James Patterson az egyik legtermékenyebb szerző a világon (és rendszeresen megtalálható a neve a leggazdagabb írók listáján is), jelenleg 31 aktív projekt részese. A megfogalmazás nem véletlen, utóbbi ugyanis nem 31 önálló szerzői könyvet jelent, ezek javarészt kollaborációk, azaz ezeknek a műveknek a létrejöttében Patterson valamilyen – leginkább társírói – szerepet vállal. (Csak két példa: könyvet írt már Dolly Partonnal és Bill Clintonnal is.) Patterson műfajilag is mindenevő, mert a készülő 31 könyv nagy része fikciós mű, de van köztük néhány tényirodalmi kötet és pár gyerekkönyv is.
Munkamódszeréről a GQ Magazine kérdezte a 75 éves írót, akinek saját bevallása szerint nem okoz gondot, ha egyszerre sok projektre kell figyelnie, amit a reklámszakmai múltjával magyarázott. Nem is munkának, sokkal inkább játéknak tekinti az írást, azt viszont feszített beosztásban űzi. A hét minden egyes napján ír: általában 5.30-kor kel, és egy órát dolgozik. Utána gyakran elmegy golfozni, ez eltart egy-másfél órát, majd visszatér az íróasztalához, és délután 6-ig ír. Közben persze néha szünetet tart, viszont azt mondja, ennek a feszített munkatempónak köszönhető az is, hogy sokkal több fikciós könyvet ír, mint amennyit a kiadója kezelni tud, és éppen ezért nyergelt át a tényirodalmi művekre.
James Patterson 1976 óta 147 regényt írt. Most egy interjúban életének nagy fordulatáról és munkamódszeréről is izgalmas részleteket árult el.
Tovább olvasokAz irodájában amúgy tart egy mappát, amelynek az a címe: Ötletek. Ez szerinte kilenc hüvelyk vastagságú (majdnem 23 centiméter), és amikor könyvírás előtt áll, akkor átpörgeti a benne tárolt lapokat, kijegyzetel párat, és sokszor előfordul, hogy régóta parlagon heverő ötletmorzsákból írja az új könyvét. Azoknál a könyveknél, amelyeknek társszerzője, az esetek döntő többségében megír egy 50-70 oldalas vázlatot. Viszont fontosnak tartja, hogy a szerzőtársa is hozzátegye a magáét, hogy érzelmileg bevonódjon, mert a szimpla iparosmunka nem érdekli. Írótársával néhány hetente átbeszélik az addig elkészült anyagot, ellentétben a kiadókkal, akik arra biztatják a szerzőket, hogy előbb fejezzék be a művet, és csak azután küldjék el. Az író szerint ez viszont azzal a veszéllyel járhat, hogy mondjuk egy év múlva kiderül: nem úgy alakult a könyv, ahogy eredetileg elképzelték. Patterson amúgy kézzel ír, később viszont egy olyan gépelt változatot javít, ahol a háromszoros sorköz lehetővé teszi, hogy a sorok közé írjon.
A madártollas gyilkosságokban a nyomok minduntalan egyfelé mutatnak, és a mocskos kis titkok szép lassan mind napvilágra kerülnek.
Tovább olvasokA középiskolát nem szerette, unalmasnak találta, csak később vált lelkes olvasóvá. Sőt, a gyorsolvasást is megtanulta, óránként 120 oldalt tud elolvasni. Célja mindig kettős volt: hatékonynak lenni úgy, hogy közben jól is érezze magát. A nagyanyjának volt a mondása, hogy „az éhes kutya mindig gyorsabban fut”, és Patterson magát mindig – metaforikusan nyilván – egy éhes kutyának tartotta. Mindig az hajtotta, hogy a lehető legjobban csináljon dolgokat – egy adott pontig. Szerinte ugyanis a tökéletesség a haladás ellensége, és ha az ember hajlamos sokáig cizellálni a dolgokat, a végén nem jut semerre. A kreativitásán soha nem kellett dolgoznia, adottnak, természetesnek veszi. Ha írás közben leblokkol, akkor nem szöszmötöl vele, hanem továbblép a következő kéziratra, és arra gondol, legközelebb majd összejön a dolog. Patterson azt mondja, nem foglalkoztatja a visszavonulás gondolata, ahogy fogalmazott: a játékból nem lehet visszavonulni. Majd akkor hagyja abba, ha úgy érzi, nem tudja továbbcsinálni.
