Jókai Mórról ma főként a kötelező háziolvasmányok jutnak eszünkbe, de Szécsi Noémi kötete, a Jókai és a nők új perspektívát kínál a 19. század egyik legsikeresebb irodalmi alakjához. A hozzá közelálló nők szempontjából mutatja meg az író kevésbé ismert oldalát. Hogyan látták Jókait a kortársai és honnan érdemes megközelíteni a regényeit napjainkban? Erről is kérdeztük Szécsi Noémit. Interjú.
Jókai esetében a legendagyártás már az életében megindult, ahogy Petőfinél is. Ő mennyire formálta a róla kialakult képet?
Fontos tanulsága számomra ennek a kutatásnak, hogy milyen erősen irányította a róla szóló narratívát. Gyakran az általa elmondott történeteket visszhangozzák a rá emlékezők, mintha diktálna nekik. A magánéletével kapcsolatban valósággal indoktrinálta a saját verzióját. Néha egész gyorsan kilóg a lóláb, hogyha az ember egy picit megkaparássza. Mint például a komáromi menlevél esete, ahol több ellentmondás is felmerült. Fölépítette a saját feleségét mint hősnőt, magát mint szabadságharcost – a családon belül és kívül egyaránt. Jókai ezt nem élte meg hazugságként.
Szokása volt a dolgok elmesélése, újramesélése, mindig a helyzethez alakítása. Ez az írásaiban is megfigyelhető.
Jó nyersanyag például a Petőfi házaspárral töltött röpke idő. Sokszor beszél magáról szabadságharcosként, noha ő sajtómunkásként élte át ezeket a kaotikus időket. Beleéli magát, és el is hiszi. Ez a regényírói tehetségének lényege is. Száz százalékban tudott azonosulni a figurával, akit éppen felfestett.
Munkaként tekintett az írásra, napi beosztással, vagy romantikus képe volt erről?
Abszolút munkaként. Mindig betartotta az írói penzumát. Nagyon korán kelt, és bizonyos mennyiséget megírt a délelőtt folyamán, ebédelt, és délután intézte az ügyeit. Előfordult, hogy egész nap írnia kellett, ha hajtásban volt, de nem rohamokban írt.
Szorgalmát nyilván a pénz is nagyon motiválta, hisz materiális gondolkodású családból származott. A művészi tevékenységét eleinte azzal tudta igazolni az édesanyjának, hogy ő ezzel pénzt keres. Nála összekapcsolódott az írás a pénzkeresés fogalmával, ám ennek ellenére mégis örömet talált az írásban.
Élvezte, de igazi munkamániás volt, megtalálható nála a függőség minden jele.
A kutatás során rábukkantál olyan legendára, amiről kiderült, hogy távol áll a valóságtól?
Inkább apróságok, olyan nagy szenzációk nincsenek, hiszen Jókai élete reflektorfényben zajlott és amit lehetett, feltárt az irodalomtörténet, de számomra fontos felfedezés volt, hogy Az aranyember Noémijének mintájául szolgáló Lukanics Ottília történetét kissé átírták. Jókai számára Ottília az életközepi válságot testesítette meg. Állítólag plátói szerelmet táplált a Mikszáth által „tüdőbajos gyámleányként” emlegetett fiatal nő iránt, aki hamarosan tragikusan elhunyt.
A nagyon apró morzsákat összegyűjtve kiderült, hogy itt más a felállás. A fenti leírás sokkal sajnálatra méltóbban hangzik, mint az, hogy „fiatal színésznő, akit Jókai pénzel”. Nem volt nála példátlan, hogy rászorulóknak anyagi támogatást nyújtott. Említem is a könyvben, hogy számtalanszor adott pénzt, tett meg szívességeket. De más az események kronológiája, mint ahogy Mikszáth leírja, és a hangsúlyok is mások. Így már Jókai sem olyan ártatlan.
A források szerint Laborfalvi Róza értesült az ügyről, esetleg hozzájutott a Jókai által írott szerelmeslevelekhez, és ebből hatalmas botrány kerekedett. Még a válás gondolata is felmerült.
Nem tudni, hogy egészen pontosan meddig ment el Jókai, de az biztos, hogy ez az esemény megrengette a házasságát. Nyilvánvalóan látszik, hogy ennek kapcsán megsemmisültek anyagok. Érdekes és tanulságos, hogy Mikszáth úgy fogalmazza át ezt a történetet, hogy Jókai mint férfi és író minél sértetlenebbül jöjjön ki belőle.
