Irodalmi támogatásra lehet pályázni Ferencváros Önkormányzatánál

Szépirodalmi művek létrehozását támogatja Ferencváros Önkormányzata. A József Attila irodalmi támogatásra november 18-ig lehet pályázni.

fk | 2021. november 05. |

Ferencváros Önkormányzata József Attila irodalmi támogatás címmel pályázatot írt ki olyan Budapesten, vagy Ferencváros valamely testvérvárosában élő írók számára - kortól függetlenül -, akik már szépirodalmi publikációs listával rendelkeznek (legfeljebb három szépirodalmi könyve, kritikakötete, szociográfiája, vagy irodalomtörténeti munkája került kereskedelmi forgalomba).

Első alkalommal, a decembertől-májusig tartó időszakban, három írót fognak támogatni, majd a következő félévtől már öt főt. Az írók pályázatait egy öttagú szakmai zsűri bírálja el 2021. 12.15-ig.

A pályázat beérkezésének határideje (postai- és személyes benyújtás esetén is): 2021. 11. 18.

A támogatás összege: a támogatás hat hónapra, 2021. december és 2022. május közötti időszakra kerül megállapításra. A támogatás mértéke havonta nettó 100.000 Ft.

Pályázni kizárólag az ez évi pályázati formanyomtatvány és a hozzá mellékelt nyilatkozatok teljes körű kitöltésével lehet, mely dokumentum letölthető a www.ferencvaros.hu honlapról.  A támogatásra szakmai önéletrajz, publikációs lista, munkaterv és korábbi elkészült szövegekből összeállított szövegmutatvány beküldésével kell pályázni, amely maximum egy szerzői ív terjedelmű A/4-es szöveg (12-es betűméret, másfeles sorköz) lehet.

További részletek a pályázatról ITT.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Irodalmi ösztöndíjpályázatot indít Erzsébetváros

Magyarországon első ízben indult útjára egy önkormányzat által alapított irodalmi ösztöndíjpályázat, amelynek nyerteseit egy független, szakmai zsűri választja ki.

...

Pályázati csomaggal pörgetné fel a magyar irodalom exportját a Petőfi Kulturális Ügynökség

A két felhívást tartalmazó konstrukcióra külföldi székhelyű kiadók jelentkezhetnek, írja az MTI.

...

A kiútkeresésről szólnak a buszmegállós novellapályázat nyertes történetei

Negyedjére is kihirdették a JCDecaux novellapályázatának nyerteseit, akiknek alkotásai a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte.

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...
Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Mit keres a 2026-os Margó-díj győztes kötetében Károlyi Csaba irodalomkritikus? Interjú. 

Szerzőink

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.