Byung-Chul Han új kötete, a Pszichopolitika – A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák leírja a neoliberális rendszer uralom- és hatalomtechnikáját, amely Foucault biopolitikájával ellentétben a pszichét tekinti kizsákmányolható termelőerőnek. Han minden aspektusában elénk tárja a szabadság válságához vezető neoliberális pszichopolitikát. Bemutatja, hogyan veszi igénybe a hatalom a lelket, s mindezt milyen új technikák révén éri el, vagyis miféle „pszichopolitikai rezsim” jellemzi korunkat.
Byung-Chul Han: Pszichopolitika – A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák (részlet)
OKOSHATALOM
A hatalom megjelenési formái nagyon sokfélék. Legdirektebb, legközvetlenebb formája a szabadság tagadásaként jelenik meg. Képessé teszi a hatalom birtokosát arra, hogy akaratát akár erőszakkal is érvényesítse a hatalomnak alávetettek akaratával szemben. A hatalom azonban nem korlátozódik az ellenállás megtörésére és az engedelmesség kikényszerítésére. Nem kell szükségképpen kényszer formáját öltenie. Az erőszakra utalt hatalom nem a hatalom legfőbb formája. Az, hogy egyáltalán megképződhet egy ellentétes akarat, és ellene szegülhet a hatalom birtokosának, hatalma gyöngeségét mutatja. A hatalom éppen ott van megkérdőjelezhetetlenül jelen, ahol voltaképpen nem téma. Minél nagyobb a hatalom, annál csöndesebben hat. Megtörténik, anélkül hogy hangosan önmagára kellene mutatnia.
A hatalom persze megnyilvánulhat erőszakként és elnyomásként. De nem ezeken alapul.
A hatalom nem szükségképpen kizáró, tiltó, cenzúrázó. És nem áll szemben a szabadsággal.
Akár hasznát is veheti. A hatalom csak negatív formájában nyilvánul meg nemet mondó erőszakként, amely akaratot tör meg és a szabadságot tagadja. A hatalom ma egyre inkább megengedő alakot ölt. Megengedő voltában, sőt barátságosságában félreteszi negativitását, és szabadságként adja magát.
A fegyelmező hatalmat még egészében a negativitás uralja. Tiltóként és nem megengedőként artikulálódik. Negativitása miatt nem képes leírni a pozitivitástól ragyogó neoliberális rendszert. A neoliberális rendszer hatalmi technikája szubtilis, hajlékony, okos formát ölt, és kivonja magát a láthatóság köréből. Az alávetett szubjektum itt tudatában sincs alávetettségének. Teljesen rejtve marad előtte az uralmi összefüggés. Így szabadságban képzeli magát.
Hatástalan az a fegyelmező hatalom, amely nagy erőbevetéssel parancsok és tilalmak fűzőjébe szorítja az embereket. Lényegesen hatékonyabb az a hatalmi technika, amely eléri, hogy az emberek maguktól alávessék magukat az uralmi összefüggésnek. Aktiválni, motiválni, optimálni akar, és nem gátolni vagy elfojtani. Különleges hatékonysága abból ered, hogy nem tiltással és megvonással, hanem szívességgel és teljesítéssel hat. Nem engedelmessé, hanem függővé teszi az embereket.
Az okos, barátságos hatalom nem frontálisan áll szemben az alávetett szubjektumok akaratával, hanem saját javára irányítja akaratukat.
Inkább mond igent, mint nemet, inkább csábító, mint elnyomó. Azon fáradozik, hogy pozitív érzelmeket hívjon elő és aknázzon ki. Elcsábít, ahelyett hogy tiltana. Ahelyett, hogy szembeszállna a szubjektummal, elébe megy.
Az okoshatalom hízeleg a pszichének, ahelyett hogy fegyelmezné, kényszereknek vagy tilalmaknak vetné alá. Nem hallgatást mér ránk. Inkább szüntelenül arra késztet, hogy közöljünk, megosszunk, részt vegyünk, kommunikáljuk véleményünket, igényeinket, kívánságainkat és vonzalmainkat, meséljük el az életünket. Ez a barátságos hatalom egyúttal hatalmasabb is, mint az elnyomó hatalom. Egészen kivonja magát a láthatóságból. A szabadság mai válsága abban áll, hogy egy olyan hatalmi technikával van dolgunk, amely nem tagadja vagy elfojtja a szabadságot, hanem kizsákmányolja. A szabad választás az ajánlatok közti szabad választás javára semmisül meg.
