James Patterson az egyik legtermékenyebb szerző a világon (és rendszeresen megtalálható a neve a leggazdagabb írók listáján is), jelenleg 31 aktív projekt részese. A megfogalmazás nem véletlen, utóbbi ugyanis nem 31 önálló szerzői könyvet jelent, ezek javarészt kollaborációk, azaz ezeknek a műveknek a létrejöttében Patterson valamilyen – leginkább társírói – szerepet vállal. (Csak két példa: könyvet írt már Dolly Partonnal és Bill Clintonnal is.) Patterson műfajilag is mindenevő, mert a készülő 31 könyv nagy része fikciós mű, de van köztük néhány tényirodalmi kötet és pár gyerekkönyv is.
Munkamódszeréről a GQ Magazine kérdezte a 75 éves írót, akinek saját bevallása szerint nem okoz gondot, ha egyszerre sok projektre kell figyelnie, amit a reklámszakmai múltjával magyarázott. Nem is munkának, sokkal inkább játéknak tekinti az írást, azt viszont feszített beosztásban űzi. A hét minden egyes napján ír: általában 5.30-kor kel, és egy órát dolgozik. Utána gyakran elmegy golfozni, ez eltart egy-másfél órát, majd visszatér az íróasztalához, és délután 6-ig ír. Közben persze néha szünetet tart, viszont azt mondja, ennek a feszített munkatempónak köszönhető az is, hogy sokkal több fikciós könyvet ír, mint amennyit a kiadója kezelni tud, és éppen ezért nyergelt át a tényirodalmi művekre.
James Patterson 1976 óta 147 regényt írt. Ezek közül 114 New York Times bestseller lett és ő a rekorder is, 67 alkalommal ugyanis a lista első helyére került a könyve. Többek közt olyan karaktereket alkotott meg, mint Alex Cross vagy Michael Bennett. Most a Business Insider készített vele interjút, amelyben életének nagy fordulatáról és munkamódszeréről is izgalmas részleteket árult el.
Tovább olvasokAz irodájában amúgy tart egy mappát, amelynek az a címe: Ötletek. Ez szerinte kilenc hüvelyk vastagságú (majdnem 23 centiméter), és amikor könyvírás előtt áll, akkor átpörgeti a benne tárolt lapokat, kijegyzetel párat, és sokszor előfordul, hogy régóta parlagon heverő ötletmorzsákból írja az új könyvét. Azoknál a könyveknél, amelyeknek társszerzője, az esetek döntő többségében megír egy 50-70 oldalas vázlatot. Viszont fontosnak tartja, hogy a szerzőtársa is hozzátegye a magáét, hogy érzelmileg bevonódjon, mert a szimpla iparosmunka nem érdekli. Írótársával néhány hetente átbeszélik az addig elkészült anyagot, ellentétben a kiadókkal, akik arra biztatják a szerzőket, hogy előbb fejezzék be a művet, és csak azután küldjék el. Az író szerint ez viszont azzal a veszéllyel járhat, hogy mondjuk egy év múlva kiderül: nem úgy alakult a könyv, ahogy eredetileg elképzelték. Patterson amúgy kézzel ír, később viszont egy olyan gépelt változatot javít, ahol a háromszoros sorköz lehetővé teszi, hogy a sorok közé írjon.
A madártollas gyilkosságokban a nyomok minduntalan egyfelé vezetnek, és a mocskos kis titkok szép lassan mind napvilágra kerülnek. James Patterson és J.D. Barker közös kötete várhatóan április 9-én lát napvilágot az Agave Könyvek kiadásában.
Tovább olvasokA középiskolát nem szerette, unalmasnak találta, csak később vált lelkes olvasóvá. Sőt, a gyorsolvasást is megtanulta, óránként 120 oldalt tud elolvasni. Célja mindig kettős volt: hatékonynak lenni úgy, hogy közben jól is érezze magát. A nagyanyjának volt a mondása, hogy „az éhes kutya mindig gyorsabban fut”, és Patterson magát mindig – metaforikusan nyilván – egy éhes kutyának tartotta. Mindig az hajtotta, hogy a lehető legjobban csináljon dolgokat – egy adott pontig. Szerinte ugyanis a tökéletesség a haladás ellensége, és ha az ember hajlamos sokáig cizellálni a dolgokat, a végén nem jut semerre. A kreativitásán soha nem kellett dolgoznia, adottnak, természetesnek veszi. Ha írás közben leblokkol, akkor nem szöszmötöl vele, hanem továbblép a következő kéziratra, és arra gondol, legközelebb majd összejön a dolog. Patterson azt mondja, nem foglalkoztatja a visszavonulás gondolata, ahogy fogalmazott: a játékból nem lehet visszavonulni. Majd akkor hagyja abba, ha úgy érzi, nem tudja továbbcsinálni.
