Kovács Bálint a mindennapi életfélelemre akar rávilágítani

Kovács Bálint a mindennapi életfélelemre akar rávilágítani

Zsófi iszonyodik az érintéstől: nem bírja elviselni, ha hozzáérnek, és ő sem tud megérinteni senkit. De konokul és elszántan küzd azért, hogy ezt az irtózatot megértse. Vajon gyerekkori hátborzongató pillanatának hatása, amelyre sokáig visszaemlékezni se mert, elér-e a jelenig? Olvass bele Kovács Bálint Vágták volna le című regényébe!

Könyves Magazin | 2024. február 08. |
kovács bálint
Vágták volna le
Kalligram, 2023, 248 oldal
Kovács Bálint: Vágták volna le könyv

A szerző, ahogy korábbi novelláskötetének valamennyi történetében, regényében is arra akar kíméletlenül rálátni, sőt az olvasó figyelmét is oda akarja szögezni, ami a leginkább rejtve van: a már-már megszokottnak tűnő mindennapi életfélelemre, meg akarja találni azt az egyetlen kifeszített pillanatot, amikor minden elromlott, ahogy azt is, mi vezethetett odáig. A regényben Zsófi gyerekkorának szeretetvággyal átitatott képei váltakoznak a jelenben játszódó eseményekkel. Fojtott feszültség járja át ezt a lidérces, hétköznapi (rém)történetet, amelyben a szerző könnyed, mégis erőteljes nyelvi magabiztossággal hálózza be az olvasót, szinte megkövetelve a közreműködést.

Kovács Bálint: A regényben benne van a beilleszkedésre való képtelenségem
Kovács Bálint: A regényben benne van a beilleszkedésre való képtelenségem

Kovács Bálint Vágták volna le című, a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent kötetét az őszi Margón mutatták be. A szerzőt Vámos Miklós író kérdezte. Most az egész beszélgetést meghallgathatod.

Fotó: Kállai-Tóth Anett/MÜPA

Tovább olvasok

Kovács Bálint: Vágták volna le (részlet)

Ákos, Aki Szintén Véletlenül Került Ide, talán érzékelte rajta, hogy felengedett, talán úgy látta, hogy nem egy csillár, hanem ő ragyogott fel, mindenesetre egyre közelebb húzódott hozzá, illetve Zsófi nem tudta volna megmondani, hogy tényleg kevesebb centi különbség van-e kettejük között, mint addig, vagy csak ő érzi így, de így érezte. Felengedett kicsit, és a fiú talán ezt érezve, talán nem, talán szándékosan, talán nem, de érzelmesebb síkra terelte a beszélgetést, oda, ahol az ember már nemcsak arról beszél, ami mindenkit egyformán körülvesz a világban, mint a színház meg az időjárás, hanem olyasmikről is, ami csak őt magát: a családjáról, a múltjáról meg a saját érzéseiről. Szóba került, hogy ki honnan jött Budapestre és az egyetemre – nyilván az itt lévők kilencven százaléka az egyetemre járt, egy részük a koliban is lakott, hiszen itt buliztak épp egy sarokkal odébb –, és ha egyszer péntek este van, hogyhogy Zsófi nem utazott haza vidékre, és tulajdonképpen Zsófi nem is mondott semmit, de Ákos valószínűleg észrevehette azt a fél másodperc alatt átvonuló felhőt az arcán a kérdésre válaszul, nem csoda, hiszen még pont ott volt némi fény az előző ragyogásból, olyankor meg könnyebben feltűnik az árnyék is, a fiú együttérzően nézett rá, 

és finoman, ahogy a nyárfa termését váratlanul odasodorja az ember bőréhez a nyári szél, végigsimított Zsófi kezén.

