A Magvető Tények és Tanúk sorozatának új részében Kolosi Tamással készítettek életútinterjút. Kolosi filozófia-esztétika szakon szerzett diplomát, 1985 óta a szociológia doktora. 1985-ben létrehozza a kelet-európai régió kiemelkedő piac- és közvélemény kutató intézményét, a TÁRKI-t. Közreműködik az évente megjelenő Társadalmi Riport létrehozásában. Tudományos munkásságát 2001-ben Széchenyi-díjjal ismerték el. A Líra vállalat tulajdonosa, amihez olyan kiadók tartoznak, mint a Magvető, a Corvina, az Athenaeum például. A megjelent kötetből közlünk részletet: 70-es évek, szociológia és Kádár-rendszer és a nem létező szegénység.
Kolosi Tamás: Polgárnak lenni (részlet)
Beszélgetések Ferenczi Borbálával
Nekem sem okozott gondot, hogy az akkori ellenzéket bevonjam az 1976-1977-es agitpropos társadalmiszerkezet-kutatásba. Nem volt ez a részemről hőstett vagy bátorság. Nem szólt senki, hogy Tamás, ez nem olyan jó ötlet, ilyet nem lehet csinálni. Én pedig megtettem, mert úgy gondoltam, hogy fontos, és jót tesz egy kutatásnak, ha különböző szempontokból, a legkülönfélébb, de hozzáértő emberek néznek rá erre a témára. A munka érdekében persze kompromisszumokat kellett kötnünk, de ahogy már említettem, ez elsősorban a nyomtatásban megjelenő anyagoknál volt probléma, nem a kutatásokban. Voltak olyan szavak, amiket egyszerűen nem illett használni a szocializmusban. Ilyen volt például a szegénység is. A ’80-as évek elején a szocialista tömb országaiban dolgozó szociológusokat felkérték, hogy írjanak egy rövid áttekintést az országukat jellemző társadalmi helyzetről. Engem is felkértek, hogy írjak Magyarországról, s én az akkori kutatási tapasztalataimra alapozva elkészítettem az anyagot. Hamarosan jött egy telefon a szervezést végző oroszelvtárstól, hogy az írásom kapcsán ideutazna, és személyesen szeretne velem találkozni, mert két felvetése lenne az anyaggal kapcsolatban. Ebből már sejtettem, hogy ez valamiféle kritika lesz. Amikor az orosz kolléga megérkezett, kiderült, hogy a két probléma nem más, mint az, hogy én az írásomban használom a bednoszty, azaz ’szegénység’ szót, a másik pedig, hogy nincs az írásomban Kádár-idézet.
Az orosz elvtárs felhívta a figyelmemet, hogy a szocialista országokban nem létezik szegénység, hiszen ez csak a nyugati kapitalizmusban van, s megemlítette azt is, hogy szerencsés, ha a szocialista országok vezetőinek magvas gondolatai megjelennek szakmai írásokban is.
Ez utóbbi felvetésre rögtön úgy reagáltam, hogy ugyan biztos vagyok benne, hogy Kádár elvtársnak több felvetése is van a szocialista berendezkedésről, amit idézni lehet, de a társadalmi szerkezet témájában nincsenek vonatkozó kutatási eredményei és gondolatai, ezért Kádár-idézetet nem fogok a szövegbe beleilleszteni. A bednoszty kapcsán megkötöttem a szükséges kompromisszumot, és lecseréltem a szegénység szót az akkor már terjedőben lévő többszörösen hátrányos helyzetű kifejezésre. Ilyen kompromisszumokat időnként kellett kötnöm, de ez nem járt a szellemi függetlenségem feladásával.
Szerintem makacsul tartotta magát egy alapvető tévedés a ’70-es években. A politikusok úgy gondolták, hogy a szocializmus válságának megoldásában majd a társadalomtudományok és a szociológia fognak a segítségükre sietni. Ez tévedés, mert a szociológiának sosem volt közvetlen hatása a politikára. Sem előtte, sem utána. A szociológia nem egy adott rendszert legitimáló tudományág. A politikának ebből az elképzeléséből adódóan azonban viszonylag nagy szabadság volt jellemző a magyar szociológiai életben és kutatási területeken. Ez a viszonylagos, relatív szabadság jellemezte a magyar szociológiát a környező országokhoz képest, de úgy gondolom, hogy az általános hazai közállapotokhoz képest is jobb, szabadabb helyzetben voltunk.
Milyen volt a magyar szociológia külföldi megítélése ebben az időszakban?
Kezdjük talán azzal, hogy két külföld volt ekkoriban: a szocialista blokk által képviselt és a nyugati, főként angolszász kollégák által képviselt külföld. A szocialista országok részéről mindig érezhető volt egyfajta irigységgel vegyes gyanakvás a magyar szociológusokkal szemben, de jelen volt egy jelentős megbecsülés is. Amikor Gombár Csabával a Társadalomtudományi Intézetből először mentünk ki az NDK-ba, Berlinbe egy hivatalos szociológusmegbeszélésre – azért küldött ki minket az intézet, hogy kapcsolatokat építsünk –, akkor a keletnémet kollégákkal igen heves vitába keveredtünk, amúgy hivatalosan.
Aztán a szünetben a német társaságot vezető Manfred Lötsch a mosdóban azt mondta nekem, hogy hagyjam ezt, nem érdemes itt vitatkozni.
