A Kivándorlók egy földműves család életén keresztül mutatja be az emigráció nehézségeit a XIX. század közepén. Svédország ebben az időszakban soha nem látott éhínséggel küzd, és Karl-Oskar felelős családfőként képtelen elviselni szerettei nyomorúságát. Bízva a tengerentúli mesékben, amelyek szájról szájra járnak, legszívesebben azonnal felnyalábolná a pereputtyát, hogy akár a hátán is elvigye őket az „ígéret földjére”, Amerikába.
A friss kutatások szerint a magyarok kivándorlási kedve nem csökkent, jelenleg is 1,2 millióan tervezik, hogy a jövőben külföldön vállalnak munkát. Csak tavalyelőtt huszonkilencezren indultak útnak, a tavalyi évben pedig huszonötezren döntöttek úgy, hogy máshol folytatják az életüket. A szülőföldet elhagyni azonban sosem könnyű, az előnyök mellett sok áldozatot is meg kell hozni. Mutatunk öt könyvet, amik beszámolnak arról, milyen külföldön szerencsét próbálni.
Tovább olvasokAmíg Karl-Oskar a jövőbe tekint, addig a felesége, Kristina a múltba. Az asszony egyszerűen képtelen kockáztatni a biztosat egy talánért, és nem érez hozzá elég erőt, hogy elszakadjon a gyökereitől. Nem könnyítik meg a helyzetet a bigottan vallásos szülei sem.
Egy tragédia kell hozzá, hogy Kristina felismerje: amihez annyira ragaszkodik, az igazából nincs. De akkor miért olyan nehéz elengedni? És miért kísérti egy életen át?
Mintha csak az asszony lenne tisztában azzal, hogy a döntésük mennyire visszavonhatatlan: az emigráció egyirányú utca. De tulajdonképpen „mit nevezünk otthonnak? Amit mostohaságában magunk mögött hagytunk? Vagy ami enni ad a gyerekeinknek?”
A világ végére is követnélek - Karl-Oskar és Kristina (Gustaf Skarsgård és Lisa Carlehed) Fotó: Vertigo Média
Az új világba való viszontagságos átkelésük után béke és boldogság helyett nélkülözés és meg nem értettség vár rájuk. Az idegen közeg légüres vákuumában mintha nem is léteznének. Kristina még jóval azután is fuldoklik benne, hogy a mostoha körülményeket és a kulturális különbségeket legyűrték. Családjuk odüsszeiája mind inkább az asszony belső világába helyeződik át: a komfortérzetéért egyedül kell szembenéznie kétségeivel, szorongásaival, sztereotípiáival és hagyományaival. „Vajon mi költözünk egy országba, vagy az ország költözik belénk?”
Colm Tóibín 2009-es Brooklynja, mely a 2015-ös filmbemutatót követően tavaly végre magyarul is megjelent, könnyen beilleszthető lenne a kivándorlási, azon belül is az emigráció lélektanát feszegető narratívák közé. Van azonban egy fontos különbség: Tóibín hősét semmi nem hajtja.
Tovább olvasokKristina nem akarja, hogy bármilyen formában is megérintse ez az új világ. Viszont alkalmazkodnia kell a körülményekhez: megküzdeni a mindennapi betevőért, felvenni a harcot a vadakkal, gyereket szülni és nevelni, egyszóval túlélni. Amikor egy vallási közösség képében egy kis darabka „hazai” kerül a látókörébe, kiéhezve és boldogan veti alá magát szigorú dogmáinak. Szembesülnie kell azonban azzal, hogy az óceánon átmenekített társadalmi szokásaik az új körülmények között nem működőképesek. Vallási kereteit immár szűknek és rugalmatlannak találja.
Az asszony ráébred: hiába küzd ellene, ez az új világ igenis hatással van rá. Formálja. És végérvényesen megváltoztatja.
A Kivándorlók megmutatja, hol van az a pont, amikor az idegen ország otthonná válik a szemünkben. Kristina, akárcsak a mama szimbolikus almafája, elkerülhetetlenül gyökeret ereszt. Ez a természet rendje.
Made in America - Kristina, Karl-Oskar és Amerika (Lisa Carlehed és Gustaf Skarsgård) Fotó: Vertigo Média
Vilhelm Moberg nagysikerű regényciklusa (A kivándorlók, Bevándorlók, Telepesek, Az utolsó levél Svédországba) nem először kerül adaptálásra: Jan Troell rendező két monumentális filmben – az első részt öt Oscar-díjra jelölték – dolgozta fel Liv Ullmann és Max von Sydow főszereplésével a ’70-es évek elején. Erik Poppe rendezőnek most sikerült egy filmbe sűrítenie a történetet.
A Kivándorlók, bár helyszíne a vadnyugat, szakít a klasszikus westernfilmes toposzokkal: hősei nem kézifegyvereiket puffogtató cowboyok, hanem a maguk mögött minden hidat felégető telepesek. Egyszerű, kétkezi földművesek, akik fogyatkozó reményeiknek keresnek táptalajt.
A film női nézőpontja csak még hitelesebbé teszi a bemutatott történelmi korszakot.
Poppe előző filmjében, az Utoya, július 22 című drámában a norvég terrortámadást még vágás nélkül élhettük át, a Kivándorlókban már erre sincs szükség: John Christian Rosenlund operatőr kamerája gyakran ered bennfentesként a szereplők nyomába, azt az érzetet keltve, hogy nem puszta szemlélői, hanem magunk is részesei vagyunk az eseményeknek.
A férj, Karl-Oskar szerepében a népszerű történelmi tévésorozat, a Vikingek eszement Flokiját, Gustaf Skarsgårdot köszönthetjük. A figurája dilemmája, hogy gyötri a bűntudat vélt családfői kudarcáért, amiért nem tud az övéiről megfelelően gondoskodni. Ezzel ellentétben áll nyitott, kedves és gondolkodó énje.
Nézőpontok - Kristina és Ulrika (Lisa Carlehed és Tove Lo) Fotó: Vertigo Média
A Kivándorlók abszolút sztárjai azonban nem a férfiak, hanem a nők.
Lisa Carlehed visszafogott alakítása az őt kísérő kamerával együtt rabul ejt minket is. Egyetlen gesztusról, apró rezdülésről sem maradunk le. Nem is érdemes. Kristina karaktere széles jellemfejlődési utat jár be.
Akárcsak kis falujuk szajhája, Ulrika, akit a Svédországban óriási népszerűségnek örvendő énekesnő, Tove Lo előadásában láthatunk. Az öntörvényű, egyedülálló asszony magabiztos talpraesettsége vörös posztó a korabeli svéd társadalomban, ugyanakkor a túlélés kulcsát jelenti a tengerentúlon. A két nő kényszerű egymásrautaltságából előítéleteket levetkőző barátság alakul ki.
A Kivándorlók ajánlott mozi: nagyszerűen visszaadja, milyen nehéz elszakadni az otthontól, és valahol idegenben új életet kezdeni; milyen embert próbáló a körülményekhez való alkalmazkodás, mennyi lemondással jár. Ugyanakkor reményt keltő is, mert mindenkire vár valahol egy talpalatnyi hely, ahol szívesen látják, és amelyet - a lábát megvetve - előbb-utóbb újra az otthonának tekinthet.
