Ismét eltelt egy év, ismét végére ért a hagyományosnak nevezhető ötvenes listánk. 2016 mozgalmas év volt, sok szempontból szomorú, tele a jelenre reflektáló, nagyon személyes könyvekkel. Az első tízbe öt magyar és öt külföldi kötet került, a világirodalom a hazai piacon szerintünk idén jobban teljesített, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne szerettünk volna egy csomó magyar könyvet. Ahogy minden évben elmondjuk, a listánk teljesen szubjektív, és idén sem olvastunk minden könyvet. Az első három helyre (sőt négyre) olyan könyv került, ami nemcsak írói teljesítményként hatalmas, de megjelenése még eseményszámba is megy.
A lista előző részei: 50-41., 40-31., 30-21., 20-11.
10. Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája - Történet álmatlanságról és őrületről
Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája - Történet álmatlanságról és őrületről
Pesti Kalligram, 2016, 256 oldal, 2541 Ft
A világ feszülten Aleppóra figyel, de csak úgy tudjuk nézni a történeteket, mint egy tévéműsort. A konfliktuszónák tudósítója, Jászberényi Sándor szinte már regénynek látszó novellafüzérében a Közel-Keletre viszi olvasóit, mert ott olyan szélsőséges életet élhet, amelyben könnyebben elválik egymástól a jó és a rossz. A főszereplő, Maros Dániel kóros álmatlanságban szenved, képtelen aludni a piától, a drogoktól, az átélt eseményektől, valamint a lelkétől. Dánielről azt tudni, hogy elvált, kisfia a volt feleségével él, ő meg kísérti a sorsot: ha nincs már mit veszíteni, akkor meg kell próbálni lemenni mindennek a legmélyére. És végre egy elbeszélő, aki tényleg mindent meg is tesz azért, hogy jó mélyre kerüljön: a drogozás, az italozás és kurvázás ebben a kontextusban nem jelent semmit, mert az igazi határhelyzeteket nem a félálommá zombuló elbeszélő, hanem a körülötte lévő emberek élik át. Szegénységben vagy háborús helyzetben is tisztán látszik, ki az, aki él, és ki az, aki nem. Dániel utóbbiba tartozik, és igazából a kiutat sem keresi, de annyira beszürkült már a politoxikomán élettől és lelki bajaitól, hogy körülötte a legapróbb élettörténet is egyszerre tud szépséges és tragikus lenni. Így zártuk a kritikánkat a könyvről:
Nagyszerű novelláskötet A lélek legszebb éjszakája, ami a maga hideg stílusával úgy szórakoztat, hogy közben rendszeresen a víz alá nyomja a fejed. Abból a szempontból is nagyszerű, hogy a világ nagy politikai történései a Közel-Keleten zajlanak, de viszonylag keveset tudunk az ottani életekről, pedig hitünk, reményünk vagy nyomorunk is jobban érthetővé válik.
9. Zoltán Gábor: Orgia
Zoltán Gábor: Orgia
Kalligram, 2016, 320 oldal, 3490 HUF
Az év legnyomasztóbb, legfelkavaróbb, legtovább az emberrel maradó könyve kétségtelenül az Orgia. Eléri, hogy az olvasó ne tudjon többé elsétálni a regénybeli helyszínek mellett anélkül, hogy eszébe ne jutna, mi történt ott hetven évvel ezelőtt. Zoltán Gábor elsődleges forrásokból olvasta ki a töredékeiben ismert nyilas uralom krónikáját. 1944-45 fordulóján a nyilasok több ezer zsidóval, zsidóbújtató kereszténnyel és katonaszökevénnyel végeztek: áldozataik nevét alig ismerjük, válogatott kegyetlenkedéseikről jegyzőkönyvek tanúskodnak. A regényben egy kényszerből nyilasnak állt keresztény gyáros személyiségtorzulását követhetjük végig, és bepillanthatunk a gyilkosok hétköznapjaiba, akik számára a Dunába lőtt zsidók csak a perverz játékaik eldobható és bármikor pótolható résztvevői voltak, hőn áhított bundák és aranyórák, egy identitás nélküli, homogén massza, amivel bármit megtehettek. Zoltán regénye először fizikai síkon hat, a foglyok húsz percenkénti kínvallatásának és megalázásának explicit ábrázolása megfekszi a gyomrot, megüli a szívet, majd az első sokk után sokkal mélyebbre hatol, és szembenézésre kényszerít. A szembenézésnél pedig kevés fájdalmasabb dolog létezik.