A szabadságpárti, barátságos megjelenésű okoshatalom, amely ösztönöz és csábít, hatékonyabb, mint a parancsoló, fenyegető és elrendelő hatalom.
Jele a lájk nyomógomb. Az ember aláveti magát az uralmi összefüggésnek azáltal, hogy fogyaszt és kommunikál, sőt azáltal, hogy a lájk gombot nyomogatja. A neoliberalizmus a tetszik-kapitalizmus. Alapjában különbözik a 19. századi kapitalizmustól, amely fegyelmező kényszerekkel és tiltásokkal működött.
Az okoshatalom elolvassa és kiértékeli tudatos és tudattalan gondolatainkat. Az önkéntes önszervezésre és önoptimalizálásra épít. Így nem kell ellenállást leküzdenie. Ennek az uralomnak nincs szüksége nagy erőfeszítésre, erőszakra, mert egyszerűen csak történik. Uralkodni akar, amennyiben a tetszést keresi és függést hoz létre. A tetszik-kapitalizmushoz így a következő figyelmeztető utasítás tartozik: Óvj meg attól, amit akarok.
A VAKOND ÉS A KÍGYÓ
A fegyelmezés társadalma zárt környezetekből és létesítményekből áll. A család, az iskola, a börtön, a kaszárnya, a kórház és a gyár képviselik a zártság ilyen fegyelmező tereit. A fegyelmezett szubjektum az egyik zárt környezetből a másikba kerül át. Eközben egy zárt rendszerben mozog. A zárt környezet foglyai terekhez elhelyezhetőek és időkhöz rendelhetőek.
A fegyelmezés társadalmának állata a vakond.
„Utóirat az ellenőrzés társadalmához” című írásában Deleuze minden zárt környezet általános válságát diagnosztizálja Problematikus a zártságuk és a merevségük, amely nem illeszkedik a posztindusztriális, immateriális, hálózatszerű termelési formákhoz. Ezek nagyobb nyitottságra és határolatlanságra törekednek. A vakond azonban nem viseli el ezt a nyitottságot. A kígyó foglalja el a helyét. A fegyelmezés társadalma után az ellenőrzés neoliberális társadalma következik, amelynek állata a kígyó. A vakonddal ellentétben nem zárt terekben mozog. Mozgásával sokkal inkább megnyitja a teret. A vakond munkás. A kígyó ezzel szemben vállalkozó. A neoliberális rendszer állata.
A vakond előre berendezett terekben mozog, és ezáltal térbeli korlátozásoknak veti alá magát. Alávetett szubjektum. A kígyó annyiban projektum, amennyiben csak mozgásával teremti meg a teret. Az átmenet a vakondról a kígyóra, a szubjektumról a projektumra nem áttörés egy egészen más életformába, hanem mutáció, sőt ugyanannak a kapitalizmusnak a kiéleződése. A vakond korlátozott mozgása határt szab a termelékenységnek. Bármilyen fegyelmezetten dolgozik, a termelékenység bizonyos szintjét nem haladja meg. A kígyó új mozgásformákkal szünteti meg ezt a korlátozást. Így vált át a kapitalista rendszer a vakondmodellről a kígyómodellre, hogy nagyobb termelékenységet érjen el.
A fegyelmező rendszer Deleuze szerint „testként” szerveződik. Biopolitikai rendszer. A neoliberális rendszer ezzel szemben lélekként viselkedik.
Kormányzásának formája így a pszichopolitika. „Szüntelenül kijátszhatatlan vetélkedést terjeszt üdvös versenyszellem és kitüntetett motiváció gyanánt.” A motiváció, a projektum, a verseny, az optimalizálás és az iniciatíva a neoliberális rendszer pszichopolitikai uralmi technikájához tartozik. A kígyó mindenekelőtt az adósságot testesíti meg, az adósságokat, amelyeket a neoliberális rendszer uralmi eszközként alkalmaz.
