Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek munkájához. Az Artisjus Irodalmi Díj presztízsértéke abban rejlik, hogy a pályatársak szavazzák meg a legjobbnak tartott kötetekért: irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság dönt a díjazottakról minden évben. A bizottság tagjai idén Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Reményi József Tamás, Szilágyi Zsófia - valamint az idén márciusban elhunyt Szkárosi Endre, aki a díjazottak kiválasztásában még részt tudott venni.
A díjakat 2022. június 13-án, a Magyar Zene Házában adják át a zenei Artisjus díjakkal együtt.
Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Bereményi Géza kapja az összegyűjtött novellákból álló Azóta is élek című kötetéért, valamint teljes írói életművéért. „A 2021-es gyűjteményes elbeszéléskötet címe: Azóta is élek. Ami azt is jelenti: azóta is írok. A nem csak irodalmi sokféleségben megnyilvánuló irodalmi egység működik minden egyes részletben. Bereményi nem vész el, és még csak át sem alakul. Annyira változik csak, amennyire a folyamatos létezéshez szükséges – az irodalom lehető legtágabb értelmében” – írja laudációjában Bazsányi Sándor.
G. István László úgy felejti nyitva verseskötetéért részesül a szerzői egyesület elismerésében. „G. István László, aki a mai magyar költészet középnemzedékének egyik legérdekesebb költője (s talán legvirtuózabb versforma-mestere), rendkívül elegánsan és kitartóan építi mára már igen komoly életművét: ez évben oly szép és tartalmas verseskötetet adott ki, amely méltán tekinthető eddigi költészete csúcsteljesítményének. E kis könyvben oly verseket olvashatunk, amelyekben az érzékeny költői szemlélet bölcs reflexiókkal párosul, de oly módon, hogy bennük a szemlélés, a tapasztalás, a megérzékítés, valamint az asszociativitás, az elmélkedés és az összegzés szinte teljesen elválaszthatatlanok egymástól.” – írja Margócsy István a kötetről szóló méltatásában.
Keresztury Tibor a Hűlt helyem című regényéért kapja az elismerést. „Keresztury gyönyörű, a végtelenségig tömörített prózájában benne van legalább három regényvilág: az Avas-alja (Miskolc) dermesztő szociopornója, egy életrajzi munka, a függőségek és más lelki kálváriák kíméletlen analízise, legvégül pedig egy testi leépülés aprólékos, az őrületig repetitív rajza. Keresztury néhol töredékes, máshol mikroszkopikus aprólékossággal kidolgozott, mesteri regényébe bele van préselve, tömörítve az a reménytelen csoda, amit úgy nevezünk, élet. És ennél többet hogy is várhatnánk egy munkától, ami a halálról szól” – írja méltatásában Grecsó Krisztián.
A Szilágyi Lenke fotójából készített fekete-fehér borítón madarak szállnak messzire, egy kéz kapálózik, a hátsó borítón egy mondatot olvashatunk idézőjelek között: “Nyilatkozom, hogy életemért és esetleges halálomért minden felelősséget magamra vállalok”. Ezekből az egyszerű jelekből is érzékelhető, hogy Keresztury Tibor Hűlt helyem című könyve sötét történetet ígér, pedig az életről szól. Az életről, amit nem lehet szétfilterezni, viszont meg kell osztani. Elmondjuk, miért ez a hét könyve.
Gyimesi Emese Szendrey Júlia irodalmi pályafutása – Társadalomtörténeti kontextusok című monográfiájáért kapja a díjat. „Gyimesi Emese mindössze húszéves volt, egyetemista, amikor rátalált a maga hősnőjére: azóta bámulatos alapossággal vizsgálja őt és mutatja meg nekünk, újabb és újabb összefüggésekben. Nemcsak elemzi az életét, szövegeit, irodalmi pályafutását, de hozzáférhetővé teszi számunkra azokat a forrásokat is, amelyek segítenek abban, hogy túllépjünk azokon a bizonyos hiedelmeken. Hisz abban, hogy lehet tudományosan, de nem tudományoskodva beszélni, hogy nem mindig válaszolni fontos, lehet, hogy inspiratívabb jó kérdéseket feltenni. És nem kell kiabálni, vegyük már észre, mennyire aktuális az, amit női szerepdilemmákról, tollról és fakanálról olvasunk, rá fogunk jönni magunktól is – méltatja a díjazott munkáját Szilágyi Zsófia
Szendrey Júlia összegyűjtött versei után most végre kézbe vehetjük fennmaradt prózai műveit is. A Szendrey Júlia elbeszélései és meséi című kötet történeteiből kiderül, hogyan éreztek a 19. századi magyar nők: hogy miként élték meg a szerelmet, az anyaságot, a veszteségeket, vagy épp azt, amikor a férjeik csatába indultak. A korábban csak Petőfi múzsájaként és feleségeként ismert író megmutatja nekünk a romantika korából hiányzó történeteket: a nők történeteit. Közben pedig kiderül az is, hogyan élte meg Szendrey a korszak legnagyobb irodalmi vitáját, amely azt pedzegette, hogy szabad-e egyáltalán a nőknek írniuk.
Tovább olvasokFenyő D. Györgyöt az Útikalauz a vershez című kötetéért díjazzák. „Első kézfogás, első érintés ez a könyv: a versekre vetett első pillantás tanúsága. De már ebben az első pillantásban is fel-felcsillannak a tüzetesebb megközelítések csírái, a labirintusba vezető keskeny ösvények pontjai. Fenyő képes felszítani bennünk, akik már temérdek verset ismerünk (de azokban is talán, akik aligha jutottak el még eleddig a költészet felszedésének állapotába) az első vonzalom édességét, a különleges és mégis életbevágóan fontos költői beszédmód varázserejét, a zárt formákban megnyíló poétai lélek iránti rajongásunkat. Képes megteremteni bennünk a meggyőződést: költészet nélkül nem lehetünk meglett emberek, nem érdemes élnünk, nem érdemes emlékezni ránk” – írja Báthori Csaba a kötetről szóló méltatásában.