8. Joanna Bator: Szinte éjsötét
Joanna Bator: Szinte éjsötét
Fordította: Hermann Péter, Magvető Könyvkiadó, 2016, 410 oldal, 3990 HUF
A kortárs európai irodalom egyik legizgalmasabb képviselője a lengyel Joanna Bator, aki Szinte éjsötét című regényével teljessé írta Walbrzych-trilógiáját. A 2013-ban Niké-díjjal elismert kötet hőse egy menő varsói lap újságírója, aki azért tér vissza szülővárosába, hogy tényfeltáró riportot írjon a nyomtalanul eltűnő gyerekekről.
A nyomozással egy időben a nő saját traumatikus és évtizedekig elfojtott családi múltjával kénytelen szembenézni, mindennapjait pedig mitikus macskafalók, extravagáns futóbolondok és a tömegeket delejező hitszónokok nehezítik meg
– írtuk korábban a kötetről, melyben a kétarcú város titkai, egy mesebeli gyöngysor rejtélye, váratlanul felbukkanó, majd újra eltűnő alakok adnak újabb és újabb impulzusokat. Joanna Bator egy alternatív valóságot álmodott a szülővárosa köré, és ha ez az álom netán némi hasonlóságot mutat Lewis Carroll főművével, az nem biztos, hogy teljes mértékben a véletlen műve.
7. Beregi Tamás: Noctambulo
Beregi Tamás: Noctambulo - Egy alvajáró története
L'harmattan 2016, 528 oldal, 3990 HUF
Beregi Tamás 12 évig írta a Noctambulót, ennek az időszaknak pedig volt néhány pillanata, amikor úgy érezte, teljesen eltévedt a 19. század erősen iparosodott, környezetszennyező, természetpusztító útvesztőjében. Regényében, ami egyszerre tudományos ismeretterjesztő munka, édesbús felnőttmese, pesszimista civilizációkritika, rossz trip és bukolikus múltidézés, az álom, a mese és a valóság síkja keveredik, és hoz létre valami teljesen hiánypótlót a hazai könyvpiacon. Főhőse, Jonathan Wakefield erotikus dagerrotípiákat restaurál és közben a harmóniát, na meg a saját, kergethető mítoszát keresi az egyszerre fejlődő és pusztuló Londonban, bordélyházak, ópiumbarlangok, fűtetlen bérlakások között. Miután megismerkedik egy fiatal prostituálttal, a leginkább egy Mucha-festményre hasonlító Minnával, együtt indulnak világmegváltó útjukra, és közben próbálják megőrizni a józan eszüket. Beregi remek mesélő, aki metaforikus illusztrációkkal és apró jelekkel vezet el a végső rejtély megoldásához, és bátran kiáll a kortárs magyar irodalomban egyre inkább háttérbe szoruló elmélet mellett, miszerint a világot egyedül a szerelem ereje képes megmenteni.
6. Chimamanda Ngozi Adichie: Americanah
Chimamanda Ngozi Adichie. Americanah
Fordította: Kiss Árpád, SawaSawa, 2016, 552 oldal, 4490 HUF
A tízes lista elejére számos olyan könyv került, amelynek magyar megjelenésére már évek óta várunk, ilyen CNA harmadik regénye, az Americanah is. A cím azokra az afrikaiakra utal, akik megjárták Amerikát és visszatértek a hazájukba. A főszereplő Ifemelu tizenöt év után tér vissza Nigériába, búcsúzóul pedig még utoljára elmegy egy amerikai hajfonószalonba. Adichie flashbackekben meséli el a nő gyerekkorát, az amerikai ösztöndíjat, az első szerelmet és szakítást, ami valójában sosem történt meg, közben pedig diverzitásról, polkorrektségről, migrációról tanít, és még vicces is tud lenni.