Zsófi megdermedt, mint egy sikoly egy rossz álomban, amely nem képes előtörni az ember torkából: egyszerre érezte azt, hogy a másik ujjbegyeinek érintése úgy éget, mintha épp megbillogoznák, mint egy haszonállatot az istállóban, hogy fel kellene ugrania, fellöknie a székét, és hanyatt-homlok menekülnie, és azt is, hogy mennyire puha, selymes és simogató az a pehelysúly, ami a kezére nehezedett egy másodpercig. Pokolian égetett, de akkor is összekapcsolódtak egy pillanatra. Azt érezte, nincs egyedül, hanem meghosszabbították a testét, végre kinőtt az a testrésze, ami neki, szemben mindenki mással, mindig hiányzott. És az egész csak egy pillanatig tartott, kevesebb ideig, mint hogy a megfagyott sikoly kiolvadva hangot kaphatott volna, hogy egy felrúgott szék feldőlhetett volna, hogy a combizma engedelmeskedett volna az agyának, és kiegyenesítette volna a lábait, hogy menekülni tudjon.

Vagyis túlélte.

Most először túlélte. Igaza volt, jól érezte, hogy ez az este más lesz, mint a többi. Észrevette, hogy ugyan ösztönösen elkapta a kezét, de ez Ákost nem zavarta, vagy nem látszott rajta, hogy zavarná, hogy szokatlan, furcsa gesztusként értékelné, olyasvalamiként, ami mindent eldönt egy pillanat alatt, és amitől a mindenből rögtön semmi lesz. Talán észre se vette, tényleg olyan rövid idő alatt történt az egész, gondolta Zsófi, mindenesetre úgy érezte, azért nem árt, ha bátorítóan rámosolyog a másikra, és a mosoly ráadásul őszinte volt, igazából nem is annyira bátorító, mint inkább boldog, vagy már-már boldog. Olyasvalakié, akivel minden rendben van,

aki ül egy kocsmában, és jól érzi magát, mint mindenki.

Aki része a mindenkinek, sőt, egy kicsit még jobb is neki, mert éppen most simogatták meg a kezét, és hogy ez mennyire sokat jelent, azt elmagyarázni se lehetne, még akkor is, ha fájt, mert csak egy kicsit fájt, az meg olyan, mintha nem is lett volna semmi sem.

Mondott valamit a családjáról, hogy csak ritkábban szokott visszajárni, meg hogy nem volt olyan felhőtlen a gyerekkora, de inkább visszakérdezett, hogy Ákossal mi a helyzet, kettőt egy csapásra, gondolta, egyrészt akkor legalább nem neki kell beszélnie, másrészt meg az emberek úgyis azt szeretik a legjobban, ha beszélhetnek, és valaki figyel rájuk, hát rajta ne múljon. Viszont Ákos családjával nemigen volt probléma, ami persze jó, csak arra nem, hogy hosszasan lehessen beszélni róla, bár úgy tűnt, a fiú nem is annyira akar most beszélgetni, közelebb hajolt Zsófihoz, rámosolygott, mintha a mosolyával akarná kifejezni azt a sok szép és romantikus dolgot, amit éppen gondolna, ha nem kizárólag arra koncentrálna, hogy kellően romantikus legyen a mosolya. A zene mindenesetre neki dolgozott: épp véget ért a jellegtelen, elektronikus tánczene, és valami lassú kezdődött, Zsófi egy pillanatra a Házibuli című filmben érezte magát, majdnem körül is nézett, hogy megbizonyosodjon róla, nem görkori van-e az emberek lábán.

Visszamosolygott, kevésbé romantikusan, mint inkább zavartan, nem pontosan tudva, hogyan is illik reagálni egy ilyen hosszabbra nyúlt csendre. Ákos viszont pontosan tudta, mit kell tenni, mintha Zsófi mozdulatai vagy cselekedetei beilleszthetők lettek volna az ismerkedés koreográfiájának nagykönyvébe, aminek nyilván ő is birtokában volt, mint mindenki Zsófin kívül. Lassan átnyúlt az asztal fölött, Zsófi pedig megint azt érezte, hogy lefagy, kővé dermed, és mint egy lassított filmben, egy kéz közeledett az arca felé, amiben senki másnak nem lett volna semmi rémisztő, ő mégis úgy érezte,

egy golyó közeledik felé, és nem tud elhajolni előle.