A könyved előtt nem tudtam, hogy Mikszáthnak ilyen nagy szerepe van a Jókairól kialakult kép kialakításában. Ha jól értem, akkor felkérték, hogy írjon egy Jókai-életrajzot. Sok olyan forrás is van, amit kizárólag az ő elbeszéléséből ismerünk.
Jókai (és Mikszáth) kiadója, Révay Mór János kérte fel az életrajz megírására Jókai halála után. Mikszáth személyesen konzultált Jókai életének szemtanúival, látott később megsemmisülő, archívumokba be nem kerülő, a családnál maradó dokumentumokat. A Jókai levelezésben vannak levelek, amelyek úgy szerepelnek, ahogy Mikszáth Kálmán idézi az életrajzában azzal, hogy ő látta és kimásolta. Nem tudom, Jókai esetében mennyire lehet így, de a művelődéstörténeti forrásokat kutatva sokszor szembesültem azzal, hogy családi archívumok vagy gyűjtők néha tartanak vissza olyan dokumentumokat, amelyek megítélésük szerint nem szolgálja a szerző érdekeit, rossz fényt vetne rá, megzavarna egy kialakult képet.
Mennyire bízhatunk Mikszáthban ebben a tekintetben? Főleg, hogy egy anekdotázó kedvű íróról beszélünk…
Forráskritika gyanánt meg kell vizsgálni mindenki indítékait, mint egy nyomozásnál, hogy kinek mi az érdeke. Nyilván Mikszáthnak az az érdeke, hogy elismerje Jókait, megadja neki a neki járó tiszteletet, de azzal a gondolattal, hogy ő a trónkövetelő, a következő írófejedelem. Az irodalomtörténet szerint őt tekintjük a Jókait követő nemzedék legtehetségesebb írásművészének.
A női szereplők kapcsán szintén árnyalja a képet, hogy Mikszáth fő informátorai Váli Mari és Jókai Róza voltak, akik mindketten nehéz érzésekkel viseltettek Laborfalvi Róza iránt, emiatt ő kifejezetten negatív színben jelenik meg.
Lehet, hogy tényleg nem volt könnyű eset, annak ellenére úgy érzem, hogy néhány megjegyzés túlságosan elfogult vele szemben. Néha azt mondanám, nőgyűlölő.
Főleg Petőfivel kapcsolatban érezhető, hogy Laborfalvi Róza lett a magyar irodalom Yoko Onoja.
Abszolút. Egyébként Jókai is megcsinálja ugyanezt Szendrey Júliával. Rajta vezeti le a Petőfivel kapcsolatos agresszióit. Petőfire nem haragudhatott, hiszen egyrészt a barátja volt, másrészt nemzeti ikon lett. Úgy érezte, hogy a saját feleségét úgy védheti meg, hogyha Júliának alávág, hogy mégsem olyan tökéletes lény, mint ahogy Petőfi felfesti. Erre például a Politikai divatok egyik nőalakjában kerít sort, de magánemberként is tett Júliára megjegyzéseket.
Viszont szerintem a házassága közös érdeklődésre és szövetségre épült. Ha ez a támogatás nem is időben egyszerre történt. A házasság elején inkább Laborfalvi támogatja Jókait, majd később az író lett „nagyobb szám”.
Ma, amikor Laborfalvi Rózáról csupán néhány ábrázolás és színikritika létezik, nehéz érzékeltetni, hogy milyen jelentős úttörője volt a magyar színházművészetnek.
A Pesti Magyar Színház vezető színésznője volt, amikor nemhogy női művészek, de fizetéssel rendelkező nők is elvétve akadtak.
Egy gyerekét egyedül nevelő, független nő a XIX. század első felében nem elismerést, hanem rosszallást keltett. A kor szokásával ellentétben, bár megtehette volna, nem dobta el a házasságon kívül született gyerekét, hanem mindent kockáztatva nevelte, és mindent megtett, hogy ők ketten talpon maradjanak. 12 évig élt így, mielőtt megjelent az életében Jókai.
Milyennek látták Jókai Mórt a kortársai? Milyen volt a korabeli megítélése?
Ő volt a legnagyobb, a legnépszerűbb és a legelismertebb író. Mamutként nehezedett az akkori irodalmi szcénára. A pályája nagyon korán indult, hamar sikeres lett, ráadásul sokáig tartott a karrierje. Több mint 50 évet át tudott fogni, és a magyar irodalomnak épp azt a szakaszát, amikor az bizonyos tekintetben felnőtté vált.