Az Americanah az a könyv, amit minden embernek meg kellene kapnia, aki szerint a rasszizmus valami durva és látványos dolog, például, ha odaállunk az iskola elé, és majmot kiáltunk a fekete gyerekek láttán, nem pedig az, amikor rosszabbul fogy a fekete címlapsztárral megjelenő magazin, nem talál magának testszínű alsóneműt egy fekete nő, a Nina Simone-ról szóló életrajzi film főszereplőjét pedig inkább sötétebbre sminkelik, ahelyett, hogy eleve sötétebb bőrű színésznőt választatnának a szerepre. Az Americanahmégiscsak korszakos regény. Ideje lenne az időtlenségével is kezdeni valamit. Legalább beszélni róla.
Szabó T. Anna: Törésteszt
Magvető, 2016, 242 oldal, 2990 HUF
Első mondat: „Nincs test.”
A szerkesztőségben Szabó T. Anna novelláskötete volt idén az egyik legnagyobb meglepetés, ami persze sokat elárul rólunk is, de valójában annak szól, hogy miközben azt gondoltuk, ismerjük a szerzőt, ő fogott egy közepes méretű papírzacskót, tüdőből halkan felfújta, lábujjhegyen mögénk lopózott, lassan rákészült, majd kidurrantotta. A Törésteszt sok szempontból remek könyv: érzékenyen válogatott témák, ügyesen és karakteresen megírt szereplők, valódi problémák jellemzik:
49 üvöltés, néha fájdalmas, néha szerelmes, sokszor dühös, többször magányos vagy reménytelen, jó részt nők üvöltenek (ritkán férfiak), akik a gyereknevelés, a munka és a férj mellett vagy teljesen egyedülállóként követelik a saját életüket. A legtöbb dráma otthon történik.
Az egész kötetet behálózó sötét erő a szorongás: hogy valamit rosszul teszünk. A szerző szakít azzal a dramaturgiai eszközzel, hogy bármi is jóra forduljon, őt az érdekli, mi van akkor, ha a hétköznapok tényleg ennyire rosszak, és a nagycsaládosok helyett már a diszfunkcionális családok szövetsége kapja a kormánytámogatást. Egymás elnyomására épülő párkapcsolatokról, szétrobbantott családokról, meg nem élt szerelmekről és rengeteg elhazudott életről szól a Törésteszt. Kritikánkban ezt így fogalmaztuk meg:
"A novellák szűk, fullasztó terekben és életekben játszódnak, ahol a nagy dolgok piszlicsárénak, a kisszerűek meg nagyszerűnek látszódnak. Szabó T. Anna legnagyobb bravúrja, hogy hagyja megszólalni és élni a a szereplőit, legalább a papíron szabadok, ha már az életben nem, nem kezd üres moralizálásokba, nem mondja meg, mi lett volna, ha".
4. Karl Ove Knausgård: Halál (Harcom 1.)
Karl Ove Knausgård: Halál - Harcom 1.
Fordította: Petrikovics Edit, Magvető, 2016, 436 oldal, 3990 HUF
Egy negyvenes norvég férfi magáról kezd írni:
"2008. február 27-e van. 23 óra 43. Én, aki ezeket a sorokat írom, Karl Ove Knausgård, 1968 decemberében születtem, vagyis ezen sorok lejegyzésének pillanatában harminckilenc éves vagyok. Három gyerekem van, Vanja, Heidi és John, és a második házasságomban élek, Linda Boström Knausgård-ral" (28).
