“Nincs test” - így kezdődik Szabó T. Anna első novelláskötetének első novellája, az Origó, ami dühös-lendületes szövegfolyamával finoman vezet át minket a szerző versvilágából lírai szociohorrorjába. A Törésteszt 49 üvöltés, néha fájdalmas, néha szerelmes, sokszor dühös, többször magányos vagy reménytelen, jó részt nők üvöltenek (ritkán férfiak), akik a gyereknevelés, a munka és a férj mellett vagy teljesen egyedülállóként követelik a saját életüket. A legtöbb dráma otthon történik.
Szabó T. Anna: Törésteszt
Magvető, 2016, 242 oldal, 2990 HUF
Első mondat: „Nincs test.”
"Hogy történjen valami. Ebben a fulladásban. Felkelek, enni adok, esznek, ledobálják, felseprem, elmosom, kirázom, összeszedem, feladom, fel, mindjárt, az egészet, ez kaparja a torkomat, ez az ordítás, egész nap, de jó nekem, mosolygok, belevicsorgok a az előszobában a tükörbe" (8.)
“Kisüvít belőlem az űr. Ordít ki a számból, üvölt elő a gerincemből, sistereg ki a földet kaparó körmeim alól...” (243.)
A Törésteszt novelláinak szereplői (főleg) nők, akik semmilyen nagyszerű dolgot nem tesznek, csak próbálnak élni. Hogy egy élet mennyire nagyszerű teljesítmény, az a novellák olvasása után kiderül, mert miközben a történetmesélés (regény, film, színház etc.) alapvetően a nagy témák feldolgozása és erős példák felmutatása mentén szerveződik, addig az élet nem ilyen, örülünk, ha a négy fal között egy ún. átlagos életet képesek vagyunk tisztességgel lehozni. Ezért is lehet nagy sikere, amikor egy-egy alkotó ügyesen elfordul ezektől az elvárásoktól (ld. Ernelláék Farkaséknál), és Szabó T. Anna egy egész kötetnyit fordult, hogy 49 nő, férfi, pár, anya, barátnő nappalijába, háló- vagy gyerekszobájába, konyhájába étkezőjébe beköltözve meséljen arról, milyenek is vagyunk mi kapcsolatainkban vagy azok hiányában.
A hétköznapi elnyomásokat már észre sem vesszük, a játék részének tekintjük, mintha nem is lehetne máshogy, mással, másképp élni. A saját élethez való jogról szól ez a könyv, mert néha egy-egy novellának kell emlékeztetnie az olvasót, hogy nem szűnik meg az élete harmincévesen, az első gyereknél, a válásnál, a szakításnál, sőt a szerelemnél, az együttélésnél vagy a családnál sem, ahogy ez a kötet szereplőivel történik. A nőt nem a család, nem a férfi, nem az anyós és nem a gyerek hozza létre, de ezt sokan hajlamosak elfelejteni, ezért nem rossz, ha néha emlékeztetnek arra, hogy nem a másokkal való viszonyainkban leszünk valamilyenek. Az üvegplafon töréstesztje ez a könyv, amennyiben a novellák főszereplői nem juthatnak előrébb a saját életünkben, általában azért, mert alá kell rendelniük magukat különböző férfiak elvárásainak. Szabó T. Anna szövegei azt mutatják meg, hogy a saját életünkhöz való jogot nagyon ritkán akadályozzák jól látható erők, sokkal gyakrabban következik abból a tényből, ahogy a nők feloldódnak és jelentésüket vesztik a családban:
"Mondok valamit. Ne állj itt a hátam mögött, zavar. És ne mondd, hogy ne mondjam. Nem könnyű mondani. Még leírni se, hogy ha téged nem ismerlek meg, nem ilyen lett volna az életem. Hanem jobb" (97.)
A diszfunkcionális családok mind hasonlók egymáshoz, minden diszfunkcionális család a maga módján az, ha már a boldogság eltűnt. Szabó T. Anna család- és nőtörténetei ezt csak megerősíthetik: tényleg nincs már normális család, vagy ami sokkal fontosabb: az új normális a szétesett család. Elmúltak azok az idők, amikor azon merengett szerző és olvasó, hogy miért mennek tönkre a családok, a bajok eredőjét keresték, de szép lassan mindenki belenyugodott, hogy nem vágyakozni kell egy fiktív élethelyzet iránt, hanem megismerni azt a rosszat, amiben élünk. A Töréstesztben a családok olyan önálló létezők, amik lélegeznek, növekednek, csökkennek, megfertőződnek, megbetegednek, de mindenek előtt felszámolják a család alá tartozó embereket. A család ugyanis egy olyan kisgömböc, ami felzabálja a férfit, a nőt, a rokonokat, a gyerekeket, majd a környezetet is.
