Egy úri csirkefogó esete a brit nyomozóval: Arsène Lupin Herlock Sholmes ellen

Egy úri csirkefogó esete a brit nyomozóval: Arsène Lupin Herlock Sholmes ellen

A Maurice Leblanc által teremtett úri csirkefogó, Arséne Lupin olyan, mint egy igazi francia arisztokrata - szellemes, elbűvölő, zseniális és ravasz... valamint a világ legjobb tolvaja. Ebben a klasszikus történetben Lupin szembekerül az egyetlen ellenféllel, aki talán meg tudja állítani: magával a legendás brit úri nyomozóval, Herlock Sholmesszal. De ki kerül ki kettejük macska-egér játékából győztesen? Olvass bele az új, modern fordításba!

Könyves Magazin | 2021. szeptember 20. |

Maurice Leblanc
Arséne Lupin Herlock Sholmes ellen
Ford. Till Katalin, Gabo, 2021, 280 oldal
-

"A Netflix új sorozata miatt mindenki megint a már több mint 100 évvel ezelőtt született Arsène Lupin figurájáról beszél, aki írója, Maurice Leblanc elképzelése szerint tolvaj volt, az álcázás nagymestere, közben pedig talpig úriember is" - írtuk az eredetileg 1906-ban publikált Le Collier de la reine (A királynő nyakéke) című Lupin-sztoriból ihletődött műsor kapcsán januárban. Egy ilyen formátumú mestertolvaj nem kerülhette el, hogy közös kalandba ne bonyolódjon a britek csúcsdetektívjével. Szerencsére ez a sztori hamarabb eszébe jutott Maurice Leblanc-nak, mint a későbbi hollywoodi forgatókönyvíróknak, így egy eredeti Lupin-kötetben olvashatjuk, mi sült ki a nagy találkozásból.

Maurice Leblanc: Arséne Lupin Herlock Sholmes ellen (részlet)

Első rész

A szőke hölgy

Első fejezet

 

  1. sorozat, 514-es szám 

Múlt év december 8-án Gerbois úr, a versailles-i gimnázium matematikatanára egy régiségkereskedőnél rábukkant egy kis mahagóni szekreterre, amelynek sok-sok fiókja teljesen elbűvölte.

Pontosan ez kell nekem Suzanne születésnapjára – gondolta.

És mivel, amennyire csak szerény anyagi lehetőségei engedték, mindig igyekezett örömet szerezni a lányának, alkudozott egy sort, majd kifizetett hatvanöt frankot.

Amikor épp a címét diktálta, egy elegáns fiatalember, aki már egy ideje ott nézelődött, meglátta a szóban forgó bútort.

– Mennyi? – kérdezte.

– Most adtam el – felelte az árus.

– Ah! Netán ennek az úrnak?

Gerbois úr fejet hajtott, majd, rendkívül elégedetten, hogy az övé a bútor, amelyre másvalaki is szemet vetett, távozott.

Ám még tíz lépést sem tehetett az utcán, amikor a fiatalember utolérte, és kalapját levéve, a legtökéletesebb udvariassággal szólította meg:

– Ezer bocsánat, uram, de föl kell tennem önnek egy bizalmas kérdést… Kifejezetten ezt a szekretert kereste?

– Nem. Egy használt mérleget kerestem, fizikai kísérletekhez.

– Akkor nem ragaszkodik hozzá annyira?

– De igen.

– Talán mert régi?

– Mert praktikus.

– Ebben az esetben hajlandó lenne elcserélni egy ugyanilyen praktikus, de jobb állapotban lévő szekreterre?

– Ez teljesen jó állapotban van, nem értem, miért kéne elcserélnem.

– Pedig…

Gerbois úr alapjában véve bizalmatlan természetű ember volt, és könnyen ki lehetett hozni a sodrából. 

– Kérem, uram, ne erősködjön – felelte szárazon.

Az ismeretlen lecövekelt előtte.

– Nem tudom, mennyit fizetett érte, uram, de én a dupláját ajánlom.

– Nem.

– A tripláját.

– Ó, hagyjuk ezt abba, kérem! – kiáltott fel türelmetlenül a tanár. – Ami az enyém, az nem eladó.

 A fiatalember egy darabig nézett rá, olyan tekintettel, amelyet Gerbois úr nem felejthetett el, aztán egy szó nélkül sarkon fordult és távozott.

Egy órával később meg is hozták a bútort a kis házba a Viroflay úton, ahol a tanár lakott. Odahívta a lányát.

– Tessék, Suzanne, ez a tiéd, persze csak ha tetszik.

