Lehet, hogy te is bullshit munkát végzel?

Lehet, hogy te is bullshit munkát végzel?

Miért boldogtalan a jó fizetés ellenére is a legtöbb bullshitmunkás? Mi az oka annak, hogy manapság annyira elszaporodtak a bullshit munkák? Általában miért keresnek keveset a valóban értelmes munkát végzők, például a tanárok vagy a kukások? David Graeber Bullshit munkák című kötete kutatásokra és őszinte vallomásokra alapozva jár utána a feszítő kérdéseknek. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2020. november 28. |

Értelmetlennek érzed a munkádat? A lelked mélyén úgy érzed, semmi szükség arra, amit csinálsz? Lehet, hogy te is bullshit munkát végzel?

Bullshit munka az, ami ha az egyik pillanatról a másikra eltűnne a föld színéről, észre sem vennénk a hiányát. Ezek azok a tökéletesen értelmetlen munkakörök, amelyek nem járulnak hozzá a világ működéséhez, és semmi szükség a létezésükre. David Graeber anarchista antropológus idesorolja a PR-tanácsadók, a vállalati ügyvédek, a kommunikációs koordinátorok, a telemarketingesek vagy épp az éjszakai pizzafutárok munkáját, ellenben a bérgyilkos tevékenységét nem. A szerző tudományos igényességgel, de élvezetes, könnyed stílusban térképez fel egy olyan jelenséget, amelyhez talán nekünk is több közünk van, mint amennyire beismerjük magunknak.

David Graeber
Bullshit munkák
Ford.: Boross Ottilia, Typotex Kiadó, 2020, 340 oldal
-

David Graeber: Bullshit munkák (részlet)

Egy fiatalemberről, akire hiába talált rá egy jó kis zsíros állás, mégsem tudott mit kezdeni vele
Egy történettel indítok. Egy fiatalemberről szól a mese, akit Ericnek hívnak, és aki a munka világában útnak indulva szinte azonnal belebotlott egy minden ízében, szinte már mulatságosan értelmetlen munkába.
Eric: Sok szörnyű helyen dolgoztam már életemben, de az egyértelműen, színtisztán bullshit munka kétségtelenül az első igazi, „hivatalos” munkám volt. Ezer éve, rögtön végzés után. A családban én voltam az első, aki egyetemre járt, és naiv illúziókat dédelgetve a felsőfokú végzettség nyújtotta távlatokról azt hittem, hogy diplomával a kezemben soha nem látott lehetőségek kapui fognak feltárulni előttem.
Ehelyett csak olyasmiket találtam, mint a PricewaterhouseCoopers, KPMG stb. szervezte belső képzések, úgyhogy inkább a munkanélküli-segély mellett döntöttem. Kihasználva a még meglévő könyvtári belépőmet, sikerült hat hónapot francia és orosz regények olvasásával széppé varázsolnom. A munkanélkülihivatal azonban egyszer csak felszólított, hogy menjek el egy bizonyos állásinterjúra.

Elmentem, és sajnos felvettek.

Egy nagy dizájncég alkalmazott „Interface-adminisztrátorként”. Ez a bizonyos Interface egy belső tartalomszervező rendszer volt – gyakorlatilag egy grafikus felhasználói felülettel rendelkező intranet –, amit arra a célra hoztak létre, hogy a cég munkája megosztható legyen az Egyesült Királyságon belül különböző helyeken működő irodák között.


Eric hamar rájött, hogy kizárólag a szervezeten belüli kommunikációs problémák miatt van rá szüksége a cégnek, azaz kármentőnek vették fel: az egész belső számítógépes rendszer felesleges lett volna, ha a különböző irodákban dolgozó partnerek hajlandónak mutatkoznak felemelni a telefont, és egymás között egyszerűen koordinálni a dolgokat.


