Nyolcvanon felül már igazán elnézhető, ha valaki lazít a tempón. Különösképpen, ha az a valaki Margaret Atwood – a kanadai író ugyanis rendkívül sűrű pár évet tudhat maga mögött. 1985-ös művéből, A szolgálólány meséjéből nagy sikerű sorozat készült, a regény várva várt folytatása, az 2019-ben megjelent Testamentumok Bernardine Evaristo A lány, a nő, a többiek című könyvével együtt elnyerte a Booker-díjat, a Testamentumok megjelenése után néhány nappal pedig Atwood elvesztette partnerét, Graeme Gibsont, akivel majdnem ötven évig éltek együtt.
Azonban Atwood megállíthatatlannak tűnik. 2020-ban Dearly (Drágán) címmel versei jelentek meg, ezt követte a Burning Questions (Égető kérdések) című esszékötet, és az Old Babes in the Wood (Öreg babák az erdőben), egy novellagyűjtemény. És akkor ne feledkezzünk meg cikkeiről és rendkívül aktív Substack-profiljáról. Nem csoda hát, hogy manapság alig hagyhatja el a házát anélkül, hogy valaki szelfit ne akarna vele készíteni. „A legveszélyesebb terület a női vécé” – vallotta be a Guardian-nel készült interjúban.
Öregebb nők, gyilkos viszályok
„Ne mondd, hogy »öreg«, csak hogy »öregebb«!” – ripakodik barátnőjére Atwood 2024-ben megjelent, Cut & Thirst (Vágás és szomj) című önálló novellájának egyik főszereplője. A mű három barátnőről szól, akik kilenc férfi író megölésére szövetkeznek, bosszúból, amiért évekkel korábban tönkretették egy női író hírnevét.
„Az irodalmi viszályok mindig is velünk voltak. Már a rómaiak is gyilkos iratokat terjesztettek egymásról” – véli Atwood. A Cut & Thirst-ben megírt (sikertelen) gyilkossági kísérlet
azért is rendkívül izgalmas, mivel az író állítása szerint valós eseményeken alapul.
Nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, csak annyit mondott csillogó szemmel: „Az érintettek pontosan tudják, hogy róluk van szó”.
A francia forradalomtól Trumpig
A novella egyik szereplője, Leonie a francia forradalom szakértője, így Atwood sok időt töltött a szakirodalom olvasgatásával. „Mint egy hólabda, ami lefelé indul a hegyoldalon, úgy nőtt egyre nagyobbra és nagyobbra – magyarázta az interjúban. – Később sok forradalomhoz szolgált sablonként, mind a jobb-, mind a baloldal számára, és ebbe szerintem Trump mozgalma is beletartozik.”
A Salman Rushdie elleni 2022-es merénylet utáni cikkében Atwood azt írta, hogy
az amerikai demokrácia nagyobb veszélyben van, mint valaha.
Ezt továbbra is így látja, azonban nem hajlandó jóslásokba bocsátkozni az ezévi amerikai választások eredményével kapcsolatban. „Sok minden történhet még addig. Mi van, ha az egyik jelölt váratlanul összeesik?”
Ugyanakkor Atwood számára nagyon is egyértelmű, hogy mit jelent majd a választás eredménye: „Az amerikaiak két ember közül választhatnak. Az egyik, és erre semmi kétség, hiszen ő maga is megmondta, bosszúszomjas zsarnokként fog kormányozni, a másik pedig nem.”
Hozzátette:
„A diktátorok akkor kerülnek hatalomra, amikor rossz és bizonytalan idők járnak.
Az emberek ilyenkor hajlandóak feladni a demokratikus jogaikat egy ember kedvéért, aki azt állítja, hogy mindent rendbe tud hozni. Ez többnyire hazugság, de elég ahhoz, hogy a diktátor támogatást szerezzen.”
Margaret Atwood, a rossz feminista?
Korunk egyik meghatározó kérdése a szólásszabadság és annak határai – és Atwood úgy látja, hogy jobb- és baloldalon egyaránt teret nyer a cenzúra támogatása. Ez pedig rendkívül veszélyes a szabadságjogokra nézve.
„Az egyik szülő azt mondja, ez a könyv nem lehet az iskolában, mert fájdalmat okoz a gyermekemnek. Mire egy másik szülő rávágja, az én gyermeknek meg egy másik könyv okoz fájdalmat, úgyhogy annak is mennie kell.
És így megy ez, amíg könyvek nélkül marad az iskola.”
Atwood azonban továbbra is bátran hallatja a hangját. Ezt annak tulajdonítja, hogy nincs munkája, és így nem kell félnie a következményektől. A #MeToo-mozgalom kirobbanásakor például egyesek azzal vádolták, hogy „rossz feminista”, mivel kiállt egy szexuális visszaéléssel vádolt kanadai oktató tárgyaláshoz való jogáért – a bélyeg azonban nem marad rajta.
Ahogy ez az ügy is megmutatja, Atwood eltökélten igyekszik minden ügyhöz pártatlanul állni – ebből talán egyedül a csak „narancsemberként” emlegetett volt amerikai elnök a kivétel. „Általában meglehetősen mérsékelt véleményem van, ami elég idegesítő tud lenni.
Az egyetlen dolog, amit el lehet így érni, az az, hogy mindkét oldalról támadnak”.
A remény elválaszthatatlan emberi mivoltunktól
Atwood az évek során hozzászokott, hogy a megszólalásaira az egész világ figyel. Ami nem meglepő: műveiben a gazdasági összeomlástól a szélsőjobb megerősödésén át egészen a nők jogainak szűkítéséig több trendet és eseményt előre megírt. Az ebből fakadó nemzetközi státusza azt is jelenti, hogy gyakran kérik ki a véleményét a legfrissebb, legégetőbb kérdésekkel kapcsolatban.
„Mintha egy kétlábon járó közvéleménykutatás lennék,
mindig tudom, hogy mi érdekli az embereket, annak alapján, hogy milyen kérdéseket tesznek fel nekem
– mesélte. Régen a leggyakrabban arról kérdezték, hogy miért utálja a férfiakat – ma ehelyett egy egészen más kérdést szegeznek neki: „Van remény?”
Kristálygömb híján Atwood ilyenkor a múltba néz: úgy látja, minden generáció hajlamos volt arra, hogy azt higgye, eljött az idők vége. Atwood a második világháború kitörésekor született és első könyve egy időben jelent meg a kubai rakétaválsággal.
„A remény egy velünk járó tulajdonság –
vallja. – Elválaszthatatlan az emberi mivoltunktól. Elválaszthatatlan attól a nyelvtől, amit létrehoztunk, hiszen ez tesz képessé minket arra, hogy egy még nem létező jövőről beszéljünk. Egy jövőről, ami nem több a képzeletünk játékánál.”
Nyitókép: Wikimédia
(Guardian)
