Sok írót, költőt ihletett meg a természet és a virágok, köztük Emily Dickinsont is. A viktoriánus korban, amikor a tudományos világ még nem látta a szívesen a nőket, a botanika volt az egyik olyan ágazat, ahol a művészet és a szépség iránti rajongás álcája alatt a nők is komoly munkát vihettek véghez. 

Virágok katonás rendben

A későbbi költő növények iránti rajongása már kilencévesen megmutatkozott, jóval azelőtt, hogy verseket kezdett volna írni. Összesen 424 különböző virágot préselt le, és még 14 éves kora előtt egy bőrkötésű albumba rendezte őket. A 66 oldalas herbáriumban mindegyik növény latin nevét feltüntette és a Linné-rendszer szerint osztályozta őket. A lapokon Nyugat-Massachusetts államban őshonos vagy betelepített fajok, illetve szobanövények szerepelnek.

Bár költőként életében nem ismerték el, szülővárosában, Amherstben

Dickinsont nagyszerű kertészként és növényszakértőként tartották számon.

Kilencéves korától kezdve húgával, Laviniával gondozta a család kertjét. Botanikai érdeklődése később sem hagyott alább, a versei egyharmadában és levelei felében említ valamilyen virágot, egyben a korban népszerű virágnyelvet is alkalmazva. Az egyetlen, igazoltan őt ábrázoló dagerrotípián is virágot tart a kezében.

Talán véletlen, de az album első oldalára jázmint és fagyalt ragasztott: előbbi a költészet és szenvedély virága, utóbbi a magánéletet jelképezi, Dickinson pedig köztudottan nagyon visszahúzódó volt. A herbáriumot a Harvard egyetem könyvtárában őrzik, sérülékenysége miatt azonban sokáig nem volt hozzáférhető. Néhány éve azonban digitalizálták, így most már bárki nézegetheti, akár Dickinsonért, akár a régi herbáriumokért rajong.

(Forrás: Open Culture)