A fiú lassan kisimított egy hajtincset a szeme elől, épp csak súrolva Zsófi bőrét a füle fölött, de ez a súrolás épp olyan volt, mintha nem egy ujjbegy, hanem az a bizonyos golyó húzott volna véresen felszakadó sebet a húsába. Zsófi összeszorította a száját és behunyta a szemét, hogy fel ne kiáltson, hogy el tudja viselni a kínzó érzést, és próbálta azzal nyugtatni magát, hogy az előbb is túlélte, hogy ez is csak egy tizedmásodperc, ezt is túléli, nincs semmi baj, nem lesz semmi baj. 

De Ákos, miután végzett a frizurája átrendezésével, nem húzta vissza a kezét, hanem folytatta a mozdulatát, és a kézfejével végigsimította a lány arcát, lassan, szándéka szerint gyengéden végighúzva a kezét és az ujjait a bőrén. Mint a kánikulától felforrósodott aszfalt, ha az ember elesik, és az arcával szántja fel, olyan érzés volt; mintha minden ujj barázdákat szántana a bőrébe, rögtön ki is égetve a sebek szélét, hogy ne vérezzenek. Hiába szorította össze még jobban a száját és a szemét, hiába szorult ösztönösen ökölbe mindkét keze, nem bírta elviselni az érzést, és ezúttal engedelmeskedett is a lába, és felugrott az asztaltól, mintha egy béklyót rázna le magáról, és ha nem is dőlt fel végül a széke, azért vagy fél métert hátrébb csúszott mögüle, csak a szomszéd szék tartotta meg, oda is kapta a tekintetét, aki azon ült, hogy mi ez a szokatlan, a jól ismert koreográfiába sehogy sem illeszkedő jelenet, talán valami izgalmas történik végre, valami, ami kitűnik a kocsma homályos egyenfeketéjéből.

De Zsófi nem csinált már semmi más feltűnőt, ahogy állt ott teljesen összezavarodva, mint aki egy álomból ébred fel, és hirtelen nem is tudja pontosan, hol van. Állt egy másodpercig, olyan testtartásban, mint akit megütöttek, és kényszerítenie kellett magát, hogy ne kapja tényleg az arcához a kezét, ne tűnjön még őrültebbnek annál, mint amilyennek amúgy is tűnik. Most már Ákos is felállt, és egy pillanat alatt látszott rajta, őt a Zsófival valaha randizó srácok melyik csoportjába lehet beosztani: a zavarba jövőkébe. Én csak, hebegte zavartan, de nem tudta folytatni, nyilván nem mondhatta, hogy én csak azt csináltam, amit mindenki csinált volna, de azt sem, hogy én csak éppen az arcodhoz értem hozzá, nem értem, mi történik most. Ne haragudj, bocsánat, elnézést, felelte Zsófi, épp olyan hangsúllyal, mint amilyen a testtartása is volt, és ami leginkább

egy ijedt kismadárra emlékeztetett, ami meglepetésében elfelejtett elröpülni.

Ne haragudj, mondta még egyszer Zsófi, és hátrálni kezdett, majd sarkon fordult.

Miközben a kijárat, a felszín, az ismert világ, a normális időzóna felé vezető hosszú lépcső felé tartott a kocsma végtelennek tűnő, fullasztó barlangjáratában, körülnézett, de Krisztit sehol sem látta, úgyhogy egyszerűen csak kiszaladt a kocsmából, továbbra is olyan bizonytalan léptekkel, hogy előbb egy asztal sarkának, aztán a falnak ment neki. Elindult hazafelé, és az úton, kicsit úgy, mint ahogy a hipnózis után hasítottak belé az emlékek, sorra tudatosultak benne az utóbbi percek eseményei. Hogy azt hitte, most minden más lesz, mert először tényleg minden más volt. Hogy tényleg elhitte, de hogy hihette el tényleg, hogy lehetett ilyen hülye, hogy azt gondolta, bármi is változni fog, hogy gondolhatta, hogy áltathatta magát ezzel, amikor pontosan tudja, hogy

valami nagyon nincs rendben vele, és akármit is csinál, ez így is marad, és kész.

