A konyha fontos helyszín, itt látjuk rögtön a film elején Bereményi Gézát, itt tesz-vesz, amíg beszélgetőtársát, Tóth Barnabás rendezőt várja, majd ide térünk vissza akkor is, amikor Járai Márkkal közösen dalt szereznek. De az még sokára lesz, a Bereményi kalapja első felének-kétharmadának egyik legfontosabb mozgatója (a címszereplő mellett persze) Tóth Barnabás, aki gyerekkora óta ismeri Bereményit, hiszen a nyolcvanas évek végén ő játszotta el Imit, az író-rendező alteregóját az Eldorádó című filmben. A film tudatosan játszik és rá is játszik erre a kettősségre, és különösen szép keretbe foglalja kettejük kapcsolatát, amikor a jelenben (ez 2021 decembere) a rendező Tóth Barnabás felkéri Bereményi Gézát egy rövid szerepre a Mesterjátszma című filmjében.
Addig viszont még sok szó esik közöttük – írásról, filmekről és forgatókönyvekről, a Teleki térről, ’56-ról (ami Bereményi saját bevallása szerint a mániája gyerekkora óta), vagy épp Kádárról (akiről nyolcrészes tévésorozatot szeretett volna készíteni). Az egyik legerősebb momentumig nem is kell sokáig várni, valamikor a hatodik perc környékén ugyanis Tóth Barnabás a Fiumei úti sírkertben sétálva egyenesen rákérdez, hogy Bereményit vajon mennyire foglalkoztatja az elmúlás. „Mikor kerülgetne, mindig találok egy tevékenységet –
talán ezért írok”
– érkezik a válasz.
Bereményi portréja sok mozaikból épül fel. Vannak ezek között, amelyek a filmes, a dalszövegíró, a novellista vagy a forgatókönyvíró Bereményit építik. A direkt interjúhelyzetek vagy a játékfilmes betétek mellett (ezek között vannak olyan fikciós jelenetek, amelyek az archív felvételekkel keverednek) sok az elkapott pillanat is, például az erdélyi látogatáson, ahol Bereményi Gézának az unokatestvére egy nagy paksaméta családi iratot és fotókat ad át. „Gazdaggá tettél” – mondja erre Bereményi, és ez a gazdagság süt az életmű minden egyes megidézett momentumából, legyen szó akár a Cseh Tamással kötött barátságról és közös alkotásról, vagy a rendező-forgatókönyvíró nevéhez kötődő legfontosabb filmekről. Bereményi vagány alkotó, aki pályája kezdetén szemrebbenés nélkül beblöffölte Bódy Gábornak, hogy kész novellista (a szépírói indulásról Az első című podcastunkban is mesélt), de aki a filmjeihez bátran merített a saját életéből akkor, amikor ez még nem biztos, hogy divat volt.
A film legegyedibb pillanatai nyilván azok, amikor a néző szeme előtt születik meg a dal – azaz, amikor a konyhaasztal mellett ülve a semmiből egyszer csak valami lesz: dallam, szöveg, kész produkció. És ezáltal nézőként is kaphatunk némi fogalmat arról, hogy vajon milyen lehetett, amikor Bereményi annak idején Cseh Tamásnak írta a dalszövegeit. A filmben megszólalnak barátok, alkotó- és pályatársak, például Can Togay, Cserna-Szabó András vagy Sőth Sándor. Utóbbi mesélte el például, hogy annak idején Bereményi épp nála vendégeskedett Berlinben, amikor leomlott a várost kettéválasztó fal, de hiába kapacitálta, a rendező nem ment ki megnézni a nagy eseményt. Bereményi erre csak annyit mondott, hogy tömegmozgalmakban, „tömeges ügyekben” nem tud részt venni, ezt a képességét már gyerekkorában elveszítette. Ha tömeges ügyekben nem is, de közös alkotásban igenis jól működik, teljesen mindegy, hogy filmet kell forgatni, vagy dalt kell írni. Az utóbb Libri-díjjal elismert Magyar Copperfield megjelenésekor nyilatkozta azt, hogy minden egyes írásnál, minden műfaj esetében szükséges, hogy önmagunkat mint legfőbb személyt el tudjuk fogadni, ez kell ugyanis ahhoz, hogy az ember igazán szabadon tudjon írni. A Bereményi kalapja csak megerősítette ezt.