Eric: Az irodák partneri kapcsolatban álltak egymással, mindegyik irodának megvolt a helyi vezetője. Az összes vezető annak idején a három leghíresebb brit magániskola valamelyikébe járt, és mindannyian egy helyen, a Royal College of Artban végeztek. Ezek az egykori elit iskolás, elképesztően versengő szellemű negyvenes fickók még a megbízások elvállalásánál is képesek voltak egymás alá alkudni. Több esetben előfordult, hogy egyszerre érkezett két irodából két partner valamelyik klienshez tárgyalásra, és az üzleti negyed kietlen parkolójában próbáltak fennhangon egyezkedni egymással a megrendelő felé benyújtandó ajánlat (pitch) ügyében. Az Interface elsődleges feladata az lett volna, hogy az összes iroda bevonásával egy vállalaton belüli szuperegyüttműködést alakítson ki, elsősorban azért, hogy az említett baklövés (és egy csomó más egyéb idiótaság) ne fordulhasson elő még egyszer.

Nekem kellett volna a rendszert továbbfejlesztenem, működtetnem és elfogadtatnom az érintettekkel.

A gond az volt, hogy a végén Eric valójában nem kármentő lett, hanem alibimunkás. Amikor például az egyik partner ragaszkodott egy projekthez, a másik – csak hogy elkerülje a nyílt vitát – látszólag beleegyezett. Aztán mindketten mindent elkövettek a hatáskörükön belül, hogy az egész kudarcba fúljon.


Eric: Már az elején rá kellett volna jönnöm, hogy az Interface ötlete egyetlen partner fejéből pattant ki, és a többiek egyáltalán nem akarták. Máskülönben miért egy 21 éves, az IT-hez nem nagyon konyító történelem szakos pályakezdőt választottak volna ki maguknak? A piacon kapható legeslegolcsóbb szoftvert vásárolták meg a legsötétebb alakoktól, lassú volt, folyton összeomlott, úgy nézett ki, mint egy Windows 3.1-es képernyővédő. Ráadásul az összes alkalmazott paranoid módon azt gondolta, hogy a program ellenőrizni fogja őket, kifürkészi, mennyit dolgoznak, hogy mit írnak a keresőbe, jelzi, ha a céges interneten át pornót torrenteznek – azaz a hátuk közepébe kívánták. Mivel egyáltalán nem volt kódolási vagy szoftverfejlesztői tapasztalatom, és nem sok mindent tudtam tenni a rendszer feljavítása érdekében, abban a helyzetben találtam magam, hogy egy alig működőképes, senki által nem akart ócskaságot kell felügyelnem és rátukmálnom a kollégákra. Néhány hónap múlva azt vettem észre, hogy napokon keresztül nincs semmi dolgom azon a néhány telefonon kívül, amikor időnként egy-egy tanácstalan tervező szeretett volna feltölteni egy fájlt, vagy megtudni a címlistából valakinek az e-mail-címét.

Ericből a helyzet totális értelmetlensége először csak berzenkedést, majd egy idő után dacos lázadást váltott ki.

Eric: Egyre később mentem be és egyre korábban jöttem el. Kiterjesztettem a cég „pénteken jólesik az ebéd utáni sör” jelszavát arra, hogy „mindennap jólesik ebéd után egy sör”. Amikor bent voltam, regényeket faltam, ebédidős sétáim pedig sokszor háromórásra sikeredtek. Francia szövegértésemet sikerült majdnem tökéletesre csiszolnom, így Le Monde-ot és Petit Robert-t olvasgattam cipőmet az asztal alá rúgva. Amikor egy idő után próbáltam felmondani, a főnököm 2600 font fizetésemelést ajánlott. Vonakodva, de elfogadtam. Azért kellettem nekik, mert felkészültség híján nem tudtam rendesen működtetni valamit, amit egyébként sem ők, sem én nem is akartam volna, és ezért hajlandóak voltak még többet fizetni. (Marx Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című munkáját parafrazálva: hogy leküzdjék a félelmüket a saját munkájuktól való elidegenüléstől, feláldoztak engem az emberi növekedés esélyétől való még nagyobb elidegenedés oltárán.)


Ahogy telt-múlt az idő, Eric egyre pofátlanabbul szabotálta a munkát, remélve, hogy egyszer csak sikerül elkövetnie olyasmit, amiért kiadják az útját. Hol spiccesen ment be dolgozni, hol „üzleti utakat” fizettetett ki nemlétező értekezletekre.


