Lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata, és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit?

Lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata, és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit?

Meg lehet-e békélni a múlttal? Túlnőtt-e Elvis önmagán? Meg tudja-e állítani a költészet a halált? Ildomos-e egy idegen férfi után loholni a fagyos hegyoldalban? Hűtlenség-e, ha az ember egyszerre két nőt szeret? Hatalmasabb-e az éjszaka, mint a világ összes napja? Lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata, és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit? Befejező részéhez érkezett Jón Kalman Stefánsson egy évszázadon átívelő családregénye. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2020. december 09. |

A regény A halaknak nincs lábuk folytatása, a következő nap története. A behavazott Keflavíkban teljes a szélcsend. Ari, a középkorú, elvált, hosszú évek után Dániából hazatért könyvkiadó, bár nincs hozzá sok kedve, elindul, hogy meglátogassa haldokló apját. Margrét a múltban tekintetét a csillagokba fúrja, Oddur pedig kihajózik délre, legnagyobb fiával a fedélzeten. A hatvanas években egy fiatal pár felzaklatja a szomszédokat, aztán önmagát. Az izlandi nyár egyik legcsodálatosabb napján egy kisfiú elbújik a függöny mögé. Egy hal, egy ököl, egy tenyér csattan a járomcsonton, a jóképű Carl Sagan pedig a világűrről beszél.

Jón Kalman Stefánsson
A mindenséghez mérhető
Ford.: Patat Bence, Typotex Kiadó, 2020, 380 oldal
-

Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető (részlet)

A Trabant továbbaraszol. A keletnémet gyártmány néha nehezen birkózik meg az izlandi széllel; Ari kihúzatja a gyenge motort, és kínlódva vált fel hármasból négyesbe, hogy kicsit felgyorsítson, túllépje a negyven kilométeres sebességet, de véletlenül kettesbe kapcsol, a Trabant pedig nagyot rándul, mintha meglöknék, és Linda kezéből kiesik a félig elszívott cigaretta a padlóra; közelednek a miðnesheiði leágazáshoz. Éles, kilencvenfokos kanyar: közkedvelt játék, verseny, bátorságpróba, hogy a lehető legnagyobb sebességgel próbálják bevenni; a rekordot Gummi, Linda alig húszéves fia tartja: tavaly ősszel hatvannyolccal vette be a kanyart a nagy, amerikai kocsijával, azzal a pompás, pirosan ragyogó járgánnyal, amit hétvégenként négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre viaszol és fényesít végig a sógora műhelyében, a jenkirádiót, Kenny Rogerst vagy Johnny Casht hallgatva. Ezen a sötét kedd reggelen is ott áll a kocsi a kereszteződésben, de nem fényesre polírozva, hanem behorpadva és összetörve, és leginkább egy zokogó emberre emlékeztet.

Karácsony előtt, az átmeneti olvadáskor Gummi megpróbálta megdönteni a saját rekordját, két utas, azaz tanú jelenlétében.

Közeledtek a kanyarhoz, a nagy hangszórókból teljes hangerővel üvöltött a Coward of the County: Kenny Rogers meleg, kissé rekedt hangja megtöltötte az utasteret, Tommyról énekelt: I promised you, dad, not to do the things you’ve done, / I walk away from trouble when I can / Now please don’t think I’m weak, / I didn’t turn the other cheek / And Papa, I sure hope you understand: / Sometimes you gotta fight / when you’re a man, énekelte mindenki teljes beleéléssel a számot, amit Keflavíkban minden gyerek ismer, tajtrészegen, libabőrösen, mindannyian Tommynak képzelték magukat, és a szép és kedves Bettybe voltak szerelmesek. Gummi épp akkor vette be a kanyart, amikor az utolsó sort énekelték Kennyvel, Sometimes you gotta fight, when you’re a man, hetvenegy kilométeres sebességgel hajtva – ami túl gyorsnak bizonyult. Illetve Gummi túl részegnek. Az autó kétszer átpördült a tengelye körül, majd fejre állt: az egyik utasnak a karja tört el, a másiknak négy bordája, és a válla is kificamodott, Gummin viszont egy karcolás sem esett, káromkodva szállt ki a kocsiból, és belerúgott egy kőbe – saját elmondása szerint annyira alacsony, anyjánál csak pár centivel magasabb, és olyan pehelykönnyű, hogy egyszerűen nem tud megsérülni.

