Egy úri csirkefogó esete a brit nyomozóval: Arsène Lupin Herlock Sholmes ellen

Egy úri csirkefogó esete a brit nyomozóval: Arsène Lupin Herlock Sholmes ellen

A Maurice Leblanc által teremtett úri csirkefogó, Arséne Lupin olyan, mint egy igazi francia arisztokrata - szellemes, elbűvölő, zseniális és ravasz... valamint a világ legjobb tolvaja. Ebben a klasszikus történetben Lupin szembekerül az egyetlen ellenféllel, aki talán meg tudja állítani: magával a legendás brit úri nyomozóval, Herlock Sholmesszal. De ki kerül ki kettejük macska-egér játékából győztesen? Olvass bele az új, modern fordításba!

Könyves Magazin | 2021. szeptember 20. |

Maurice Leblanc
Arséne Lupin Herlock Sholmes ellen
Ford. Till Katalin, Gabo, 2021, 280 oldal
-

"A Netflix új sorozata miatt mindenki megint a már több mint 100 évvel ezelőtt született Arsène Lupin figurájáról beszél, aki írója, Maurice Leblanc elképzelése szerint tolvaj volt, az álcázás nagymestere, közben pedig talpig úriember is" - írtuk az eredetileg 1906-ban publikált Le Collier de la reine (A királynő nyakéke) című Lupin-sztoriból ihletődött műsor kapcsán januárban. Egy ilyen formátumú mestertolvaj nem kerülhette el, hogy közös kalandba ne bonyolódjon a britek csúcsdetektívjével. Szerencsére ez a sztori hamarabb eszébe jutott Maurice Leblanc-nak, mint a későbbi hollywoodi forgatókönyvíróknak, így egy eredeti Lupin-kötetben olvashatjuk, mi sült ki a nagy találkozásból.

Maurice Leblanc: Arséne Lupin Herlock Sholmes ellen (részlet)

Első rész

A szőke hölgy

Első fejezet

 

  1. sorozat, 514-es szám 

Múlt év december 8-án Gerbois úr, a versailles-i gimnázium matematikatanára egy régiségkereskedőnél rábukkant egy kis mahagóni szekreterre, amelynek sok-sok fiókja teljesen elbűvölte.

Pontosan ez kell nekem Suzanne születésnapjára – gondolta.

És mivel, amennyire csak szerény anyagi lehetőségei engedték, mindig igyekezett örömet szerezni a lányának, alkudozott egy sort, majd kifizetett hatvanöt frankot.

Amikor épp a címét diktálta, egy elegáns fiatalember, aki már egy ideje ott nézelődött, meglátta a szóban forgó bútort.

– Mennyi? – kérdezte.

– Most adtam el – felelte az árus.

– Ah! Netán ennek az úrnak?

Gerbois úr fejet hajtott, majd, rendkívül elégedetten, hogy az övé a bútor, amelyre másvalaki is szemet vetett, távozott.

Ám még tíz lépést sem tehetett az utcán, amikor a fiatalember utolérte, és kalapját levéve, a legtökéletesebb udvariassággal szólította meg:

– Ezer bocsánat, uram, de föl kell tennem önnek egy bizalmas kérdést… Kifejezetten ezt a szekretert kereste?

– Nem. Egy használt mérleget kerestem, fizikai kísérletekhez.

– Akkor nem ragaszkodik hozzá annyira?

– De igen.

– Talán mert régi?

– Mert praktikus.

– Ebben az esetben hajlandó lenne elcserélni egy ugyanilyen praktikus, de jobb állapotban lévő szekreterre?

– Ez teljesen jó állapotban van, nem értem, miért kéne elcserélnem.

– Pedig…

Gerbois úr alapjában véve bizalmatlan természetű ember volt, és könnyen ki lehetett hozni a sodrából. 

– Kérem, uram, ne erősködjön – felelte szárazon.

Az ismeretlen lecövekelt előtte.

– Nem tudom, mennyit fizetett érte, uram, de én a dupláját ajánlom.

– Nem.

– A tripláját.

– Ó, hagyjuk ezt abba, kérem! – kiáltott fel türelmetlenül a tanár. – Ami az enyém, az nem eladó.

 A fiatalember egy darabig nézett rá, olyan tekintettel, amelyet Gerbois úr nem felejthetett el, aztán egy szó nélkül sarkon fordult és távozott.

Egy órával később meg is hozták a bútort a kis házba a Viroflay úton, ahol a tanár lakott. Odahívta a lányát.

– Tessék, Suzanne, ez a tiéd, persze csak ha tetszik.

Suzanne vidám természetű, energikus és csinos lány volt. Olyan örömmel ugrott az apja nyakába és csókolta meg, mintha valami királyi ajándékot adott volna neki. 

Még aznap este, miután Hortense, a szolgálólány segítségével bevitte a szobájába, kitisztította a fiókokat, nagy gonddal elhelyezte bennük a papírjait, a levelesdobozát, a levelezését, a képeslap-gyűjteményét és néhány apróbb tárgyat, amelyeket Philippe unokatestvérétől kapott és őrzött meg. 