Suzanne vidám természetű, energikus és csinos lány volt. Olyan örömmel ugrott az apja nyakába és csókolta meg, mintha valami királyi ajándékot adott volna neki. 

Még aznap este, miután Hortense, a szolgálólány segítségével bevitte a szobájába, kitisztította a fiókokat, nagy gonddal elhelyezte bennük a papírjait, a levelesdobozát, a levelezését, a képeslap-gyűjteményét és néhány apróbb tárgyat, amelyeket Philippe unokatestvérétől kapott és őrzött meg. 

Másnap reggel fél nyolckor Gerbois úr elment a gimnáziumba. Suzanne szokás szerint a kijáratnál várta tíz órakor, és a tanár mindig óriási örömmel pillantotta meg a szemben lévő járdán lánya kecses alakját és gyermeki mosolyát. 

Együtt sétáltak hazafelé.

– A szekretered?

– Valóságos csoda! Hortense és én megtisztítottuk a réz fogantyúkat. Mintha aranyból lennének!

– Akkor örülsz neki?

– De még mennyire! Nem is értem, hogy élhettem eddig nélküle.

Átvágtak a ház előtti kerten. 

– Ebéd előtt még megnézzük? – javasolta Gerbois úr.

– Ó, persze, remek ötlet!

Suzanne ment előre, ám amikor a szobája küszöbére ért, kétségbeesetten kiáltott fel.

– Mi… történt? – dadogta Gerbois úr, majd ő is belépett a szobába. A szekreter nem volt ott.

A vizsgálóbírót leginkább a lopás módszerének egyszerűsége lepte meg. Suzanne távollétében és miközben a szolgáló bevásárolni ment a piacra, egy „utazó ügynök” táblával ellátott kocsi állt meg a bejárat előtt – a szomszédok is látták –, és az ügynök kétszer is becsöngetett. A szomszédok, nem tudván, hogy a szolgáló nincs otthon, egyáltalán nem gyanakodtak, így az illető a legnagyobb nyugalomban végezhette a dolgát. 

Fontos tudni, hogy egyetlen szekrényt sem törtek fel, egyetlen faliórához sem nyúltak. Sőt mi több, Suzanne pénztárcája, amelyet a szekreter márványlapján hagyott, a szomszéd asztalon feküdt a benne lévő aranypénzekkel. Így tehát egyértelműen meg lehetett állapítani a rablás célpontját, ami annál is nehezebben volt érthető, mivel 

ilyen csekély zsákmányért ki vállalna ekkora kockázatot?

A tanár egyetlen nyommal tudott szolgálni: az előző nap történt incidenssel.

– A fiatalembert szemmel láthatóan felbosszantotta a visszautasításom, és egyértelműen az volt a benyomásom, hogy távozásának módja valamiféle fenyegetést jelzett.

Ez nem sokat segített. Kikérdezték a régiségkereskedőt, aki nem ismerte egyik urat sem. Ami a szekretert illeti, negyven frankért vásárolta Chevreuse-ben egy hagyatéki kiárusításon, és úgy gondolta, az értékének megfelelő áron adta tovább. A további nyomozás sem vezetett semmire.

Ám Gerbois úr meg volt győződve róla, hogy hatalmas veszteséget szenvedett el. Nyilván egy egész vagyon rejtőzött valamelyik fiók dupla aljában, és a fiatalember, aki ismerte a rejtekhelyet, ezért cselekedett ilyen elszántan.

– Édes jó apukám, hát mihez kezdtünk volna mi egy egész vagyonnal? – ismételgette Suzanne.

– Hogyan? Egy ilyen hozománnyal a legjobb partikra számíthattál volna!

Suzanne, mivel ő leginkább az unokatestvérére, Philippe-re számított, aki viszont szánalmas partinak bizonyult, csak keservesen sóhajtott. És a kis versailles-i házban folytatódott az élet – kevésbé vidáman, kevésbé gondtalanul, csalódásoktól és megbánásoktól beárnyékolva. 

Két hónap telt el. És hirtelen egymás után következtek be bizonyos előre nem látható, fontos események: szerencsések és katasztrofálisak egyaránt.



Február elsején, délután fél hatkor Gerbois úr, aki nemrég tért haza, kezébe fogva az esti újságot leült, föltette a szemüvegét és olvasni kezdett. Mivel a politika nem érdekelte, tovább lapozott. Azonnal felfigyelt egy cikkre, amely a következő címet viselte:

A Sajtó Egyesület harmadik lottósorsolása:

Az 514-es szám a 23-as sorozatból egymilliót nyert…

Az újság kicsúszott az ujjai közül. A falak mozogni kezdtek körülötte, elállt a szívverése. Az 514-es szám a 23-as sorozatból az ő száma volt!

