A magyar válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Marco Rossi ifiként a Torinóban játszott, és 20 évesen bemutatkozott az olasz első osztályban, a Seria A-ban. Tizennyolcéves pályafutása csúcsa a Sampdoriával szerzett kupagyőzelem. A hosszú játékoskarrierje után edzősködni kezdett, de ezek közül a sorsfordító pillanat az volt, amikor elvállalta a Budapest Honvéd vezetőedzői pozícióját. A csapattal kiharcolta az indulást az Európa-ligában, majd 2017-ben megnyerték a bajnokságot.
Mielőtt 2018-ban átvette a magyar válogatott vezetését, egy szezonon keresztül a dunaszerdahelyi DAC-ot irányította. A könyv egy rengeteg munkával építkező edző történetét meséli el, aki hazájától távol nemcsak sikereket ért el, hanem kultúrát is épített.
Marco Rossi egy Őrült bűvkörében (részlet a könyvből)
Amikor azt kérdezik, van-e edzői előképem, van-e, volt-e olyasvalaki, aki nagy hatást gyakorolt a futballszakmai fejlődésemre, akkor mindig két nevet szoktam megadni, Mircea Lucescuét és Marcelo Bielsáét. Voltam olyan szerencsés, hogy mindkettejük keze alatt futballozhattam. Azt hiszem, Jonathan Wilson nagy hatású könyve, a Futballforradalmak megjelenése óta a magyarországi futballőrültek közül nagyon sokan Bielsa-fanokká lettek.
Marcelo Bielsa annyira a hivatása rabja volt – illetve, szerintem ma is az –, hogy amikor Mexikóvárosban, az América csapatában játszottam az 1995– 1996-os idényben, meg voltam győződve arról, hogy mániákus őrült. Még azzal együtt is, hogy olyan nagyszerű edzővel életemben nem dolgoztam, mint amilyen ő volt. Pedig akadt egy-két kiváló mesterem, hogy mást ne említsek, mint az általam rendkívül nagyra becsült Mircea Lucescut, akinek a keze alatt a Bresciában futballoztam.
Szóval, Bielsa, a Loco – az Őrült, ahogy ott Mexikóban „becézték” – éjjel-nappal tanulmányozta a futballt, videókat nézett, amikor még nem volt CD, szakkönyveket olvasott, felvételeket hallgatott, szóval, benne élt a futballban. Mielőtt az América edzője lett volna az 1995–1996-os évadban, Guadalajarában dolgozott az Atlasnál,
ahol kialakított egy olyan elképesztő rendszert, amely lehetővé tette, hogy egy év leforgása alatt 92 városban 20 000 fiatal játékost vegyen szemügyre érdemben!
És szemügyre is vette őket, olyan alaposan, hogy az Atlas húsz éven át ebből élt, amikor Bielsa már réges-régen máshol edzősködött. Amikor a 2006-os németországi világbajnokságon Mexikó Argentínával csapott össze a nyolcaddöntőben, s csak a hosszabbításban maradt alul, Ricardo La Volpe együttesének kezdő tizenegyében nyolc olyan labdarúgó szerepelt Rafael Márqueztől Oswaldo Sánchezen át Pavel Pardóig és Jared Borgettiig, akik Bielsa csodálatos tehetségkutató hálóján akadtak fenn.
Mielőtt elutazott Mexikóba, olyan behatóan tanulmányozta a középamerikai ország történelmét, hogy a helyieknek tartott belőle előadásokat. Amúgy Rosarióban született, Messi földije, és már gyerekkorában 40 futballszaklapot járatott! Történelmi család sarja, apja, Rafael jól menő ügyvéd volt, bátyja, szintén Rafael, politikus, egy időben Argentína külügyminisztere volt, húga, Maria Eugenia építészmérnök, és mellékesen Santa Fé tartomány kormányzója volt, felesége, Laura pedig ugyancsak építész, fantasztikusan rajzol, a férjének 500 edzésgyakorlatot rajzolt le, Marcelo ezeket oktatja a játékosainak. Hihetetlen. Bielsa az elvek embere, semmi áron nem enged az általa felállított szabályokból.
Még a Newell’s Old Boysnál megcsinálta azt, hogy beadta a lemondását, mert a klub nem büntette meg azokat a játékosokat, akik nem tartották be az este tízre elrendelt takarodót.