Másnap reggel fél nyolckor Gerbois úr elment a gimnáziumba. Suzanne szokás szerint a kijáratnál várta tíz órakor, és a tanár mindig óriási örömmel pillantotta meg a szemben lévő járdán lánya kecses alakját és gyermeki mosolyát. 

Együtt sétáltak hazafelé.

– A szekretered?

– Valóságos csoda! Hortense és én megtisztítottuk a réz fogantyúkat. Mintha aranyból lennének!

– Akkor örülsz neki?

– De még mennyire! Nem is értem, hogy élhettem eddig nélküle.

Átvágtak a ház előtti kerten. 

– Ebéd előtt még megnézzük? – javasolta Gerbois úr.

– Ó, persze, remek ötlet!

Suzanne ment előre, ám amikor a szobája küszöbére ért, kétségbeesetten kiáltott fel.

– Mi… történt? – dadogta Gerbois úr, majd ő is belépett a szobába. A szekreter nem volt ott.

A vizsgálóbírót leginkább a lopás módszerének egyszerűsége lepte meg. Suzanne távollétében és miközben a szolgáló bevásárolni ment a piacra, egy „utazó ügynök” táblával ellátott kocsi állt meg a bejárat előtt – a szomszédok is látták –, és az ügynök kétszer is becsöngetett. A szomszédok, nem tudván, hogy a szolgáló nincs otthon, egyáltalán nem gyanakodtak, így az illető a legnagyobb nyugalomban végezhette a dolgát. 

Fontos tudni, hogy egyetlen szekrényt sem törtek fel, egyetlen faliórához sem nyúltak. Sőt mi több, Suzanne pénztárcája, amelyet a szekreter márványlapján hagyott, a szomszéd asztalon feküdt a benne lévő aranypénzekkel. Így tehát egyértelműen meg lehetett állapítani a rablás célpontját, ami annál is nehezebben volt érthető, mivel 

ilyen csekély zsákmányért ki vállalna ekkora kockázatot?

A tanár egyetlen nyommal tudott szolgálni: az előző nap történt incidenssel.

– A fiatalembert szemmel láthatóan felbosszantotta a visszautasításom, és egyértelműen az volt a benyomásom, hogy távozásának módja valamiféle fenyegetést jelzett.

Ez nem sokat segített. Kikérdezték a régiségkereskedőt, aki nem ismerte egyik urat sem. Ami a szekretert illeti, negyven frankért vásárolta Chevreuse-ben egy hagyatéki kiárusításon, és úgy gondolta, az értékének megfelelő áron adta tovább. A további nyomozás sem vezetett semmire.

Ám Gerbois úr meg volt győződve róla, hogy hatalmas veszteséget szenvedett el. Nyilván egy egész vagyon rejtőzött valamelyik fiók dupla aljában, és a fiatalember, aki ismerte a rejtekhelyet, ezért cselekedett ilyen elszántan.

– Édes jó apukám, hát mihez kezdtünk volna mi egy egész vagyonnal? – ismételgette Suzanne.

– Hogyan? Egy ilyen hozománnyal a legjobb partikra számíthattál volna!

Suzanne, mivel ő leginkább az unokatestvérére, Philippe-re számított, aki viszont szánalmas partinak bizonyult, csak keservesen sóhajtott. És a kis versailles-i házban folytatódott az élet – kevésbé vidáman, kevésbé gondtalanul, csalódásoktól és megbánásoktól beárnyékolva. 

Két hónap telt el. És hirtelen egymás után következtek be bizonyos előre nem látható, fontos események: szerencsések és katasztrofálisak egyaránt.



Február elsején, délután fél hatkor Gerbois úr, aki nemrég tért haza, kezébe fogva az esti újságot leült, föltette a szemüvegét és olvasni kezdett. Mivel a politika nem érdekelte, tovább lapozott. Azonnal felfigyelt egy cikkre, amely a következő címet viselte:

A Sajtó Egyesület harmadik lottósorsolása:

Az 514-es szám a 23-as sorozatból egymilliót nyert…

Az újság kicsúszott az ujjai közül. A falak mozogni kezdtek körülötte, elállt a szívverése. Az 514-es szám a 23-as sorozatból az ő száma volt!

Csak véletlenszerűen vásárolta meg a szelvényt, hogy szívességet tegyen egy barátjának, mivel sosem hitt a szerencsében, és most mégis nyert!

Gyorsan elővette a noteszét. A 23. sorozat, 514-es szám fel volt írva emlékeztetőként az első oldalra. De a szelvény?

Rohant a dolgozószobájába a borítékos dobozáért, amelyben az értékes szelvényt tartotta. Ahogy belépett, kővé meredt, újra szédülni kezdett és összevissza vert a szíve: a doboz nem volt a helyén, és ami még szörnyűbb, hirtelen rádöbbent, hogy már hetek óta nincs a helyén! Már hetek óta nem látta maga előtt az íróasztalán, miközben a diákok dolgozatait javította!