Csak véletlenszerűen vásárolta meg a szelvényt, hogy szívességet tegyen egy barátjának, mivel sosem hitt a szerencsében, és most mégis nyert!

Gyorsan elővette a noteszét. A 23. sorozat, 514-es szám fel volt írva emlékeztetőként az első oldalra. De a szelvény?

Rohant a dolgozószobájába a borítékos dobozáért, amelyben az értékes szelvényt tartotta. Ahogy belépett, kővé meredt, újra szédülni kezdett és összevissza vert a szíve: a doboz nem volt a helyén, és ami még szörnyűbb, hirtelen rádöbbent, hogy már hetek óta nincs a helyén! Már hetek óta nem látta maga előtt az íróasztalán, miközben a diákok dolgozatait javította!

A kertben léptek csikorogtak a kavicson.

– Suzanne! Suzanne! – kiáltotta.

A lánya bevásárlásból jött haza. Felsietett az apjához.

– Suzanne… a doboz… a borítékos doboz…? – kérdezte rekedten a tanár.

– Melyik?

– A Louvre-ból… egy csütörtöki napon hoztam haza… ezen az asztalon volt.

– Hát nem emlékszel, apa? Együtt tettük el…

– Mikor?

– Aznap este, tudod… mielőtt…

– De hová? Válaszolj? Mindjárt meghalok…

– Hová? A szekreterbe.

– Abba, amit elloptak?

– Igen.

– Abba a szekreterbe, amit elloptak!

Döbbent rémülettel, lehalkított hangon ismételte meg a szavakat. Aztán megragadta a lánya kezét, és még halkabban folytatta:

– Egymillió volt benne, kislányom…

– Ó, apa, de hát miért nem mondtad? – suttogta Suzanne naivan.

– Egymillió! Ez volt a Sajtólottó nyerőszáma.

A katasztrófa súlyától teljesen megbénultak, és jó darabig nem szóltak egy szót sem; egyiküknek sem volt bátorsága megtörni a csendet.

Végül Suzanne szólalt meg:

– De apa, attól még kifizetik neked.

– Miért? Milyen bizonyíték alapján?

– Hát bizonyíték kell?

– De még mennyire!

– És neked nincs?

– De van egy.

– Hát akkor?

– Benne volt a dobozban.

– Abban, amelyik eltűnt?

– Igen. És a rablóé lesz a pénz.

– De hát ez gyalázat! Nem tudod valahogy megakadályozni, apa?

– Bár tudnám, hogyan! Bár tudnám, hogyan! Az az ember nagyon erős! Rengeteg eszköze van! Emlékezz csak… az az alkudozás…

Hirtelen jött energiával felpattant, és nagyot toppantott.

– Hát nem, nem fogja megkapni azt a milliót! Miért is kapná meg? Bármennyire is ügyes, ő sem tehet semmit. Ha elmegy a pénzért, lecsukatjuk! Majd meglátod, gazfickó!

– Szóval van egy ötleted, apa?

– Az, hogy megvédjük a jogainkat, bármi áron! És sikerülni fog! Az a millió az enyém, és meg is szerzem!

Néhány perccel később Gerbois úr a következő táviratot adta fel:

A Crédit Foncier Igazgatója részére, Capucines utca, Párizs.

Én vagyok a 23. sorozat, 514-es számú szelvény tulajdonosa, jogi úton tiltakozom, hogy bárki idegen jelentkezzen érte. Gerbois 

Szinte ugyanekkor egy másik távirat is érkezett a Crédit Foncier-hez:

Nálam van a 23. sorozat, 514-es szelvény.

Arsène Lupin



Akárhányszor belekezdek, hogy elmeséljem Arsène Lupin számtalan kalandjának egyikét, mindig zavarban vagyok, hiszen nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy még a legbanálisabb kalandját is ismerik mindazok, akik olvasni fogják beszámolómat. Ugyanis nem létezik olyan, a mi „nemzeti betörőnk” – ugye, milyen szép elnevezés? – által fémjelzett esemény, amelyet ne a legnagyobb hírverés követett volna, amelyet ne tanulmányoztak volna behatóan, amelyet ne kísért volna annyi, részletekben bővelkedő kommentár, amelyeket általában a hősök cselekedeteinek tartogatnak.

Ki ne ismerné például a „szőke hölgy” különös történetét, és annak furcsa epizódjait, amelyeknek az újságírók a következő főcímeket adták: A 23. sorozat, 514-es szám… Az Henri-Martin sugárúti bűntény… A kék gyémánt… 

És micsoda szenzáció övezte a híres angol detektív, Herlock Sholmes bevonását az ügybe!

