Olli Suominen sorra veszíti el az esernyőit. De mintha saját magát is elveszítette volna valahol, miközben, úgy tűnik, mindene megvan. A Domb tövében él családjával, egy ifjúsági könyvkiadó igazgatójaként a munkája érdekes, sőt egy új hobbija is van, amióta szórakozottságában teljesen véletlenül belépett egy filmklubba. Ám amikor kiadója számára új szerzőt keres, kamaszkori szerelme, Kerttu jelentkezik be nála a Facebookon, és ezzel minden megváltozik. Ahogy sorsa egyre inkább összefonódik Kerttuéval, Olli makulátlan és kiszámítható élete kicsúszik az irányítása alól: elfojtott emlékek törnek a felszínre gyerekkori nyarakról és kalandozásokról a rejtekjáratokban, az álom és az ébrenlét összemosódik, a sötét reménytelenséget felváltja az elsöprő szenvedély, és Olli esélyt kap arra, hogy megtalálja régi önmagát.
Pasi Ilmari Jääskeläinen: Dombvárosi rejtekjáratok (részlet)
A mágikus helyek veszélyesek. A jelentőségrészecskék rádöbbentik az embert saját létezésére, olyankor azonban megeshet, hogy ki- fordulunk önmagunkból.
kerttu kara: mágikus városkalauz
Kerttu háromnaponta küldött újabb oldalakat. Csatolt mellékletként érkeztek, szokványos e-mailben, amely Kerttu szerint túlságosan unalmas, semleges és hivatalos volt a személyes üzenetek számára, ezért az utóbbiakat a Facebookon át küldte. Így jobban hasonlít egy valódi beszélgetésre.
Chatelni Kerttu nem akart, és Olli örült ennek.
Az a maga kapkodásával a maradék nüanszoktól is megfosztja a párbeszédet, és egyfolytában lapos fecsegéshez vagy rettenetes túlzásokhoz vezet – indokolta döntését.
Kerttu hosszú, el-elkalandozó üzenetekben számolt be arról, mit csinál Párizsban. Azt is elmesélte, hogy Jyväskyläbe készül felfrissíteni nézeteit a mai városról: Az utóbbi években néhány alkalommal jártam ott ügyintézni, de nem nagyon volt időm körülnézni. Az ismereteim tehát több évvel ezelőttiek, főleg a gyerekkoromból származnak, így aztán nem árt, ha megújítom kapcsolatomat szeretett szülővárosommal, és kijavítom az elavult információkat, mielőtt megjelenne a könyv. Természetesen a kiadómmal való találkozást is nagyon várom, akár egy ebéd keretében…
Ahogy a kézirat kezdett könyvvé nőni, Olli kétségei szertefoszlottak. A kötet eseményszámba fog menni. A médiában és a vásárlóközönség körében is átlépi majd az ingerküszöböt. Azokat, akik rajongtak a Filmes életmódkalauzért, érdekelni fogja a Mágikus városkalauz is, és hozzájuk jönnek még az újabb célcsoportok.
A szöveg pontról pontra térképezte fel Jyväskylät, ahogy az egy városkalauztól elvárható. Egyes helyszínek, mint például a Lounaispuisto „álomszerű, sőt akár bódító élményként” jellemzett kisfiús körhintája Olli számára több-kevésbé ismerősek voltak már korábbról. Másokról viszont még csak nem is hallott. A jelek szerint nem ismerte olyan alaposan a lakóhelyét, mint gondolta.
Olli folytatta a kéziratban bemutatott helyek felfedezését.
Jyväskylät körbejárva meglepetten tapasztalta, hogy bizonyos helyek valóban különösen erős, akár mágikusnak is nevezhető hangulattal bírnak. Az is feltűnt neki, hogy nagyban úgy hatottak rá, ahogy a kéziratban is állt: gondolkodása felgyorsult, öntudata megerősödött, tartózkodása és merevsége szertefoszlott, helyüket átvette a spontán cselekvésre való hajlam. Olli azonban már nem „döbbent rá saját létezésére” olyan erőteljesen, hogy „kifordult volna önmagából”, amire a szöveg figyelmeztetett. Különben is, az idő hűvösebbre fordult, így aztán már nem fenyegetett a folyadékveszteség és a zavarba ejtő elájulás veszélye az utcán.