A kertben léptek csikorogtak a kavicson.

– Suzanne! Suzanne! – kiáltotta.

A lánya bevásárlásból jött haza. Felsietett az apjához.

– Suzanne… a doboz… a borítékos doboz…? – kérdezte rekedten a tanár.

– Melyik?

– A Louvre-ból… egy csütörtöki napon hoztam haza… ezen az asztalon volt.

– Hát nem emlékszel, apa? Együtt tettük el…

– Mikor?

– Aznap este, tudod… mielőtt…

– De hová? Válaszolj? Mindjárt meghalok…

– Hová? A szekreterbe.

– Abba, amit elloptak?

– Igen.

– Abba a szekreterbe, amit elloptak!

Döbbent rémülettel, lehalkított hangon ismételte meg a szavakat. Aztán megragadta a lánya kezét, és még halkabban folytatta:

– Egymillió volt benne, kislányom…

– Ó, apa, de hát miért nem mondtad? – suttogta Suzanne naivan.

– Egymillió! Ez volt a Sajtólottó nyerőszáma.

A katasztrófa súlyától teljesen megbénultak, és jó darabig nem szóltak egy szót sem; egyiküknek sem volt bátorsága megtörni a csendet.

Végül Suzanne szólalt meg:

– De apa, attól még kifizetik neked.

– Miért? Milyen bizonyíték alapján?

– Hát bizonyíték kell?

– De még mennyire!

– És neked nincs?

– De van egy.

– Hát akkor?

– Benne volt a dobozban.

– Abban, amelyik eltűnt?

– Igen. És a rablóé lesz a pénz.

– De hát ez gyalázat! Nem tudod valahogy megakadályozni, apa?

– Bár tudnám, hogyan! Bár tudnám, hogyan! Az az ember nagyon erős! Rengeteg eszköze van! Emlékezz csak… az az alkudozás…

Hirtelen jött energiával felpattant, és nagyot toppantott.

– Hát nem, nem fogja megkapni azt a milliót! Miért is kapná meg? Bármennyire is ügyes, ő sem tehet semmit. Ha elmegy a pénzért, lecsukatjuk! Majd meglátod, gazfickó!

– Szóval van egy ötleted, apa?

– Az, hogy megvédjük a jogainkat, bármi áron! És sikerülni fog! Az a millió az enyém, és meg is szerzem!

Néhány perccel később Gerbois úr a következő táviratot adta fel:

A Crédit Foncier Igazgatója részére, Capucines utca, Párizs.

Én vagyok a 23. sorozat, 514-es számú szelvény tulajdonosa, jogi úton tiltakozom, hogy bárki idegen jelentkezzen érte. Gerbois 

Szinte ugyanekkor egy másik távirat is érkezett a Crédit Foncier-hez:

Nálam van a 23. sorozat, 514-es szelvény.

Arsène Lupin



Akárhányszor belekezdek, hogy elmeséljem Arsène Lupin számtalan kalandjának egyikét, mindig zavarban vagyok, hiszen nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy még a legbanálisabb kalandját is ismerik mindazok, akik olvasni fogják beszámolómat. Ugyanis nem létezik olyan, a mi „nemzeti betörőnk” – ugye, milyen szép elnevezés? – által fémjelzett esemény, amelyet ne a legnagyobb hírverés követett volna, amelyet ne tanulmányoztak volna behatóan, amelyet ne kísért volna annyi, részletekben bővelkedő kommentár, amelyeket általában a hősök cselekedeteinek tartogatnak.

Ki ne ismerné például a „szőke hölgy” különös történetét, és annak furcsa epizódjait, amelyeknek az újságírók a következő főcímeket adták: A 23. sorozat, 514-es szám… Az Henri-Martin sugárúti bűntény… A kék gyémánt… 

És micsoda szenzáció övezte a híres angol detektív, Herlock Sholmes bevonását az ügybe!

Mekkora izgalommal követte a nagyközönség e két nagy művész minden egyes összecsapását! És az a ricsaj, amit a párizsi körutak népe csapott, amikor a rikkancsok kikiabálták: „Letartóztatták Arsène Lupint!”

Egyetlen mentségem, hogy valami újat is hozok: a rejtély kulcsát. E kalandok sok részletét még mindig homály lengi körül: hát én eloszlatom. Újra és újraolvasott cikkeket közlök le, régi interjúkat másolok át, de mindezt elrendezem, osztályozom és alávetem az igazság próbájának. Munkatársam e feladatokban maga Arsène Lupin, aki továbbra is rendíthetetlenül megajándékoz a bizalmával. És alkalmanként az elképesztő Wilson, Herlock Sholmes barátja és bizalmasa.

Emlékszünk még, mekkora kacagás övezte „a dupla távirat” megjelenését. Már Arsène Lupin neve egymagában is garancia volt az izgalmakra, a közönség szórakoztatására. És a közönség egyenlő volt az egész világgal.

