Dolly Parton mesélő sorozatot indított

.konyves. | 2020. március 31. |

Habár a róla szóló dokumentumfilm (The Library That Dolly Built) bemutatását a koronavírus miatt kénytelenek voltak szeptemberre halasztani, Dolly Parton addig sem tétlenkedik, és csütörtöktől induló online sorozatában (GoodNight with Dolly) meséket fog olvasni. A dokumentumfilm az énekes által alapított "könyvtárról" szól, pontosabban arról az 1995-ben indult könyvadományozási kezdeményezéséről, melynek legfőbb célja az analfabetizmus felszámolása. A kezdetek óta Dolly Parton több mint 135 millió könyvet adományozott gyerekeknek, és a mai napig havonta másfélmillió gyerekhez juttat el így könyveket.

Bár a bemutató eltolását maga Dolly Parton is helyénvalónak találta, érthető módon csalódott is volt. Ugyanakkor nagyban készül az új online mesélős sorozatára, ahol mások mellett a saját mesekönyveit is felolvassa majd (I Am a Rainbow, Coat of Many Colors). A Deadline szerint Dolly Parton már régóta vágyott egy ilyen műsorra, csak az időzítés sosem volt megfelelő. Most viszont úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy történeteket osszunk meg egymással, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy olyan tehetséges szerzők munkáit mutathatja meg, akik mosolyra fakasztanak és elgondolkodtatnak.

Kapcsolódó cikkek
...
Gyerekirodalom

Adamik Zsolt: Mi rossz történhet egy elzárt íróemberrel?

Mit csinálnak a gyerekkönyvszerzők karantén idején? Mivel töltik az idejüket, és melyik az a három könyv, amelyeket másoknak ajánlanak? Ezúttal Adamik Zsolt válaszait olvashatjátok.

...
Gyerekirodalom

Grecsó Krisztián gyerekverseket ír a karantén alatt

Mit csinálnak az írók a karantén alatt, mit olvasnak, és min dolgoznak éppen? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Nyáry Krisztián új beszélgetéssorozata, amelynek Grecsó Krisztián volt az első vendége.

...
Gyerekirodalom

"Olvasva és felolvasva is eszetlen élmény" - Ezeket a könyveket ajánlja Varga Bálint

Megkértük a gyerekkönyvírókat, hogy a karanténidőszakban ajánljanak három könyvet az otthon maradtaknak. Elsőként Varga Bálint válaszát olvashatjátok.