Clare Leslie Hall Sebzett lelkek című regénye a tavasszal robbant be. Az egy gyerek elvesztését, az első szerelem felmelegítését és egy gyilkossági tárgyalást is felvonultató kötetet az átlagolvasók mellett a könyves influenszerek is imádták. Reese Witherspoon saját bevallása szerint együltő helyében elolvasta és végigsírta a történetet.
A szerző a romantikus alaptörténethez thrilleres kiszámítottsággal csepegteti az információkat. Beth az első Oxfordban végzett nők között lehetett volna az 50-es években, ehelyett azonban Franket választotta és együtt vezetik a férfi családi gazdaságát. Kisfiuk halála, majd a nő első szerelmének felbukkanása megviseli a házasságukat. A regény folyamatosan ugrál az idősíkok és történetszálak között, Beth kamaszkora, a kozelmúlt eseményei és egy bírósági tárgyalás között, ahol csak egy dolgot nem árulnak el: kit gyilkoltak meg. A szerzővel arról beszélgettünk, hogy mi adta az ihletet, meddig érdemes valaminek esélyt adni és mikor kell elengedni.
Reese Witherspoon márciusban a Sebzett lelkeket választotta könyvklubja közös könyvének májusban pedig Szabados Ági könyvklubjának is ez a közös olvasmánya. Mit gondol, hogyan befolyásolják a könyvklubok az olvasási kultúrát?
Imádom őket, egyszerűen zseniálisak. Íróként természetesen csodás, ha támogatják a könyvedet. Olvasóként – hiszen mindenekelőtt az vagyok – ez bámulatos módja, hogy összehozza az embereket és olyan könyveket mutasson nekik, amelyek valószínűleg tényleg elnyerik a tetszésüket, hiszen bíznak abban az emberben, aki ajánlja.
Milyen a gyakorlatban, amikor valakinek Reese Witherspoon kiválasztja a könyvét?
A legizgalmasabb dolog a világon. Természetesen imádtam a könyvklubját mióta csak rábukkantam néhány éve anélkül, hogy valaha megfordult volna a fejemben, hogy az én könyvem is bekerülhet. Reese csodálatos ember. Nagyon kedves és adakozó, okos, és nagylelkűen bánik az idejével és a támogatásával is.
Amikor bekerülsz Reese könyvklubjába, akkor egyúttal tagja leszel a szerzők közösségének is, találkozol velük online. Egy valóra vált álom.
A regény a vidéki Angliában, Dorsetben játszódik, ahonnan ön is származik.
Igen, Dél-Nyugat-Anglia, nagyon falusias, mezőgazdasági vidék. Én is ott élek a tanyák és földek között. Van egy tölgyfám, ami látszik a kertemből és minden nap körbesétálom a kutyámmal.
Épp, mint a regény szereplői.
Igen, a könyv helyszíne az otthonom.
A könyvben szereplőhöz hasonló régi tanyaházban?
Igen, eredetileg 1650-ben épült, a konyha végében az óriási tűzhely és a kőpadlója még eredeti.
Innen merítette az ihletet?
Az ötlet akkor jött, amikor a kisfiam kutyája kiszaladt egy birkákkal teli mezőre a juhok ellési idején és a gazda megfenyegetett minket, hogy lelövi a kutyát. Ez természetesen nem következett be, de hirtelen magam előtt láttam a gazdát és a feleségét a legelőn és egy fiút, aki feléjük fut. A saját gyerekükre emlékezteti őket, akit nemrég veszítettek el. A következő gondolatom pedig az volt, hogy van valami a kisfiú édesapja és a gazda felesége között.
Ebből a pillanatnyi ihletből nőtt ki a történet. Ugyanakkor a táj is hatással volt rám, olyan élénken láttam magam előtt a szereplőimet a legelőn. Viszont semmit nem tudtam a gazdálkodásról, így sokat kellett kutatnom.
Rengeteg időt töltöttem gazdákkal, megtanultam tehenet fejni, ott voltam a bárányok ellésénél és az aratásnál.
Egy házaspár fogadott be, akik egy kis házban élnek. Ezek az élmények mind belekerültek a könyvbe. A vidék szinte önálló szereplővé vált a regényben.
Ez a része a munkának kifejezetten szórakoztatónak hangzik. A könyv azonban olyan témákat is érint, mint a gyász és egy gyerek elvesztése. Mennyire viselte meg, amikor ezeken a részeken dolgozott?
Háromgyerekes anyaként soha nem hittem volna, hogy olyan történetet írok majd, ahol egy anya elveszíti a gyerekét, mert ezt még elképzelni is hihetetlenül fájdalmas. De ez a sztori jött, ez volt Beth története és bizonyos szempontból ez segített, hogy megismerjem. Megértettem, hogy minden tette mögött az állt, hogy elvesztette a fiát és vissza akart találni ahhoz az énjéhez, amilyen a tragédia előtt volt.
De bizonyos jeleneteket, mint például Bobby halála, nagyon nehéz volt megírni és még ma is megvisel, ha újraolvasom.
Az olvasóktól milyen visszajelzések érkeztek?
Azzal szoktak meglepni, amikor arról kérdeznek, hogy a történet az én első szerelmemről szól-e. Az nagyon régen volt és nyilvánvalóan nem erről szól a könyv. De remélem, hogy ez a kérdés azt jelzi, hogy nagyon hitelesen írtam meg ezt a szálat.