A Crédit Foncier azonnal vizsgálatot indított, amely kiderítette, hogy a 23. sorozat 514-es szelvényét a Crédit Lyonnais versailles-i fiókjában adták el egy Bessy nevű tüzérségi parancsnoknak, aki a későbbiekben halálos balesetet szenvedett lovaglás közben. Sikerült megtudni néhány bajtársától, akiknek elmondta, hogy nem sokkal halála előtt a szelvényt átadta egy barátjának.

– Én vagyok az a barát – jelentette ki Gerbois úr.

– Bizonyítsa be – vetette ellen a Crédit Foncier igazgatója.

– Hogy bizonyítsam be? Mi sem könnyebb. Húsz ember megmondhatja önnek, hogy állandó kapcsolatban álltam a parancsnokkal, az Armes téri kávéházban szoktunk találkozni. Itt történt, hogy egyik nap ki kellett segítenem szorult anyagi helyzetéből, ezért húsz frank ellenében megvásároltam tőle a szelvényt.

Vannak erre tanúi?

– Nincsenek.

– Ebben az esetben mire alapozza a követelését?

– A levélre, amelyet ebben a témában írt nekem.

– Hol az a levél?

– Össze volt fűzve a szelvénnyel.

– Mutassa meg!

– De hát az elrabolt szekreterben volt!

– Találja meg!

Arsène Lupin viszont közzétette a levelet. Az Echo de France-ban – amely újság abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Arsène Lupin hivatalos orgánuma lehetett, s amelynek feltehetően ő volt az egyik részvényese – megjelent hír szerint Arsène bejelentette, hogy a levelet – amelyet Bessy parancsnok személyesen neki írt – átadta ügyvédjének és tanácsadójának, Detinan úrnak. 

Ekkor kitört az ováció: Arsène Lupin ügyvédet fogadott! Arsène Lupin tiszteli az állam törvényeit, és ügyvédhez fordul, hogy képviselje! 

Az újságírók azonnal megrohamozták Detinan urat, a befolyásos radikális képviselőt, a feddhetetlen erkölcsű, éles eszű, kissé szkeptikus és sokszor kiismerhetetlen férfit.

Detinan ügyvéd úr sosem találkozott személyesen Arsène Lupinnel – amit őszintén sajnált –, ám amikor megkapta Lupin utasításait, meghatódott és megtisztelve érezte magát, s elhatározta, hogy a legjobb képességei szerint fogja ellátni újdonsült kliense védelmét. Kinyitotta tehát frissen összeállított dossziéját, és kertelés nélkül felmutatta a parancsnok levelét. A levél a szelvény átadását bizonyította ugyan, de az új tulajdonos nevét nem tartalmazta. „Kedves barátom…” csak ennyi állt benne.

– A „kedves barátom” én vagyok, jegyezte meg Arsène Lupin a levélhez csatolt jegyzetben. És erre a legjobb bizonyíték, hogy a levél nálam van.

Az újságírók ezúttal Gerbois úrhoz rohantak, aki csak megismételni tudta az előbbi állítást:

– A „kedves barátom” én vagyok. Arsène Lupin a szelvénnyel együtt ellopta a parancsnok levelét is.

– Bizonyítsa be! – mondta Lupin a sajtó képviselőinek.

– De hiszen ő lopta el a szekretert! – kiáltotta Gerbois úr ugyanezeknek az újságíróknak.

– Bizonyítsa be! – vágta rá Lupin.

Elragadóan bájos előadás volt ez a nyilvános párbaj a 23. sorozat, 514-es szám két tulajdonosa között, és Arsène Lupin hidegvére szegény Gerbois úr rémületével szemben. 

Az újságok tele voltak a szerencsétlen ember lamentálásával. Megható naivitással számolt be az őt ért katasztrófáról.

– Értsék meg, uraim, a lányom hozományát lopta el tőlem az a gazfickó! Én személy szerint nem törődnék vele, de Suzanne-ról van szó! Gondoljanak csak bele, egymillió! Tízszer százezer frank! Ó, tudtam, tudtam, hogy abban a szekreterben kincs rejlik!

Hiába vetették ellene, hogy ellenfele nem tudhatta, amikor eltulajdonította a bútort, hogy egy lottószelvény van benne, ráadásul senki sem sejthette, hogy a szelvény megnyeri a fődíjat.

– Dehogyisnem tudta… Különben miért vette volna a fáradságot, hogy ellopja azt a nyomorult bútort! – siránkozott Gerbois.

– Ennek nem tudjuk az okát, de biztosan nem azért, hogy megszerezzen egy papírcetlit, ami akkor húsz frankot ért.

– Egymillió frankot! Ő tudta! … Ő mindent tud! … Ó, maguk nem ismerik ezt a gazembert! … Magukat nem fosztotta meg egymilliótól!

