Taylor Swift Emily Dickinson költő távoli rokona

Taylor Swift Emily Dickinson költő távoli rokona

Az ancestry.com szerint Taylor Swift és a költő hatodik unokatestvérek, mindketten egy 17. századi angol bevándorló leszármazottai.

ko | 2023. március 05. |

Hétfőn délután körbejárta a sajtót a hír, miszerint egy genealógiával foglalkozó cég nyilvánosságra hozta, hogy Taylor Swift kilencedik dédapja és Dickinson hatodik dédapja a connecticuti Windsor egyik telepese volt. Az énekes ősei hat generáción át maradtak is ebben az államban, mígnem a család egy része Pennsylvania északnyugati részére költözött, ahol beházasodtak a Swift családba.

Emily Dickinsont az amerikai költészet egyik legfontosabb alakjaként tartják számon. A költő szinte remeteként élt a családja otthonában, és életében csak névtelenül jelentek meg művei. Érdekes, hogy Swift korábban már hivatkozott a költőre saját dalaival kapcsolatban. 2022-ben, amikor átvette a Nashville Songwriters Association International az évtized dalszerzőjének járó díját, ezt mondta: „Ha a dalszövegeim úgy hangzanak, mint egy levél, amelyet Emily Dickinson dédnagymamája írt a csipkefüggöny varrása közben, akkor az az én lúdtollal írt műfajom."

Hallgasd meg Taylor Swifttől az Ahol a folyami rákok énekelnek betétdalát!

A folkos hangulatú Carolinához már egy videó is érkezett.

Tovább olvasok

A rajongók Swift kilencedik stúdióalbumát, az Evermore-t is Dickinsonhoz kötik, az album megjelenésének időpontja (2020. december 10.) éppen a költő születésnapjára lett időzítve, amellett, hogy a szövegek is kapcsolódást mutatnak a 19. századi lírikus verseivel. 

A rokoni kapcsolat híre azért is különleges, mert Swift áprilisban megjelenő albuma a The Tortured Poets Department címet viseli majd, és a dalszerző-énekes egy korábbi fellépésén elárulta, hogy megírása eszébe juttatta, miért éppen a dalírás az, ami átvezeti az életen. 

(Guardian)
Nyitókép: Wikimedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Taylor Swiftet több mint egymillió dollárra perli egy amerikai költő

Egy Teresa La Dart nevű költő azt állítja, hogy Taylor Swift a Lover című könyvét róla koppintotta.

...

Hallgasd meg Taylor Swifttől az Ahol a folyami rákok énekelnek betétdalát!

A folkos hangulatú Carolinához már egy videó is érkezett.

...

Dante leszármazottjai szeretnék felülvizsgáltatni a költő korrupciós ügyét

700 évvel azután, hogy Dantét bűnösnek kiáltották ki Firenzében, egyik leszármazottja, valamint egy jogászprofesszor felül szeretné vizsgáltatni az ügyét. 

KÖNYVHÉT
...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

...

A fiktív falu hóhérja – Vajna Ádám hollywoodi klisék nélkül mesél a középkorról / Flair #10

A Könyvhétnek vége, de a FLAIR podcast pörög tovább: hallgassátok meg beszélgetésünket Vajna Ádám költővel!

Hírek
...

Ben Lerner „vicces és időszerű” regénye nyerte 2026-ban az Orwell-díjat

...

A trailer alapján még Jane Austen is megirigyelné az Értelem és érzelem új adaptációját

...

Lovasi András a zenészeknek adja a Kossuth-díját

...

Philippe Sands rangos német díjban részesült

...

Fosse, Cărtărescu és mások – XIV. Leó pápa írókat fogadott a Vatikánban

...

Filmet kap A varázslatos iskolabusz – már Miss Mitzi is megvan!

A hét könyve
Kritika
Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről
Durica Katarina: Úgy csináltak, mintha tőlem tudták volna meg, hogy meg fognak halni

Durica Katarina: Úgy csináltak, mintha tőlem tudták volna meg, hogy meg fognak halni

Milyen veszélyekkel jár, ha tabusítjuk a halált? Interjú Durica Katarinával.