Itt az új West Side Story előzetese!

Megérkezett a Steven Spielberg által rendezett új West Side Story-film első hivatalos előzetese. A világhírű musicalt feldolgozó filmet december 10-én mutatják be az amerikai mozikban.

fk | 2021. szeptember 16. |

Nemrég mi is írtunk róla, hogy ismét reneszánszát éli a West Side Story: a musicalt a magyar közönség Alföldi Róbert rendezésében nézheti meg a szegedi Dóm téren, a mozik pedig várhatóan az év végén mutatják be Steven Spielberg remake-jét.

Utóbbinak végre megérkezett az első előzetese, mutatjuk:

Eredetileg 1957-ben debütált színpadon a West Side Story, amely rögtön 6 Tony-díj-jelölést is begyűjtött. Az igazi sikert az 1961-es filmadaptáció hozta el, amelyben Natalie Wood és Richard Beymer alakította a szerelmeseket. A történetet Shakespeare Rómeó és Júlia című klasszikusa ihlette, veronai nemesek helyett a West Side Storyban ugyanakkor New York-i rivalizáló bandák, a Sharks és a Jets állnak egymással szemben. A történet két központi figurája, Tony és Maria bár ellentétes oldalon állnak, ám ez sem akadályozza meg őket abban, hogy egymásba szeressenek. Az 1961-es adaptációt összesen 11 Oscarra jelölték, amelyből 10-et meg is nyert (köztük a legjobb filmnek járót), és Amerikában azóta is minden idők legjobb musicaljeként tartják számon. 

IRVING SHULMAN
West Side Story
Ford.: Wiesenmayer Teodóra, Helikon, 2021, 208 oldal
-

Az eredeti musical Arthur Laurents szövegkönyve alapján készült, a musicalből pedig Irving Shulman írt regényt, amely várhatóan októberben jelenik majd meg a Helikon Kiadó gondozásában. 

A remake első hivatalos előzetesében láthatjuk Tonyt (Ansel Elgort) és Mariát (Rachel Zegler) valamint a családi konfliktusokat és az egymásnak feszülő bandákat is. A filmben Ariana DeBose, David Alvarez, Mike Faist, Josh Andrés Rivera, Corey Stoll, Brian d'Arcy James és az a Rita Moreno is szerepel, aki a West Side Story 1961-es filmes adaptációjában is játszott már. 

(Forrás: The Hollywood Reporter)

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Színházban, filmben és könyvben is visszatérnek a West Side Story szerelmesei

Ismét reneszánszát éli a West Side Story: a musicalt a magyar közönség Alföldi Róbert rendezésében nézheti meg a szegedi Dóm téren, a mozik pedig várhatóan az év végén mutatják be Steven Spielberg remake-jét.

...

Steven Spielberg megvette Richard Osman krimijének filmjogait

Május elején érkezik magyarul Richard Osman debütáló regénye, A csütörtöki nyomozóklub, amely 2020 egyik legnagyobb krimi szenzációja volt. 

...

Új filmes adaptáció készül a Lady Chatterley szeretőjéből

A Netflix új feldolgozást készít D.H. Lawrence híres erotikus regényéből, a Lady Chatterley szeretőjéből – írta a Lithub.

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.

Kiemeltek
...

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

A Magyarországot sújtó hőség miatt egyre többször jut eszünkbe Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című regénye.

...

Lehet-e izgalmas egy hagyatékfelszámolás? – Ragnar Helgi Ólafsson: Apám könyvtára 

Megmenthető-e a feledéstől mindaz, ami számunkra értékes akkor, ha írunk róla?

...

Várszegi Asztrik: Találkozásaim Esterházy Péterrel

Milyen kapcsolata volt Esterházy Péternek a vallással? Várszegi Asztrik visszaemlékezése.

Olvass!
...

„Meg van róla győződve, hogy meleg vagyok, ráadásul az erőszakos fajtából” – Olvass bele Biró Kincső új regényébe!

A magány vagy a szerelem erősebb? 

...

Az 1930-as években egy nő lázadása már a gumióvszer-vásárlásnál kezdődött – részlet a Lázadó nők klubja című regényből

Megérkezett A segítség című bestseller szerzőjének várva várt új könyve, a Lázadó nők klubja.

...

Fekete humor, háború és egy megmentett marabu – Olvass bele Böröczki Csaba új kötetébe!

A második világháborúban járunk, Berlinben, ahol Böröczki Csaba szereplőinek sorsa groteszk pontossággal illeszkednek egymásba. Részletet mutatunk a Bármikor megesik, hogy hiénát kell etetni... című könyvből.