Dolly Parton regényt ír James Pattersonnal

Dolly Parton regényt ír James Pattersonnal

Dolly Parton az első regényén dolgozik, amelyet James Pattersonnal közösen ír. A Run, Rose, Run 2022 márciusában jelenik meg a tengerentúlon.

fk | 2021. augusztus 13. |

Dolly Parton nyolcszoros Grammy-díjas country- és pop-énekesként dolgozott már együtt jó pár hírességgel, de olyan munkapartnere, mint James Patterson, még nem volt. A countryzene királynője kedden jelentette be, hogy az első regényén dolgozik, amelyet a bestsellerszerzővel közösen jegyeznek majd. A Run, Rose, Run március 7-én jelenik meg Amerikában a Little, Brown kiadásában. A tervek szerint a megjelenéssel egyidőben egy albumot is kézhez kaphatnak majd a rajongók, amelyen 12 olyan saját dal fog szerepelni, amelyet a könyv inspirált.

dolly parton james patterson

Dolly Parton a People-nek azt nyilatkozta, nem is lehetne izgatottabb, hogy megjelenik az első regénye. Azt is kiemelte, hogy minden új dalát a könyv valamelyik szereplője vagy eseménye ihlette, és nagyon élvezte a munkát.

A Run, Rose, Run egy fiatal nőről fog szólni, aki Nashville-be megy, hogy valóra váltsa az álmát, azaz, hogy sztár váljon belőle. Szívszorító dalainak hátterében az áll, hogy van egy borzalmas titka, amit minden körülmények közt rejtegetni próbál. A múltja elől azonban nem tud menekülni, és lehet, hogy az tönkre is tesz mindent, amiért dolgozott.

A regényhez Patterson adta az izgalmasan felépített karaktereket és a cselekményt, Parton pedig a zeneiparban tapasztaltakat sűrítette bele. Az albumon szereplő dalokat teljes egészében Dolly Parton írta. Patterson a közös munkáról azt nyilatkozta, megtiszteltetés volt számára az énekessel dolgozni és pokolian jól szórakozott közben. Szerinte ez a projekt nagyon egyedülálló lesz, hiszen az olvasás élményét fokozza majd a zene és fordítva.

Dolly Parton egyébként régóta az olvasás nagy népszerűsítője. 1995-ben indította el könyvadományozási kezdeményezését, melynek legfőbb célja az analfabetizmus felszámolása, erről mesél a The Library That Dolly Built című dokumentumfilm is. A kezdetek óta több mint 135 millió könyvet adományozott gyerekeknek, és a mai napig havonta másfélmillió gyerekhez juttat el így könyveket.

James Patterson 1976 óta csaknem százötven regényt írt. Ezek közül 114 New York Times bestseller lett és ő a rekorder is, 67 alkalommal ugyanis a lista első helyére került a könyve. Többek közt olyan karaktereket alkotott meg mint Alex Cross vagy Michael Bennett.  Írt már könyvet többek közt John Lennonról, a Kennedyekről, Muhammad Aliról, legutóbb pedig Bill Clintonnal dolgozott együtt. Pályájáról ITT írtunk részletesebben. 

Forrás: People

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

James Patterson és J.D. Barker első közös krimijükben rögtön bevágják az olvasót a mélyvízbe

A madártollas gyilkosságokban a nyomok minduntalan egyfelé mutatnak, és a mocskos kis titkok szép lassan mind napvilágra kerülnek.

...

James Patterson elárulta, mikor váltott irányt az élete

James Patterson 1976 óta 147 regényt írt. Most egy interjúban életének nagy fordulatáról és munkamódszeréről is izgalmas részleteket árult el.

...

Patterson könyvet írt a 40 éve megölt John Lennonról

Éppen negyven éve lőtte le John Lennont Mark David Chapman - a zenész utolsó napjairól a világ leggazdagabb írójának tartott James Patterson írt könyvet.

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...