Olli általában nem állt le ismeretlenekkel beszélgetni az utcán. A Kerttu által felsorolt mágikus helyeken azonban figyelemre méltóan könnyűnek tűnt megközelíteni az idegeneket. Olyan volt, mintha az ember „egy táncmulatságban lenne, ahol mindenki a J-részecskék zenéjét hallgatja, várva, hogy felkérjék”, ahogy a Filmes életmódkalauz fogalmazott.
Úgy tűnt, sokan azok közül, akikkel találkozott, olvasták a Filmes életmódkalauzt. Ilyen vagy olyan okból úgy néztek ki, mint egy-egy film szereplői, viselkedésüket pedig stílusos drámaiság jellemezte.
Például a Tourujoki keleti partján sétálva, ahol a folyómeder mentén haladó ösvény elkanyarodott a régi, erdőborította kőalapzatok mellett, és feltárult a kilátás a különös, földből kiemelkedő gőzkéményre, találkozott két piknikező nővel.
A nők világos, fodros ruhát viselnek, túl elegánsat egy erdei kiránduláshoz, és hosszú, göndör hajuk van. Egy kockás pléden ülnek borospohárral a kezükben, és csirkecombot eszegetnek egy kosárból.
Ahogy Olli közelebb ér hozzájuk, egyikük odainteget neki, és biztatja, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Ő mosolyogva elfogadja az invitálást, és letelepszik. A Mágikus városkalauz kéziratmappáját maga mellé teszi a pokrócra. A két nő közül a formás szőke megkérdezi, kér-e bort. Olliban válaszként váratlanul felrémlik egy mondat a This Earth is Mine című film- ből, valahogy így szólt:
– A szőlő az egyetlen gyümölcs, amelyet Isten képessé tett megérteni, mire való.
A nők lenyűgözve néznek egymásra.
Olli észreveszi, hogy már nem éppen fiatalok. Mindkettőjük arcát finom barázdák borítják. Ezzel együtt még mindig szépek és élettel telik.
A sötét hajú, barátnőjénél soványabb és szögletesebb nő elragadtatva mosolyog, majd Olli kezébe ad egy régi könyvet, és így szól:
– Milyen jó, hogy ennyire igazunk volt magával kapcsolatban! Úgy tűnik, éppen olyan kellemes ember, amilyennek kinéz. Megkérhetnénk, hogy olvasson nekünk egy kis Nerudát? Már tizenöt éve szavaljuk egymásnak a sorait az ágyban, a reggelinél meg az összes kirándulásunkon, és bár még mindig ugyanolyan forrón szeretjük a mi Pablónkat, mint azelőtt, egymás hangjára már ráuntunk. Talán egy kellemes idegen új életet lehelne kedvenc költőnk verssoraiba, ha nem esik terhére…
Amikor Olli a hetedik vers végére ér, elered az eső.
Felkel, és kinyitja az ernyőjét. A nők sem szeretnének megázni. Izgatottan kurjongatva, nevetve összekapkodják a holmijukat, az eső dobolását túlkiabálva elköszönnek Ollitól, és a Citroënjükhöz szaladnak, amely kicsivel odébb az erdei úton vár rájuk.
Miután a nők elhajtanak, Olli rádöbben, hogy a kézirat mellett a verseskötet is ott van nála.
Az ösvény közepe táján, a fáktól körülvéve (a pontos helymeghatározást lásd a mellékelt térképen), a meredek partról szemlélve a folyót az ember megtapasztalhatja, hogy elmélyültebben éli meg az életet. Ha valaki lassú kontinuitásorientáltságtól szenved, érdemes keresnie az ilyen töltettel teli helyeket. A lassú kontinuitásorientáltságot mint az elme egyik rendellenes állapotát bővebben a Filmes életmódkalauzban tárgyalom. Az életérzést és a változás iránti érzékenységet pusztító kór ez, amely akár teljes fásultsághoz is vezethet, ha nem kezelik.
Távolabb az ösvény rovaroktól nyüzsgő réteken át vezet. Ott a gyerekként látott Óz, a csodák csodája és annak pipacsmezői juthatnak eszünkbe, miközben mély-énünk jelentőségrészecskékkel telítődik. Hasonló esztétikai rét-élményben nyaranta többek között a Laajavuori túlpartját átszelő sétaúton lehet még részünk Jyväskyläben (a jelentéssel telített ösvények listáját lásd az 5. sz. mellékletben):
szép időben olyan az erdei csillagfürttel borított domboldal, mintha az egekbe nyúlna, az élményt pedig az ezernyi méh zümmögése teszi teljessé.
