3 könyv a tánc erejéről

Ma ünnepeljük a tánc világnapját. Az UNESCO 1982-ben döntött úgy, hogy ezt a napot hivatalosan is a tánc ünnepének kiáltja ki. Április 29-e egyébként Jean-Georges Noverre táncos-koreográfus születésnapja, akit a „balett Shakespeare-jeként" is szoktak emlegetni. A világnap alkalmából három olyan könyvet ajánlunk, ami megmutatja, mit jelent a tánc egy ember életében.

Forgách Kinga | 2022. április 29. |

Zadie Smith: Swing Time

ZADIE SMITH
Swing time
Ford.: Dudik Annamária Éva, Helikon, 2019, 594 oldal
Zadie Smith: Swing Time

A táncé a főszerep Zadie Smith  regényében, a Swing time-ban. Az angol író húsz éve robbant be az irodalomba Fehér fogak című regényével, ami díjakat és komoly eladási számokat hozott. Ötödik regénye, a Swing Time a fiatalabb éveihez nyúlik vissza, hiszen Zadie Smith táncolt és jazzt énekelt, és ez a regény kifejezetten a táncról szól, Fred Astaire és Michael Jackson tánclépéseiről ugyanúgy szó esik, mint az afrikai falu törzsi táncáról. A könyv mindkét főszereplője vegyes házasságól származik, az elbeszélő fehér apától, Tracey fehér anyától. A tánciskola lesz az a központi hely, ahol találkoznak és a tánc segítségével lesznek barátok, de útjaik szétválnak: Tracey profi táncos lesz, míg az elbeszélő egy híres énekes asszisztenseként dolgozik New Yorkban egy gambiai falu iskolájának elindításán. 

Kalapos Éva Veronika: Ezek voltak az apák

KALAPOS ÉVA VERONIKA
Ezek voltak az apák
Athenaeum, 2021, 264 oldal
Kalapos Éva Veronika: Ezek voltak az apák

Kalapos Éva Veronika legújabb regénye, az Ezek voltak az apák egy válás története két idősíkon elmesélve. Az főszereplő, Alexa még kislány, amikor a szülei úgy döntenek, külön folytatják az életüket, és aztán az egész felnövésére kihat az, ahogy emiatt, elszakad, eltávolodik az apjától. A regény két időszakot mesél el, a 2009-es válásét, illetve azt, hogy tíz évvel később hogyan él Alexa.  A lány ekkor húszéves és kortárs táncosként egy fontos versenyre készül, amikor az apja küld neki egy hangfelvételt arról, hogy annak idején ő hogyan élte meg a válást, ez pedig nagy érzelmi feszültséget generál benne. Alexában egy nagyon intenzív lelki folyamat indul el, amely a táncban jut kifejezésre: minden energiáját a koreográfiájára fordítja, amelyben aztán az apjával való kapcsolatát táncolja el.

Kritikánkat a könyvről ITT találjátok, a bemutatóról ITT írtunk, ITT pedig egy podcastet is meghallgathattok róla.

Ms. Columbo Olvas: Válás egy apa szemszögéből [PODCAST]

Kalapos Éva Veronika új regénye, az Ezek voltak az apák volt a Ms. Columbo Olvas első adásának témája. A SZÍN és Goethe Intézet új podcastsorozatában kritikusok vitatják meg kortárs német és magyar női szerzők könyveit.

Tovább olvasok

Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem

Bodor Johanna
Nem baj, majd megértem
Magvető, 2014, 221 oldal
Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem könyv

Az 1983-ban induló történet főszereplője 18 éves és balerinának készül. Johanna Bukarestben él értelmiségi szüleivel, azonban a család egy nap úgy dönt, Magyarországra költözik. Először csak a szülők tudnak átjönni, a lánynak még legalább két évet kell egyedül otthon maradnia a régi viszonyai között, készülni a balettvizsgára, az érettségire; ottani életük felszámolására. Miközben sok szempontból egyedül marad, a helyzet veszélyeket is rejt. Ha belép egy hivatalba, nem lehet benne biztos, hogy ki is jön onnan. Nyomában a titkosrendőrség, valamint a férfiak is, akik egyre többet akarnak tőle. Bodor Johanna regénye felnőtté válásról, a tánc és a balett beavató rítusairól, a testről, és a diktatúrák mindennapjairól mesél. A könyvnek személyes rétegei is vannak, hiszen a szerző maga is balettművész és koreográfus, 1984-ben végezte el tanulmányait a bukaresti Balettintézetben, egy évvel később pedig Magyarországra költözött.

Ha pedig gyerekkönyveket keresel a témában, ezeket ajánljuk:

Ezekkel a gyerekkönyvekkel ünnepeld a tánc világnapját!
Ezekkel a gyerekkönyvekkel ünnepeld a tánc világnapját!

Április 29-én a tánc világnapját ünnepeljük, mindez pedig jó alkalmat ad arra, hogy a Szívünk rajta matricás könyvei közül kiválasszunk hármat, amelyek a tánccal foglalkoznak.

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A várandósság alatti hangulatingadozás inspirálta az egyik legvadabb modern táncművet

Ma este mutatják be a Magyar Nemzeti Balett legújabb előadását Új(ra) lendületben címmel, amelyen három egészen különleges modern táncművet láthatunk.

...

Ezekkel a gyerekkönyvekkel ünnepeld a tánc világnapját!

Április 29-én a tánc világnapját ünnepeljük, mindez pedig jó alkalmat ad arra, hogy a Szívünk rajta matricás könyvei közül kiválasszunk hármat, amelyek a tánccal foglalkoznak.

...

A tánc világnapja soha nem volt ilyen szomorú – Maradj otthon #38

Még sosem volt olyan szomorú a tánc világnapja, mint ma, amikor a tánccipők karanténban pihennek szerte a világon. Amióta kitört a járvány, a legelemibb, legfájóbb hiányom a tánc – nincs olyan pótcselekvés, amivel ki lehetne tölteni azt a veszteséget, amit a swingbulik és fesztiválok elmaradása okoz. A tánc az életformám, a heti boldogságadagom, a közösségi életem, a mindennapjaimat meghatározó alapritmus.

Olvass!
...

Az utolsó ember, aki emlékszik a Földre, egy mesemondó lány – Olvass bele egy mexikói sci-fi regénybe!

Hogyan lehet mesélni annak, aki a saját nevét sem tudja?

...

Mire gondol a pszichológus? Szigeti Ildikó könyvéből kiderül!

Szigeti Ildikó könyve egy tükör, amelyben mind magunkra ismerhetünk. Olvass bele!

...

Egy mágikus, képzeletbeli falu, ahol semmi sem az, aminek látszik – Olvass vele a baszk irodalom alapművébe!

Részletet mutatunk Bernardo Atxaga Obabakoak című regényéből.

A hét könyve
Kritika
Lehetek-e idegen a saját életemben? – Krusovszky Dénes hősei a bizonytalan valósággal küzdenek
Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Az egykori Heaven Street Seven frontembere könyvet írt – interjú.

Foglalkozásából adódóan szemlélődő, befogadó, observer. Néz, lát, figyel. És megírja - 5 könyv a 75 éves Kukorelly Endre életművéből

Foglalkozásából adódóan szemlélődő, befogadó, observer. Néz, lát, figyel. És megírja - 5 könyv a 75 éves Kukorelly Endre életművéből

Ma ünnepli születésnapját 75. Kukorelly Endre. Ennek alkalmából 5 könyvet ajánlunk az életművéből!

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)

P. Szathmáry István
P. Szathmáry István

P. Szathmáry István: True crime