Ari harmincegy kilométeres sebességgel veszi be a kanyart, Linda vet egy pillantást a kilométerórára, elvigyorodik, és a fennsíkon elszívja a harmadik cigarettáját. Én egyre sápadtabb vagyok, és izzadok, hányinger kerülget, Ari pedig alig lát ki a szélvédőn; végül résnyire le meri engedni az ablakot, és az északi szél beoson hozzánk tiszta levegőjével, a hideg és a hosszú tél üzenetével.

Meg akarsz ölni, öregem?

kérdezi motyogva Linda, és még jobban összekuporodik a kabátjában. Bocsánat, hebegi Ari, vonakodva felhúzza az ablakot, kilenc perc múlva nyolc óra. A fennsíkon annyira sötét van, mintha az ég minden lámpát lekapcsolt volna; csak a távolban, tőlünk balra pislákolnak a hadsereg, védelmezőink fényei – csaknem ötezer katona él a kerítésen belül, állig felfegyverkezve, mégis teljesen kiszolgáltatva a szélnek és az elviselhetetlen unalomnak. A friss, hideg levegő kissé felhígította a dohányfüstöt, újra kapunk levegőt, a rosszullétem egyelőre enyhül; elhaladunk a Rockwell radarállomás előtt, amely éjjelnappal szovjetek után kutat a levegőben. Állati jó lenne, ha lenne rádió a kocsiban, jegyzem meg a hátsó ülésről; a jenkirádión hét és nyolc között mindig remek zene megy. Átkozott jenkik, feleli Linda rekedt hangon, ne hallgassuk a kibaszott rádiójukat. Le se kellene szarnunk őket, teszi hozzá, és nagyot szippant a cigiből, a füstöt egy ideig bent tartja, majd köhögni kezd, és füstölgő szájjal folytatja: le se szarni a rohadékokat, viszont ki kell préselni belőlük mindent, amiért nem tudunk megszabadulni tőlük. Ezek a szemetek csak úgy szarják a pénzt. Kinyitom a számat, hogy a védelmembe vegyem a jenkirádiót, a zenéjét, mert ezerszer jobb, mint a mi szaros Gufan rádiónk a vég nélküli nyamvadt szimfóniákkal meg a hegedűnyekergéssel, de a dohányfüsttől megint elfog a rosszullét, így nem mondok semmit, és homlokomat a hideg ablaküvegnek nyomom.
Amikor kiszállunk a kocsiból Sandgerðiben, a Drangey halfeldolgozó üzem előtt, boldogan szippantom magamba a hideg tengeri levegőt. Máni a régi pihenőszobában vár bennünket, az új az emeleten van; néhány hete készült el, meredeken emelkedő tizenhét lépcsőfok vezet fel oda, de nemigen használják, az asszonyok jobban érzik magukat a régiben, ami egyúttal Máni irodája is: tíz négyzetméteres helyiség, egyetlen, a padlóhoz erősített asztallal, két támla nélküli paddal, egy ócska rádióval, amit soha nem kapcsolnak ki, pedig a jelek szerint senki sem hallgatja, kivéve, amikor az időjárás-jelentést meg a halászhajók napi fogásainak nagyságát olvassák fel, mert akkor hirtelen minden egyes szót hallani; máskor a készülékből csupán érthetetlen mormogás,

véget nem érő rádiójátékok és száz Beethoven-szimfónia árad.

Máni az asztalnál ül, előtte nyitott jegyzetfüzet, mellette ceruzacsonk. A falak sötétek a dohányfüsttől és a portól. A Hagkaupben vett, műszálas bélésű kabátjának cipzárja félig lehúzva, alatta kék gyapjúing; mindig így öltözik, azt leszámítva, hogy az inge néha piros; az üzemben itt-ott besegít, vagy a kikötőbe megy a teherautóval halért, Keflavíkba kötélért, esetenként Reykjavíkba, ahol az izlandi szárítotthal-gyártókkal találkozik mindenféle előkelő szállodai termekben, ugyanebben a kabátban, meg a piros vagy kék ingjében, és a haltól messziről bűzlő teherautójával a többiek Range Roverjei és Mercedes-Benzei között parkol le.

