Zsembery Borbála: Én valójában olvasni szerettem volna egész életemben

Zsembery Borbála: Én valójában olvasni szerettem volna egész életemben

2026-ban tizenkettedik alkalommal adja át a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat. A Könyves Magazin szakmai partnerségében a nyáron elindult az előzsűrizés – interjúsorozatban mutatjuk be a csapat tagjait, elsőként Zsembery Borbálát.

Könyves Magazin | 2026. augusztus 24. |

Idén is egy öttagú, irodalomkritikusokból álló csapat állítja össze a Margó-díj shortlistjét, melyről később a megújult zsűri (Halász Rita, Oltai Kata, Károlyi Csaba, Horváth János Antal és Valuska László) választja ki a szerencsés győztest.

Az előzsűri tagjai Bakó Sára, a Könyves Magazin újságírója; Dobos Barna klasszika-filológus, ókortörténész, kritikus, az Új Könyvek és az Ókor folyóirat szerkesztője; Gáspár Sára kritikus, szerkesztő (interjú itt); Vas Máté költő, kritikus (interjú itt); valamint Zsembery Borbála író, kritikus.

Őket kérdeztük olvasásról és az idei mezőnyről, elsőként Zsembery Borbála válaszol.

Hogyan váltál olvasóvá? Emlékszel, mi volt az a meghatározó könyvélmény, amelynek hatására megfogalmazódott benned, hogy irodalommal szeretnél foglalkozni?

Nehéz lenne pontos választ adni. A családomban mindenki szenvedélyesen olvas, legkisebb koromtól fogva azt láttam, hogy a szüleim és a testvéreim órákig ülnek egy helyben egy könyvet lapozgatva. A nővérem könyvét egyszer bedobtuk a kályha mögé a bátyámmal, annyira bosszantott minket, hogy nem játszik velünk, csak valami papírt bámul.

(Edmondo De Amicis Szív című kötete volt, amit később én is sokszor olvastam.)

Olvasói pályám meglehetősen klasszikusra sikeredett: a népmeséktől indulva Verne, Dumas, Jókai, később Maupassant, Balzac, aztán elementáris erővel megérkeztek az oroszok Tolsztojjal és Dosztojevszkijjel. Kortárs irodalmat egyetemen kezdtem el nagyobb mennyiségben fogyasztani. Én valójában olvasni szerettem volna egész életemben, így amikor rájöttem, hogy ez a szakmája is lehet valakinek, nem volt kérdés, merre induljak el.

Milyennek találod az idei mezőnyt? Volt valami, ami meglepetést okozott?

Nagyon sok könyvet neveztek idén a Margóra, ami nem kis feladat elé állított minket az előzsűriben.

A mezőny ennek megfelelően rendkívül széles és sok tekintetben széttartó.

Érdekes, hogy több könyvben is központi témaként jelenik meg a Covid-járvány turbulens időszaka – lehet, hogy ennyi évnek kellett eltelnie, hogy egy ilyen erejű esemény (az antológiákhoz képest) kevésbé direkt módon megjelenjen a magyar irodalom horizontján.

Mi a kedvenc első prózaköteted, és miért?

Ha már az első kérdés kapcsán nosztalgiáztam egyet, akkor Jókai Mór Hétköznapok című regényét emelném itt ki. Annak ellenére, hogy a Jókai-regények megítélése az utóbbi években különböző összetett pedagógiai dilemmák fényében meglehetősen vegyes, megkerülhetetlen alakja a magyar regényirodalomnak.

Nem is tagadom az elfogultságomat, nekem az egyik legkedvesebb szerzőm.

De tényleg azt gondolom, hogy valahol minden magyar nyelven született regény mögött egy sokadik rétegben ott húzódik ez a monumentális életmű a maga cirádás mondataival és mindenre kiterjedő figyelmével. A Hétköznapok nagyon izgalmas, de szórakoztató is egyben, hiszen Jókai utánozhatatlan humora már ebben a fiatalkori művében is sok helyen megcsillan.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Zsembery Borbála: Az olvasói lét az identitásom része

2024-ben tizedik alkalommal adja át a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. A Könyves Magazin szakmai partnerségében a nyáron elindult az előzsűrizés, új tagokkal, akiket a napokban bemutatunk nektek. 

...

Zsembery Borbála: Fontos, hogy ne feltétlenül hibátlan könyvet keressek

A Margó-díj előzsűrijét bemutató sorozatunk utolsó része.

...

„Különösen erős a felhozatal” – hogyan olvas a Margó-díj előzsűrije?

Szeptember elején lehull a lepel, hogy mely 10 könyv közül kerül ki a Margó-díj győztese. Bemutatjuk az előzsűrit.

Kiemeltek
...

P. Szathmáry István: Papírozás

Miért tud valaki könnyebben kapcsolódni egy kutyával, mint a saját fiával? P. Szathmáry István tárcasorozatának új része. 

...

Émile Zola íróként az igazságot, fotósként a családi szeretetet örökítette meg

Zola, a fényíró címen nyílt kiállítás a Mai Manó Házban, ahol a francia író eddig ismeretlen oldalát ismerhetjük meg. 

...

Kustos Júlia: Mindaz, ami bennem él, valamilyen alakot kap ebben a királyságban

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Kustos Júlia mesél alkotásról, kötettervéről.

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

Milyen könyveken zokognak, és miről posztolnak a BookTokon?

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Émile Zola íróként az igazságot, fotósként a családi szeretetet örökítette meg

bs
bs

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának: vers született.