelemben ajánlólevelet is írhatott. Ezen a részen már túlestek, be is szedték tőlük a lapokat.   

Ma reggel 9 órától a magyar nyelv és irodalom írásbeli írását kezdték meg a diákok országszerte. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló adott számot tudásáról. Mindkét vizsgaszinten 4 óra áll a diákok rendelkezésére. Ma írják az utolsó, megszokott felépítésű vizsgát a tavaszi érettségizők, jövőre már nagyobb változások lesznek a vizsga tartalmában.

Most középszinten egy szövegértési feladattal kezdenek, és egy rövid gyakorlati vagy érvelő szöveget alkotnak az első másfél órában, majd a fennmaradó 150 percben esszét írnak, ahol azt kell bizonyítaniuk, hogy képesek koherens értelmezést rendelni egy ismeretlen szöveghez.

Emelt szinten az első feladat egy nyelvi-műveltségi feladatsor, mely a tárgyi tudást méri, majd következik egy műelemző esszé, végül pedig egy reflektálás, melyben rövid fogalmazást kell írni valamilyen kulturális, irodalmi jelenségről, problémáról.

Mindkét szinten pontok járnak a helyesírásért és a külalakért is. Az összpontszám 100 pont, a szóbelin ehhez még maximálisan 50 pontot lehet szerezni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Három nap múlva magyar érettségi - de mi várható?

Május elején, ahogy minden évben, idén is elkezdődnek az érettségi vizsgák, hétfőn a magyar nyelv és irodalom tantárggyal kezdenek a diákok. Korábbi évek feladatsorait és az évfordulókat vizsgálva elgondolkodtunk azon, mi várható idén, bár biztosat jósolni nem tudunk. 

...

Ma még a „régi” magyar érettségit írják a diákok

Indul a 2022-es érettségi szezon – magyarból több mint 73 ezren érettségiznek majd, többségük középszinten.

...

Érettségi? No para!

Hétfőn kezdődnek az érettségik, a vizsgázók rögtön a magyarral kezdenek, a Tilos az Á Könyvek pedig videós segítséget nyújt azoknak, akik az utolsó pillanatban szeretnék még felfrissíteni a tudásukat.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.