Menjek el este vacsorára hozzájuk, és ott majd beszélgetünk. El is mentem, egy igen nyitott, értelmes társaság fogadott. Manfreddal aztán élete végéig jóban voltunk, tartalmas barátságot és jó szakmai kapcsolatot tartottunk fenn. Ezzel a példával azt szerettem volna illusztrálni, hogy kellett egy hivatalos hangvételt és álláspontot képviselni a felszínen, de igazából ez a véleménykülönbség nem volt olyan mély és valóságos, mint ahogy az a felszínre kivetült. Ami a Nyugatot illeti, ebben az időszakban figyeltek ránk, hiszen maga a térség volt számukra érdekes. A ’70-es, ’80-as években a lengyel szociológia volt a legelismertebb, de Magyarország a második helyen állt, ami azt jelentette, hogy nagyon sokan követték és szemmel tartották az itt folyó munkát. Nyugatról, a nálam idősebb nemzedékből elismerték Ferge Zsuzsa munkáját. Andorka Rudinak is kifejezetten jó nyugati kapcsolatai voltak. Magyarország a nemzetközi kutatásokban már a ’70-es években részt vett. 1972-ben zajlott az Idő a mérlegen [1] elnevezésű adatfelvétel, amely tizenkét országban vizsgálta, hogy miként alakul az emberek napi tevékenysége és szabadidő-felhasználása abból a szempontból, hogy mire mennyi időt szánnak. Ennek az egyik vezetője, illetve az ebből megjelent kutatási anyagok szerkesztője Szalai Sándor volt. Szalai 1966 és 1972 között az ENSZ Kutatási és Oktatási Intézetének volt az igazgatóhelyettese, ő vonta be ebbe a munkába Ferge Zsuzsát és Cseh-Szombathy Lacit is. Szalai ENSZ-pozíciója jól mutatja nemcsak az ő kutatói érdemeit és nagyságát, de azt is, hogy Nyugaton is ismerték és elismerték a magyar szakembereket. A kutatás anyaga magyarul csak később, 1978-ban jelent meg, de maga az adatfelvétel a ’70-es évek első felében történt. Szalai Sándornak volt köszönhető az is, hogy az SPSS bejött Magyarországra. Az SPSS egy statisztikai szoftver, aminek a segítségével könnyen feldolgozhatók és matematikai-statisztikai tesztek alkalmazásával értékelhetők a kérdőíveken felvett adatok.
Magyarországon ugyanis ekkor még mindig az volt a helyzet, hogy a statisztika egy jellemzően papíralapú, képletekkel operáló terület volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy miután az ember valamilyen formában bevitte a kérdőívek adatait, akkor szépen leült az adattáblája vagy a számítógépe elé
– persze ezek a számítógépek sem akkorák voltak, mint ma, hanem kis túlzással egy szobát betöltöttek –, és a vonatkozó matematikai képletekkel ott számolt a gép előtt a papíron, vagy egy kis kapacitású, speciálisan az adott számítógépre fejlesztett, korlátolt lehetőségekkel bíró programot használt. Az SPSS előtt mi magunk próbáltunk meg a számítógépekhez használható statisztikai programokat írni. Például Füstös László és az ő munkacsoportja írt a Várban, az MTA Szociológiai Intézetben található számítógépre egy „Szocprog” nevű programot, mi pedig Rudas Tamással és Nemeskéri Istvánnal az első Commodore 64-re írtunk programcsomagot, de a komoly,nagygépes áttörést az SPSS jelentette. Ennek a programnak a nagygépes változatát Szalai Sándor még a ’60-as évek második felében hozta be a Várban található CDC gépre. Ez ekkor még nem volt embargós termék. Hogy miért épp ezt a programot választotta, azt nem tudom, de biztos, hogy Nyugaton ez volt az egyik legelterjedtebb statisztikai programcsomag. Létezett még egy főként orvosok által használt BMDP nevű statisztikai programcsomag, de ennek a működése és fókusza túl speciális, inkább orvosi megközelítésre volt alkalmas. A többi program pedig, mint például az SAS, csak később terjedt el. Amikor már az IBM nagygépekre fejlesztették tovább az SPSS-t, akkor lett embargós a termék. A statisztikai szoftvereket ugyanis még nem lehetett legálisan behozni az országba, a KGST területeken komolyan működött a ki- és behozatali embargó. A ’80-as évek legelején meghívott ebédre az amerikai nagykövet, s akkor én szóvá tettem, milyen ostoba is az amerikai politika, hogy mi itt a térségben lazítanánk, ők meg nem engedik az amerikaiprogramcsomagot használni a térségben. Nem tudom biztosan, hogy ennek az ebédnek a hatására-e, vagy más miatt, de az ebéd után egy hónappal kaptunk egy levelet az SPSS cégtől, hogy most már kivették a terméket az embargó alól, így el tudják adni nekünk. Ez a könnyítés komoly lendületet adott a szakmának. Ettől kezdve fokozott intenzitással vettünk részt a nemzetköziadatfelvételekben, hiszen már minden szükséges eszközünk megvolt hozzá.
[1] Idő a mérlegen. 12 ország városi és városkörnyéki népességének napi tevékenységei a Nemzetközi Összehasonlító Időmérleg Kutatómunkálattükrében, szerk. Szalai Sándor, Budapest, Gondolat, 1978
