Lehet, hogy te is bullshit munkát végzel?

Lehet, hogy te is bullshit munkát végzel?

Miért boldogtalan a jó fizetés ellenére is a legtöbb bullshitmunkás? Mi az oka annak, hogy manapság annyira elszaporodtak a bullshit munkák? Általában miért keresnek keveset a valóban értelmes munkát végzők, például a tanárok vagy a kukások? David Graeber Bullshit munkák című kötete kutatásokra és őszinte vallomásokra alapozva jár utána a feszítő kérdéseknek. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2020. november 28. |

Értelmetlennek érzed a munkádat? A lelked mélyén úgy érzed, semmi szükség arra, amit csinálsz? Lehet, hogy te is bullshit munkát végzel?

Bullshit munka az, ami ha az egyik pillanatról a másikra eltűnne a föld színéről, észre sem vennénk a hiányát. Ezek azok a tökéletesen értelmetlen munkakörök, amelyek nem járulnak hozzá a világ működéséhez, és semmi szükség a létezésükre. David Graeber anarchista antropológus idesorolja a PR-tanácsadók, a vállalati ügyvédek, a kommunikációs koordinátorok, a telemarketingesek vagy épp az éjszakai pizzafutárok munkáját, ellenben a bérgyilkos tevékenységét nem. A szerző tudományos igényességgel, de élvezetes, könnyed stílusban térképez fel egy olyan jelenséget, amelyhez talán nekünk is több közünk van, mint amennyire beismerjük magunknak.

David Graeber
Bullshit munkák
Ford.: Boross Ottilia, Typotex Kiadó, 2020, 340 oldal
-

David Graeber: Bullshit munkák (részlet)

Egy fiatalemberről, akire hiába talált rá egy jó kis zsíros állás, mégsem tudott mit kezdeni vele
Egy történettel indítok. Egy fiatalemberről szól a mese, akit Ericnek hívnak, és aki a munka világában útnak indulva szinte azonnal belebotlott egy minden ízében, szinte már mulatságosan értelmetlen munkába.
Eric: Sok szörnyű helyen dolgoztam már életemben, de az egyértelműen, színtisztán bullshit munka kétségtelenül az első igazi, „hivatalos” munkám volt. Ezer éve, rögtön végzés után. A családban én voltam az első, aki egyetemre járt, és naiv illúziókat dédelgetve a felsőfokú végzettség nyújtotta távlatokról azt hittem, hogy diplomával a kezemben soha nem látott lehetőségek kapui fognak feltárulni előttem.
Ehelyett csak olyasmiket találtam, mint a PricewaterhouseCoopers, KPMG stb. szervezte belső képzések, úgyhogy inkább a munkanélküli-segély mellett döntöttem. Kihasználva a még meglévő könyvtári belépőmet, sikerült hat hónapot francia és orosz regények olvasásával széppé varázsolnom. A munkanélkülihivatal azonban egyszer csak felszólított, hogy menjek el egy bizonyos állásinterjúra.

Elmentem, és sajnos felvettek.

Egy nagy dizájncég alkalmazott „Interface-adminisztrátorként”. Ez a bizonyos Interface egy belső tartalomszervező rendszer volt – gyakorlatilag egy grafikus felhasználói felülettel rendelkező intranet –, amit arra a célra hoztak létre, hogy a cég munkája megosztható legyen az Egyesült Királyságon belül különböző helyeken működő irodák között.


Eric hamar rájött, hogy kizárólag a szervezeten belüli kommunikációs problémák miatt van rá szüksége a cégnek, azaz kármentőnek vették fel: az egész belső számítógépes rendszer felesleges lett volna, ha a különböző irodákban dolgozó partnerek hajlandónak mutatkoznak felemelni a telefont, és egymás között egyszerűen koordinálni a dolgokat.


Eric: Az irodák partneri kapcsolatban álltak egymással, mindegyik irodának megvolt a helyi vezetője. Az összes vezető annak idején a három leghíresebb brit magániskola valamelyikébe járt, és mindannyian egy helyen, a Royal College of Artban végeztek. Ezek az egykori elit iskolás, elképesztően versengő szellemű negyvenes fickók még a megbízások elvállalásánál is képesek voltak egymás alá alkudni. Több esetben előfordult, hogy egyszerre érkezett két irodából két partner valamelyik klienshez tárgyalásra, és az üzleti negyed kietlen parkolójában próbáltak fennhangon egyezkedni egymással a megrendelő felé benyújtandó ajánlat (pitch) ügyében. Az Interface elsődleges feladata az lett volna, hogy az összes iroda bevonásával egy vállalaton belüli szuperegyüttműködést alakítson ki, elsősorban azért, hogy az említett baklövés (és egy csomó más egyéb idiótaság) ne fordulhasson elő még egyszer.

