Az ifjúsági polcról az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt kerültek le könyvek

Az ifjúsági polcról az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt kerültek le könyvek

Az ifjúsági könyvek helyett mostantól a szórakoztató részlegen találhatják meg az olvasók Papp Dóra könyveit, mert a 2021-ben hozott, gyermekvédelminek mondott jogszabály szerint 18 éven aluliak nem vásárolhatják meg azokat. Megkeresésünkre a Libri azt mondta, hogy működését a mindenkori jogszabályoknak megfelelően alakítja, és folyamatosan egyeztet a kiadókkal.

ro | 2023. június 01. |

„Ennek az időszaknak az ünneplésről kellene szólnia, de ma kicsit áthúzta ezt egy telefonhívás, amit a kiadómtól kaptam” – ezzel kezdődött az a bejegyzés, amelyet Papp Dóra író tett közzé a napokban a saját Facebook-oldalán. Kiadója, a Ciceró Könyvstúdió ugyanis azt a tájékoztatást kapta a Libritől, hogy a szerző három könyve (a Tükörlelkek első és második része, valamint a Helena-trilógia harmadik kötete, az Interferencia) az úgynevezett gyermekvédelmi jogszabály miatt 18 éven aluliak számára nem terjeszthető.

A szóban forgó törvény úgy fogalmaz, hogy tizennyolc éven aluliak számára tilos „pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.

Papp Dóra azt írta, hogy a Tükörlelkek nyolc éve kapható például a Libri könyvesboltokban is, mégpedig az ifjúsági irodalom kategóriában, hogy „a 14 éven felüli korosztály megtalálhassa és felfedezhesse a 16 éves Orsi és a 18 éves Kriszti párhuzamosan futó történetét – ez a korszak most lezárul”. Könyve így most az ifjúságiból átkerült a szórakoztató kategóriába sorolt könyvek közé, és valószínűleg ez a sors vár Victoria Aveyard azon művére is, amelyet szintén nevesített a Cicerónak küldött levél. (Nem ez a kiadó volt amúgy az egyetlen, amely hasonló tartalmú levelet kapott.)

Kérdéseinkkel megkerestük a Libri-Bookline Zrt.-t is, amely válaszában kiemelte, hogy működését a mindenkori jogszabályoknak megfelelően alakítja, ezért figyelembe veszi a gyerekkönyvek kapcsán életbe lépett jogszabály-módosításban előírtakat is: „Fontos azonban megjegyezni, hogy a törvénymódosítással kapcsolatban a Magyar Kiadók és Könyvterjesztők Egyesülése – amelynek a Libri-Bookline Zrt. is tagja – a hatályba lépést követően pontosítást kért a jogszabályban foglaltakkal kapcsolatban, ugyanis egyes meghatározások nem voltak egyértelműek. A jogalkotó egyelőre nem adott visszajelzést, ezért a könyvkereskedők és kiadók minden kérdéses címet egyénileg értékelnek, pontosítás hiányában a jövőben is ezt a gyakorlatot fogja követni a könyvkereskedő”.

A Libri-Bookline Zrt. válaszában azt írta, hogy a törvénymódosítás életbe lépése óta rendszeresen egyeztet a kiadókkal azon könyvekről, amelyek a meghatározás alapján törvénysértők lehetnek: „A Libri nemrég a jogszabály kapcsán átfogó felmérést végzett a gyerekkönyvek között, a kérdéses címekről folyamatosan egyeztet a kiadókkal, önálló döntést egyik esetben sem hoz, mindig a kiadó javaslata szerint helyez ki a könyveket. Ennek oka, hogy a Libri tartalmi kérdésekben minden esetben a kiadótól kér iránymutatást. Papp Dóra könyvei esetében is együttműködött a könyvkereskedő és a Ciceró Könyvstúdió, a kategória módosítására a kiadó tett javaslatot, amit a könyvkereskedő elfogadott”.  

Arra a kérdésre, hogy vajon hány könyvet érint a mostani rendelkezés, a Libritől azt a választ kaptuk, hogy pontos számot nem lehet megállapítani, mivel a könyvekről folyamatosan egyeztetnek a kiadókkal.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Kupihár Rebeka: versek a “gyermekvédelmi” népszavazás idejéről [Panodyssey]

Első alkalommal rendezték meg idén a Panodyssey és a Könyves Magazin közös írói pályázatát, amelyre 151 pályamunka érkezett. Líra kategóriában Kupihár Rebeka lett a győztes.

...

Komoly cenzori apparátus felállítását is feltételezi a kormány „gyermekvédelmi” rendelete

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Népszavának beszélt arról, hogy milyen abszurd dolgokat eredményezhet a „gyermekvédelmi” törvényhez megjelent kormányzati végrehajtási rendeletet.

...

Könyvesblokk: Atwood, Romsics, Papp

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén