Ahogy korábban beszámoltunk róla, Gillian Anderson színész 174 nő névtelenül megosztott szexuális fantáziájából állított össze egy kötetet. A jó hír az, hogy Vágy címmel magyarul is megjelenik a könyv november 29-én, a Gabo Kiadó gondozásában.
Amikor a szexről beszélünk, női létről és anyaságról, hűtlenségről és kizsákmányolásról, beleegyezésről és tiszteletről, igazságosságról és egyenlőségről, szerelemről és gyűlöletről, gyönyörről és fájdalomról beszélünk. Sokan azonban egyáltalán nem beszélnek róla.
Ebben az úttörő könyvben a világ különböző pontjain élő nők anonim leveleit olvashatjuk szexuális fantáziáikról, Gillian Anderson válogatásában és előszavával (köztük a saját anonim levelével). A kendőzetlenül őszinte beszámolók egyaránt szólnak vágyakról és félelmekről, intimitásról és szégyenről, kielégülésről és felszabadulásról. A könyv több száz levele ablakot nyit a női elme féltve őrzött titkaira. Íróik között van, aki olyan partnerről álmodozik, aki elérhetetlen számára; akad, aki több emberrel szeretné csinálni egyszerre; egyesek gyengéd szexre vágynak, mások szenvedélyesre; némelyikük még soha életében nem feküdt le senkivel, mások pedig össze sem tudják számolni, hány emberrel feküdtek már le. A Vágyból megtudhatjuk, hogyan gondolkodnak a nők a szexről, amikor kötöttségek nélkül lehetnek önmaguk.
Vágy – Anonim levelek Gillian Anderson válogatásában (részlet)
Fordította Ballai Mária
Bevezetés
Nancy Friday kultikus klasszikusa, a Női szexuális ábrándok 1973-ban, alig ötéves koromban került a könyvespolcokra és az amerikai nők retiküljébe, és mindössze hétéves voltam, amikor eljutott az angliai nőkhöz is. A Női szexuális ábrándok bebizonyította, hogy a nők épp olyan gazdag és színes erotikus belső életet élnek, mint a férfiak. Végre akadt egy olyan könyv, amelyben hétköznapi nők, fiatalok és idősek – „te, én és a szomszéd” – őszintén beszélgettek az önkielégítésről, a szexuális álmokról és vágyakról, és arról, hogy kit mi izgat fel. Számukra semmi sem számított tabunak.
Friday könyve rávilágított arra, hogy
némelyikünk számára a fejünkben zajló szex izgatóbb a tényleges szeretkezés fizikai velejáróinál,
akármilyen nagy is a szenvedély. A képzeletünket nem kötik gúzsba a feltételezett társadalmi szabályok, a feszélyezettség vagy esetleg az attól való félelem, hogy rossz érzéseket keltünk a társunkban, ezért képzeletben elmerülhetünk a határokat leginkább feszegető, legbelsőbb vágyainkban. Ez a könyv eleinte provokatívnak, már- már forradalminak számított, aztán kötelező olvasmány lett belőle, és világszerte több millió példányban vásárolták meg.
Nem tudom, hogy a rendszerelemzőként dolgozó anyám is beszerezte-e Friday könyvét. Kétségtelenül nem éltünk olyan puritán háztartásban, ahol homlokráncolással fogadtak volna egy ilyen irományt, de akármilyen szabadon is nőttem fel, anyám nem hagyott volna csak úgy egy ilyen könyvet a dohányzóasztalon. Egyszer serdülőkoromban megtaláltam a francia Anne Desclos hírhedt erotikus regényét, az O történetét a szomszédaink házában, a kanapé egyik párnája mögé rejtve, és elolvastam belőle pár oldalt. Arra is emlékszem, hogy sokkal kisebb koromban egyszer betévedtem a nappaliba, ahol bekapcsolva hagyták a tévét. Mozdulatlanná dermedtem az elragadtatástól, miközben a képernyőn látható pár meglehetősen szemérmes, de kétségtelenül tiltott tevékenységekbe bonyolódott. Még most is emlékszem a kipirult arcomra, a felgyorsult szívverésemre és az egyre nagyobb, szinte tapintható szégyenérzetre.
Akkor olvastam először a Női szexuális ábrándokat, amikor a szexuálterapeuta dr. Jean Milburn szerepére készültem a Szexoktatás című sorozathoz. Megdöbbentően bensőségesnek és nagyon nyersnek találtam a leveleket és az interjúkat. Cenzúrázatlan és fájdalmas őszinteségük megrázott. Nem voltak választékosak, nem próbáltak meg szépirodalmi magasságokba törni, ellenben azt a benyomást keltették, mintha egyenesen a nők legbelső sóvárgásának rejtélyes szívéből fakadtak volna.