Eric: Az évi rendes vállalati értekezleten összefutottam egy edinburgh-i kollégával, és félrészegen kiöntöttem neki a lelkemet. Onnantól fogva kamu megbeszéléseket szerveztünk, például egy Gleneagles melletti golfpályán, ahol két számmal nagyobb, kölcsönzött golfcipőkben trappoltam hosszú órákon keresztül a gyepen. Amikor ennek semmi visszhangja nem lett, a londoni irodába szerveztem színlelt találkozókat. A cég a Bloomsburyben levő St. Athansban foglalt le nekem egy dohányfüsttel pácolt szobát. Régi jó sohói kocsmákban, ahol egész nap lehet inni, jöttem össze régi londoni barátaimmal, s aztán onnan továbbállva nemegyszer végül a Shoreditchben kötöttünk ki, átvedelve az egész éjszakát. Többször jelentem meg úgy hétfőn a hivatalban, hogy az előző heti szerdai ing volt rajtam. A borotválkozást már rég abbahagytam, és bizony előfordult, hogy úgy néztem ki, mintha egy Led Zeppelin road tripről szalajtottak volna. Még további két gyenge próbálkozást tettem arra, hogy kilépjek, de a főnök mindkét alkalommal még több pénzt ígért. A végén már ott tartottunk, hogy eszement összeget kaptam azért a munkáért, ami legfeljebb napi két telefonálásból állt. Az összeomlás a bristoli Temple Meads vasútállomás peronján ért utol egy ragyogó késő nyári délután. Mindig vágytam Bristolba, így elhatároztam, hogy teszek egy „látogatást” a bristoli irodában, úgymond „felvenni a felhasználókkal a kapcsolatot”.

Valójában három napig egy St. Pauls-i anarchoszindikalista házibulin dobáltam magamba az extasyt, és a leszálló ág disszociatív fázisában rájöttem arra, hogy milyen mélységesen reménytelen dolog a totális céltalanság állapotában élni.

Némi hősies erőfeszítés árán Ericnek végül sikerült elszabadulnia.

Eric: Addig erőltettem, míg a főnököm felvett egy egyetemről frissen kikerült informatikust az Interface grafikai felhasználói funkciójának feljavítására. Amikor a fiú megjelent, összeírtam neki egy listát a sürgős teendőkről, utána pedig azonnal borítékba raktam a felmondólevelemet, és amíg szabadságon volt, az ajtó alatt becsúsztattam a főnököm irodájába. A felmondási idő alatt járó fizetésemet telefonon keresztül intézte el. Még azon a héten elutaztam Marokkóba, hogy a tengerparti Szavírában múlassam az időt. Hazajőve hat hónapig egy hatalmas, elhagyott birtokon remetéskedtem konyhakerti zöldségekkel bíbelődve. Ott került a kezembe a Strike! magazin az ön frissen megjelent írásával. Sokakat döbbentett rá arra a cikk, hogy a kapitalizmus is – csak hogy kerekei forogjanak – képes felesleges munkahelyeket szaporítani. Ezt akkor én már első kézből tudtam.

Az egész történetben az a legkülönösebb, hogy sok ember számára Eric állása maga lett volna az álom. Szép pénzt kapott azért, hogy ne csináljon semmit, ráadásul a rá bízott feladatokon belül szabad kezet adtak neki. Nemcsak megbecsülés övezte, hanem megteremtettek számára minden, a rendszer működtetéséhez szükséges feltételt. Ennek ellenére apránként felmorzsolódott.
Miért?

A történetben alighanem elég fajsúlyosan jelen van a társadalmi hovatartozás.