Nekem kellett volna a rendszert továbbfejlesztenem, működtetnem és elfogadtatnom az érintettekkel.

A gond az volt, hogy a végén Eric valójában nem kármentő lett, hanem alibimunkás. Amikor például az egyik partner ragaszkodott egy projekthez, a másik – csak hogy elkerülje a nyílt vitát – látszólag beleegyezett. Aztán mindketten mindent elkövettek a hatáskörükön belül, hogy az egész kudarcba fúljon.


Eric: Már az elején rá kellett volna jönnöm, hogy az Interface ötlete egyetlen partner fejéből pattant ki, és a többiek egyáltalán nem akarták. Máskülönben miért egy 21 éves, az IT-hez nem nagyon konyító történelem szakos pályakezdőt választottak volna ki maguknak? A piacon kapható legeslegolcsóbb szoftvert vásárolták meg a legsötétebb alakoktól, lassú volt, folyton összeomlott, úgy nézett ki, mint egy Windows 3.1-es képernyővédő. Ráadásul az összes alkalmazott paranoid módon azt gondolta, hogy a program ellenőrizni fogja őket, kifürkészi, mennyit dolgoznak, hogy mit írnak a keresőbe, jelzi, ha a céges interneten át pornót torrenteznek – azaz a hátuk közepébe kívánták. Mivel egyáltalán nem volt kódolási vagy szoftverfejlesztői tapasztalatom, és nem sok mindent tudtam tenni a rendszer feljavítása érdekében, abban a helyzetben találtam magam, hogy egy alig működőképes, senki által nem akart ócskaságot kell felügyelnem és rátukmálnom a kollégákra. Néhány hónap múlva azt vettem észre, hogy napokon keresztül nincs semmi dolgom azon a néhány telefonon kívül, amikor időnként egy-egy tanácstalan tervező szeretett volna feltölteni egy fájlt, vagy megtudni a címlistából valakinek az e-mail-címét.

Ericből a helyzet totális értelmetlensége először csak berzenkedést, majd egy idő után dacos lázadást váltott ki.

Eric: Egyre később mentem be és egyre korábban jöttem el. Kiterjesztettem a cég „pénteken jólesik az ebéd utáni sör” jelszavát arra, hogy „mindennap jólesik ebéd után egy sör”. Amikor bent voltam, regényeket faltam, ebédidős sétáim pedig sokszor háromórásra sikeredtek. Francia szövegértésemet sikerült majdnem tökéletesre csiszolnom, így Le Monde-ot és Petit Robert-t olvasgattam cipőmet az asztal alá rúgva. Amikor egy idő után próbáltam felmondani, a főnököm 2600 font fizetésemelést ajánlott. Vonakodva, de elfogadtam. Azért kellettem nekik, mert felkészültség híján nem tudtam rendesen működtetni valamit, amit egyébként sem ők, sem én nem is akartam volna, és ezért hajlandóak voltak még többet fizetni. (Marx Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című munkáját parafrazálva: hogy leküzdjék a félelmüket a saját munkájuktól való elidegenüléstől, feláldoztak engem az emberi növekedés esélyétől való még nagyobb elidegenedés oltárán.)


Ahogy telt-múlt az idő, Eric egyre pofátlanabbul szabotálta a munkát, remélve, hogy egyszer csak sikerül elkövetnie olyasmit, amiért kiadják az útját. Hol spiccesen ment be dolgozni, hol „üzleti utakat” fizettetett ki nemlétező értekezletekre.


