A 2004-ben Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó Mészöly Miklós Egyesület által alapított díjat minden évben az író születése évfordulóján, január 19-én (vagy az azt megelőző, illetve követő napokban adják át) az író szülővárosában, Szekszárdon. A díj odaítélésénél jelentős szempont az írói, kritikusi, irodalomtörténészi életmű mellett, hogy olyan fiatal szerzőt emeljen ki, aki társadalmi kérdésekben is szívesen foglal állást. Az idei díjat Barnás Ferencnek ítélte a zsűri, az eddigi egyenletesen magas színvonalú irodalmi teljesítményéért és különösen a Most és halála óráján című regényéért (itt beleolvashatsz).
A kötet a Könyves magazin idei 50-es listáján az első helyen szerepelt.
Az ünnepélyes díjátóra 2026. január 19-én kerül sor a szekszárdi Művészetek Házában, az esemény után Ódor János Gábor beszélget Barnás Ferenccel.
A Mészöly Miklós-díj korábbi díjazottja volt többek között Márton László, Darvasi László, Borbély Szilárd, Szvoren Edina, Tompa Andrea és Láng Zsolt. A Mészöly-díj mellett 2004-től a Mészöly Miklós Emlékplakettet is kiosztják: azon szekszárdi, illetve a városhoz kötődő személyeknek adják át, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak Mészöly Miklós életművének és az író emlékének ápolásában. Az elismerést ezúttal Bazsáyni Sándor irodalomkritikus és esztéta veheti majd át.
Önsajnálat helyett küzdelem
A Most és halála óráján egy egzotikus szigetvilágban játszódik, ahol a volt pszichológus, Torjai Endre, hetvenes éveinek látszólag nyugodt mindennapjait éli, viszont az egykori Kádár-korszakból feltörő szorongások, berögzült reflexek és a testében hordozott haza működik tovább az idegen kultúra egyedülálló, mindentől elszigetelt kényelmében.
A hét könyve kritikánkban így írtunk a kötetről: „Ez a lenyűgöző tudatregény lépésről lépésre szűkül be, ahogy az egyébként is szuperérzékeny Torjai térde szilánkosra törik (...). Barnás halálfélelemről, fájdalmakról, idegi kimerültségről ír, de mégis a regény nem lehúzza az olvasót, hanem folyamatosan új értelmezési kereteket hoz létre: mi a viszonyunk a testünkkel, az elmúlással, a félelmeinkkel. A sok nehéz kérdés megmutatja, milyen borzasztó erős az ember. Torjai legalábbis az, mert az elbeszélés önreflexiós képessége nem az önsajnáltatást, hanem a küzdelmet mutatja meg.”