Eric munkás származású, konkrétan gyári dolgozó szülők gyermeke, aki friss diplomásként, tele szép reményekkel és elvárásokkal ütközik bele a „való világba”. A valóság számára a következő elemeket tartalmazza: (a) középkorú ügyvezetők elvárják egy huszonéves fehér férfitól, hogy értsen a számítógépekhez (akkor is, ha – mint ebben az esetben – nincs semmilyen ez irányú képzettsége); (b) ha pillanatnyi érdekeik úgy kívánják, bármilyen kirakatpozíciót betöltethetnek az ilyen fiatalemberrel, (c) miközben egész létét puszta poénnak tekintik. Ami szó szerint az is volt. Mintha egy hatalmas, a cég tervezőinek egymás közötti ugratásán belüli játékszer lett volna.
Eric véglegesen akkor borult ki, amikor rájött, hogy minden arra való próbálkozása, hogy valami értelmes dolgot hozzon ki a helyzetből, eleve kudarcra van ítélve. Még azzal sem nyugtatgathatta magát, hogy el kell tartania a családját – mivel még nem volt családja. Olyan környezetből érkezett, ahol az emberek akkor lehettek a legbüszkébbek magukra, amikor sikerült valamit jól megcsinálniuk, működtetniük, megjavítaniuk. Legalábbis úgy vélték, méltán lehetnek büszkék. Eric úgy gondolta, hogy egy egyetemet végzett, szakmailag felkészült embertől ugyanezt várják el, csak épp magasabb, felelősségteljesebb szinten. Ezzel szemben olyan dolgokra fogadták fel, amikre történetesen képtelen volt. Amikor megpróbált kihátrálni a helyzetből, egyre több pénzt ígértek neki. Amikor megpróbálta kirúgatni magát, nem rúgták ki. Amikor megpróbált az arcukba nevetve bohócot csinálni nemcsak magából, hanem az egész helyzetből is, az sem segített.
Hogy megértsük, mi is történt az események mögött, képzeljünk el egy másik történelem szakos fiút – nevezzük anti-Ericnek –, aki értelmiségi családból kirepülve találja magát ugyanebben a helyzetben. Mit tenne másképp anti-Eric? Valószínűleg belemegy a színjátékba. Ahelyett, hogy egy önmegsemmisítési folyamat részeként kitalált üzleti utakat szerveznek magának, anti-Eric hozzáfog szociális tőkéje megalapozásához, olyan kapcsolatok kiépítéséhez, amelyek segítségével szerencsésen tovább tud majd lépni. Ugródeszkának tekinti pozícióját, amit szakmai karrierje egyengetésének terve innentől fogva értelemmel tölt majd meg.

Az ilyen hozzáállás vagy stílus azonban nem magától alakul ki – értelmiségi családokban a gyerekeket már szinte a bölcsőben tanítják rá.

Eric, akinek soha senki nem magyarázta el, hogy miként is kellene viselkednie vagy gondolkodnia bizonyos szociális helyzetekben, nem volt képes magától kitalálni, hogy mit tegyen. Így aztán, legalábbis átmenetileg, egy elhagyott tanyán találta magát, ahol egy ideig paradicsomkapálás közben elmélkedhetett az élet értelméről.

KÖNYVTAVASZ
...
Könyvtavasz

Mit jelent átélni a vetélést?

...
Könyvtavasz

A gyász időszakában is ránk találhat a szerelem

...
Könyvtavasz

Egy kis örmény faluban a háborús tragédiákat a hétköznapi örömök ellensúlyozzák

...
Könyvtavasz

Ilyen a középkorúak elviselhetetlen felnőttsége a norvég szerző szerint

...
Könyvtavasz

Őszinte, giccsmentes női erő: ez a Borikönyv

...
Könyvtavasz

15 miniszterelnök szolgált az uralkodása alatt – II. Erzsébet páratlan életútja

Olvass!
...
Zöld

A fák folyamatosan tanulnak, de egy kéthetes hőhullám szorult helyzetbe hozza őket

Peter Wohlleben, a neves német erdész a fák titkos életébe enged betekintést, és meglepő dolgokat tár fel. Mert az erdőben ámulatba ejtő dolgok történnek: a fák beszélgetnek egymással. Nemcsak utódaikról gondoskodnak odaadóan, de idős és beteg szomszédaikat is ápolják. A fák éreznek és emlékeznek. Hihetetlen? Pedig igaz! Olvass bele!

...
Beleolvasó

Gurubi Ágnes új regénye azt kutatja, amit a mesék elhallgatnak

A mesék a legtöbbször nem szólnak a levegőtlenségről, a kilátástalanságról, a dühről, amivel hol magunkat, hol a másikat büntetjük reménykedve, mert ahol büntetés van, ott van feloldozás is. Gurubi Ágnes szeptember elején megjelenő regényének hősei ugyanakkor már jóval túl vannak a mese végén. Olvass bele a Másik Istenbe!

...
Beleolvasó

A felnőtté válás jeges ökölcsapásokkal érkezik, és nem kegyelmez

Fliegauf Gergely első könyvének főhőse egy felnőtté válás küszöbén álló fiú, aki a börtönőri munkája és a szerelmi csalódások elől a fantáziába menekül. Olvass bele!