Eric: Az évi rendes vállalati értekezleten összefutottam egy edinburgh-i kollégával, és félrészegen kiöntöttem neki a lelkemet. Onnantól fogva kamu megbeszéléseket szerveztünk, például egy Gleneagles melletti golfpályán, ahol két számmal nagyobb, kölcsönzött golfcipőkben trappoltam hosszú órákon keresztül a gyepen. Amikor ennek semmi visszhangja nem lett, a londoni irodába szerveztem színlelt találkozókat. A cég a Bloomsburyben levő St. Athansban foglalt le nekem egy dohányfüsttel pácolt szobát. Régi jó sohói kocsmákban, ahol egész nap lehet inni, jöttem össze régi londoni barátaimmal, s aztán onnan továbbállva nemegyszer végül a Shoreditchben kötöttünk ki, átvedelve az egész éjszakát. Többször jelentem meg úgy hétfőn a hivatalban, hogy az előző heti szerdai ing volt rajtam. A borotválkozást már rég abbahagytam, és bizony előfordult, hogy úgy néztem ki, mintha egy Led Zeppelin road tripről szalajtottak volna. Még további két gyenge próbálkozást tettem arra, hogy kilépjek, de a főnök mindkét alkalommal még több pénzt ígért. A végén már ott tartottunk, hogy eszement összeget kaptam azért a munkáért, ami legfeljebb napi két telefonálásból állt. Az összeomlás a bristoli Temple Meads vasútállomás peronján ért utol egy ragyogó késő nyári délután. Mindig vágytam Bristolba, így elhatároztam, hogy teszek egy „látogatást” a bristoli irodában, úgymond „felvenni a felhasználókkal a kapcsolatot”.

Valójában három napig egy St. Pauls-i anarchoszindikalista házibulin dobáltam magamba az extasyt, és a leszálló ág disszociatív fázisában rájöttem arra, hogy milyen mélységesen reménytelen dolog a totális céltalanság állapotában élni.

Némi hősies erőfeszítés árán Ericnek végül sikerült elszabadulnia.

Eric: Addig erőltettem, míg a főnököm felvett egy egyetemről frissen kikerült informatikust az Interface grafikai felhasználói funkciójának feljavítására. Amikor a fiú megjelent, összeírtam neki egy listát a sürgős teendőkről, utána pedig azonnal borítékba raktam a felmondólevelemet, és amíg szabadságon volt, az ajtó alatt becsúsztattam a főnököm irodájába. A felmondási idő alatt járó fizetésemet telefonon keresztül intézte el. Még azon a héten elutaztam Marokkóba, hogy a tengerparti Szavírában múlassam az időt. Hazajőve hat hónapig egy hatalmas, elhagyott birtokon remetéskedtem konyhakerti zöldségekkel bíbelődve. Ott került a kezembe a Strike! magazin az ön frissen megjelent írásával. Sokakat döbbentett rá arra a cikk, hogy a kapitalizmus is – csak hogy kerekei forogjanak – képes felesleges munkahelyeket szaporítani. Ezt akkor én már első kézből tudtam.

Az egész történetben az a legkülönösebb, hogy sok ember számára Eric állása maga lett volna az álom. Szép pénzt kapott azért, hogy ne csináljon semmit, ráadásul a rá bízott feladatokon belül szabad kezet adtak neki. Nemcsak megbecsülés övezte, hanem megteremtettek számára minden, a rendszer működtetéséhez szükséges feltételt. Ennek ellenére apránként felmorzsolódott.
Miért?

A történetben alighanem elég fajsúlyosan jelen van a társadalmi hovatartozás.

