A kiútkeresésről szólnak a buszmegállós novellapályázat nyertes történetei

A kiútkeresésről szólnak a buszmegállós novellapályázat nyertes történetei

Negyedjére is kihirdették a JCDecaux novellapályázatának nyerteseit, akiknek alkotásai a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte.

ro | 2021. augusztus 17. |

Évről évre több ezer novella érkezik a JCDecaux immár hagyományosnak mondható novellapályázatára. Idén több mint háromezer írás közül választotta ki a zsűri a 20 legjobb novellát, melyek most először nemcsak a megállók plakátfelületein, hanem YouTube- és podcast-sorozat formájában is megelevenednek.

-

A korábbi évekhez hasonlóan sok pályázat szólt a szerelemről, a szülő-gyermek viszonyról és a személyes útkeresésről, de rengetegen merítettek a járványhelyzethez kapcsolódó élményeikből is. A zsűri elnöke idén is a József-Attila díjas Grecsó Krisztián volt, aki Vecsei H. Miklós Junior Príma-díjas színművésszel és Szabó Melindával, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesével hirdették ki a nyerteseket.

„Az idei történetek talán minden eddiginél jobban reflektálnak a jelenkor aktualitásaira:

megjelenik bennük a fiktív világban való létezés, a kiútkeresés és a remény motívuma is.

Nagyon jó látni, hogy az irodalom által hangot kaphatnak ezek a közös társadalmi tapasztalatok, és a plakátokat olvasva minél többen rádöbbenhetünk arra, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel” – összegezte tapasztalatait Grecsó Krisztián.

Az első díjat és az azzal járó 300 ezer forintot a Ha marad valami utánam című novella szerzője, F. Tóth Gergely nyerte, aki pár éve kezdett írni és versekkel is kísérletezik. A második helyért járó 200 ezer forintot az Első ajtó című írásnak ítélte a zsűri, melynek írója Vörös Szabolcs Gergelyné Lukács Andrea, Redelle, aki négy lány anyukájaként szabadidejében újságíróként, bloggerként tevékenykedik. Harmadik helyen végzett a Szemem színei, Török Ábel alkotása, aki az ELTE klasszika-filológia szakos hallgatója.

Idén a novellapályázat digitális kiterjesztést kap, így a legjobb alkotások még szélesebb közönséghez eljuthatnak. A 20 döntős novellából podcast- és videósorozat készül Vecsei H. Miklós, Kiss Flóra és Pesák Ádám színművészek előadásában, a kihelyezett plakátok pedig izgalmas AR-technológiával kelnek majd életre szeptembertől. A Telekom idén egy speciális különdíjjal színesítette a mezőnyt: a MagentaKraft mentorprogramja Párkányi Kornéliát karolta fel, akinek Online című novellájában egy autista kisfiú online oktatásra való átállásának története rajzolódik ki.

Idén a közönség is szavazhat, és a zsűri által húsz legjobbnak ítélt novella közül választhatja ki a kedvencét. Az alkotásokra ezen a linken lehet szavazni.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Bizarr olvasói levelekből írt novellát a Muminok szerzője

Tove Jansson a neki címzett rajongói és becsmérlő levelek részleteiből állította össze Üzenetek című novelláját.

...

"Alice Munro minden novellája felér egy regénnyel"

A hétvégén ünnepelte 90. születésnapját 2013 irodalmi Nobel-díjasa, Alice Munro, fordítója, Lukács Laura pedig a Nyugati tér blogon köszöntötte.

...

Murakami novellája vihart kavart, most film készült belőle

Egyetlen japán film száll versenybe a cannes-i Arany Pálmáért, ez pedig nem más, mint Hamagucsi Rjuszuke Drive My Car című filmje, amely Murakami Haruki Vezesd az autóm - férfiak nők nélkül című új novelláját dolgozta fel.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

A hét könyve
Kritika
A háború megrág és kiköp, de van remény az újrakezdésre – Patrick Ryan: Vadgesztenye
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Hírek
...

Horrorfilm készült az Üvöltő szelekből

...

Világklasszis zseni vagy kitaszított különc? – Monodráma készült Faludy György életéről

...

Bognár Péter az Esterházy Irodalmi Díj győztese 2026-ban!

...

Szingapúrban fizetnek az embereknek azért, hogy olvassanak

...

Egy holland egyetemen 1700 éves Odüsszeia-töredékre bukkantak

...

Így előzd meg a demenciát: olvass!