Mekkora izgalommal követte a nagyközönség e két nagy művész minden egyes összecsapását! És az a ricsaj, amit a párizsi körutak népe csapott, amikor a rikkancsok kikiabálták: „Letartóztatták Arsène Lupint!”

Egyetlen mentségem, hogy valami újat is hozok: a rejtély kulcsát. E kalandok sok részletét még mindig homály lengi körül: hát én eloszlatom. Újra és újraolvasott cikkeket közlök le, régi interjúkat másolok át, de mindezt elrendezem, osztályozom és alávetem az igazság próbájának. Munkatársam e feladatokban maga Arsène Lupin, aki továbbra is rendíthetetlenül megajándékoz a bizalmával. És alkalmanként az elképesztő Wilson, Herlock Sholmes barátja és bizalmasa.

Emlékszünk még, mekkora kacagás övezte „a dupla távirat” megjelenését. Már Arsène Lupin neve egymagában is garancia volt az izgalmakra, a közönség szórakoztatására. És a közönség egyenlő volt az egész világgal.

A Crédit Foncier azonnal vizsgálatot indított, amely kiderítette, hogy a 23. sorozat 514-es szelvényét a Crédit Lyonnais versailles-i fiókjában adták el egy Bessy nevű tüzérségi parancsnoknak, aki a későbbiekben halálos balesetet szenvedett lovaglás közben. Sikerült megtudni néhány bajtársától, akiknek elmondta, hogy nem sokkal halála előtt a szelvényt átadta egy barátjának.

– Én vagyok az a barát – jelentette ki Gerbois úr.

– Bizonyítsa be – vetette ellen a Crédit Foncier igazgatója.

– Hogy bizonyítsam be? Mi sem könnyebb. Húsz ember megmondhatja önnek, hogy állandó kapcsolatban álltam a parancsnokkal, az Armes téri kávéházban szoktunk találkozni. Itt történt, hogy egyik nap ki kellett segítenem szorult anyagi helyzetéből, ezért húsz frank ellenében megvásároltam tőle a szelvényt.

Vannak erre tanúi?

– Nincsenek.

– Ebben az esetben mire alapozza a követelését?

– A levélre, amelyet ebben a témában írt nekem.

– Hol az a levél?

– Össze volt fűzve a szelvénnyel.

– Mutassa meg!

– De hát az elrabolt szekreterben volt!

– Találja meg!

Arsène Lupin viszont közzétette a levelet. Az Echo de France-ban – amely újság abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Arsène Lupin hivatalos orgánuma lehetett, s amelynek feltehetően ő volt az egyik részvényese – megjelent hír szerint Arsène bejelentette, hogy a levelet – amelyet Bessy parancsnok személyesen neki írt – átadta ügyvédjének és tanácsadójának, Detinan úrnak. 

Ekkor kitört az ováció: Arsène Lupin ügyvédet fogadott! Arsène Lupin tiszteli az állam törvényeit, és ügyvédhez fordul, hogy képviselje! 

Az újságírók azonnal megrohamozták Detinan urat, a befolyásos radikális képviselőt, a feddhetetlen erkölcsű, éles eszű, kissé szkeptikus és sokszor kiismerhetetlen férfit.

Detinan ügyvéd úr sosem találkozott személyesen Arsène Lupinnel – amit őszintén sajnált –, ám amikor megkapta Lupin utasításait, meghatódott és megtisztelve érezte magát, s elhatározta, hogy a legjobb képességei szerint fogja ellátni újdonsült kliense védelmét. Kinyitotta tehát frissen összeállított dossziéját, és kertelés nélkül felmutatta a parancsnok levelét. A levél a szelvény átadását bizonyította ugyan, de az új tulajdonos nevét nem tartalmazta. „Kedves barátom…” csak ennyi állt benne.

– A „kedves barátom” én vagyok, jegyezte meg Arsène Lupin a levélhez csatolt jegyzetben. És erre a legjobb bizonyíték, hogy a levél nálam van.

Az újságírók ezúttal Gerbois úrhoz rohantak, aki csak megismételni tudta az előbbi állítást:

– A „kedves barátom” én vagyok. Arsène Lupin a szelvénnyel együtt ellopta a parancsnok levelét is.

– Bizonyítsa be! – mondta Lupin a sajtó képviselőinek.

– De hiszen ő lopta el a szekretert! – kiáltotta Gerbois úr ugyanezeknek az újságíróknak.