Eric munkás származású, konkrétan gyári dolgozó szülők gyermeke, aki friss diplomásként, tele szép reményekkel és elvárásokkal ütközik bele a „való világba”. A valóság számára a következő elemeket tartalmazza: (a) középkorú ügyvezetők elvárják egy huszonéves fehér férfitól, hogy értsen a számítógépekhez (akkor is, ha – mint ebben az esetben – nincs semmilyen ez irányú képzettsége); (b) ha pillanatnyi érdekeik úgy kívánják, bármilyen kirakatpozíciót betöltethetnek az ilyen fiatalemberrel, (c) miközben egész létét puszta poénnak tekintik. Ami szó szerint az is volt. Mintha egy hatalmas, a cég tervezőinek egymás közötti ugratásán belüli játékszer lett volna.
Eric véglegesen akkor borult ki, amikor rájött, hogy minden arra való próbálkozása, hogy valami értelmes dolgot hozzon ki a helyzetből, eleve kudarcra van ítélve. Még azzal sem nyugtatgathatta magát, hogy el kell tartania a családját – mivel még nem volt családja. Olyan környezetből érkezett, ahol az emberek akkor lehettek a legbüszkébbek magukra, amikor sikerült valamit jól megcsinálniuk, működtetniük, megjavítaniuk. Legalábbis úgy vélték, méltán lehetnek büszkék. Eric úgy gondolta, hogy egy egyetemet végzett, szakmailag felkészült embertől ugyanezt várják el, csak épp magasabb, felelősségteljesebb szinten. Ezzel szemben olyan dolgokra fogadták fel, amikre történetesen képtelen volt. Amikor megpróbált kihátrálni a helyzetből, egyre több pénzt ígértek neki. Amikor megpróbálta kirúgatni magát, nem rúgták ki. Amikor megpróbált az arcukba nevetve bohócot csinálni nemcsak magából, hanem az egész helyzetből is, az sem segített.
Hogy megértsük, mi is történt az események mögött, képzeljünk el egy másik történelem szakos fiút – nevezzük anti-Ericnek –, aki értelmiségi családból kirepülve találja magát ugyanebben a helyzetben. Mit tenne másképp anti-Eric? Valószínűleg belemegy a színjátékba. Ahelyett, hogy egy önmegsemmisítési folyamat részeként kitalált üzleti utakat szerveznek magának, anti-Eric hozzáfog szociális tőkéje megalapozásához, olyan kapcsolatok kiépítéséhez, amelyek segítségével szerencsésen tovább tud majd lépni. Ugródeszkának tekinti pozícióját, amit szakmai karrierje egyengetésének terve innentől fogva értelemmel tölt majd meg.

Az ilyen hozzáállás vagy stílus azonban nem magától alakul ki – értelmiségi családokban a gyerekeket már szinte a bölcsőben tanítják rá.

Eric, akinek soha senki nem magyarázta el, hogy miként is kellene viselkednie vagy gondolkodnia bizonyos szociális helyzetekben, nem volt képes magától kitalálni, hogy mit tegyen. Így aztán, legalábbis átmenetileg, egy elhagyott tanyán találta magát, ahol egy ideig paradicsomkapálás közben elmélkedhetett az élet értelméről.

Olvass!
...
Beleolvasó

A kutya és az ember kapcsolata egyszerre különleges és ősi

Van valami igazi, valami ősi, bölcs és gyönyörű az állat és az ember kapcsolatában - állítja Tor Age Bringsvaerd Vau című könyvében, amely a kutyát övező mítoszokra, mesékre és különös hagyományokra koncentrál - mutatunk egy részt belőle!

...
Beleolvasó

Ilyen volt Magyarország 2008-ban

Mesterházi Mónika új versekötete, a Nem félek a rendszerváltás után újabb rendszerbe zökkenő magyar viszonyokról mesél. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Egy nyakék még a 19. században is fel tudta forgatni az ember életét

Rose Tremain új könyvében egy fiatal nő változtatni akar az életén, és ki akar törni a kisvárosi közegből, mert azt gondolja, többre és másra hivatott. Olvassatok bele A kegyelem szigetei című regénybe!

...
Beleolvasó

Steven Spielberg megvette Richard Osman krimijének filmjogait

Május elején érkezik magyarul Richard Osman debütáló regénye, A csütörtöki nyomozóklub, amely 2020 egyik legnagyobb krimi szenzációja volt. 

...
Beleolvasó

Egy közszereplőnek tudomásul kell vennie, hogy foglalkoznak vele

Görög Ibolya könyve a közéleti szereplők megkerülhetetlen műve, és azoknak biztosít támpontokat, akiknek a mindennapjait a nyilvános szereplés tölti ki.

...
Beleolvasó

Boccaccio klasszikusa ihlette a modern Dekameron-projektet

Margaret Atwood, Mona Awad, Tommy Orange, Edwidge Danticat vagy David Mitchell - csak néhány név azok közül, akik igent mondtak a New York Times felkérésére, és vállalták, hogy történeteket írnak a koroanvírus-járvány idején. Ez lett a Dekameron-projekt - mutatunk belőle egy részletet!