Amikor Zoomon beszéltünk a hollywoodi producerekkel, akik meg akarták vásárolni a könyv jogait, kiderült, hogy ők azt hitték, hogy én magam vesztettem el az egyik gyerekemet. Gyorsan leszögeztem, hogy ez nem saját élmény volt. De bizonyos értelemben büszke voltam, hogy ilyen hitelesnek érezték. Inkább Frank és öccse, Jimmy gyászában tudtam osztozni, mert én is fiatalon vesztettem el az édesanyámat.
Nem is ébredtem rá, hogy a saját érzéseimet írtam bele a két férfiba, amíg ezt a kérdést nekem nem szegezték az említett hívásban.
Utána jöttem rá, hogy ezért ilyen zárkózottak ezek a karakterek, mert én is éppen így éreztem magam.
Vagyis a saját élményeit felosztotta a szereplők között?
Valószínűleg. Nem is tudatosult bennem, hogy Beth-szel azonosultam és a személyiségem nagy részét beleírtam.
A regény két szereplőjének is komoly kétségei vannak a saját írói, költői karrierjüket tekintve. Ezek is saját élményből születtek, vagy önnek nem volt kétséges, hogy író lesz?
Abban teljesen biztos voltam, hogy ez az egyetlen dolog, amit csinálni akarok, de határozottan voltak kétségeim. Nem volt könnyű, mire eljutottam idáig. Sokáig nem találtam kiadót. Voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy jobb lenne hagynom az egészet, sőt, olyanok is, amikor azt éreztem, hogy ennyi volt. Ez azonban sohasem tartott sokáig és végül meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy lehet, hogy soha nem jelenik majd meg a könyvem és az írásnak olyasvalaminek kell lennie, amit magamért teszek. Amikor végre meghoztam a döntést, hogy bármi is lesz, folytatom, sokkal könnyebbé vált.
A gondolat, hogy meg kell jelentetnem a könyvemet, olyanná vált, mint egy bot, amivel saját magamat ütöm. Miközben az írás mindenekelőtt élvezet kell hogy legyen. Ezt nagyon könnyű elfelejteni.
Korábban két könyve jelent már meg, de más szerzői névvel. Mi volt az oka, hogy ehhez új nevet választott?
Ahhoz a férjezett nevemet, a Clare Empsont használtam. Nagy-Britanniábában ezeket pszichothrillerként reklámozták. Ilyen stílusú borítót is kaptak, pedig nem különböznek sokban a Sebzett lelkektől. Sötét szerelmi történetek, erős feszültség.
Soha nem tekintettem magamra krimiíróként, de az ügynököm igen, és így pozícionálta a műveimet.
Szereztem egy új ügynököt és más műfajt célzunk meg, ez lett a literary fiction, női irodalom vagy hasonlónak nevezett kategória, ami sokkal közelebb áll ahhoz, amit írok. Más néven adtam ki, hogy jelezzük a műfajváltást. Bár vicces módon a minap, amikor bementem a Waterstones-ba, akkor a thrillerek közt találtam a Sebzett lelkeket is.
Ennek ellenére az információadagolás nagyon is thrilleres…
És van benne egy gyilkossági tárgyalás. Igen, ez elég krimis, ugye? Nehéz besorolni ezt a könyvet, de nekem épp azok a kedvenc könyveim – olvasóként is –, amiket nem lehet beszorítani egyetlen műfajba. Épp ezért íróként sem érdekel más. Nem mozgat, hogy egy tisztán romantikus regényt írjak, vagy csak krimit.
A regény és a saját élet alapján is úgy érzem, hisz a második esélyben.
A regényben inkább a nosztalgia foglalkoztatott és az, hogy milyen erős hatása lehet az emberre, ha az életének egy zavaros időszakában tör elő, ahogy Beth esetében is történt. Mert bár azt hiszem, Beth tényleg vonzódik Gabrielhez érzelmileg és fizikailag, valójában az rántja be ebbe a helyzetbe, hogy újra olyan akar lenni, mint a szerelmük idején. De ez természetesen lehetetlen, mert már megváltozott az eltelt időben.
Vagyis az emberek azt hiszik, hogy egy ilyen helyzetben visszatérhetnek a korábbi önmagukhoz, de ez nem lehetséges.
Vagyis hiszek a második esélyekben, de végső soron szerintem nem működnek.
Miért került a regény cselekménye az 1950-es, 1960-as évekbe?
Így sokkal jobban tudtam érzékeltetni a Beth és Gabriel közötti osztálykülönbséget: egy munkásosztálybeli lány és egy kivételezett helyzetben lévő felső osztályhoz tartozó fiú. Az '50-es években nagyon erősek voltak a nemi és osztálykülönbségek, főleg vidéken.
Meg akartam mutatni, hogy mindketten egyformán okosak és ugyanannyi joguk van Oxfordban tanulni, de a lány élete kisiklott a sznobéria és a körülmények miatt, a fiúé pedig a tervek szerint halad. Ez jól jellemzi a nők helyzetét az '50-es években. Egy nő önállóan, férfi nélkül nem ülhetett be egy kocsmába, nem nyithatott bankszámlát vagy nem vehetett fel hitelt.
Készül már a következő könyvre?
Épp most kezdtem bele, de még korai, hogy sokat eláruljak, de egy családról fog szólni. Dorsetben játszódik majd egy tenger melletti szikla tetején álló hotelben, amelyet egy család vezet. Van a könyvben egy zeneszerző, így a klasszikus zenébe is bele kell ásnom magam. Ez fontos számomra, gyerekkoromban fuvolázni tanultam és édesanyám is sokszor hallgatott komolyzenét. Lesz benne szerelem és feltehetően gyilkosság is. Azt hiszem, hasonló lesz a témája a Sebzett lelkekhez, de nagyon más történet.