– Bizonyítsa be! – vágta rá Lupin.

Elragadóan bájos előadás volt ez a nyilvános párbaj a 23. sorozat, 514-es szám két tulajdonosa között, és Arsène Lupin hidegvére szegény Gerbois úr rémületével szemben. 

Az újságok tele voltak a szerencsétlen ember lamentálásával. Megható naivitással számolt be az őt ért katasztrófáról.

– Értsék meg, uraim, a lányom hozományát lopta el tőlem az a gazfickó! Én személy szerint nem törődnék vele, de Suzanne-ról van szó! Gondoljanak csak bele, egymillió! Tízszer százezer frank! Ó, tudtam, tudtam, hogy abban a szekreterben kincs rejlik!

Hiába vetették ellene, hogy ellenfele nem tudhatta, amikor eltulajdonította a bútort, hogy egy lottószelvény van benne, ráadásul senki sem sejthette, hogy a szelvény megnyeri a fődíjat.

– Dehogyisnem tudta… Különben miért vette volna a fáradságot, hogy ellopja azt a nyomorult bútort! – siránkozott Gerbois.

– Ennek nem tudjuk az okát, de biztosan nem azért, hogy megszerezzen egy papírcetlit, ami akkor húsz frankot ért.

– Egymillió frankot! Ő tudta! … Ő mindent tud! … Ó, maguk nem ismerik ezt a gazembert! … Magukat nem fosztotta meg egymilliótól!

A fenti párbeszéd még sokáig tarthatott volna. De a tizenkettedik napon Gerbois úr levelet kapott Arsène Lupintől, amelyen ez állt: „Bizalmas.” Növekvő nyugtalansággal olvasta a sorokat:

„Uram, a közönség jól szórakozik a mi kárunkra. Nem gondolja, hogy itt lenne az ideje komolyra fordítani a szót? Nekem határozottan ez a célom.

A helyzet világos: nekem van egy szelvényem, amelynek az érvényesítéséhez nincs jogom, önnek pedig joga van érvényesíteni egy szelvényt, amely nincs a birtokában. Vagyis egymás nélkül nem megyünk semmire.

Márpedig ön soha nem egyezne bele, hogy átadja nekem a jogát, míg én soha nem lennék hajlandó átadni önnek a szelvényt.

Mit tegyünk hát?

Egyetlen mód kínálkozik: osztozzunk. Félmillió önnek, félmillió nekem. Ez így korrekt, ugye? E salamoni döntés mindkettőnk igazságérzetét kielégíti, nemde?

Korrekt megoldás, de nem tűrhet halasztást. Nem egy olyan ajánlatról van szó, amelyről kénye-kedvére alkudozhat, hanem szükségszerűségről, amelynek alá kell vetnie magát a körülmények miatt. Három napot adok, hogy gondolkodjon. Merem remélni, hogy pénteken reggel az Echo de France apróhirdetései között találok egy üzenetet Ars. Lup. úrnak címezve, amelyben virágnyelven értésemre adja, hogy feltétel nélkül elfogadja az ajánlatomat. Ebben az esetben azonnal hozzájuthat a szelvényhez, és fölveheti az egymilliót – amelyből ötszázezret eljuttat hozzám a későbbiekben általam megjelölt módon.

Amennyiben visszautasít, gondoskodom róla, hogy a végeredmény azonos legyen. Ám leszámítva a sok kellemetlenséget, amit makacsságával önmagának okoz, huszonötezer frankot kénytelen lesz levonni öntől a költségek miatt.

Őszinte tisztelettel,

Arsène Lupin.”

A kétségbeesett Gerbois elkövette azt a hatalmas hibát, hogy nyilvánosságra hozta a levelet,

sőt hagyta, hogy másolatot készítsenek belőle. Felháborodása a legostobább lépésekre ragadtatta.

– Nem kap az égvilágon semmit! – kiabálta egy csokornyi újságíró előtt. – Hogy osztozzak azon, ami az enyém? Soha! Tépje össze azt a szelvényt, ha akarja!

– De hát ötszázezer frank mégiscsak több, mint a semmi.

– Nem erről van szó, hanem a jogaimról, márpedig azokat a bíróság előtt fogom megvédeni!

– Beperli Arsène Lupint? Ez vicces lenne.

– Nem őt, hanem a Crédit Foncier-t. Ki kell fizetniük nekem az egymilliót.

– A szelvény ellenében, vagy legalábbis a bizonyíték ellenében, hogy az öné volt.

– Van bizonyíték, mivel Arsène Lupin bevallotta, hogy ellopta a szekretert.

