Vajon hogyan lett egy magyar külvárosi gépírólányból Hollywood hőskorának egyik legnagyobb filmcsillaga? Vagy Rákóczi egykori parancsnokából rizsporos parókát viselő, hamisítatlan, francia rokokó főúr? Vagy egy erdélyi grófkisasszonyból az angol királyi család szépanyja? És Petőfi könyvárusából az amerikai polgárháború hős tábornoka? Megannyi izgalmas kérdés, amelyekre mozgalmas és fordulatos történelmünkből kaphatjuk meg a választ. Olyan események, emberi sorsok elevenednek meg Fábián Janka könyvének lapjain, amelyekre, ha regényben olvasnánk őket, elsőre rávágnánk: márpedig ez nem lehetséges, a szerzőnek ugyancsak nekilódult a fantáziája!
Csakhogy ezek a történetek egytől egyig igazak, és habár az iskolai tankönyvekben valószínűleg nem találkozhattunk velük, a történelmünk és a kultúrtörténetünk szerves részei. Mind olyan história, amely meglep, elvarázsol, elszomorít, vagy büszkévé tesz, de semmiképpen sem hagy közömbösen. Hőseik között felfedezhetünk régi ismerősöket, akik új oldalukról mutatkoznak meg, vagy olyan történelmi alakokat, akikről eddig nem is hallottunk - pedig bizony kellett volna.
Fábián Janka Történelem és romantika című rovatának cikkei mellé öt újabb történelmi, irodalmi és kulturális érdekességeket felvonultató írás is bekerült a könyvbe, amely azt példázza, hogy a történelem korántsem unalmas, száraz és poros tudomány, éppen ellenkezőleg: izgalmas, élő, és lebilincselőbb, mint bármelyik kitalált, csavaros történet.
Fábián Janka: Történelem és romantika - Szerelmek, hősök és kalandok a magyar históriából (részlet)
Egy szerelem legendája
Sisi és Andrássy Gyula „viszonya”
Erzsébet királyné, Ferenc József felesége emberemlékezet óta a magyarok egyik legnépszerűbb és legkedvesebb történelmi személyisége. Nem is csoda, hiszen a világszép asszony már a házassága első éveiben a szívébe zárta a magyarokat, és amint beköltözött a Hofburgba, jóformán azonnal elkezdett magyarul tanulni, azután pedig élete végéig szívesen használta ezt a külföldiek számára oly nehéz nyelvet.
De nem csak a nyelvünket kedvelte: a magyar népet is megszerette, és hamarosan sok magyar barátot is szerzett – az udvarban terjedő rosszindulatú pletykák szerint
szinte kizárólag magyarokkal vette körül magát.
Elmondhatjuk tehát, hogy a rokonszenv kölcsönös volt, és korának egyik legszebb, legcsodáltabb királynéja élete végéig bizonyos lehetett a magyarok iránta érzett szeretetében, hálájában.
Sisi és a magyarok
Pedig a császár fiatal feleségének és a magyaroknak az első találkozása nem sok jóval kecsegtetett. 1857-ben látogatott el hozzánk először az ifjú házaspár két kislányukkal, és nem egészen tíz évvel a levert szabadságharc után kimondottan fagyos fogadtatásban volt részük Pest-Budán. Ráadásul Sisi idősebb kislánya, Zsófia a budai vár nyirkos termeiben megbetegedett, és az orvosok sajnos nem tudták megmenteni az életét. A császárné ezek után akár meg is gyűlölhette volna a magyarokat a barátságtalan fővárosukkal és a kacifántos nyelvükkel egyetemben, ám csodával határos módon nem így történt.
Pár év múlva, 1864-ben aztán megérkezett az udvarba a valódi, bár kissé rejtőzködő őrangyalunk egy kecskeméti illetőségű köznemesi leány, Ferenczy Ida képében, aki Sisi felolvasónőjeként végleg meglágyította a császárné szívét a magyarok iránt.
A felolvasónő (Ida alacsony származása miatt nem lehetett udvarhölgy) kedvességével, hűségével hamar kiérdemelte Sisi bizalmát, egyike lett azoknak, akik a legközelebb álltak a királynéhoz. Áldásos tevékenysége nyomán a császárné tovább tökéletesítette magyar nyelvtudását, és egyre inkább tisztába jött a szabadságától megfosztott nép leghőbb vágyaival.
Ida ügyesen irányította úrnője figyelmét Deák Ferencre és egy másik egykori negyvennyolcas politikusra, arisztokratára, Andrássy Gyulára.