Na, Linda kedves, mondja Máni, amikor belépünk, ami – mint azt idővel majd megtanuljuk – azt jelenti: szia, Linda kedves, és boldog új évet! És Linda válaszol is neki, a hosszú miðnesheiði hallgatás után hirtelen beszédessé és vidámmá válva, igen, neked is boldog új évet, Mánikám, legyen olyan, mint az óév! Máni ránk néz, nem szól semmit, csak bámul, lepillant a nyitott jegyzetfüzetére és annak fehér, üres lapjaira, majd vissza ránk. Linda is csak néz, mintha ők ketten arra a hallgatólagos következtetésre jutottak volna, hogy nem érünk többet, mint azok az üres oldalak, jelentéktelenek vagyunk, aligha lehet bármit ránk bízni; harminccal vesszük be a kanyarokat. Hirtelen felvetődik bennünk, hogy rá kellene szoknunk a dohányzásra, mivel aki cigarettát tart a kezében, mindjárt többnek, tapasztaltabbnak, magabiztosabbnak tűnik, mintha komolyabban venné a világ. Aztán Máni végül kinyitja a száját, kivillannak a dohánytól barna, ferde fogai, és tekintetét le sem véve rólunk, üres oldalakról, így szól: na, Svavar. Hátrafordulunk, és megpillantjuk az ajtóban a magas, vékony és ziháló Svavart. Későn ébredt, és futva érkezett a munkába, egy kilométert loholt, útközben megevett két szelet kenyeret, a pulóvere csupa morzsa, a szája széle vajas; liheg, és a kidudorodó ádámcsutkája úgy ugrál fel és le vékony nyakán, mint egy csapdába esett állat, amelyik mindenáron ki akar szabadulni. Sietve megtörli a szája szélét, biccent, sarkon fordul, bemegy a pihenőszoba melletti helyiségbe, magára kapja az overallját, mert a na, Svavar bizonyára azt jelentette: jó reggelt, boldog új évet, legyen olyan, mint az óév, de azt is: Késtél, most pedig láss munkához!
Máni bekap egy darab bagót, majd Arira meg rám pillant; alig egy perccel később Svavarral együtt sikáljuk és súroljuk a halasrekeszeket. A téli halászati szezonra készülve. Svavar ránk néz, aztán kezet nyújt, és vigyorogva bemutatkozik:

Svavar vagyok – remélem, nem vagytok túl teszetoszák!

Árni fél órát késik. Komótosan sétál be, mintha a világ ezen északi részén és az életben az idő mit sem számítana.

Máni odajön, nem szól semmit, csak felemeli a karját, és az órájára mutat. Ez itt Árni, a professzor, mutatja be nekünk Svavar, rohadtul elkéstél. Elaludtam. Azt hittem, anyád szokott kelteni. Igen, fel is keltett, de hiába, folyton visszaaludtam. Árni tétován néz ránk Arival, a jelek szerint vizslat, méreget bennünket, majd rendkívül óvatosan hozzáteszi, mintha szavai komoly robbanásveszélyt jelentenének: Nem akartam felébredni, mert akkor véget ér az álmom. Mit álmodtál, kérdezi Ari rögtön – ekkor elegyednek először szóba. Árni erre elmosolyodik, és sápadt, szinte nőies arca felragyog: Azt álmodtam, hogy Einstein egyenletévé változom át, E=mc2-té. Az meg mi, és ki az az Einstein, kérdezi Svavar, mi pedig összenézünk Arival, és azt felelem: jó kis álom, érthető, hogy nem akartál felébredni. Szart se értek ebből, jegyzi meg Svavar az orrát szíva, mindenesetre ez az egyenleted úgy hangzik, mint valami menő rockszám címe.

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Jón Kalman Stefánsson: Az nem jó könyv, ami nem mozgat meg

Jón Kalman Stefánsson egy csapásra meghódította a a magyar olvasókat. A Menny és Pokol-trilógia a természet, a halál és az irodalom regénye. Az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon az izlandi emberekről, a vallásról és a skáldskapur-ról is mesélt a szerző. Podcast.

