Toni Morrison könyvére csapott le az HBO
Szórakozás toni morrison adaptáció

Toni Morrison könyvére csapott le az HBO

Minisorozatot forgat az HBO a Pulitzer- és Nobel-díjas Toni Morrison Sula című regényéből.

ro | 2022. május 11. |

Toni Morrison 1973-ban megjelent Sula című regényének két fekete barátnő a hőse, akik együtt nőnek fel Ohióban, de később nagyon más utat választanak. Míg Nel férjhez megy és gyerekeket szül, Sula maga mögött hagyja a kisvárosi közeget, és csak évek múlva tér vissza, amikor már semmi sem a régi, a két nőnek pedig újra szembe kell néznie egymással.

Az HBO a Deadline híre szerint minisorozatot forgat a regényből - amely magyarul amúgy még nem jelent meg -, a forgatókönyvet Shannon M. Houston írja, akinek olyan produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Kis tüzek mindenütt vagy a Tizenegyes állomás. A Kirkus közben arra emlékeztet, hogy Morrison műveit nem adaptálják túl gyakran: A kedves című regényéből 1998-ban forgattak filmet Oprah Winfrey és Danny Glover főszereplésével, tavaly pedig felreppent a hír, hogy a Salamon-énekből készülne minisorozat.

Toni Morrison 1931-ben született, és mielőtt író lett volna, sokáig mások könyveit szerkesztette – Angela Davis például szenzációs szerkesztőnek nevezte, aki rendkívül mód odafigyelt a részletekre, ugyanakkor nem akarta a saját elképzeléseit ráerőszakolni a műre. Harminckilenc éves volt, amikor megjelent első regénye, a Nagyonkék, amely – Ben Okri szavai szerint – újrarendezte az amerikai irodalmi térképet. Összesen tizenegy regénye jelent meg, de írt gyerekkönyvet, színdarabot, esszét, librettót és tényirodalmat is. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Egy politikai csörte miatt újra bestseller lett Toni Morrison klasszikusa

A virginiai kormányzóválasztás nem várt kulturális hatással járt: Amerikában egy politikai támadás miatt kilőtt az egyik legismertebb Toni Morrison-klasszikus eladása.

...

Most bárki megveheti Toni Morrison könyvtárát

Toni Morrison családja eladja a tavaly elhunyt Nobel-díjas író házát, de aki szeretné, most külön is megveheti a könyvtárát.

...

Toni Morrison sosem akart másokkal versenyezni - csak saját magával

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

Olvass!
...

Ráismersz a saját nagymamádra, ahogy magyaráz? – Olvass bele Csepelyi Adrienn könyvébe!

A nagymamák receptjei sem maradhattak ki a könyvből!

...

A történelem kísért a Nobel-díjas Han Kang új regényében – részlet

Olvass bele a Nem válunk szét című regénybe. 

...

Egy reménytelen apáca titokban terhességről és a csepeli lakótelepről álmodik

A szerzetesek és apácák élete sokkal jobban hasonlít a hétköznapi emberekére, mint elsőre gondolnánk. Olvass bele!

SZÓRAKOZÁS
...

A Kamaszok színésze könyvben folytatja a sorozat üzenetét

Apák fiaikhoz írt leveleit gyűjti össze.

...

A magyar Drakuláról készít filmet Leonardo DiCaprio

A film a színész fiatalkorára összpontosít. 

...

„Én sem vagyok boldog ettől” – George R. R. Martin reagált a kritikákra

Az író ezúttal mintha megértőbb lenne a rajongókkal.

Hírek
...

Az Egyesült Államokban nagyon veszik a Bibliát Charlie Kirk halála óta

...

Így kért 130 év után bocsánatot Oscar Wilde-tól a British Library

...

Netflix-sorozat készül a Kennedy-családról

...

Röhrig Géza is feltűnik Timothée Chalamet új filmjében

...

Még halloween előtt piacra dobtak egy vámpírregényt, aminek szaga is van

...

Nézd meg, hogyan restaurálnak egy Jókai-könyvet!