George R.R. Martin verziójában lesz, aki meghal vagy épp túlél az HBO-sorozathoz képest

George R.R. Martin verziójában lesz, aki meghal vagy épp túlél az HBO-sorozathoz képest

A tűz és jég dala hatodik része (The Winds of Winter) nagyban el fog térni a Trónok harca végétől, és lesznek olyan szereplők, akik bár meghaltak a tévésorozatban, a könyvekben még élni fognak - és fordítva. Azaz nem biztos, hogy akik túlélték a viszontagságokat az HBO-szériában, azok a könyvben is élni fognak. Minderről George R.R. Martin írt a blogján.

ro | 2022. július 12. |

A bejegyzésben kifejtette, hogy szerinte az írókat két csoportra lehet osztani: vannak az építészek, akik mindent előre gondosan megterveznek, és előre tudják, hogy minek hol lesz a helye, és vannak a kertészek, akik lyukat ásnak a földbe, elvetik a magokat, "a vérükkel öntözik", aztán majd kiderül, mi lesz. Persze a kertész típusú író sem teljesen fogalmatlan: az analógiánál maradva Martin azt mondta, hogy a kertész típusú is tudja, mit vetett el, kukoricát vagy karfiolt, de a végeredmény függ a széltől, és hogy mennyi vért áldozott erre. Szerinte nincs író, aki tisztán építész vagy kertész típusú lenne, magát mégis inkább az utóbbi csoportba sorolja.

Szerinte arra a kérdésre, hogy a saját verziójában hogyan végződik majd a Trónok harca, egy építész típusú író nagyon rövid, egyszerű választ tudna adni, az ő történetei viszont menet közben növekednek, alakulnak. Általánosságban tudja, hová fog kilyukadni, de egy csomó részlet változhat írás közben. Semmit sem szeret jobban, mint meglepni az olvasóit, ezért nem szeret túl sok részletet elárulni a készülő könyveiről, most sem tett így, annyi viszont kiderült, hogy írás közben egyre inkább eltávolodott attól, amit a tévésorozatban láthattunk. Lesznek tehát olyan cselekményszálak, amelyek megegyeznek majd az HBO-ssal, de Martin ígérete szerint nagyon sok minden teljesen más lesz. Szerinte ez elkerülhetetlen, hiszen a regények sokkal összetettebbek, mint a sorozat: a könyvekben vannak olyan mellékalakok, akik nem szerepelnek az adaptációban, mégis hatással lesznek majd a cselekményre és a főbb szereplők sorsára, és persze akadnak olyan karakterek is, akik felbukkannak az HBO-változatban, Martinnál viszont nagyon másként alakul majd az életük. Azok, akik túléltek a Trónok harca végéig, a könyvben nem biztos, hogy mindannyian életben maradnak, és az HBO-sorozatban meghalt szereplők között lesz majd olyan is, aki túl fog élni. Martin mindehhez még gyorsan hozzátette, hogy simán benne van a pakliban, hogy jövő héten, amikor a következő fejezeten dolgozik, meggondolja magát - hiszen pont ez a kertész-típusú írás lényege.

Tíz éve tudtuk meg, hogy közeleg a Tél
Tíz éve tudtuk meg, hogy közeleg a Tél

Tíz éve indult világhódító útjára a Trónok harca, így az évforduló alkalmából számba vettük, mi mindent ért el a sorozat, és miben maradt a rajongói adósa.

Tovább olvasok

Martin egy dolgoban biztos: ha egyszer befejezi a könyvét, nagy vita lesz majd arról,  a történet melyik verziója a jobb. Lesz, aki a tévésorozatot, más a könyveket szereti majd, és az író szerint ez így van rendjén. Bár tart tőle, hogy az írás elhúzódása miatt lesznek rajongók, akik már olvasatlanul utálják a könyvét, ami elszomorítja, de egyszerűen nem tehet mást, mint hogy a lehetőségeihez képest a legjobbat írja, és abban bízik, hogy a rajongók majd nyitottan állnak hozzá.

"Egyelőre ennyit tudok mondani nektek. Vissza kell mennem a kertbe. Tyrion vár rám" - zárta bejegyzését Martin, aki arra viszont még csak utalást sem tett, hogy mikorra várható a könyve.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Vérfagyasztó előzetest kapott az új Trónok harca-sorozat

Augusztusban érkezik a Sárkányok háza, az előzetes alapján sok vérre és feszültségre számíthatunk. 

...

Nem pont úgy alakult a Trónok harca vége, ahogy Martin elképzelte

Szinte példa nélküli, hogy az elégedetlen rajongók petíciót indítsanak egy sorozatévad újraforgatásáért, két éve viszont pont ez történt a Trónok harcával, most pedig kiderült, hogy az író, George R. R. Martin sem volt elragadtatva a befejezéstől.

...

Ezt a fantasyt add a gyereknek, ha szerinted még korai a Trónok harca

Amikor már szinte csak a Trónok harcáról tudott a fiával beszélni, a könyvillusztrátor Schmal Róza inkább elővette a kamaszkori rajzait és jegyzeteit, és írt egy fantasyt.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Kiemeltek
...

Kicsoda Berg Judit, a kormány irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkára?

Portrénk a Rumini és a Lengemesék szerzőjéről.

...

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Kiss Villő magyar-amerikai és amerikai-magyar, legyen Liptóvárosban vagy Manhettenben, mindenhol idegen. Felnövéstörténet az otthontalanságról.

...

Krasznahorkai László: Az egész életem egy kísérlet a jóvátételre

Krasznahorkai a The New Yorkernek mesélt hosszú mondatokról, kudarcról, angyalokról és a modern világ problémáiról.

A hét könyve
Kritika
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Kolozsvár, férfiak és a kíváncsi diktatúra. Tompa Andrea Kiváló testek című új regénye a hét könyve.

Hírek
...

Írói rezidenciaprogramot indítottunk Marokkóban – a Margó-díjas Tóth Marcsi az első vendég!

...

56-an jelentkeztek az idei Mastercard-Alkotótárs ösztöndíjra

...

„Megtalálta a tökéletes formát: a töredéket” – Visky András Kitelepítése Nemzetközi Irodalmi Díjat nyert Berlinben

...

Már éjfélkor lázasan várták Murakami legújabb regényét Tokióban

...

Lezárult a jelentkezés a 2026-os Margó-díjra: dupla annyi nevezés érkezett!

...

Fredrik Backman felemelő regénye és Szentesi Éva küzdelme – a Bookline júniusi toplistája