Émile Zolát legtöbben íróként ismerik, a Nana és a Germinál című regényeivel beírta magát a klasszikus irodalomba, viszont az elsők között volt, akik elkezdték felfedezni a fotózás művészetét. A 19. század egyik legnagyobb francia írójáról már négyéves korában készült daggerotípia, időskorában már ő maga rengeteg fényképet készített a családjáról, az utazásairól és Párizsról. A fotográfia 200. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás az író fényképeiből a Mai Manó Házban Zola, a fényíró címen. A megnyitón Matthieu Rivallin francia kurátor vezetett minket körbe.
A tárlat A francia fény két évszázada című programsorozat részeként valósul meg. Csak a Mai Manó Házban 13 különböző kiállítással ünneplik a fotográfia bicentenáriumát.
Egy kíváncsi művész tekintete
Émile Zola a naturalista irányzat megteremtőjeként mindent őszintén és kertelés nélkül írt meg, a 19. századi francia társadalom legmélyére látott, írásaival aktívan hatott a közvéleményre, küzdött a társadalmi igazságtalanságok ellen. Emellett pedig családapa, kíváncsi kísérletező, újságíró és fotós is volt.
Míg az írásait a szociális érzékenység és a társadalmi feszültségek jellemezték, a fotóiban sokkal inkább a kísérletező, felszabadult családapát láthatjuk. Bensőséges és intim fényképein a gyerekei és a családja tűnik fel, néha éppen az ő regényeit olvasva, de Párizs és Róma is helyet kap az olykor kifejezetten modern látásmóddal bíró fotókon.
Kutya és gazdája egy londoni utcán, 1898-1899 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
Az író egész életét végigkövette az ekkor még javában gyerekcipőben járó művészet. Az első fényképészeti eljárás szabadalmát 1839-ben, egy évvel a születése előtt nyújtották be.
1840-ben pedig már kép is készült róla gyerekként.
Bár az első évtizedeiben különösebben nem érdekelte a fotózás, 48 éves korában jobban megismerkedett vele. A Rougon-Macquart család-ciklus befejezésével, 1894-ben áll neki igazán fotózni.
Ekkor már javában maga mögött tudott számos fontos regényt, ilyen például A Patkányfogó, a Germinál vagy a Nana. Utóbbi nem mellesleg kisebb botrányt váltott ki az egyház és a polgárság körében. A prostitúció és a főszereplő lezüllött jelleme erős ellenérzést váltott ki.
Zola az utolsó 15 évében nagy hévvel fotóz, saját laboratóriumot rendez be, maga hívja elő a képeit, több mint 2000 üveglemez-negatívot készít.
Nagyon érdekelték a különböző előhívási technikák és hordozóanyagok, sok időt szentelt annak, hogy kutassa és kísérletezzen a különböző lehetőségekkel.
„Ez nemcsak egy szenvedély, hanem valódi hobbi. Az összes rezidenciáján berendez laboratóriumot, sokat kísérletezik, számos különböző anyagra hív elő képeket” – mesélte Matthieu Rivallin a tárlatvezetésen.
Denise és Jacques szappanbuborékot fújnak a verneuil-i kertben, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
Autodidakta módon sajátította el a fotográfiát, miközben nemcsak sok fontos impresszionista festő ismerőse volt, hanem a korszak fotográfiájának első nagy úttörőit is barátjának tudhatta, mint például Félix Nadar vagy Étienne Carjat.
A képeket elnézve pedig valóban egy teljesen más oldalát ismerhetjük meg Zolának: a társadalmi szembesítés helyett csendéletek, festményekre emlékeztető képek, gyermeki mosolyok és kivilágított Párizs fogadja a szemlélődőt.
Medan, Róma, London
A Mai Manó Ház kiállítása az író fotográfiai életművének egészét szemlélteti a kezdeti kísérletektől a kései, halála előtt készített fotókig. A termeken át haladva egyszerre tapasztalhatjuk meg Zola fényképészi kíváncsiságát és családi miliőjének változását.
Az első teremben Zola médani birtokát láthatjuk, a fotóra összesereglett családot, a boldogan mosolygó kiadóvezetőt (aki maga is amatőr fotográfus volt), beállított önarcképeket, zsúfolt párizsi íróasztalokat, kutyákat és állatokat. Csak nagyon kevés képen látni azt a visszafogott komolyságot, ami a 19. századi fényképekre jellemző. Helyette életteli képeket kapunk, valódi pillanatokat egy letűnt korból.