Hírek
...
Alkotótárs

Mastercard® Alkotótárs: új alkotói ösztöndíj indul el

...
Nagy

A 100 éves Pilinszky elektróra pulzál, lüktet, mint a szívdobogás

...
Hírek

Esterházy Péter születésének évfordulójára 40 plakát kerül ki Óbudán

...
Hírek

Óriás könyvespolc lett a Bethesda Gyermekkórház betonkerítéséből

...
Hírek

Mire gondolt a költő? – Provokatív kisfilmet készített a Vates költészet napjára

...
Hírek

Nyáry Krisztián híres költők első verseit osztotta meg költészet napján

...
Hírek

Tverdota György az Editről: A szöveg nem József Attilától származik

...
Hírek

Filmes mozaikokból rakták össze Pilinszky János Átváltozás című versét

...
Hírek

Nézz bele Pulitzer József titkos kódfüzetébe!

A hét könyve
Kritika
Gyönyörű regény a lányról, akinek két anyja volt
...
Podcast

Morcsányi Géza: “Az irodalom a szívre mért kibírhatatlan csapás” [Kötelező: Sorstalanság]

A kötelező olvasmányok közös könyveink, amiket aligha tudunk elkerülni életünk során. A Kötelező podcast legújabb részében Kertész Imre Sorstalanságáról beszélgetünk Morcsányi Gézával.

...
Kritika

Az undor kitörölhetetlenül ott van férfi és nő kapcsolatában

Rachel Cusk könyvében egy athéni kreatív írás kurzus kulisszái között bolyongunk és változatos szereplőinek nézeteit hallgatjuk magányról, intimitásról, undorról. A különleges atmoszférájú Körvonal a hét könyve. 

Szerzőink

...
Babarczy Eszter

Babarczy Eszter: Tündérruha (22500 Ft)

...
Forgách Kinga

A pandémia alatt csak a pandémiáról lehet írni?

...
Bányász Attila

Ez minden, amit tudok: bármi, ami megtörténhet, az meg is történik

Még több olvasnivaló
...
Kritika

James Patterson és J.D. Barker első közös krimijükben rögtön bevágják az olvasót a mélyvízbe

A madártollas gyilkosságokban a nyomok minduntalan egyfelé mutatnak, és a mocskos kis titkok szép lassan mind napvilágra kerülnek.

...
Nagy

Királynak lenni sosem volt életbiztosítás

Király! – A magyar uralkodók véresen komoly históriája címmel írt könyvet a magyar királyokról Benedek Szabolcs. Interjúnkban szóba került az uralkodással járó kockázat, a nők szerepe és a Trónok harca, és kiderült az is, vajon melyik királyunkat mellőzi az utókor emlékezete.

...
Nagy

A pandémia alatt csak a pandémiáról lehet írni?

Milyen lesz az életünk, ha egyszer vége lesz a pandémiának? Mennyire lesz hangsúlyos a vírus és a karantén témája az irodalomban később? Ezeket a kérdéseket járták körbe a Dekameron-projekt című novelláskötet bemutatóján. 

...
Kritika

Jü Hua regénye megmutatja, milyen volt az élet fél évszázada Kínában

Kína egyik legismertebb kortárs írójának könyve egy kínai parasztember tragédiákkal teli életének bemutatása. Az Élni az elmúlt idő, a vissza nem térő ifjúság, az elherdált lehetőségek, az elveszített családtagok, a keserves tapasztalatok derűs, belenyugvó, mégis torokszorító összegzése.

...
Nagy

Simon Stålenhag: A technológia a túlélés eszköze lehet, de meg is ölhet minket

Kérdeztük a műveiben fellelhető gyerekkori emlékekről, arról, hogy lehet valami egyszerre retro és futurisztikus, hogyan kapcsolódik könyve az E.T-hez és azt is megtudhatjuk, szerinte mi kell ahhoz, hogy megbirkózzunk a klímaváltozással. Interjú.

...
Nagy

Sorsválasztás az irodalomban – Könyves válaszok Popper gondolataira

Az életünk determináltságát, az irányításban nekünk jutó részt vizsgálta Popper Péter Hogyan választunk magunknak sorsot? című könyve, a témában ugyanakkor rengeteg szépirodalmi mű is íródott, ezek közül mutatunk meg most párat!

Film / Színház / Muzsika
...
Nagy

10+1 kötelező, amit meg tudsz nézni online színházban

...
Nagy

Margaret Atwood okosabb volt, mint bárki a Harvardon

...
Nagy

25 adaptáció, amit látnod kell az évtizedből