Ezt kiabálta a fejében az énje egyik, a hangosabbik fele, de ahogy lépkedett hazafelé, ahogy megszűnt a léptei ingatagsága, és úgy érezte, már aránylag normálisan nézhet ki, nem úgy, mint egy törött lábú őzgida, amely nem bír felkelni az autópálya aszfaltjáról, ahol épp az imént ütötték el, egy idő után egy másik érzés is befurakodott az önvád és a szégyen közé. Annak a pillanatnak az emléke, amikor egy kicsit jó volt, amikor a szögesdrótmarkolás mögött ott volt az érintés gyönyörűsége is, ha alig érezhetően, ha fájdalmasan is, de ott volt. Hogy mennyire közel volt ahhoz, hogy valaki végre úgy nyúljon hozzá, hogy az jó legyen.

Kapcsolódó cikkek
...
Alkotótárs

Kovács Bálint: Látni szeretném, hogyan élnek a frontvonaltól pár száz kilométerre [Alkotótárs]

Idén már harmadik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra közel ötven pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat, melyek szerzőit a Könyves Magazinon mutatjuk be.

...
Beleolvasó

Hassan Preisler: Kaméleon vagyok, és lehetek bárki, akit csak kívánsz

A barna ember terhe eredetileg vitairatnak indult az integráció témájához, ám végül egyszerre lett magával ragadó self-fiction és fergeteges társadalmi szatíra, amelyet át- meg átsző a főhős szövevényes családtörténete. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Houellebecq hőse a hatalom és a terror kérdései mellett apja halálával is szembenéz

A Megsemmisülni című új nagyregény a közeljövő Európájában játszódik, és megjelennek benne a francia író kedvelt témái a társadalmi elégedetlenségtől kezdve a technológiai fejlődésen át a nemzedéki konfliktusokig. Olvass bele!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Olvass!
...
Beleolvasó

Orwell világhírű utópiája női nézőpontból talán még kegyetlenebb

Hetvenöt évvel azután, hogy Orwell megírta ikonikus regényét, Sandra Newman megalkotta a Nagy Testvér világának női főhősét, és az ő nézőpontjából meséli újra a történetet. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Hodorkovszkij: Navalnijnak az volt a bűne, hogy rámutatott a putyini korrupcióra

Hodorkovszkij páratlan éleslátással leplezi le a putyini maffia-klán vágyait és erkölcstelenségeit, és bemutatja a nyugati közönség számára, hogy miért muszáj szembeszállni a Kremllel. Olvass bele!

...
Promóció

Álarcok, meghasonulások és pörgés – az Egy kozmetikus tükre bemutatja a szépségipar mindennapjait

Gyakran vágyunk arra, hogy a kulisszák mögé nézhessünk, hogy titkokat tudhassunk meg és mindezt észrevétlenül. Erre kínál lehetőséget Kiss Henrietta első könyve, az Egy kozmetikus tükre, mely a szépségipar személyességén keresztül mutatja be a hölgyeket. Olvass bele! (x)

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Érdekvédelmi terület: Auschwitz parancsnokáról tisztábban beszélnek a zajok, mint a szavak

Jonathan Glazer Cannes-nagydíjas, öt Oscarra jelölt filmje szokatlan módon közelíti meg a holokausztot: Rudolf Hösst és családját követjük benne, a zsidók szenvedését pedig hangok „testesítik meg”.

...
Nagy

Capote belebukott, hogy elárulta a manhattani elit szent szörnyetegeit

Árulás, kiteregetett szennyesek és bonyolult szerelmi sokszögek. Egy gellert kapott golyó, egy francia étterem és egy főmű, ami nem készült el soha. Az író és a befolyásos hattyúnők története rémálom luxuskivitelben. Utánajártunk a sztorinak.

...
Szórakozás

Utolsó kémekből nemigen lesznek elsők, de röhejes, ha megpróbálják

Egy morózus, sokat látott kém Gary Oldman alakításában, csetlő-botló fiatal ügynökök, arcátlan hatalmi harcok és világbajnok fekete humor. A Slow Horses (Utolsó befutók) című krimisorozat irtózatosan szórakoztató és izgalmas.

Polc

A diktatúra fenntartóinak süketnéma a lelkiismerete

...

A Hideg krematóriumban pucérra vetkőzik a reménytelenség

...

A háborúban a halál minden sarkon ott leselkedik, és csak a véletlenen múlik, kit visz magával

...

A diktatúra nem emlék, hanem a sötétség mélyén lopakodó szörny

...