– Vajon Arsène Lupin szava elegendő lesz a bíróság előtt?

– Nem érdekel, akkor is folytatom.

A nagyközönség izgatottan várakozott. Fogadásokat kötöttek: egyesek arra, hogy Lupin szétmorzsolja Gerbois-t, mások arra, hogy Gerbois végigviszi, amit elkezdett. Ugyanakkor sokakat eltöltött az aggodalom arra gondolva, mennyire egyenlőtlen ez a küzdelem a két ellenfél között: az egyik kemény csapásokkal támad, míg a másik meg van rettenve, mint az üldözött vad.

Pénteken szétkapkodták az Echo de France-t, és mindenki lázasan vizslatta az ötödik oldalt, ahol az apróhirdetéseket tették közzé. De egyetlen sor sem volt Ars. Lup. úrnak címezve. Gerbois úr hallgatott. Ez egyet jelentett a hadüzenettel. 

Estére az újságok megírták, hogy Gerbois kisasszonyt elrabolták.

Ami különösen szórakoztató Arsène Lupin úgynevezett színielőadásaiban, az a rendőrség kifejezetten komikus szereplése. Minden rajta kívül folyik. Arsène Lupin beszél, ír, figyelmeztet, parancsol, fenyeget, mintha se rendőrkapitány, se rendőrök, se nyomozók nem lennének – vagyis senki, aki gátolhatja a tervei végrehajtásában. Mintha ők semmit nem jelentenének. Akadály nem létezik.

Pedig a rendőrség sem tétlenkedik! Ha Arsène Lupinről van szó, a létra minden fokán mindenki lázba jön, buzog, tajtékzik a dühtől. Hisz ő az ellenség, méghozzá olyan ellenség, aki gúnyolódik, provokál, lenéz, sőt, ami még rosszabb: figyelembe se vesz.

De hát mit lehet tenni egy ilyen ellenséggel szemben? A szolgáló vallomása szerint Suzanne tíz óra előtt húsz perccel távozott otthonról. Tíz előtt öt perccel az apja kilépett a gimnáziumból, de a lánya nem várta a szemben lévő járdán, ahogy szokása volt. Tehát minden az alatt a húsz perc alatt történt, amíg Suzanne elsétált otthonról a gimnáziumig, vagy legalábbis a gimnázium környékéig.

Két szomszéd megerősítette, hogy nagyjából háromszáz lépésre a háztól találkoztak vele. Egy hölgy látott a sugárúton sétálni egy fiatal lányt, akinek a személyleírása megegyezett Suzanne-éval. De utána? Hogy utána mi történt, azt senki sem tudta.

Mindenfelé házkutatást tartottak, kikérdezték a pályaudvarok és a vámhivatal alkalmazottait. Senki semmit nem vett észre, ami egy fiatal lány elrablására utalt volna. Ville D’Avray-ben azonban egy fűszerüzlet tulajdonosa bejelentette, hogy olajat töltött egy Párizsból jövő, zárt automobilba. Egyenruhás sofőr volt, hátul pedig egy szőke – feltűnően szőke – hölgy ült. Egy órával később ugyanez az autó Versailles-ból tért vissza. Valamilyen akadály miatt lassítania kellett, így a fűszeres láthatta, hogy a szőke hölgy mellett egy másik nő ül, akinek az arcát fátyol takarta. Nem lehet kétséges, hogy ő volt Suzanne Gerbois.

De ha így történt, akkor ebből az következik, hogy a lány elrablását fényes nappal, egy forgalmas úton, a város közepén hajtották végre!

Hogyan? És pontosan hol?

Egyetlen kiáltás sem hallatszott,

sem bármiféle gyanús mozgást nem észlelt senki.

A fűszeres megadta az autó leírását: Peugeon márkájú, sötétkék színű, 24 lóerős limuzin. A biztonság kedvéért kikérdezték a Grand-Garage igazgatónőjét, Bob-Walthour asszonyt, akinek volt tapasztalata az autós emberrablások terén. Péntek reggel valóban bérbe adott egész napra egy Peugeon limuzint egy szőke hölgynek, akit azóta sem látott.

– És a sofőr?

– Előző nap vettük fel kiváló ajánlólevelekkel, a neve Ernest.

– Itt van?

– Nem, visszahozta az autót, de azóta nem jelentkezett.

– Nem tudnánk a nyomára akadni?

– De igen, azokon a személyeken keresztül, akik az ajánlóleveleit írták. Itt a nevük.

Elmentek hozzájuk, de egyik sem ismert Ernest nevű sofőrt.