A fenti párbeszéd még sokáig tarthatott volna. De a tizenkettedik napon Gerbois úr levelet kapott Arsène Lupintől, amelyen ez állt: „Bizalmas.” Növekvő nyugtalansággal olvasta a sorokat:

„Uram, a közönség jól szórakozik a mi kárunkra. Nem gondolja, hogy itt lenne az ideje komolyra fordítani a szót? Nekem határozottan ez a célom.

A helyzet világos: nekem van egy szelvényem, amelynek az érvényesítéséhez nincs jogom, önnek pedig joga van érvényesíteni egy szelvényt, amely nincs a birtokában. Vagyis egymás nélkül nem megyünk semmire.

Márpedig ön soha nem egyezne bele, hogy átadja nekem a jogát, míg én soha nem lennék hajlandó átadni önnek a szelvényt.

Mit tegyünk hát?

Egyetlen mód kínálkozik: osztozzunk. Félmillió önnek, félmillió nekem. Ez így korrekt, ugye? E salamoni döntés mindkettőnk igazságérzetét kielégíti, nemde?

Korrekt megoldás, de nem tűrhet halasztást. Nem egy olyan ajánlatról van szó, amelyről kénye-kedvére alkudozhat, hanem szükségszerűségről, amelynek alá kell vetnie magát a körülmények miatt. Három napot adok, hogy gondolkodjon. Merem remélni, hogy pénteken reggel az Echo de France apróhirdetései között találok egy üzenetet Ars. Lup. úrnak címezve, amelyben virágnyelven értésemre adja, hogy feltétel nélkül elfogadja az ajánlatomat. Ebben az esetben azonnal hozzájuthat a szelvényhez, és fölveheti az egymilliót – amelyből ötszázezret eljuttat hozzám a későbbiekben általam megjelölt módon.

Amennyiben visszautasít, gondoskodom róla, hogy a végeredmény azonos legyen. Ám leszámítva a sok kellemetlenséget, amit makacsságával önmagának okoz, huszonötezer frankot kénytelen lesz levonni öntől a költségek miatt.

Őszinte tisztelettel,

Arsène Lupin.”

A kétségbeesett Gerbois elkövette azt a hatalmas hibát, hogy nyilvánosságra hozta a levelet,

sőt hagyta, hogy másolatot készítsenek belőle. Felháborodása a legostobább lépésekre ragadtatta.

– Nem kap az égvilágon semmit! – kiabálta egy csokornyi újságíró előtt. – Hogy osztozzak azon, ami az enyém? Soha! Tépje össze azt a szelvényt, ha akarja!

– De hát ötszázezer frank mégiscsak több, mint a semmi.

– Nem erről van szó, hanem a jogaimról, márpedig azokat a bíróság előtt fogom megvédeni!

– Beperli Arsène Lupint? Ez vicces lenne.

– Nem őt, hanem a Crédit Foncier-t. Ki kell fizetniük nekem az egymilliót.

– A szelvény ellenében, vagy legalábbis a bizonyíték ellenében, hogy az öné volt.

– Van bizonyíték, mivel Arsène Lupin bevallotta, hogy ellopta a szekretert.

– Vajon Arsène Lupin szava elegendő lesz a bíróság előtt?

– Nem érdekel, akkor is folytatom.

A nagyközönség izgatottan várakozott. Fogadásokat kötöttek: egyesek arra, hogy Lupin szétmorzsolja Gerbois-t, mások arra, hogy Gerbois végigviszi, amit elkezdett. Ugyanakkor sokakat eltöltött az aggodalom arra gondolva, mennyire egyenlőtlen ez a küzdelem a két ellenfél között: az egyik kemény csapásokkal támad, míg a másik meg van rettenve, mint az üldözött vad.

Pénteken szétkapkodták az Echo de France-t, és mindenki lázasan vizslatta az ötödik oldalt, ahol az apróhirdetéseket tették közzé. De egyetlen sor sem volt Ars. Lup. úrnak címezve. Gerbois úr hallgatott. Ez egyet jelentett a hadüzenettel. 

Estére az újságok megírták, hogy Gerbois kisasszonyt elrabolták.

Ami különösen szórakoztató Arsène Lupin úgynevezett színielőadásaiban, az a rendőrség kifejezetten komikus szereplése. Minden rajta kívül folyik. Arsène Lupin beszél, ír, figyelmeztet, parancsol, fenyeget, mintha se rendőrkapitány, se rendőrök, se nyomozók nem lennének – vagyis senki, aki gátolhatja a tervei végrehajtásában. Mintha ők semmit nem jelentenének. Akadály nem létezik.

Pedig a rendőrség sem tétlenkedik! Ha Arsène Lupinről van szó, a létra minden fokán mindenki lázba jön, buzog, tajtékzik a dühtől. Hisz ő az ellenség, méghozzá olyan ellenség, aki gúnyolódik, provokál, lenéz, sőt, ami még rosszabb: figyelembe se vesz.