A „szép akasztott”
A gróf 1823-ban született, tehát tizennégy évvel volt idősebb Sisinél, és első találkozásukkor, kis híján negyvenhárom évesen a kor fogalmai szerint már meglett férfinak számított. A forradalomban és a szabadságharcban játszott szerepe miatt – Görgei segédtisztjeként részt vett a pákozdi és a schwechati csatában – 1851-ben halálra ítélték, és jelképesen fel is akasztották (a nevét egy bitófára szögezték). Ekkor azonban már biztonságban volt, a francia fővárosban ette a száműzöttek talán nem is mindig olyan keserű kenyerét. A párizsi szalonokban és báltermekben a fess magyar rebellis óriási népszerűségnek örvendett, különösen a hölgyek körében. „Le beau pendu”-nek, azaz a szép akasztottnak becézték a délceg, ibolyakék szemű, göndör fürtű és kackiás bajuszú férfit.
1856-ban Párizsban vette feleségül az erdélyi főnemesi családból származó Kendeffy Katinkát, akitől később három gyermeke született, két fiú és egy lány. A házasság azonban továbbra sem akadályozta meg abban, hogy, kihasználva vonzó külsejét és az őt körüllengő különlegesség varázsát,
minél több szerelmi trófeát begyűjtsön a fény városában.
A száműzetésnek azonban hamarosan vége szakadt – 1858-ban Andrássy az édesanyja, Szapáry Etelka közbenjárására hazatérhetett, és az elkövetkező években Zemplén vármegye követeként aktívan bekapcsolódott a politikai életbe.
1866-ban egy küldöttség tagjaként érkezett a Hofburgba, ahol egy bálon találkozott először személyesen Erzsébettel. A császárné nem sokkal azelőtt ünnepelte a születésnapját, ezért felköszöntötték, és egyúttal meghívták egy magyarországi látogatásra. A találkozás után Andrássy Ferenczy Idán keresztül tartotta a kapcsolatot Sisivel, és Deákkal együtt mindent megtettek, hogy a felesége befolyását kihasználva Ferenc Józsefet a kiegyezés felé tereljék.
Nagyszerű terv volt ez, mivel a császár őszintén szerette a feleségét, és szinte semmit sem tudott megtagadni tőle, ám ennek ellenére Erzsébet talán csak sokkal később, vagy akár soha nem járt volna sikerrel, ha a történelem kereke nem fordul egy nagyot abban az évben.
1866 nyarán Sisi eleget tett a meghívásnak, és a gyermekeivel Magyarországra érkezett – ennek azonban egy szomorú oka is volt, ugyanis a porosz–osztrák háborúban az előbbiek álltak nyerésre, és Bécsben már inváziótól tartottak. A königgrätzi vereség nekünk kapóra jött, ugyanis Ferenc József immár egyáltalán nem zárkózott el az egykor kegyetlenül leigázott és megalázott magyarokkal való kiegyezéstől.
1867 júniusában a törvényi változtatások után a várva várt koronázás is megtörtént Pest-Budán, és Sisi szépsége teljében, gyönyörű, magyaros szabású díszruhában tündökölhetett a férje mellett, akinek fejére az esztergomi érsek és az egykori halálraítélt, Sisi egyik legjobb barátja, Andrássy Gyula helyezte Szent István koronáját.
Az örök talány: szerelem vagy barátság?
Az egyik legjobb barátja? Nos, igen… Már ekkor, a hatvanas évek végén szárnyra kaptak a pletykák, hogy a még mindig jóvágású, daliás gróf és a világszép királyné között valami sokkal mélyebb kapcsolat is lehet. Egyértelmű volt, miért is hitték ezt sokan: ha rájuk nézett az ember, máris azt gondolhatta, „milyen szép pár!” Andrássy a királynál is idősebb volt hét évvel, Ferenc József mégis öregebbnek, törődöttebbnek nézett ki, és mindenki úgy vélhette, hogy a szépséges Sisi mennyivel jobban mutatna a délceg magyar gróf oldalán.
Sokan azt is rebesgették, hogy az 1868-ban született Mária Valéria, Erzsébet kedvenc gyermeke, az „egyetlenke” valójában Andrássy lánya.
Manapság is se szeri, se száma a Sisi és a gróf titkos, ám szenvedélyes viszonyát taglaló történeteknek, regényeknek, filmeknek (némelyik a legintimebb részletekben vájkálva mutatja be az állítólagos affért).
De vajon mi lehet az igazság? A legendás szerelem tényleg beteljesült valaha? Sisi és Andrássy tényleg szeretők voltak?