Így tehát az a néhány nyom, ami kivezetett volna a homályból, csak újabb homályhoz és rejtélyekhez vezetett.

Gerbois úrnak nem volt ereje hozzá, hogy továbbra is folytassa a küzdelmet, amely ilyen katasztrofális módon kezdődött számára. A lánya eltűnése óta vigasztalhatatlan, lelkifurdalástól gyötört apa letette a fegyvert.

Az Echo de France-ban leközölt apróhirdetés – amelyet sokan sokféleképpen kommentáltak – megerősítette, hogy feltételek és hátsó gondolatok nélkül megadja magát.

Ki lehetett hirdetni a győzelmet mindössze négyszer huszonnégy órán át tartó háború után.

Két nappal később Gerbois úr átvágott a Crédit Foncier udvarán. Miután bevezették az igazgatóhoz, felmutatta a 23. sorozat, 514. számú szelvényt. Az igazgató felpattant.

– Ó, hát megvan? Visszaadták?

– Csak elveszett – felelte Gerbois úr.

– De hiszen azt állította… arról volt szó, hogy…

– Mindez csak pletyka és hazugság.

– Mindazonáltal szükség lenne valamilyen bizonyító erejű dokumentumra.

– A parancsnok levele megfelel?

– Persze.

– Tessék, itt van.

– Rendben. Kérem, hagyja itt ezeket a papírokat. Két hetünk van rá, hogy ellenőrizzük őket. Értesítem, amint jelentkezhet a pénztárunkban. Uram, innentől kezdve úgy vélem, a saját érdekében hallgatnia kell, és a továbbiakban a legnagyobb diszkrécióval kezelni az ügyet.

– Ez a szándékom.

Till Katalin fordítása

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

A Netflix új sorozatában Lupin palira veszi a francia elitet

A Netflix új sorozata miatt mindenki megint a már több mint 100 évvel ezelőtt született Arsène Lupin figurájáról beszél, aki írója, Maurice Leblanc elképzelése szerint tolvaj volt, az álcázás nagymestere, közben pedig talpig úriember is.

...
Hírek

Arséne Lupin mestertolvaj ellopja a showt januárban a Netflixen

Jövőre érkezik a Netflixre az Arséne Lupin mestertolvajról szóló sorozat, címszerepben Omar Sy színésszel.

...
Nagy

Sherlock Holmes esete dinoszaruszokkal, földönkívüliekkel és Lovecraft rémeivel

SZÓRAKOZÁS
...
Nagy

5 érdekesség, amit eddig talán nem tudtál James Baldwinról

2000 oldalas aktája volt róla az FBI-nak, éjszaka írt, volt ifjúsági miniszter és egy darabig prédikátor is. Ismerd meg a Ha a Beale utca mesélni tudna szerzőjét.

...
Szórakozás

10+1 adaptáció, amiket az év második felében nézünk

Az év második felében is rengeteg adaptáció kerül a mozikba, streaming-csatornákra – most ezekből mutatunk meg párat, olyanokat, amelyek magyarul is olvashatók.

...
Szórakozás

A Meggyőző érvek egy újragondolt Fleabag, talpig empírben

A Meggyőző érveket Jane Austen legérettebb, legkiforrottabb regényeként szokták emlegetni. A legújabb netflixes feldolgozásban Dakota Johnson próbál új életet lehelni a történetbe – felemás sikerrel.

Olvass!
...
Beleolvasó

Gurubi Ágnes új regénye azt kutatja, amit a mesék elhallgatnak

A mesék a legtöbbször nem szólnak a levegőtlenségről, a kilátástalanságról, a dühről, amivel hol magunkat, hol a másikat büntetjük reménykedve, mert ahol büntetés van, ott van feloldozás is. Gurubi Ágnes szeptember elején megjelenő regényének hősei ugyanakkor már jóval túl vannak a mese végén. Olvass bele a Másik Istenbe!

...
Beleolvasó

A felnőtté válás jeges ökölcsapásokkal érkezik, és nem kegyelmez

Fliegauf Gergely első könyvének főhőse egy felnőtté válás küszöbén álló fiú, aki a börtönőri munkája és a szerelmi csalódások elől a fantáziába menekül. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Minden azzal kezdődött, amikor a várost elérte a tánciskolák iránti lázas rajongás

Egy kis galíciai településen él Jacobo Pliniak és a felesége, Juliáa. Egy határmenti fogadót üzemeltetnek, hogy ennek álcája alatt Jacobo segíthessen az egyre szaporodó pogromok elől menekülő zsidóknak átjutni a határon. Olvass bele Mario Bellatin különleges regényébe. 