Émile Zola és Alexandrine barátokkal, Médan, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
1994-ben Zola feleségével Rómába látogatott, ahova természetesen a fényképezőgépét is magával vitte. Itt születtek meg az egészen modernnek ható „fotóriportjai”, ezzel egyidejűleg pedig egy Róma című regényt is írt.
Külön érdekes látni, hogy Zolát nem a turistalátványosságok fogják meg, hanem a mindennapi élet apróságai. Az elsuhanó villamos, a téren zsúfolódó emberek, a lovaskocsik és a régi romokból kibukkanó lakóházak.
Nehéz nem érezni egyfajta rokonságot Zola és a mai fényképészet között, amelyben az esetlegesség sokkal nagyobb erővel bír, mint a grandiózum.
„Akik a Rougon-Macquart család szereplőit keresik majd ezeken a képeken, azok csalódottak lesznek, ugyanis Zola már ekkoriban jól ismert író volt, ennek megfelelően jómódban élt, egy burzsuj környezetben” – mesélte Matthieu Rivallin.
A többi teremben több más oldala is felsejlik Zola fotográfiájának, bár mind a család, a belső tér, az intimitás felől mutatja meg a mindennapokat. Bőven találni itt impresszionista festők által inspirált portrékat a feleségéről, beállított fotósorozatot a lányáról elsőáldozóként, eső áztatta párizsi utcákat, bicikliző és piknikező családtagokat.
Elég meghatározó Zola képein az az életszakasz, amikor felfedezi az apaságát, ekkor legtöbbször két gyereke lesz a képeinek alanya, akiket Jeanne Rozerot szült neki egy titkos kapcsolatból, aki egy mosónő volt, még Zola felesége vette a házhoz”
– tette hozzá Matthieu Rivallin.
A kiállításon olvasható szövegek szerint Zola kifejezetten figyelmes és szerető apa volt, nagy örömöt okoztak neki a gyerekei. Rozerot-nak és két gyerekének Medán közelében bérelt házat, ahova délutánonként gyakran átkerékpározott. Az ekkoriban igen népszerű műtermi fotók helyett spontán elkapott jeleneteket örökítenek meg a képei.
Jeanne, Denise és Jacques kerékpáron, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
Végül pedig Zola századfordulón készült képei is láthatóak a kiállításon. Az írót 1898-ban a versailles-i esküdtbíróság elítélte a L’Aurore elnevezésű lapban megjelent Vádolok…! című írásáért, amelyben Alfred Dreyfust vette védelembe, akit antiszemitizmus miatt hamisan vádoltak meg.
Zolát is börtön fenyegette, ezért még abban az évben Londonba menekült és egy éven keresztül élt itt száműzetésben. Ebben az időszakban sem hagyta hátra fényképezőgépét, több mint 200 felvételt készített ekkor, amin London utcái, lóversenyek, hétköznapi alakok, a századforduló dolgos Angliája jelenik meg.
1900-ban végül visszautazhatott Franciaországba, ahol éppen az ezredfordulós párizsi világkiállítást tartották.
Egészen különleges kompozíciókon elevenedik meg a nyüzsgő főváros, mint például az Eiffel-toronyról készített felvételek, sőt egy, a korszakban ritkaságnak számító kép is fennmaradt, amelyen a kivilágított torony esti fényekben látható.
Jeanne Rozerot kanapén fekve, kezében a Travail (Munka) című regénnyel, 1894-1902 © Francia Kulturális Minisztérium, Kulturális Örökség és Fotográfiai Médiatár, forgalmazó: GrandPalaisRmn Photo
Nem sokkal ezután, 1902-ben elhunyt Émile Zola, hátrahagyva egy hatalmas és meghatározó irodalmi, és egy kevésbé ismert fényképészeti életművet. A kiállításon bolyongva mégis könnyen elmerülhetünk egy kíváncsi fotós és tehetséges művész fotói között, megismerve egy olyan Zolát, akiről se az irodalmi kötetek, se a tanórák nem beszélnek.
A kiállítás október 25-ig látogatható.
Fotó: Mai Manó Ház
