Az Arab Emirátusokban idén 40. alkalommal megnyitott sardzsai könyvvásár a világ egyik legnagyobb könyves eseménye, ahol az első nap hivatalos programját zárták az idei Nobel-díjas Gurnah fellépésével.
A tanzániai születésű, de a polgárháborús körülmények közül az Egyesült Királyságba kivándorló és ott irodalomprofesszorrá váló író itt is elmondta, hogy először telefonbetyárkodásnak hitte, amikor felhívták azzal, hogy ő kapja a Nobel-díjat. Mesélt arról is, hogy a pályája nehezen indult, első könyvét majdnem tíz évig írta, és sorra visszautasították a kiadók. Írói ars poeticája, hogy “a lehető legvilágosabban és leghitelesebben közölje gondolatait, és már a fejében hallja, amikor egy mondat hamisan szólal meg”.
A Nobel Bizottság indoklása szerint Abdulrazak Gurnah kompromisszumok nélkül és mély együttérzéssel mutatja be a kolonializmus hatásait, illetve a menekültek sorsát a kultúrák és a kontinensek közötti szakadékban.
A 24.hu interjújában elárulta, hogy mióta megkapta a díjat, egy betűt sem tudott írni. Ugyan az írás szenvedélye már kiskorában megvolt benne, nem biztos, hogy akkor is író lett volna belőle, ha otthon marad, mivel részben a kivándorlás inspirálta az írásra:
“Meg akartam mélyebben érteni, mi történik velem és másokkal, akik hasonló helyzetbe kerülnek.”
Arra kérdésre, hogy hogyan lehet elemelkedni a migrációról és a menekültkérdésről szóló közbeszédet uraló indulatoktól és előítéletektől, az író elmondta:
“Egy világjelenség tanúi vagyunk, amelynek csak egy szélsőséges példája az, amilyen embertelenséggel a magyar kormány reagál a bajba jutott emberek érkezésére. A lényegét tekintve nem kivételes, mindössze úgy tűnik, hogy van egy vezetőjük, aki politikai karriert épített magának a gyűlölködésből. Azt tudom, hogy például Nagy-Britanniában sok ember egyetért a kirekesztő állásponttal, és sejtem, hogy Magyarországon is ez a helyzet. Ennek oka legtöbbször a tudás hiánya, ezért lenne fontos, hogy tájékoztassuk és meggyőzzük az embereket, hogy humánusabb hozzáállásra van szükség. Fontos lenne megérteni, miért jönnek ide ezek az emberek. Ám addig nem látom megoldhatónak a helyzetet, amíg a kormányok a társadalomban rejlő félelmekre és sötét indulatokra apellálnak, a média jelentős része pedig partner ebben, sőt, sokszor nyomást is helyez a politikusokra, hogy fokozzák a kirekesztő beszédmódot.”
Szerinte a helyzet sokat romlott azóta, hogy ő elhagyta a szülőföldjét, mert az iszlámot az al-Kaida, az Iszlám Állam és egyéb terrorszervezetek felemelkedésével a fenyegetéssel kezdték azonosítani:
“...ezek tényleg nagyon veszélyes emberek,
csak ebből nem szabadna általános következtetést levonni a muszlimok összességére nézve.
Mert sokszor előfordul, hogy épp a terroristák által elkövetett rémtettek áldozatait kiáltják ki az ilyen rémtettek képviselőinek. Ennek nyomán alakulnak ki az olyan szomorú helyzetek, hogy szegény családokat és embereket terelgetnek vég nélkül a különféle elkülönítő táborok között.”
Arról, hogy a történetek építeni és rombolni is tudják a hidakat az emberek között, Gurnah elmondta, hogy szerinte az igazi kérdés az, hogyan tanulhatnánk meg eléggé ébernek maradni ahhoz, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a romboló történeteket az építő történetektől:
“Amikor egy őrjöngve uszító politikust hallgatnak, [az emberek] valójában tisztában vannak vele, hogy a mondandója a gyűlöletből fakad, még akkor is, ha bólogatnak vagy úsznak az árral. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is sokan rosszul érzik magukat attól a beszédmódtól, ami ebben a témában uralkodik.”
A teljes interjút itt tudod elolvasni.