...
Nagy

Tüske a cipőben - ma lenne 80 éves Hajnóczy Péter

Számkivetettségében is ünnepelt szerző, akit az író „Péterek” (Nádas, Eszterházy, Hajnóczy) nagyjai között tartanak számon, és aki senkit nem hagy nyugodni, ha egyszer megérintik a szövegei. Hajnóczy Péter drámaian rövid életében és életművében megkerülhetetlen tényező az alkohol, de korántsem csak ezért érdekes. Mit tudunk kezdeni vele ma?

Szerzőink

...
Forgách Kinga

Meg kell ismernünk a női írókat, akiket elfelejtettünk

...
Forgách Kinga

Ahol háború van és fájdalmas választóvonalak, ott nem lesznek győztesek

...
Balkányi Nóra

Kovács Róbert: A klímaváltozás problémáit meg fogjuk tudni oldani

A hét könyve
Kritika
Ahol háború van és fájdalmas választóvonalak, ott nem lesznek győztesek
...
Nagy

Meg kell ismernünk a női írókat, akiket elfelejtettünk

Új podcast-sorozatunkban arra tettünk kísérletet, hogy visszamenőlegesen is megismerjük és feltárjuk elfeledett női szerzőink életútját, életművét. Az egyes epizódokban olyan írók, költők pályáját jártuk körbe mint Szendrey Júlia, Czóbel Minka, Karig Sára, Kádár Erzsébet, Lesznai Anna vagy Galgóczi Erzsébet. Elindult a N/ők is írtak.

Hírek
...
Nagy

Ezeket a könyvet olvasd, ha tetszett a Rose Napolitano kilenc élete!

...
Hírek

Nézz körül Benneték otthonában a BBC-s Büszkeség és balítéletből!

...
Zöld

Ezt az 5 könyvet ajánljuk az oroszlánok világnapján

...
Zöld

A fák folyamatosan tanulnak, de egy kéthetes hőhullám szorult helyzetbe hozza őket

...
Szórakozás

Caitriona Balfe már a próbavideóján bizonyította, mekkorát alakít majd az Outlanderben

...
Szórakozás

Peter Jackson komolyan fontolgatta a hipnózist A Gyűrűk Ura után

...
Hírek

Mutasd meg a fotóiddal Nádas Péter Budapestjét!

...
Hírek

Végre magyarul is megjelenik Paul Auster első sikerkönyve

...
Hírek

Meghalt David McCullough kétszeres Pulitzer-díjas amerikai író

...
Hírek

Musical készül Frida Kahlo életéről

...
Szórakozás

Rájátszás, Kollár-Klemencz, Saiid - Koncertekkel, izgalmas zenei programokkal vár a zalai Margó

...
Promóció

Friss mai állások – a böngészés szabadsága

Még több olvasnivaló
...
Nagy

2021-ben a magyar szépirodalmi díjak 39 százaléka jutott női szerzőnek

Két évvel ezelőtt drasztikus torzulásokat tárt fel az irodalmi díjak odaítélése terén a SZÍN. Egy kutatás során arra jutottak, hogy az irodalmi díjaknak Magyarországon csak a 18%-át kapták nők a felmérést megelőző másfél évtizedben. A díjmonitoring ezután is folytatódott, most Horváth Györgyi összefoglalóját olvashatjátok arról, hogyan alakult azóta a helyzet. 

...
Kritika

A Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah regényében a történelem csak háttér az élethez

Az Utóéletek fülszövege megtévesztő: nem a háborúról vagy a halálról, hanem az életről szól. Mindarról, ami a történelem árnyékában zajlik. Ha a könyv egzotikus afrikai helyszínétől eltekintünk, ez az élet semmiben sem különbözik a miénktől.

...
Zöld

Az elsivatagosodott Alföldön betyárra és rendőrre is lecsap egy ősi veszedelem

Az Ingókövek és az Elveszett Gondvána után új regényében a cli-fit vegyíti a krimivel és az easternnel a szolnoki születésű jogász és író Lőrinczy Judit. Az utolsó tanú a közeljövő Magyarországára vezet, amikorra a klímakatasztrófa könyörtelenül átalakította az életfeltételeket, és elszabadított egy ősi fenyegető erőt is.

...

Ránki Sára bűnügyi nyelvész: Klemperer leírta, hogyan erőszakolja meg a hatalom a nyelvet

...

Bódis Kriszta: Számomra úgy van értelme az életnek, ha változást hozok

...

Számoljuk fel az emberközpontúságunkat! [Ms. Columbo Olvas]

...

Litkai Gergely: Multidolgozóként minden bűnt elkövettem a természettel