Hogy lehet ilyen személyes felütés után megírni E/1-ben a kortárs világirodalom egyik nagy kritikai és kereskedelmi sikerét (22 nyelven adták ki, Norvégiában félmillió példányt adtak el), amiről egyszerre állították, hogy a férfiszégyen emlékműve és etikátlan júdásirodalom? A siker titka az önmarcangoló, a szerzővel azonosított elbeszélő, aki apja halála után kénytelen szembenéznie az örökségével. Ezt csak kíméletlenül és őszintén lehet megtenni, mert az apa megbecsült tanár, helyi politikus, aki kényesen ügyel a család jó hírnevére. Otthon a vasszigor inkább hideg távolságtartásnak tűnik, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy az apa halálra issza magát a 85 éves anyja lakásában.
KOK Harcom című hatkötetes regényfolyamának első részét, a Halált idén adta ki a Magvető Petrikovics Edit fordításában. Öt rész még hátravan, érdemesebb minél előbb rácsatlakozni a fagyos, sötét egotripre, hogy az északi egzisztencializmus rendesen beszippantson. KOK mindennek a mélyére ás, így kerülnek elő a hétköznapi családi történetek, amelyekről szép sorban kiderül, micsoda traumák húzódnak meg mögöttük. KOK egy interjúban megemlítette, hogy úgy érzi magát, mintha szerződést kötött volna az ördöggel, hiszen világsikere alapvetően annak köszönhető, hogy mindent és mindenkit beleírt a regényébe.
KOK nem az apáról, nem a családjáról, hanem csak magáról ír, saját magát akarja jobban érteni, és egyébként apja megértéséhez és elfogadásához, az apa-fiú kapcsolat feldolgozásához is ez a kíméletlen őszinteség vezet el. Mindent leír, amit nem lehet vagy nem tudott elmondani - ez a könyörtelenségnek látszó szabadság teszi nagyszerűvé a regényt. Kár, hogy ez csak papírszabadság, mert ami a szövegen kívül valóság, ott KOK nagy károkat okozott.
Ennek etikai súlyához képest szinte semmi a focisiker, az első csók, a béna sulizenekar, a ciki fellépés, a reménytelen bulizhatnék, valamint az apa megszólításának nehézsége. A két testvér takarítani kezd nagyanyjuk házában apjuk halála után, és úgy suvickolnak kétszáz oldalon keresztül, mintha Ágnes asszony a kanyarban sem lenne, így ez lesz a világirodalom egyik, ha nem a legszebben megírt takarítása.
3. Elena Ferrante: Briliáns barátnőm (Nápolyi regények 1.)
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
Fordította: Matolcsi Balázs, Park, 2016, 360 oldal, 3990 HUF
2016-ban tovább tombolt a Ferrante fever, vagyis a rejtőzködő olasz író Nápolyi-regényeinek angol fordítása után kitört őrület. Ferrantének mozgalmas éve volt, októberben egy olasz újságíró, Claudio Gatti állította, hogy rájött, kit rejt a név, és olaszul, angolul, németül és franciául egy időben megjelent cikkében a Rómában élő, német származású Anita Raját azonosította a nyilvánosságot szándékosan kerülő íróval. Cikkéből óriási botrány lett, írók és olvasók álltak ki Ferrante mellett, és ítélték el Gatti oknyomozását, pedig ő állítólag nem megtámadni, hanem megérteni akarta a szerzőt. A leleplezés után Raja a Twitteren ismerte el, hogy ő Ferrante, de a profil nagyon hamar hamisnak bizonyult, vagyis a kortárs világirodalom legnagyobb rejtélye továbbra sincs megoldva, és ez teljesen jól van így. A négyrészes Nápolyi regények első kötete bevezetés egy hatvan évig tartó barátságba az örökké bizonytalan Elena Greco és a lobbanékony Lila Cerullo között Nápoly nyers és kegyetlen díszletei előtt.
Életterük olyan, mint egy agresszív szappanopera, amelyben a hatalmi ranglétra különböző fokain álló családok vetélkednek egymással, apák hajítják ki az ablakon lányaikat vagy bocsájtják áruba őket a család boldogulása érdekében. Csak a Greco család egyezik bele, hogy lányuk továbbtanuljon, az első regény Lila számára a női princípiumokban teljesedik ki, tizenhat éves korában férjhez megy. Bár a környezetük eltagadhatatlan hatással van a személyiségük alakulására, Elena és Lila életét, legyenek bármilyen távol is egymástól, a barátságukat működtető, egyszerre konstruktív és destruktív erő mozgatja.