Előtte bizonyos műfajokban nem léteztek magyar művek, regények is csak nagyon kezdetleges formában. Az olvasási kultúra is szegényes volt. A népesség nagy része írástudatlan volt, nem olvasott, maga a könyv mint tárgy nem volt elterjedt. Jókai élete pont azt a korszakot íveli át, amelyre a könyvkiadás és a lapkiadás aranykora esett. A századfordulóra ez hihetetlenül felvirágzott, és ennek a feltételeit ő teremtette meg. Az írásaival többek közt ő nevelte ki az irodalomrajongó olvasókat.
Vajon miért tudott ilyen népszerű lenni?
Az első magyar írók között volt, aki megközelíthetővé, hozzáférhetővé tette számukra az irodalmat. A kor standardjai szerint érdekesen, könnyen olvashatóan írt. Szinte minden műfajban alkotott és a napi sajtóban is aktívan jelen volt szerkesztőként vagy folytatásos regényeivel.
Arról a közegről mesélt, amelyben éltek, olyan történeteket, amelyekhez az embereknek kulcsa volt. Sokszor a saját verziója szerint idealizált, de identifikációs alapot teremtett.
Megfogalmazta számukra, hogy mit jelent ehhez az országhoz tartozni.
Mit jelent az, hogy magyarok vagyunk, mik azok az események és cselekedetek, amelyek hozzánk kötődnek, amelyek által létrehozzuk a hazánkat, a magyarságunkat. Akkoriban a nemzeti eszme volt a progresszív gondolat, ennek a szolgálatába állította Jókai a kreativitását. Az azonosulási pontok megtalálása különösen egy olyan sok nemzetiségű országban volt fontos, mint a korabeli Magyarország.
Vagyis ahhoz képest, amit most ráfogunk, hogy poros, nehezen olvasható, akkor populárisnak számított?
Az olvasói számára az általa leírt események a közelmúlthoz tartoztak. Maga a szabadságharc közös generációs élmény volt sok ember számára. Meghatározó identifikációs ponttá vált, hogy ki harcolt a szabadságharcban, milyen oldalon. Például a zsidó emancipációnak fontos pontja volt, hogy azok a zsidók, akik harcoltak a magyar szabadságért, ezáltal a magyar nemzethez tartoznak. Jókai megírta 1848-49, a Bach- vagy a Schmerling-korszak, a kiegyezés közös generációs élményeit, politikai, kulturális jelenségeit, a sokvallású, soknemzetiségű Monarchia világát. Ezek az események mindenki számára ismerősek voltak, a közelmúltat jelentették.
Nekünk – különösen az iskolásoknak – már nincsenek meg ezek a referenciáink.
Átfogó történelmi tudás kell. Úgy, ahogy az Esterházy regényekben is nagy műveltség kell ahhoz, hogy reagáljunk azokra a referenciákra, amelyeket megmozgat.
Jókai ugyanolyan nehéz olvasat lett, mert a referenciatárat máshova helyezte a világ. Több évtizede foglalkozom a 19. század történelmével és irodalmával, és sok Jókai regény ezáltal nyílik meg nekem minden rétegében, de tizenkét évesen ezeket nem érzékeltem.
Az előbb említett 50 év alatt végig népszerű maradt, az olvasók mindig is kedvelték a munkáját, vagy egy idő után már csak a legendájából élt?
Népszerű volt, de a pályája végén már mutatkozott a hanyatlás. Az 1850-es években még az erőt és az új eszmét képviselte, de ő is megöregedett, meg az is, amit olyan jól tudott. Ezen felül sokkal több választási lehetőség kínálkozott az olvasók számára, fordításban vagy magyarul.
Jókai fiatalkorában még kevés érdekes könyv volt elérhető. Akkoriban például franciául Dumas-t, angolul Dickens-t olvashatták, vagy ezek fordítását. Sokan németül olvastak itthon is, mert arra a nyelvre viszonylag gyorsan lefordították a regényeket, de nem az országon kívüli, hanem a Magyarországon belül élő németül olvasó közönség számára. Jókai művei például párhuzamosan jelentek meg magyarul és németül.
Alexandre Dumas, Victor Hugo, Jane Austen vagy Charles Dickens továbbra is közkedveltek, tévés, filmes feldolgozások készülnek belőlük, egész rajongótáboruk van. Jókainál ennek az ellenkezője igaz, pedig ugyanazt csinálta itthon, mint ők külföldön. Szerinted mi lehet az oka, hogy Jókaival ez nem történt meg, miért nincsenek a műveinek ilyen utóéletük?
Az ő műveiből már nem készülnek izgalmas adaptációk. Dickenst is inkább a minden évben elkészülő BBC-feldolgozás tartja életben. Ez már nemcsak a saját országa, olvasóközönsége számára készül, hanem globális termék. Jókait is modernizálni kellene.