De hát mit lehet tenni egy ilyen ellenséggel szemben? A szolgáló vallomása szerint Suzanne tíz óra előtt húsz perccel távozott otthonról. Tíz előtt öt perccel az apja kilépett a gimnáziumból, de a lánya nem várta a szemben lévő járdán, ahogy szokása volt. Tehát minden az alatt a húsz perc alatt történt, amíg Suzanne elsétált otthonról a gimnáziumig, vagy legalábbis a gimnázium környékéig.

Két szomszéd megerősítette, hogy nagyjából háromszáz lépésre a háztól találkoztak vele. Egy hölgy látott a sugárúton sétálni egy fiatal lányt, akinek a személyleírása megegyezett Suzanne-éval. De utána? Hogy utána mi történt, azt senki sem tudta.

Mindenfelé házkutatást tartottak, kikérdezték a pályaudvarok és a vámhivatal alkalmazottait. Senki semmit nem vett észre, ami egy fiatal lány elrablására utalt volna. Ville D’Avray-ben azonban egy fűszerüzlet tulajdonosa bejelentette, hogy olajat töltött egy Párizsból jövő, zárt automobilba. Egyenruhás sofőr volt, hátul pedig egy szőke – feltűnően szőke – hölgy ült. Egy órával később ugyanez az autó Versailles-ból tért vissza. Valamilyen akadály miatt lassítania kellett, így a fűszeres láthatta, hogy a szőke hölgy mellett egy másik nő ül, akinek az arcát fátyol takarta. Nem lehet kétséges, hogy ő volt Suzanne Gerbois.

De ha így történt, akkor ebből az következik, hogy a lány elrablását fényes nappal, egy forgalmas úton, a város közepén hajtották végre!

Hogyan? És pontosan hol?

Egyetlen kiáltás sem hallatszott,

sem bármiféle gyanús mozgást nem észlelt senki.

A fűszeres megadta az autó leírását: Peugeon márkájú, sötétkék színű, 24 lóerős limuzin. A biztonság kedvéért kikérdezték a Grand-Garage igazgatónőjét, Bob-Walthour asszonyt, akinek volt tapasztalata az autós emberrablások terén. Péntek reggel valóban bérbe adott egész napra egy Peugeon limuzint egy szőke hölgynek, akit azóta sem látott.

– És a sofőr?

– Előző nap vettük fel kiváló ajánlólevelekkel, a neve Ernest.

– Itt van?

– Nem, visszahozta az autót, de azóta nem jelentkezett.

– Nem tudnánk a nyomára akadni?

– De igen, azokon a személyeken keresztül, akik az ajánlóleveleit írták. Itt a nevük.

Elmentek hozzájuk, de egyik sem ismert Ernest nevű sofőrt.

Így tehát az a néhány nyom, ami kivezetett volna a homályból, csak újabb homályhoz és rejtélyekhez vezetett.

Gerbois úrnak nem volt ereje hozzá, hogy továbbra is folytassa a küzdelmet, amely ilyen katasztrofális módon kezdődött számára. A lánya eltűnése óta vigasztalhatatlan, lelkifurdalástól gyötört apa letette a fegyvert.

Az Echo de France-ban leközölt apróhirdetés – amelyet sokan sokféleképpen kommentáltak – megerősítette, hogy feltételek és hátsó gondolatok nélkül megadja magát.

Ki lehetett hirdetni a győzelmet mindössze négyszer huszonnégy órán át tartó háború után.

Két nappal később Gerbois úr átvágott a Crédit Foncier udvarán. Miután bevezették az igazgatóhoz, felmutatta a 23. sorozat, 514. számú szelvényt. Az igazgató felpattant.

– Ó, hát megvan? Visszaadták?

– Csak elveszett – felelte Gerbois úr.

– De hiszen azt állította… arról volt szó, hogy…

– Mindez csak pletyka és hazugság.

– Mindazonáltal szükség lenne valamilyen bizonyító erejű dokumentumra.

– A parancsnok levele megfelel?

– Persze.

– Tessék, itt van.

– Rendben. Kérem, hagyja itt ezeket a papírokat. Két hetünk van rá, hogy ellenőrizzük őket. Értesítem, amint jelentkezhet a pénztárunkban. Uram, innentől kezdve úgy vélem, a saját érdekében hallgatnia kell, és a továbbiakban a legnagyobb diszkrécióval kezelni az ügyet.

– Ez a szándékom.

Till Katalin fordítása

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

A Netflix új sorozatában Lupin palira veszi a francia elitet

A Netflix új sorozata miatt mindenki megint a már több mint 100 évvel ezelőtt született Arsène Lupin figurájáról beszél, aki írója, Maurice Leblanc elképzelése szerint tolvaj volt, az álcázás nagymestere, közben pedig talpig úriember is.

...
Hírek

Arséne Lupin mestertolvaj ellopja a showt januárban a Netflixen

Jövőre érkezik a Netflixre az Arséne Lupin mestertolvajról szóló sorozat, címszerepben Omar Sy színésszel.

