Idén is egy öttagú, irodalomkritikusokból álló csapat állítja össze a Margó-díj shortlistjét, melyről később a megújult zsűri (Halász Rita, Oltai Kata, Károlyi Csaba, Horváth János Antal és Valuska László) választja ki a szerencsés győztest.
Az előzsűri tagjai Bakó Sára, a Könyves Magazin újságírója; Dobos Barna klasszika-filológus, ókortörténész, kritikus, az Új Könyvek és az Ókor folyóirat szerkesztője; Gáspár Sára kritikus, szerkesztő (interjú itt); Vas Máté költő, kritikus (interjú itt); valamint Zsembery Borbála író, kritikus.
Őket kérdeztük olvasásról és az idei mezőnyről, elsőként Zsembery Borbála válaszol.
Hogyan váltál olvasóvá? Emlékszel, mi volt az a meghatározó könyvélmény, amelynek hatására megfogalmazódott benned, hogy irodalommal szeretnél foglalkozni?
Nehéz lenne pontos választ adni. A családomban mindenki szenvedélyesen olvas, legkisebb koromtól fogva azt láttam, hogy a szüleim és a testvéreim órákig ülnek egy helyben egy könyvet lapozgatva. A nővérem könyvét egyszer bedobtuk a kályha mögé a bátyámmal, annyira bosszantott minket, hogy nem játszik velünk, csak valami papírt bámul.
(Edmondo De Amicis Szív című kötete volt, amit később én is sokszor olvastam.)
Olvasói pályám meglehetősen klasszikusra sikeredett: a népmeséktől indulva Verne, Dumas, Jókai, később Maupassant, Balzac, aztán elementáris erővel megérkeztek az oroszok Tolsztojjal és Dosztojevszkijjel. Kortárs irodalmat egyetemen kezdtem el nagyobb mennyiségben fogyasztani. Én valójában olvasni szerettem volna egész életemben, így amikor rájöttem, hogy ez a szakmája is lehet valakinek, nem volt kérdés, merre induljak el.
Milyennek találod az idei mezőnyt? Volt valami, ami meglepetést okozott?
Nagyon sok könyvet neveztek idén a Margóra, ami nem kis feladat elé állított minket az előzsűriben.
A mezőny ennek megfelelően rendkívül széles és sok tekintetben széttartó.
Érdekes, hogy több könyvben is központi témaként jelenik meg a Covid-járvány turbulens időszaka – lehet, hogy ennyi évnek kellett eltelnie, hogy egy ilyen erejű esemény (az antológiákhoz képest) kevésbé direkt módon megjelenjen a magyar irodalom horizontján.
Mi a kedvenc első prózaköteted, és miért?
Ha már az első kérdés kapcsán nosztalgiáztam egyet, akkor Jókai Mór Hétköznapok című regényét emelném itt ki. Annak ellenére, hogy a Jókai-regények megítélése az utóbbi években különböző összetett pedagógiai dilemmák fényében meglehetősen vegyes, megkerülhetetlen alakja a magyar regényirodalomnak.
Nem is tagadom az elfogultságomat, nekem az egyik legkedvesebb szerzőm.
De tényleg azt gondolom, hogy valahol minden magyar nyelven született regény mögött egy sokadik rétegben ott húzódik ez a monumentális életmű a maga cirádás mondataival és mindenre kiterjedő figyelmével. A Hétköznapok nagyon izgalmas, de szórakoztató is egyben, hiszen Jókai utánozhatatlan humora már ebben a fiatalkori művében is sok helyen megcsillan.