Az eddigi adaptációkban legtöbb esetben csak a sematizált cselekményre koncentráltak. Az aranyemberből teljesen elsikkad a civil élet és a Senki szigete kettőssége, az azt reprezentáló két nő kontrasztja, ennek a természeti kivetülése, a főhős lelki válsága, a pénz korrumpáló erejének megjelenítése stb. A franciák folyamatosan újraadaptálják Dumas műveit. Jókaiban is vannak olyan témák, amik lehetőséget adnak arra, hogy új megközelítésből dolgozzák fel a műveket.
A kőszívű ember fiaiban például Baradlaynét az idősebb Sulyok Mária játszotta, pedig a regény szerint 39 éves. Teljesen más értelmezést kap a történet, hogyha azt látjuk, hogy még egy nem is 40 éves nő az, aki özvegyen marad és új életet kezd a fiaival. Hősnővé lehetne alakítani ebben a történetben. Radikális dolog lenne.
Amikor a lányom elkezdte olvasni a regényt, akkor közölte, hogy Ödön orosz barátja szerinte meleg.
És a két férfi közötti érzelmi kapcsolat valóban sokkal fontosabb, mint minden más, nőkkel létesítendő kapcsolat. A férfi az életét is feláldozná Ödönért a farkaskalandban. Én sokkal mélyebben benne vagyok az eredeti kulturális standardban, nem láttam meg ezt a vetületet. Vagy ott van az a több Jókai regényben is előforduló alaphelyzet, hogy a dúsgazdag elit gyermekei külföldön szórják apáik pénzét, míg az emberek, akik „birtokaikon” élnek, nyomorúságban és sötétségben tengődnek. Ez nem ismeretlen jelenség számunkra sem. Vannak ehhez hasonló nüanszok, amivel ki lehetne mozdítani Jókait abból a mozdulatlanságból, amelybe a 20. században beledermedt.
Jókai írt pikáns jelenteket a műveibe, vagy ezt csak utólag látjuk bele?
Ő nagyon sokat írt a szexről, csak mi nem mindig értjük. A könyvben egy helyen idézem azt, ahol a Szerelem bolondjaiban egy házasságon kívüli viszonyban lejátszódó aktust úgy ír le, mint egy természeti jelenséget.
Rengeteg utalás van Kárpáti János potenciájára az Egy magyar nábobban, gyakorlatilag akörül forog a történet. De abban a regényben Jókai Mayer Fanni testvéreinek megélhetését elemezve hosszan ír a prostitúcióról is. A nyelvezet elfedi ezt az egészet. Akkor nem is léteztek azok a szavak, amelyeket most használunk, és a nyomtatásban pláne nem jelentek volna meg.
De nyilvánvalóan utalt szexuális természetű dolgokra, sőt, explicit szexjelenet is van a munkásságában.
Amikor Szentirmay Rudolf megtagadja a neje kérését, Flóra grófné nem engedi be a hálószobába, szexmegvonással bünteti. Oldalakon keresztül zajlik a házassági dráma, aki érti, tudja, miért egyre idegesebb a gróf. Szentirmay egyébként is eléggé érzékileg vezérelt, gondoljunk az afgán táncosnőre, akiért meg van őrülve. Az eredeti szövegben Chataquela saját vallása szertartása szerint Byron, a romantika híres költőjének és férfiideáljának felesége. Szentirmay nagyon menő pasi volt, Byron feleségére pályázott.
Ajánlanál olyan Jókai-könyvet, amit szerinted érdemes újraolvasni? Esetleg új szempontokat is adsz az ismertekhez?
Százat is. De nőtörténeti szempontból nekem A jövő század regénye tetszett, mert abban látszik, hogy elgondolkodott, mi lesz a nőkkel a XX. században. Izgalmas szembesülni vele, hogy bizonyos dolgoktól egyszerűen nem tudott lemondani a nőkkel kapcsolatban, ilyen a gondoskodás. Engem ez kicsit idegesít, mert ezt érzem néha a legnagyobb kihívásnak a saját női szerepemmel kapcsolatban, hogy nekem minden szituációban gondoskodóként kell fellépnem.
De látszik, hogy komolyan elgondolkodott arról, hogyan változhat meg a nők társadalmi helyzete, és hogyan kaphatnak több jogot a társadalomban.
Például, hogy lehetséges, hogy a nők ugyanúgy dolgozzanak, mint a férfiak, és mindenféle hivatásban ugyanúgy részt vegyenek. Kivéve egy dolgot: repülőt nem vezethetnek...