...
Nagy

Borítópornó: Jón Kalman Stefánsson – Menny és pokol-trilógia

...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A jó irodalom váratlan és kontrollálhatatlan

2020 legjobb könyvei 50-11.
...
Nagy

2020 legjobb könyvei 10-1.

Itt a vége, megmutatjuk 2020 legjobb tíz könyvét, köztük a győztest! 

...
Nagy

2020 legjobb könyvei 20-11.

Folytatódik a Nagy Könyves Lista, a top50, amellyel minden decemberben lezárjuk az évet! A héten kiderül, melyik kötet lett szerintünk 2020 legjobb könyve, de addig is itt a 20-11. helyezett!

...
Nagy

2020 legjobb könyvei 30-21.

Folytatódik a Nagy Könyves Lista, a top50, amellyel minden decemberben lezárjuk az évet! A héten kiderül, melyik kötet lett szerintünk 2020 legjobb könyve, de addig is következzen a 30-21. helyezett!

...
Nagy

2020 legjobb könyvei 40-31.

Folytatódik a Nagy Könyves Lista, a top50, amellyel minden decemberben lezárjuk az évet! A héten kiderül, melyik kötet lett szerintünk 2020 legjobb könyve, de addig is fontolva haladunk, itt a 40-31.!

...
Nagy

2020 legjobb könyvei 50-41.

A koronavírus-járvány miatt a 2020-as év sok szempontból más volt, egyvalami viszont nem változott: ugyanolyan kíváncsisággal és lelkesedéssel olvastuk az új könyveket, és nem változott az sem, hogy ezeket az olvasmányélményeinket az év végén listába rendeztük. A héten kiderül, melyik kötet lett szerintünk 2020 legjobb könyve. Addig is itt az első adag, 50-től 41-ig!

...
Hírek

Hogyan kokainozik a magyar?

Magyar kóla címmel írta meg Dezső András a kokain magyarországi útját. Kívülről néztünk meg egy száz évvel ezelőtti kokainbarlangot a könyvbemutató városi sétáján, de kiderült az is, hogy ki volt Kokós Lexi.

Mészöly 100
...
Nagy

Tíz fotó a 100 éve született Mészöly Miklós életéből

...
Gyerekirodalom

Mészöly botcsinálta meseírónak érezte magát

...
Nagy

Mészölytől idegen volt az elefántcsonttorony

A hét könyve
Kritika
Szabó T. Anna hősei megtörik a nők évszázados hallgatását
...
Nagy

Egy sváb-magyar család hajtűkanyarokkal teli 20. századi története

Illés Klára könyvében személyes naplóbejegyzésekből, levelekből, hivatalos dokumentumokból rajzolódik ki egy dunántúli sváb-magyar parasztcsalád huszadik század története.

Hírek
...
Hírek

Egy sötét love story nyerte a Costa Év Könyve Díját

...
Hírek

Animáció készült az egyetlen felvételhez, amelyen Virginia Woolf beszél

...
Hírek

Hallgasd meg Amanda Gorman TED-előadását a politikai költészetről!

...
Hírek

Tévésorozat készülhet a Harry Potter-könyvekből

...
Hírek

Billy Collins versei újra és újra bebizonyítják, hogy a költészet elemi létszükséglet

...
Hírek

A walesi bárdokat szavalják egy videón a Magyar Nemzeti Balett művészei

...
Hírek

Gyönyörű kisfilmet készítettek Szabó T. Anna egyik verséhez

...
Hírek

Így találta meg a könyveket Umberto Eco hatalmas könyvtárában

...
Hírek

Újabb Trónok harca-előzménysorozat készülhet

...

Kiss Tibor Noé: Az emberek 90%-a tragikus állapotban van [PODCAST]

...

Háy János: A körülöttünk lévő világ morálisan, ideológiailag be van árazva [PODCAST]

...

Lackfi János: Kedvencem a groteszk

...

Halász Rita: Egy ilyen témában néha bizony el kell menni a falig [PODCAST]

Film / Színház / Muzsika
...
Kritika

Szuggesztív és szenvedélyes lett a Normális emberek adaptációja

...
Hírek

5 szuper darab, amiben csak egy színészre kell koncentrálni

...
Nagy

Ezeket a könyvadaptációkat nézzük 2021-ben