Hírek
...
Hírek

89 éves korában elhunyt Jean-Jacques Sempé, a Kis Nicolas illusztrátora

...
Hírek

Megkéselték Salman Rushdie-t egy amerikai beszéde előtt

...
Szórakozás

5 + 1 podcast, ahol az irodalom áll a középpontban 

...
Zöld

David Attenborough: Szép lassan egyre inkább elfordultam a húsevéstől

...
Hírek

Októbertől látogatható lesz Charles Dickens kísértetjárta háza

...
Hírek

Úgy használják kódnak az ukránok a magyart, ahogy az amerikaiak a navahót a világháborúban

...
Gyerekirodalom

Elhunyt Raymond Briggs, A hóember szerzője

...
Hírek

Gurubi Ágnes elárulta készülő könyve címét

...
Hírek

A világ legnagyobb kiadófúziója kiszoríthatja a sokszínűséget a könyvszakmából

...
Hírek

Újra kiadták a Nagy Gatsby szerzőjének másik klasszikusát

...
Szórakozás

Rájátszás, Kollár-Klemencz, Saiid - Koncertekkel, izgalmas zenei programokkal vár a zalai Margó

...
Promóció

Friss mai állások – a böngészés szabadsága

A hét könyve
Kritika
Ahol háború van és fájdalmas választóvonalak, ott nem lesznek győztesek
...
Zöld

Jane Goodall a remény könyvében fejti ki, szerinte miért megmenthető a bolygónk

Jane Goodall az egyik legismertebb természetvédő és etológus, aki a Föld nevű bolygó bölcs nagymamájaként kedvesen, de határozottan figyelmeztet minket: zárul az időablak, amíg még lehet valamit tenni a környezet és vele együtt az emberiség pusztulása ellen. Goodall történeteivel reményt ad és cselekvésre sarkall, erről szól A remény könyve című beszélgető kötet, melyet Douglas Abramsszel jegyeznek.

...
Hírek

Salman Rushdie lélegeztetőgépen van és nem tud beszélni – nyilatkozta az ügynöke

Salman Rushdie ügynöke a BBC tudósítása szerint azt nyilatkozta, hogy „a hírek nem jók”, miután az írót leszúrták egy New York állambeli rendezvényen.

Szerzőink

...
Forgách Kinga

Szendrey Júlia prózájának van egy vadromantikus oldala [N/ők is írtak]

...
Apró Annamária

Jane Goodall a remény könyvében fejti ki, szerinte miért megmenthető a bolygónk

...
Forgách Kinga

Meg kell ismernünk a női írókat, akiket elfelejtettünk

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Tüske a cipőben - ma lenne 80 éves Hajnóczy Péter

Számkivetettségében is ünnepelt szerző, akit az író „Péterek” (Nádas, Esterházy, Hajnóczy) nagyjai között tartanak számon, és aki senkit nem hagy nyugodni, ha egyszer megérintik a szövegei. Hajnóczy Péter drámaian rövid életében és életművében megkerülhetetlen tényező az alkohol, de korántsem csak ezért érdekes. Mit tudunk kezdeni vele ma?

...
Nagy

Meg kell ismernünk a női írókat, akiket elfelejtettünk

Új podcast-sorozatunkban arra tettünk kísérletet, hogy visszamenőlegesen is megismerjük és feltárjuk elfeledett női szerzőink életútját, életművét. Az egyes epizódokban olyan írók, költők pályáját jártuk körbe mint Szendrey Júlia, Czóbel Minka, Karig Sára, Kádár Erzsébet, Lesznai Anna vagy Galgóczi Erzsébet. Elindult a N/ők is írtak.

...
Nagy

2021-ben a magyar szépirodalmi díjak 39 százaléka jutott női szerzőnek

Két évvel ezelőtt drasztikus torzulásokat tárt fel az irodalmi díjak odaítélése terén a SZÍN. Egy kutatás során arra jutottak, hogy az irodalmi díjaknak Magyarországon csak a 18%-át kapták nők a felmérést megelőző másfél évtizedben. A díjmonitoring ezután is folytatódott, most Horváth Györgyi összefoglalóját olvashatjátok arról, hogyan alakult azóta a helyzet.