- írtuk a Briliáns barátnőmről a Könyves Magazin téli számában megjelent Ferrante-portrénkban. Ferrante minden könyvében az egyetemes női tapasztalatról mesél, a női test, lélek és psziché legmélyére fúr és
olyan érzéseket hoz a felszínre, amelyekről a társadalom szemében illetlenség beszélni. Hősei nem színlelnek, nem félnek feláldozni az identitásukat, és nem hajlandóak azonosulni a szerepekkel, amelyeket a társadalom rájuk kényszerít.
Elkaptuk a Ferrante-lázat, nagyon várjuk a következőt!
2. Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
Magvető Könyvkiadó, 2016, 508 oldal, 4990 Ft
Nagyon lassan gurul be a vonat Krasznahorkai László legújabb regényének központi helyszínére Wenkcheim báróval, aki sárga kalapban Buenos Airesből érkezik átszállással. Az öreg playboy és szerencsejátékos még utoljára ellátogat szülővárosába, konkrét célja pedig a Casino nevű presszó felkeresése, illetve egy Mari nevű nő megtalálása. A másik szálon a város megbecsült Tanár ura minden igyekezetével a társadalmon kívül próbál meg boldogulni, és ebben a szélsőséges életcéljában a maga módján sikeres is. Az apokaliptikus karneválban nemcsak a helyi lakosok tűnnek fel kisebb-nagyobb szerepek idejére, hanem szélsőjobbos motorosok, a lokális média, valamint a politikusok is, hogy a Sátántangóhoz hasonlóan várják a megváltót, aki újra reményt adhat. Az író a lassan folydogáló cselekményben színesen ábrázolja szereplőit, mindegyiknél megmutatva a lehetőségek határait, csak kapkodjuk a fejünket. Főleg azért, mert ilyen, az egyes élettörténeteken átszűrt sűrű társadalomábrázolással ritkán találkozni. Krasznahorkai könyvét egyébként tök sötétben mutatták be a Pesti Színházban, de ettől függetlenül nem vakon állítottuk a következőket:
"Összetett, nagyszerű, ráadásul szórakoztató regényt írt Krasznahorkai László, aki kivételesen érzékeli szereplői motivációit, nagyravágyásukban rejlő kicsinyességüket, vagy a magyar társadalom jelenlegi állapotát. Nyelvezete, stílusa elemelt, mégis minden szereplőjét igyekszik megérteni, nem akar moralizálni döntéseikről vagy karakterjegyeikről. Régóta olvasok Krasznahorkait, örömteli ez a >>hazatérése<<."
Az év legjobb magyar regénye lassan szippant be, megköveteli a ráfordított időt, de olvasás közben észreveszed magadon, hogy az egyszerű smseket is Krasznahorkai-mondatokban fogalmazod meg.
1. Roberto Bolaño: 2666
Roberto Bolaño: 2666
Fordította: Kutasy Mercédesz, Jelenkor, 2016, 828 oldal, 5999 HUF
Az egész 2009 környékén kezdődött, a 2666 angol fordításának megjelenése után. Megvettük angolul, belekezdtünk, majd ahogy az a monumentális súlyú és méretű idegennyelvű könyveknél lenni szokott, egy idő után félretettük (de nem adtuk fel!) és elkezdtük várni, hogy magyarul is megjelenjen. Vártunk hat évet (de nem adtuk fel!), majd tavaly alig hittünk a szemünknek, amikor a Babits Mihály Műfordítói Ösztöndíj nyerteseinek névsorában kiszúrtuk Kutasy Mercédeszt, és a négy darab számot mellette. Idén júliusban jött a hír, hogy a Jelenkornál jelenik meg a regény, novemberben pedig jött a könyv is, és kiderült, hogy az ösztöndíj minden fillérje a lehető legjobb helyre került.