Az emberi képzeletnek nem sok minden szab határt, és ez a szexuális vágyainkra és fantáziáinkra is igaz, mégis tabusítva vannak.
Friday írt egy regényt, amelyben szerepelt egy erotikus fantázia is, de ezt kifogásolta a férfi szerkesztője. Erre válaszul született meg a Női szexuális ábrándok, amelyet olyan veszélyesnek tartottak, hogy Írországban be is tiltották. A női fantáziák nyilvánossá tétele vitás kérdések sorát hozta magával. Szeretnék a nők, ha valóra válnának a fantáziáik? Mit jelent, ha egy fantázia szokatlan, tiltott vagy akár törvénybe ütköző? Mit árul el nekünk azokról a meghonosodott nemi szerepekről, amelyeket a nőkre erőltettek?
A Női szexuális ábrándok első megjelenése óta eltelt ötven évben nagyon sok változás következett be a társadalmi és szexuális viszonyainkban. Vajon a nők legmélyebb belső vágyai is megváltoztak? Én is nő vagyok saját szexuális élettel és fantáziákkal, és kíváncsi voltam, mennyiben hasonlítanak vagy térnek el az enyémektől más nők sokszínű csoportjának fantáziái.
Ez a könyv azzal vette kezdetét, hogy felkérést intéztem a nőkhöz világszerte. A „Dear Gillian” projekt keretében arra kértem őket, hogy osszák meg velem azokat a szexuális fantáziákat, gondolatokat és érzéseket, amiket olyan sokan a fejünkben dédelgetünk, de olyan ritkán mondunk ki hangosan. Ez lehetőséget adott arra, hogy összegyűjtsem a világ különböző pontjain élő nők hangját egy fantáziákról szóló új könyvben, egy új nemzedék számára. A kiadóm létrehozott egy olyan oldalt, ahová név nélkül lehetett beküldeni a leveleket. Aztán vártunk... Nagyon sok kérdés fogalmazódott meg bennünk. Érdekesnek vagy erotikusnak tartják a nők, ha tollat ragadhatnak és megoszthatják másokkal a legintimebb gondolataikat? És valóban, mi változna akkor, ha nyilvánossá tennénk az eredendően magánjellegű fantáziákat? Hogyan reagálnának rá az emberek? A beadási határidőig beküldött levelek összesen 800 000 szót tartalmaztak. Legalább nyolc kötetre elegendő írást kaptunk. Egyértelműen volt igény arra, hogy beszéljünk a témáról.
A levélírásra vonatkozó felhívás őszinte, nyílt, szívszaggató, vicces vagy egyenesen csapnivaló szóáradatokat engedett szabadjára, amelyekben épp olyan gazdag és sokrétű fantáziák fogalmazódtak meg, mint amilyenek maguk a szerzők.
Olyan nők is írtak, akik korábban még soha senkinek nem fogalmazták meg – sem kimondva, sem leírva – a szexuális titkaikat
azokon a morzsákon kívül, amiket elvétve elejtettek, amikor egy közeli barátjukkal iszogattak, vagy amikor a társukkal a pillanat hevében találták magukat. Egyértelmű volt, hogy számukra egyaránt felszabadító és tiltott volt részt venni ebben a projektben. Kaptunk leveleket tiniktől is, akik még vártak az első szexuális együttléttel; egyedülálló nőktől, akik benne ragadtak az online egyéjszakás kalandok végtelen körében; kisgyerekes, kimerült nőktől; házas vagy tartós kapcsolatban élő nőktől, akik már unják a régi lemezt; transznemű nőktől és olyan emberektől, akik nembinárisként tekintenek magukra; és hatvanas vagy hetvenes éveikben járó nőktől, akik rájöttek, hogy nagyon is sok mindent lehet mondani a menopauza utáni szexuális életről. A világ minden tájáról érkeztek a levelek Írországtól Izlandig, Kolumbiától Kínáig, Litvániától Líbiáig, Németországtól Nigériáig és Olaszországtól Oroszországig. Ezeket a leveleket pánszexuális, biszexuális, aszexuális, aromantikus, leszbikus, heteroszexuális és queer nők írták.
