![Vörös Anna: Óriási feszültség van az interjúalanyaim történetében [Alkotótárs]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/36003/fe_1180_600_alkotot_dontos_vorosanna_konyvesmagazinhu.png "Vörös Anna - Alkotótárs - konyvesmagazin.hu")
A Mastercard - Alkotótárs negyedik pályázatán az első tízbe jutott Vörös Anna, akiarról mesélt, mikor készített interjúkat prostituáltakkal, és arról is, hogy mi az, amit egy második kötetben már nem lehet elkövetni.
Idén már negyedik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra 63 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. Az ösztöndíj 2024-as két nyertesének neve a Tavaszi Margón derül majd ki. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et – ezúttal Vörös Anna mesél az alkotófolyamatról.
Olvasd el a többi döntős válaszait is: Horváth Imre Olivér, Bánkövi Dorottya, Marton Krisztián.
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
Mindkettőnek megvolt a maga nehézsége és szépsége. A megjelenés előtt izgultam amiatt, hogy minden szó a helyén van-e, hogy sikerült-e megteremtenem azt az atmoszférát, amit szerettem volna. A nyomdába küldéssel egy évekig tartó gondolatfolyamot, érzésvilágot engedtem el, és valahol egyfajta teher is lekerült a vállamról. A kézbe vett könyvvel pedig barátkoznom kellett, egyáltalán felfogni, hogy ami előtte csak egy vágyott cél volt, most beteljesült. Emlékszem, napokig csak az asztalomon hevert, és ki sem nyitottam.
A megjelenés után röviddel pedig a felszabadultság, öröm helyén megjelent az üresség is:
mihez kezdjek most?
Képes vagyok-e találni egy új témát, ami annyira beszippant, amiről annyira akarok majd írni, mint az előző? Néhány hónapig nem írtam semmit. Azt gondolom, kellett ez az idő, olyan volt, mint az ugaron hagyott föld pihenése.
Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
Prostituáltakkal az egyetem utolsó évében dolgozhattam a Traumaközpont gyakornokaként. Ez idő alatt vettem fel azokat az interjúkat, amelyek az új kötetem témáját adják. Nagyon megérintett ezeknek a nőknek a története és élni akarása. Ebből írtam a diplomamunkámat is. Tudtam, hogy egyszer szeretnék visszatérni ehhez a témához, de akkoriban már a Vadoma című kötetemet írtam. Az „ugaron hagyott föld” időszakomban olvasgattam bele újra azokba a kutatáshoz legépelt interjúkba. A hatásuk alá kerültem, úgy beszippantottak, mint mikor először hallottam őket.
Óriási feszültség és erő van az interjúalanyaim történetében.
Éreztem, hogy ez olyan téma, ami mellett el tudok köteleződni íróként azzal a hévvel, amit ez a munkafolyamat igényel.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
A koncepcióban gondolkozást. A Vadoma kötetben a novellák füzért alkotnak, egy menekült lány történetét mesélik el. Mikor a novellákat írtam, talán kishitűségből is, de valójában nem gondolkoztam kötetben. Később óriási munka volt egységesíteni a szövegeket. A szerkesztőimtől tanultam rá egy rám szabott belső szerkesztő-kritikai hangra, amivel tudatosan nyúlok bele a saját írásaimba. Az első könyvben még lehet hibázni, a másodikban nem – ezt gyakran hallottam.
Az első kötet szerkesztési folyamatából fegyelmezettséget és határozottságot hozok, és azt, hogy merjek bízni az írói képességeimben.
Tudatosabban és átgondoltan írok, amit igyekszem egyensúlyozni az intuícióval és azzal, amikor hagyom, hogy a mondatok engem is sodorjanak magukkal. Azt hiszem, a lendületnek, és a megtorpanásnak a tudatos játékára éreztem rá.
Az első kötetem írása során rengeteg dolog történt az életemben: elvégeztem a pszichológia szakot, buliztam, utazgattam, önkénteskedtem, lediplomáztam, majd dolgozni kezdtem… annak a döbbenetét is hozom, hogy képes voltam – miközben még javában értem, komolyodtam – megírni egy könyvet. Ez a teherbírásra és a hivatástudatra emlékeztet.
Mit árulhatsz el a nyertes pályázatodról, munkatervedről?
Bátor, olykor vakmerő nőkről szól, akik a szabadságot és önmagukat keresik a teljes kontrollból, kiszolgáltatottságból, és megalázottságból. Szeretném a novellákon keresztül átadni azt a külső – és belső világot, amit megosztottak velem az interjúk során.
Jó lenne meglátni a sztereotípiák mögött álló ember valóságát.
Volt-e olyan első könyv más szerzőtől, amit nagyon szerettél? Ha igen, miért?
Izsó Zita Tengerlakó című verseskötete volt az első olyan kortárs verseskönyv, ami 17 éves koromban meghatározó olvasmányom volt. Zita költészetének azóta is rajongója vagyok. A versek egyszerű, letisztult és közben iszonyú komplex szimbolikája nyűgözött le, és hogy olyan dolgokról ír, amik engem is foglalkoztatnak. Ez akkoriban egészen új tapasztalat volt, egyfajta beugró a kortárs magyar irodalomba.
Volt-e olyan szerző, akinek elsőre nem tetszett egy könyve, de adtál neki egy második esélyt, és akkor működött?
Gyakorló keresztényként a Biblia például időnként a mai napig ilyen könyv tud lenni. Viccet félretéve, Jászberényi Sándor és Hankiss Elemér voltak azok az alkotók, akiknek a gondolatait csak második-harmadik olvasásra tudtam befogadni, azóta szívesen ajánlom őket másoknak is.