Nem véletlen, hogy Pep Guardiola – aki egy évvel azok után került a Bresciához, hogy én eltávoztam onnan – és Mauricio Pochettino is kijelentette Bielsáról, hogy a világ legjobb edzője. Kettejükön kívül Jorge Sampaoli, Diego Simeone, Gerardo Martino és Mauricio Pellegrino is Bielsától eredeztetik a saját tudásukat, karrierjüket, edzői stílusukat.
És ha jobban belegondolunk, sok minden közös volt bennünk Bielsával, illetve még ma is az. S bízom benne, hogy mindezt nem veszi az olvasó dicsekvésnek, inkább egyfajta analízisnek. Az én munkamániám, alaposságom, a futballt alakító trendek naprakész követése mind-mind olyan tulajdonságok, amelyek a Mestert, az Őrültnek is titulált Bielsát jellemezték. Bár eszem ágában sincs magamat a szakma olyan óriásához hasonlítani, mint a napjainkban a patinás, de ez idő szerint a Championshipben, az angol második vonalban szereplő Leeds csapatát dirigáló argentin mágus, mégis szeretném azt hinni, hogy Bielsa valamilyen formában befolyásolta a pályafutásom, az edzői karakterem kialakulásának fordulatait. (Most olvastam, hogy az első edzésén összeszedette a szemetet a pálya körül a Leeds játékosaival…)
Volt a Locónak egy irodája a klubnál. Már három-négy órával minden edzésünk előtt bevette magát oda, és készült a tréningre, majd utána megint legalább három órát ott maradt a szobájában, és videózott, elemzett.
Napi tíz órát csak az edzéssel, a rákészüléssel és a tapasztaltak feldolgozásával töltött. Minden nap. Ezért – is – hívták Őrültnek. De az is igaz, hogy hamarosan problémái alakultak ki, az emberi kapcsolatokat nem tudta normálisan kezelni, hiszen nem biztos, hogy teljesen normális volt. Mindenkivel összeveszett. Bielsa folyton gyanakodott, tartott attól, hogy a játékosai nem adnak bele apait-anyait, pedig egy edző szerintem csak akkor képes kihozni a maximumot a labdarúgóiból, hogyha teljes bizalommal viseltetik feléjük. Mert a játékos a futball nevű játék legtisztább résztvevője. Én például maximálisan megbízom bennük. Igaz, hogy nyomás alatt, a mérkőzés hevében kiabálok velük, leteremtem őket, megmondom a véleményemet, de sohasem úgy, hogy megsérteném őket. Tiszteletben tartom az integritásukat. Hiába kiabálok velük, a szívem mélyén végtelenül tisztelem őket, és ezt el is mondom nekik a mérkőzés után. Hiszen valaha magam is labdarúgó voltam, és nem is a legrosszabbak közül való. Meggyőződésem – és ez a filozófiám alapja –, hogy a futball nevű világméretű színház legjobb, leghitelesebb, legtisztább, legőszintébb szereplői maguk a játékosok. Ezt őszintén gondolom, még ha esetleg másoknak erről más is a véleménye.
Ezért van az, hogy a bizalmamba fogadom őket, és ez a bizalom feltétel nélküli.
És van még egy okom erre a feltétlen bizalomra. Ők, a játékosok jelentik az edző szerencséjét. Te lehetsz a világ legjobb edzője, hogyha nem követnek a játékosaid, nem valósítják meg az elképzeléseidet, s nem mennek érted a tűzbe, akkor kudarcra vagy ítélve.
Magyar barátaim, akik járatosak a vízilabdában, említették már nekem, hogy minden idők talán legnagyszerűbb pólósa – a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is maradandót alkotó –, Faragó Tamás szerint a játékos csinálja az edzőt.
Nos, Faragó neve nekem sokat mond, Simone fiam a Posillipo Napoli csapatában vízilabdázott, és Faragót mindketten a sportág legendájának tartjuk.
Ha ő mondja, akkor az duplán alátámasztja a szavaimat. Szóval, az edzőnek csak annyi a szerepe, hogy kiteljesíti a játékos tudását, tanácsokat, instrukciókat ad neki, és persze ez sem kevés. Vannak edzők, akik maximálisan ki tudják hozni a játékosból a benne rejlő minőséget – persze csak akkor, ha ez a minőség benne rejtezik, mert minőséget még a legjobb edző sem tud adni, legfeljebb kihozni a játékosból, ha az benne van –, és vannak, akik nem. Én szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki az első kategóriába tartozik.