...
Nagy

Sherlock Holmes esete dinoszaruszokkal, földönkívüliekkel és Lovecraft rémeivel

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Daniel Craig lezárta az egyik legsikeresebb Bond-korszakot

A 25. James Bond-film egyben lezárása is az elmúlt 15 évnek. Daniel Craig búcsúzik a legendás filmszereptől, amely az utóbbi időben összenőtt vele. A most a mozikba került 007 Nincs idő meghalni vízválasztó a franchise történetében. Ennek megfelelően a filmesek kuriózummal készültek. Spoilermentesek leszünk!

...
Szórakozás

Pazar látvánnyal és elaprózott cselekménnyel indul Asimov Alapítványának adaptációja

Isaac Asimov örökérvényű sci-fi klasszikusából, az Alapítványból az Apple TV Plus jóvoltából végre sorozat készült. Hogy méltó-e az alapjául szolgáló könyvekhez, az még a jövő zenéje. A tévésorozat látványvilágára két epizód után nem lehet panasz.

...
Szórakozás

Störr kapitány megtanulja: a szerelem nem birtokviszony

A feleségem története nagyívű, pazar látványvilágú film, ami a féltékenység mellett a férfivilágról és az európaiságról is beszél.

...
Szórakozás

Szabó Magda történelmi drámájától nem idegen a humor sem

A Kelet és Nyugat határán élő népeknek mindig el kell dönteniük, melyik irányba húznak. Ennek a bizonytalanságnak a gyökereiről szól Szabó Magda Az a szép, fényes nap című drámája, amelyet a Vörösmarty Színház tűzött műsorára. A Vajk, azaz István király megkereszteléséről szóló darab most az eSzínház Fesztiválon látható.

...
Szórakozás

A Kiváló dolgozók szembesít minket a gondoskodás valódi arcával 

A gondoskodás szó hallatán csupa kellemes, szeretetteljes, melegséget árasztó érzés juthat eszünkbe és ennek talán így is kellene lennie, ha minden rendben volna. Boross Martin, az Örkény Színház színészei és tíz szociális szférában dolgozó szakember viszont nem hagyja, hogy homokba dugjuk a fejünket.

...
Szórakozás

Három nő és a 90-es évek legbrutálisabb maffiája

Három nő, három megrázó monológ, amik egymás váltva mesélnek arról a dunaszerdahelyi időszakról a kilencvenes években, amikor a maffia uralta a várost és a környéket. 

Olvass!
...
Beleolvasó

Jonathan Franzen új családregényében mindenki szabadulni próbál valamitől

Jonathan Franzen nagyszabású regénytrilógiájának első részében a chicagói Hildebrandt család keresztúthoz érkezett, tagjai pedig olyan döntések előtt állnak, amelyek hatása alól senki nem tud kibújni. Olvass bele a Keresztutakba!

, a Keres

...
Beleolvasó

Karafiáth Orsolya hősei a halál árnyékában is egymás mellett maradnak

Az Egymás könyve felkavaró hullámvasút, amely az elmúlásról, a barátságról és a bátorságról szól. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Milyen okok állhatnak a háttérben, ha egy fiatal nő eltűnik az otthonából?

Az izlandi Sigrídur Hagalín Björnsdóttir könyvében egy fiatal nő, Edda eltűnik az otthonából, újszülött gyermeke mellől. A rendőrség tanácstalan, és a család a nő öccsét kéri meg, hogy keresse meg Eddát. Olvass bele a Szent Szóba!

...
Beleolvasó

Bödőcs új könyvében harmincéves jubileumot ünnepel a Cirkuszhaza

Bödőcs Tibor új könyvének Luigi King a főszereplője, aki fura keveréke Berlusconinak, Trumpnak, Orbánnak, Castrónak. A Mulat a Manézs megmutatja, milyen egy Cirkuszhazában élni. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Ebben a családi legendáriumban nem a portyázó farkasok a legveszélyesebbek

Sepsi László új regényében Höksring városát emberöltők óta az alapító Ergot család tartja kézben, a rendőrség hallgatólagos beleegyezésével irányítja a kizárólag itt honos hallucinogén gomba termesztését és terjesztését. Miután egy robbanás elpusztítja a békésen vacsorázó Ergot családot és otthonukat, felbolydul a helyi alvilág. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Nem maradt azokból, akik a boszorkánybélyeget keresték rajtunk

A fiatal katalán irodalom legfontosabb szerzője gyönyörű, de nagyon zárt világot mutat be első magyarul megjelenő regényében: a Pireneusok világát, ahol az emberek elszórt hegyi tanyákon élnek, és nemcsak a távolság, de a saját feloldhatatlan magányuk is elválasztja őket egymástól. Olvass bele!

...
Kritika

Colson Whitehead új regénye megmutatja, milyen régre nyúlik vissza a Black Lives Matter-mozgalom

Dílerek, gyilkosok, stricik, rablók, maffiózók és mindent átitató korrupció – Colson Whitehead új regénye a 60-as évek Amerikájának legsötétebb bugyraiba viszi az olvasót, közben pedig árnyalt képet ad arról, milyen alapokra épült az a csillogó New York, amelyet ma ismerünk. A Harlemi kavarás a hét könyve. 