2016 a világslágerek éve volt, lásd a listánk harmadik és negyedik helyezettjét. Az irodalmi slágerek hozzánk egy picit lassabban jutnak el, mint a szerencsésebb angolszászokhoz, ami viszont a befogadást is megnehezíti, mert a magyar fordítás után nemcsak arról kell meggyőződnünk, hogy valójában jó a könyv, hanem arról is, hogy nem csak azért gondoljuk-e így, mert mások mesterműnek bélyegezték. Roberto Bolaño nem okozott csalódást, posztumusz megjelent utolsó regénye nemcsak a tökéletes búcsúdal, de életművének méltó megkoronázása is. Rég olvastunk már ennyire addiktív könyvet, pedig a 2666 nem kéjutazás, hanem egy nyers, eleven és csapongó alászállás a pokol legmélyére, ami ráadásul annál nagyobbat üt, minél több korábbi Bolaño-könyvet olvastunk. A regényben minden mindennel összefügg, és minden mindenből következik, épp, mint a Bolaño-univerzumban, amit a szereplők átjáróházként használnak, a szerző meg egyfajta intellektuális játszótérként.
Bolaño stílusa hol zaklatott és anekdotikus, látszólag teljesen indokolatlanul egymás után pakolt jelenetekkel, allegorikus álmokkal és a csattanó előtt félbehagyott poénokkal, valamint olyan önironikus és nosztalgikus kiszólásokkal, mint például ez: „a csapnivaló szovjet költő (aki éppoly öntudatlan és hitvány és negédes és riadt és finnyás, mint egy latin-amerikai lírai költő – ó, azok az angolkóros, felfuvalkodott, szerencsétlen flótások)”, vagy ez: „az egész költészet minden stílusában benne foglaltatik vagy benne foglaltathatik egy regényben”, hol letisztult, szikár és szenvtelen. Néha talán a szerző egyre fogyatkozó ideje is kiérezhető abból, ahogy minél több sztorit, és bonmot-nak álcázott tanmesét zsúfol a szövegbe, épp, mint az elsőkönyves, aki tájékozottnak és publikálásra érdemesnek akarja mutatni magát azáltal, hogy minden érdekes olvasmányélményéből beemel valamit a saját szövegébe. Az első és az utolsó könyv között talán nincs is akkora különbség.
A 2666 mind az öt könyve (A kritikusok könyve, Amalfitano könyve, Fate könyve, A gyilkosságok könyve, Archimboldi könyve) önállóan is működő történet, vagyis egyszerre öt zseniális, teljesen más hangulatú, stílusú és máshogyan hiányos regényt kapunk, amelyeket a fiktív mexikói városban, Santa Teresában történő nőgyilkosságok, és egy titokzatos német író, Benno von Archimboldi kapcsolnak egymáshoz. Az első könyvben négy európai irodalomkritikus nyomoz rejtőzködő kedvencük után, és hárman még Mexikóba is elrepülnek, a második könyvben egy chilei professzor próbálja menedzselni saját őrületét és nevelni 16 éves lányt a Santa Teresa-i pokolban, a harmadikban egy fekete amerikai újságíró tudósít egy mexikói boxmeccsről, és csúszik rá a gyilkosságok témájára, a negyedik könyv „olyan, mint egy életre kelt Bosch-festmény”, Bolaño lajstromba vesz minden megkínzott, megerőszakolt és megölt nőt a városban és a környező sivatagban, az ötödik pedig Archimboldi életének krónikája, vagyis minden, amit a regény elején megismert kritikusok soha nem fognak megtudni a legnagyobb hősükről.
Mexikó megöli a lelket, bedarál és eltüntet mindenkit, a regény végére pedig csak egyetlen ember marad, akinek sikerül felülkerekednie ezen. Maga Bolaño, akinek teljes életműve azt sugallja, hogy egész életében erre a könyvre készült. Közben pedig nemcsak Mexikót és saját magát, de a halált is legyőzte.