A Törésteszt novellái nem hazudnak, könyörtelenül mutatják meg, hogy nem családot alapítani nehéz, hanem azt megtartani. Hiába tartjuk természetes intézménynek a családot, a novellákból az derül ki, hogy rohadt nehéz vagy lehetetlen egy ilyen szeretetközösségben élni. Egyszerű a helyzet: az élet minden területére gyakorlással és tanulással készül fel az ember, de a családra érzelmi úton, megterhelve sok százévnyi kulturális és vallási hagyománnyal, valamint sok évtizedes családtörténetekkel. Nincs megoldás, az ének, identitások és nézőpontok elvesznek, hogy azok üres helyét betöltse a zsidó-keresztény kultúra patriarchális hagyományával megterhelt elvárás: csak családban lehet létezni, a családot meg a férfi irányítja. Jó minta nincs, csak nagyon sok lemondás:
"Azért váltam el harminchat év után, mert elfáradtam. Belefáradtam ebbe az egészbe, kész, vége. Amikor végre már lehetett, nyugdíjaztam magamat a házasságomból is. Volt persze, aki nem értette, hogy miért pont most, amikor már túl vagyunk a nehezén, felneveltük a lányomat, aki sosem volt könnyű eset, és végre egészen kész lett a szép ház és lassan a kert is, amit gyakorlatilag egyedül csináltam - nem értik, miért költöztem el abból a paradicsomból, ebbe a pici panelbe, egyedül" (178)
A főleg három-négyoldalas novellák (néhány hosszabb is akad) sűrűek és izgalmasak, és mindegyik működik önállóan is, mert Szabó T. Anna nemcsak rendkívül érzékeny a személyes és párkapcsolati történetekre, de azokat remek technikával építi fel. A történetek egyszerűnek látszó helyzeteket ábrázolnak, hozok is pár példát:
- Marika nem megy dolgozni, bevonatozik Pestre, hogy egyedül ünnepelje házassági évfordulóját (Csipke)
- egy kislány babája elromlik, elássa (Tortasír)
- egy nő az Ebayen játékbabát rendel magának (Kicsibaba)
- brutális betekintés az internetes anyafórumra, ahol a leghétköznapibb módon teszik tönkre egymást a nők (Kőgyerek)
- a migrén viszonya a katonaférjez, aki Afganisztánban szolgál (Robbanótest)
- amikor egy veszekedés úgy ér véget, hogy én itt kiszállok! (Sztráda)
- az öreg nénik is nyomasztóak, de közben azért nyomjuk el őket, mert idősek (Rontás)
Önálló elemzést is megérne, hogy a novellák első két bekezdése milyen szivattyúmódszerrel húznak magukba, de rögtön tudok mindent a főszereplőről, mintha ismerném:
“Róza negyvenéves. Ha nem jött volna ez az új, váratlan szerelem, ez a fiatal fodrászfiú, akkor már azt hinné, hogy örökre elszúrta az életét, mikor tizenkilenc évesen beleszeretett az egyetemi vendégtanárába, és gyereket szült neki” (10.)
“Mondtam az anyámnak, hogy figyeljen ide, egész nap vizsgáztattam, fáradt vagyok, és különben is, negyven fok és csúcsforgalom, de ő meg se hallotta, csak elmondta megint, hogy induljak azonnal” (71)
“Az asszony, aki az asztmás fiát jött gyógyíttatni, reggel érkezett a fürdőhelyre. Szőke volt, szép, de a szeme karikás. Egész éjszaka utaztak, mert külföldről jöttek; oda ment férjhez” (114.)
“Nem tudok megszokni itt. A legrosszabb az, hogy igazából nincs is kinek elmondanom. Azt viszont tudom, hogy soha nem megyek férjhez, nekem ne diktáljon egy olyan kérges kezű barom, mint az apám” (134.)
“Nem nő vagyok. Eszköz csak, katona. Láttam meghalni, meghalni, meghalni, mintha az ismétlés hihetőbbé tenné, láttam égő gyereket, letépett lábat, kínjában a karomba harapó haldoklót, tankot is füstölni” (242.)
A novellák szűk, fullasztó terekben és életekben játszódnak, ahol a nagy dolgok piszlicsárénak, a kisszerűek meg nagyszerűnek látszódnak. Szabó T. Anna legnagyobb bravúrja, hogy hagyja megszólalni és élni a a szereplőit, legalább a papíron szabadok, ha már az életben nem, nem kezd üres moralizálásokba, nem mondja meg, mi lett volna, ha. Ez főleg akkor szembeötlő, amikor férfiak történetén keresztül ábrázolja a párkapcsolatokat, családokat. Ekkor derül ki, hogy az író általánosságban nagyon empatikus a szereplőivel, nem kirekesztő, még azokba a novellákba sem lehet belekötni, amelyikben férfi áll a középpontban (Cruelty free, Jolán, Hogy vigyázzon, Kajafás és az aranycipő, Plüss, Vízhang), mert ezek a férfiak ugyanolyan sérültek és problémásak, csak könnyebb az elvárásokat a saját életükhöz igazítaniuk.
A hétköznapokba kódolt csalódottság, reménytelenség, vagyis a meg nem élt élet nemcsak a családi, hanem nagyobb közösségek működését is veszélyezteti. Mindenki kisebb-nagyobb közösségek részese, ahova visszük magunkkal a személyes vagy családi problémáinkat. Nem értjük a Brexit, a kvótanépszavazás vagy Trump győzelme mögötti borzasztó elégedetlenséget, de az látszik, hogy alapvetően nem ideológiákra, hanem személyes történetekre kell visszavezetni. A Törésteszt persze nem old meg ilyen nagy kérdéseket, mégis sokat gondoltam arra a novellák olvasása közben, hogy ezek a tök átlagos életek és problémák milyen mélységben sértik fel a család mikroközösségeit, mennyi sérelem, fájdalom, dráma ejtett örökké be nem forró sebet az életeinken. És ez mennyi csalódottságot, reménytelenséget és félelmet hoz a felszínre, amikor közügyekről van szó.
Szabó T. Anna ebből a szempontból egy sebszakértő író. Olyan, mintha egy szuperhőssel lenne dolgunk, aki ránéz random emberekre és párokra, és rögtön meglátja, mi a rohadás tárgya. Tudjuk, az ilyen szuperképességekkel jár a felelősség is: oda menjen elmondani a dráma okát vagy hagyja, hogy maguktól rájöjjenek az emberek? Szabó T. Anna látja a sérült részeket, de nem megy oda, mert sajnos mindenkinek magának kell végigmenni az úton.