Persze Bielsának nem voltak akkora edzői sikerei, mint amekkorára a képességei, a megszállottsága, a tudása, a felkészültsége predesztinálták. Azt hiszem, jellembeli problémái lehettek. Taktikailag minden idők legnagyszerűbb edzőjének tartom, legalábbis hozzá hasonlóval nem találkoztam negyvenéves játékos- és edzői pályafutásom alatt. Mircea Lucescu is a szakma óriása, nem véletlenül hívták Professzornak – a Brescia csapatánál játszottam a keze alatt –, de ő sem volt Bielsához fogható taktikai téren. A pályafutása elején hasonlított Bielsához, nem igazán találta meg a közös hangot a játékosaival, de az idők során rengeteget változott előnyére. Lehiggadt, bölcsebb lett. Bielsának ez nem sikerült, és ezért kerülték el a tartós sikerek, jóllehet Argentínával megnyerte a 2004-es athéni olimpiát. Olvasom, hogy június 15-én két évre leszerződött a Leeds Unitedhez. Felütésként felszedette a szemetet a játékosaival a stadion környékéről… Népszerűségnövelő intézkedésnek aligha nevezhető, mármint a játékosai körében… Kíváncsi vagyok, kitölti-e ezt a két évet. Nem szokása…
Nem hinném, hogy a futballban még sok olyan dolog maradt, amit fel kéne fedezni.
Kevés olyan tudományterület van a világon, amit annyira kielemeztek volna, mint a futball tudományát. Hovatovább egy évtizede úgy beszélnek például Guardioláról, mint aki a Barcelona csapatánál a labdabirtokláson alapuló tiki-taka kialakításával forradalmasította a labdarúgást, mint aki felfedezett valami vadonatújat. De ez nem igaz, ezt már mások is alkalmazták, évtizedekkel korábban, és Guardiola csak módosította az ő elképzeléseiket. Manapság sokat beszélnek a pressingről, pontosabban a gegenpressingről, amit állítólag Guardiola talált fel.
Amikor a labdavesztést követően 4-5 másodperc alatt visszaszerzed a labdát az ellenféltől. Ez olyan, mint a kártyában a rekontra. A gegenpressing a kontratámadás letámadása, egy ultraoffenzív védekezési mód. Csakhogy erre nem minden csapat képes. A taktikát összhangba kell hoznod a játékosaid kvalitásaival. És ez a nehéz az edzői mesterségben. A hollandok már az 1974-es világbajnokságon meglepték vele a világot, amikor Rinus Michels egyszerre hat-nyolc játékosát ráküldte az ellenfél labdát birtokló emberére. Sokkoló volt, ahogy a hollandok hullámokban nyomatták a gegenpressinget. Ezt manapság is sok edző alkalmazza, csak már jóval szervezettebb formában. Zidane nagy edző? Nem tudom, de azt tudom, hogy Ancelotti segítője volt a Real Madridnál, és amikor Ancelotti távozott, akkor előléptették. Rengeteget tanult Ancelotti keze alatt.
Megtanulta a legfontosabbat: amikor egy hatalmas klub edzője vagy, és világklasszisok sorát irányítod, természetesen kell adnod nekik egy taktikát, de a lényeg az, hogy ne akadályozd a világsztárokat a csodálatos képességeik kiteljesítésében. Nem szabad elnyomnod a kreativitásukat!
És ezt Zidane nagyszerűen csinálta, amit a három, sorozatban megszerzett BL-győzelem is bizonyít. Zidane-nak elsősorban pszichológusnak kellett lennie a Real Madrid kispadján, és becsületére legyen mondva, remek pszichológusnak is bizonyult. Viszont nem kellett a csapatépítéssel bajlódnia, ezt is szögezzük le gyorsan. Nem kellett a tabella közepéről felhoznia egy csapatot az élre, mert az ott volt. Ebben az értelemben Diego Simeone jobb edző Zidane-nál. Ő ugyanis felhozta az Atléticót a csúcsig, vagy majdnem a csúcsig. Oké, jelenleg már tartósan ott van az első háromban, bajnokságot is nyert, kétszer eljutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, de amíg odáig eljutott, az hosszú és fáradságos út volt. Step by step kellett haladnia, lépésről lépésre, és összehasonlíthatatlanul kevesebb pénzből, mint Zidane.