A társadalom szokás szerint skatulyákba zárja a nőket, korlátozza és leszűkíti az identitásaikat és szerepeiket – az izgató szexpartner, a gondoskodó anya, az okos, karrierista nő –, ezek a fantáziák azonban arra világítanak rá, hogy minden nő több identitással rendelkezik. Meg akartam kérdőjelezni azokat a kategóriákat, amelyekbe a nőket belekényszerítik. De! Egy könyvnek váz és rendszer kell. Emiatt az összeállítás folyamata egyszerre állított kihívás elé és nyűgözött le. Nagyon élveztem egymás mellé tenni a leveleket, kialakítani egy rendszert és nézni, ahogy formát ölt egy olyan ritmust követve, amit néha költőinek éreztem. A beküldött levelek fényében átgondoltam a saját identitásomat is: a színész, az anya, a társ, az aktivista, az amerikai/brit nő címkéjét. És mindezt szem előtt tartva, továbbá a projekt szellemében, én is beletettem a saját levelemet a könyvbe. Kíváncsi voltam, hogyan illeszkedik be, hogy természetesen besimul-e a többi közé, és – bár ezt soha nem fogjuk megtudni – hogy rímel-e arra, amit az emberek feltételeznek rólam.
Számomra a szex soha nem tűnt statikusnak, hanem inkább olyasminek, ami alkalmazkodik és változik,
miközben én is fejlődöm és változom az életem minden egyes új fázisában és szakaszában. Ennek mindig is óriási részét képezték a gondolatok és az érzések, nem csak a cselekvés. Színészként együtt jár a munkámmal, hogy lehetőségem nyílik átadni magam egy másik valóságnak, ami lényegében a fantázia definíciója. A nők, akiket megtestesítek, a nők, akiknek a világába belépek, szintén belső élettel, vágyakkal és fantáziákkal rendelkeznek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy megértsem, hogyan működnek. És közülük meglehetősen sok tanított nekem egy s mást a szexről és a szexualitásról.
Amikor először olvastam a Női szexuális ábrándokat, leginkább a megnyilatkozók mindent elsöprő szégyenérzete döbbentett meg. Mert 1973-ban kellemetlen érzéssel töltötte el a nőket, amikor beismerték maguknak a belső szexuális vágyaikat, nem is beszélve arról, hogy ezt mások előtt is megtették. Azt hittem, ez a huszonegyedik században már biztosan másként van. Hogy az LMBTQIA+ közösségek nagyobb láthatósága, a sok milliárd dolláros pornóipar, az olyan több tízmillió nézőt vonzó tévésorozatok, mint a Szexoktatás, az Eufória és a Normális emberek miatt a nők bizonyára sokszor gondolnak ilyesmire vagy beszélgetnek róla. Nos, tévedtem.
Meglepődtem azon, hogy manapság is sok nő tartja magában az ábrándjait. Azok közül, akik írtak nekem, sokan hangos, büszke, magabiztos nők, akik uralják és ünneplik a szexuális hatalmukat, de épp ilyen sokan adtak hangot annak is, hogy szégyenkezéssel és bűntudattal tölti el őket a szexuális jóllétre és kielégülésre törekvés. Ahogy az egyik levélíró fogalmazott: „Sokszor azon kapom magam, hogy megkérdőjelezem a vágyaimhoz társuló szégyenérzetet. Vajon mindenki szégyelli magát, csak úgy tesz, mintha nem így lenne?” Számos olyan nő van, aki örökre titokban tartja a szexuális fantáziáit. Kijózanító volt azokról az első kézből származó tapasztalatokról olvasni, amelyeket olyan országokban szereztek, ahol a társas normák – vagy egyes esetekben a törvények – minden mást kizárnak a heteroszexuális kapcsolaton és a házasságon belüli nemi életen kívül.
De még az úgynevezett liberális társadalmak tagjai is „szégyenről”, „feszengésről” vagy „bűntudatról” számoltak be,
vagy arról, hogy félnek vagy vonakodnak megbeszélni a társukkal, mit gondolnak valójában, amikor velük szexelnek, vagy gyakran akkor is, amikor egyedül maszturbálnak.
De, és ez egy nagyon nagy de: nem vagyok szakértő, és semmilyen képzettséggel nem rendelkezem ezen a területen. Színész vagyok, ezért nem fogom elemezni ezeket a leveleket, és nem fogok magyarázatokba bocsátkozni a női léttel vagy általánosságban véve a szexszel kapcsolatban. Azt viszont megtehetem, hogy bemutatom ezeket a kivételes leveleket, hogy cenzúra nélkül lehessen ízlelgetni őket. Mindig is izgattak a szexuális fantáziák, és ami a könyvben betöltött szerepemet illeti, kurátorként gondolok magamra, aki könyv formájába rendezgette ezt a sokféle, lenyűgöző hangot. Hihetetlen út áll mögöttem, és nagyon jólesik látni, milyen különbözőek, mégis mennyire egyformák vagyunk, bárhol is élünk a világban. Ez a könyv teret ad a női hangoknak, hogy teljes névtelenségben oszthassuk meg a gondolatainkat, és hogy – paradox módon – láttassuk és hallassuk magunkat. Szeretném ledönteni a fantáziákat övező tabukat, és izgalmassá, szórakoztatóvá tenni őket abban a reményben, hogy ez a könyv és ezek a levelek a feltárulkozáson, a reprezentáción és azonosuláson keresztül megihletnek másokat.