Természetesen teljes bizonyossággal semmit sem állíthatunk, hiszen nem voltunk ott… De azért nem is kell a sötétben tapogatóznunk, és az ismert tényekből kikövetkeztethetjük a valóságot. Ami talán kiábrándító lehet, és elsőre egy szép legenda lerombolásaként hathat, de ez csak elsőre van így!
A rendelkezésünkre álló tények és források alapján kijelenthetjük, hogy Erzsébet és Andrássy gróf között kölcsönös tiszteleten és rokonszenven alapuló, őszinte barátság alakult ki. Még azt is valószínűsíthetjük, hogy netán ennél mélyebb érzelmek is kibontakozhattak közöttük az évek során, különösen a férfi részéről (egyes történészek szerint Andrássy leveleiből ez nyilvánvaló, ám abban a korban a lelkendező, túlfűtött pátosz nem csak szerelmesek között dívott, és a férfi minden esetben így írta alá a leveleit: „az ön hűséges alattvalója”). Ha volt is köztük szerelem, ez minden bizonnyal plátói maradt. Ugyan sok időt töltöttek együtt, különösen, amikor Sisi Gödöllőn tartózkodott, és gyakran együtt lovagoltak, sétáltak, beszélgettek, ám sohasem maradtak kettesben. Sisit mindenhová udvarhölgyek, testőrök és bizony titkosrendőrök is kísérték, akik egyetlen pillanatra sem veszítették el őt szem elől, és nyilvánvalóan jelentettek volna az uralkodónak, ha bármiféle gyanú merül fel tiltott viszonyra. Erzsébetről tudvalevő, hogy hiú teremtés volt, aki tisztában volt a szépségével, és szívesen vette a környezete rajongását – lett légyen szó akár férfiakról, akár nőkről –, de mindvégig hűséges maradt a férjéhez. Andrássy pedig, noha sohasem vetette meg a gáláns kalandokat, és nem róla mintázták a házastársi hűség szobrát, volt annyira józan és főleg lovagias, hogy
nem sodorta veszélybe a királynét egy kétes kimenetelű, veszélyes viszonnyal.
Ne feledjük, hogy a 19. században egészen másképp álltak a férfi-női érintkezéshez, mint napjainkban, különösen, ha nem házastársakról volt szó, és főleg egy ilyen kényes, birodalmi jelentőségű ügyben. Úgy tudjuk – megint csak Ferenczy Idától –, hogy Sisi és a gróf mindössze néhány percre maradtak egyedül 1872-ben, amikor egy hirtelen eleredt zápor miatt a királyné kénytelen volt Andrássy kocsijában menedéket keresni. Abból is érzékelhetjük, micsoda hallatlan esetnek számított ez, hogy ekkora feneket kerítettek neki, és még évek múlva is emlegették! Találgathatunk, hogy ez alatt a pár perc alatt mi történhetett, de hogy nem sok minden, az valószínű.
Összefoglalva tehát, ha lett is volna hajlandóság, különösen a csélcsap Andrássy részéről, hogy felszarvazzák Ferenc Józsefet, erre Sisi valószínűleg nem lett volna kapható, meg aztán egészen egyszerűen nem adódott rá lehetőségük. Ám egy szerelem akkor is lehet szép és felkavaró, ha plátói marad – inkább modern korunk jellemzője, hogy mindenben és lehetőleg azonnal a fizikai beteljesülést keressük, és ha ez elmarad, csalódást, ürességet érzünk. Így hát kimondhatjuk; akár szerelem, akár barátság volt a két ember között, mindenképpen kivételesen szép kapcsolat volt, és mi, magyarok rengeteget profitáltunk belőle.
Mikor 1890-ben Andrássy Gyula meghalt, Sisi vigasztalhatatlan volt: „Én azonban leghívebb barátomat veszítettem el” – írta a gróf özvegyének.
Még Mária Valéria is megjegyezte, édesanyja mennyire összetört, noha ő az egykori pletykák miatt nemigen kedvelte Andrássyt.
Tartsuk tehát tiszteletben az egykor élt emberek emlékét és az érzéseiket, továbbá az esetleges áldozatokat, amelyeket egymásért és a hazájukért hoztak, és ne vetítsük vissza rájuk a jelenből az elképzeléseinket, amelyeknek ez esetben vajmi kevés alapjuk van.
Aztán egy szép napon, ki tudja… akár még elő is kerülhetnek olyan források, eddig padlások, levéltárak mélyén rejtőzködő levelek, naplók formájában, amelyek bebizonyítják, hogy mégiscsak volt valami a pletykákban és a makacsul újraéledő legendában.
Azonban addig is gondoljunk rájuk igaz barátokként, amikor megidézzük az alakjukat!