A Tourujoki keleti oldalán haladó sétaút mentén a papírgyár gőzkéménye emelkedik ki a földből. Nem mondhatjuk, hogy különösebben romantikus vagy szép lenne. De mivel ezen a helyen meghökkentő módon ötvöződik a természet és a technológia, van egyfajta álomszerű feszültség benne, mellyel részletesebben is foglalkozom majd a 8. fejezetben.
Itt kell megemlítenem, hogy a kémény közelében nyílik Jyväskylä számos rejtekjáratának egyike. (A pontosabb meghatározást lásd a 3. sz. mellékletben.) Ezek felkeresésétől érdemes tartózkodni, többek között a beomlás és az eltévedés kockázata miatt, valamint a veszélyesen magas J-részecskesugárzás okán.
kerttu kara: mágikus városkalauz 1. jyväskylä
Miután Olli két órán át vizsgálta a tájat, felhívta a kiadót, és megkérte Maijut, hogy ellenőrizze, szerepel-e a 3. számú melléklet a Kara-dokumentumok között.
Nem szerepelt.
Olli a gőzkéményt körülvevő erdőt tanulmányozta, voltaképpen anélkül, hogy tisztában lett volna vele, komolyan azt hiszi-e, hogy talál valamit, vagy csak megpróbál azonosulni az olvasókkal, akik a könyvtől fellelkesülve talán személyesen is felkeresik majd a helyet.
A táj egyszerre volt idegen és megdöbbentően ismerős a számára. Itt kezdődött kertjeivel és faházaival a régi Tourula. Itt töltötte gyermekkora nyarait a Blomroosokkal és Karrival. Valahol itt állt az a folyóra néző, elhagyatott ház is, ahol Kerttuval találkozgatott. Annak idején egy egész, élő kerület volt itt. A városvezetés akaratából azonban a régi tourulai épületeket hagyták lepusztulni, aztán mindet porig rombolták, hogy újakat építsenek a helyükre.
Barangolás közben Olli a letűnt városrész nyomait fürkészte. A Tourulantie túloldalán álló Fegyvergyári Házakat meghagyták, északkeleten azonban teljes volt a pusztítás. Az új Tourula már nem volt városrész. Egy homályos kiterjedésű, jellegtelen terület volt, sok ilyen akad a mai Jyväskyläben. A faházas Tourula helyére utak, körforgalmak, aszfalt, parkolók, élelmiszerboltok, lakóépületek, hamburgerezők és a papírgyár bővítményei kerültek. A régi Tourulából pusztán egy keskeny sáv maradt, mely a természet játszótereként az elkerített gyár és az út mellé épített, lebetonozott bevásárlókörlet között rekedt. Az erdős rétek közepén néhány régi ház is rejtőzött.
Olli felnézett az égre. A rovarok rajokba gyűltek, nemsokára elered az eső. Visszasétált az ösvényen a bicikliútig, megigazította a nyakkendőjét, és kinyitotta az ernyőt. Esőcseppek potyogtak a kifeszített anyagra. Az ernyő peremén kiállt egy tüske. Olli óvatosan megtapogatta, mintha egy sérült állatot istápolna, és elkomorult.
Átkelt a hídon, amely alatt opálosan hömpölygött a Tourujoki. A táj úgy, ahogy van, beillett volna egy utazási hirdetésbe: a vízben tükröződő fák, az igéző parti sétány és a szemet gyönyörködtető magasságkülönbségek.
A látvány szerepelt a kéziratban is. A táj festőisége szokatlan volt itt Közép-Finnországban.
Az ember ennek láttán könnyen valahol külföldön vagy akár egy filmben is képzelhette magát.
Olli a tájat nézve nehezen meghatározható vágyódást érzett. Ilyesmi szokta elönteni egy lebilincselő álom vagy egy megindító film után. Mintha valami jelentőségteli közelébe jutott volna, amelyhez azonban mégsem tudott egészen hozzáférni. Kerttu Kara jelentőségrészecskéi talán ebben a pillanatban éppen az agyán át cikáznak, nyugtalanságot keltve benne – gondolta derűsen Olli. Folytatta útját, a falépcsőn át lesétált a gyalogútra, bele a tájba, amelyet az imént a hídról szemlélt. Telente a kacsák a híd közelében rajzottak etetőkre várva. Most valahol másutt időztek.
Az út a folyó mentén haladt, mígnem a temető mellett felért a Tourukatu és a Puistokatu kereszteződéséhez. Az útról leágazó erdei ösvény a Tourujoki felső folyása felé vezetett.
Olli hátranézett. Valaki onnan nézelődött a hídon, ahol az imént ő maga is állt.