A levelek elolvasása sokkal többet adott nekem a nők képzeletbeli szexuális világába való puszta betekintésnél, mert azokra a körülményekre is rávilágított, amelyek között életre kelnek a fantáziák. Az ábrándok számos nő életében kulcsszerepet töltenek be, mert lehetőséget, kiutat biztosítanak, mentsvárat nyújtanak a munka és az anyaság terhei és követelményei, a mindennapi élet középszerűsége elől. Ahogy az egyik levélíró elárulja, a szexuális fantáziák régóta vigaszt nyújtanak neki a magányos házasságban. „Ha tehetném, napi kétszer is szexelnék, de ő boldogan meglenne nélküle. Sokszor keltett bennem szégyenérzetet, amiért szexelni akartam, amiért túlságosan vágytam rá, és amiért ezt ki is fejeztem. Attól kezdve a fantáziáim lettek a társaim. Sok arra épül, hogy teljesen szabad, spontán és vad vagyok.” Talán nyugtalanító, hogy úgy hangzik, mintha ezt a levelet ötven éve írták volna Nancy Fridaynek –
a nők életének egyes területein semmi sem változott.
Számos nőnek mentőövet jelenthetnek a fantáziák. Ahogy az egyik levélben áll: „Úgy érzem, a fantáziálás adja meg nekem az életkedvet.” Mások esetében a fantáziák hozzájárulnak az izgalmi állapot fokozásához, és a kalandos szexuális élet kiegészítői, nem pedig helyettesítői.
Az a legnagyobb horderejű sajátossága az összes szándékos szexuális fantáziának, hogy mi magunk vagyunk a történetek szerzői. A mi kezünkben van az irányítás, mi irányítjuk a cselekményt, mi mondjuk meg, ki mit, kivel és hogyan csinál a legutolsó aprólékosan kidolgozott, nagyszerű erotikus részletig. Azt tehetünk, amit csak akarunk, azzal, akivel csak akarjuk, annyi emberrel, amennyivel csak akarjuk, és akkor, amikor csak akarjuk – félelem nélkül, a társadalom ítélkezése nélkül, következmények nélkül. Azt hiszem, ez a legfontosabb: a fantáziálás segít pontosan megfogalmazni a vágyainkat és a szükségleteinket. Megadhatja a szabadságot ahhoz, hogy a sérelem vagy a kritika kockázata nélkül fedezzük fel önmagunkat, kísérletezzünk az izgalmi állapotainkkal és a vágyainkkal. A fantázia egy biztonságos hely: ami itt történik, az nem feltétlenül az, amit a valóságban szeretnénk. Különösen fontos, hogy ábrándozás közben senki engedélyére nincs szükségünk, csak a sajátunkra: a fantázia az emlékezet és a képzelet megfontolt és általában teljesen privát tevékenysége.
Való igaz, hogy néha pont akkor bukkannak fel a fantáziák, amikor a valóság kudarcot vall. Számos levél azt tükrözte, hogy a szerző kielégülése és izgalmi állapota azzal áll összefüggésben, mennyire érzi magát szexinek, vagy hogy mennyire aggódik amiatt, hogy milyennek látják.
Néhányan hangot adtak annak, hogy képtelenek belefoglalni a fantáziáikba a valós önmagukat.
Azt képzelik, hogy vagy a cselekmények középpontjában álló férfiak, vagy ismeretlen nők, vagy önmaguk valamilyen hibátlan, „fiatalabb, feszes mellű” változatai. Ezek az idealizált szexuális fantáziák nyilvánvalóan biztonságos menekülési útvonalak az önbírálat, az elfogódottság, a testtel és a teljesítménnyel kapcsolatos kishitűség elől. Elengedhetjük magunkat, önmagunk legjobb, legszexibb, legdögösebb változatai lehetünk, és nem kell a „tökéletes” test, a szülés alatt felszedett kilók vagy a szőrös lábunk miatt aggódnunk. Ahogy ez a nő mondja: „Nagyon nagy nehézséget okoz eligazodni aközött, hogy mi indít be igazán, és hogy szerintem hogyan kellene teljesítenem. Azt hiszem, a leggyakoribb fantáziám az, amikor azt éreztetik velem, hogy mindennél jobban vágynak rám. Nemcsak azért, mert egy meztelen test vagyok, hanem mert én vagyok, és mert az az én testem.”
Fotó: Sasha Gusov