Szerzőink

...
Bányász Attila

Az utolsó párbaj didaktikus tanmesébe fojt egy középkori botrányt

...
Rezek Bori

Művészet, anyaság és patriarchátus: beleshettünk Elena Ferrante és Marina Abramović privát levelezésébe 

...
Sándor Anna

Irene Solà: A történetmondás egyfajta DNS, ami korokon át öröklődik

A hét könyve
Kritika
Colson Whitehead új regénye megmutatja, milyen régre nyúlik vissza a Black Lives Matter-mozgalom
...
Nagy

Irene Solá: Mindig az van fölényben, aki elmondhatja a történetét

Az Énekelek, s táncot jár a hegy líraisága, a nézőpontokkal való izgalmas játék, a történetmondás lehetőségei és a női elbeszélők is szóba kerültek a hatalmas érdeklődésre számot tartó beszélgetésen a Margó Fesztivál harmadik napján. A teltházas Világirodalmi Színpadon a katalán írót Ruff Orsolya kérdezte.

Hírek
...
Nagy

Az emberen túli idegenség is közös Bartók Imre és Sepsi László új regényében

...
Nagy

Dezső András: A rendszerváltás után a titkosszolgálatok maradtak

...
Nagy

Tisza Kata: Elfogadhatóvá, szerethetővé próbáltam tenni az egyedüllétet

...
Nagy

Vonnák Diána azt a távolságot kisebbítené, ahonnan és ahová érkezett

...
Nagy

Bodor Ádám: A szöveg szabad préda

...
Nagy

Pataki Ági útravalói az életre: józanul gondolkozz, állj ki magadért és hallgass az okosabbra!

...
Nagy

A halál előtti élet méltóságáért fogott össze 30 magyar író

...
Nagy

Szilasi László könyve szemérmetlen módon nyúl a történelemhez

...
Promóció

Kozma Lilla Rita - Utcamesék történetek hajléktalanságról

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Kreatív Európa: Azért, mert egy gyerek beszél, ez a te történeted is

Folytatódik Kreatív Európa című sorozatunk, amelyben a kortárs európai irodalomból válogatunk. Most olyan hangsúlyozattan nem ifjúsági irodalomhoz tartozó könyveket ajánlunk, amik egy-egy gyermek vagy kamasz nézőpontjából mesélnek.

...
Kritika

A kisfiúk, akik páncélt öltöttek, hogy túléljék a gyerekkorukat

Alex Schulman megrázóan mutatja be a testvéri kapcsolatok bonyolult dinamikáját, a gyerekek sóvárgását a szülők szeretetéért és a túlélési stratégiákat, ha a gondoskodás kiszámíthatatlan, sőt, életveszélyes. A túlélők a hét könyve.

...
Nagy

Enyedi Ildikó: Női rendezőként szerettem volna megengedni magamnak a lovagiasság luxusát

Füst Milán 1942-ben megjelent regényéből, A feleségem történetéből készített Enyedi Ildikó nagyjátékfilmet. Férfiképről, Európáról és Füst-olvasatáról is beszélgettünk vele.

...
Nagy

Alex Schulman: A fájdalmat használtam fel az íráshoz

Alex Schulman A túlélők című családregénye újabb színt ad a skandináv irodalom magyar nyelvű kínálatához, bizonyítva, hogy nem csak a bűnügyi regényekhez értenek az északiak. Schulman a nemzetközi könyvpiacon ezzel a könyvével debütált, nem is akármilyen sikerrel: több mint harminc országban adták ki a könyvét. Interjú.

...
Nagy

Jennifer Teege: Nincsen olyan, hogy náci gén

Jennifer Teege 38 évesen fedezte fel, hogy a náci lágerparancsnok, a szadizmusáról elhíresült Amon Göth unokája. A felismerés sokkjától a múlt feldolgozásának útját egy nemzetközi sikerű, megrázó könyvben írta meg. Interjú.

...
Kritika

Juan Gabriel Vásquez Kolumbiájában nem a mágia, hanem az erőszak tombol

Juan Gabriel Vásquez a jelenkori latin-amerikai írónemzedék egyik legjelesebb képviselője, Dalok a tűzhöz című kötete pedig bizonyos szempontből könnyed belépő az életműbe: egyszerre tartalmaz régi és új írásokat, de mindegyik központi eleme a Kolumbia múltjától és jelenétől is elválaszthatatlan erőszak. A hét könyve.

...

Színt vall a Könyves: így olvastuk mi a kötelező olvasmányokat! [podcast]

...

Závada Péter átiratában Rómeó első szerelme a drog [Kötelező]

...

A mansfieldi kastélyban Austen nem félt egy unortodox hősnőt a középpontba tenni [Az Austen-projekt]

...

Knausgård, Sally Rooney és A Zöld Lovag [10 perc Könyves]