A Kiváló dolgozók szembesít minket a gondoskodás valódi arcával 

Boross Martin neve és az általa vezetett Stereo Akt elnevezésű kortárs színházi műhely biztosan ismerős mindenkinek, akik gyakran látogatják a Jurányi, a Trafó, vagy a MU Színház előadásait. A rendező minden munkájában törekszik tartalmában és formájában mások által addig fel nem fedezett területekre merészkedni, a valóságból meríteni és bátran megy bele fontos társadalmi ügyek boncolásába. Tavaly ősszel viszont a független színházi intim terekhez képest jóval nagyobb platformot kapott a rendező arra, hogy mindezt megtehesse, ugyanis Mácsai Pál meghívására az Örkény Színház nagyszínpadán mutatkozhatott be szélesebb nyilvánosság előtt. Boross Martin viszont nem szeretett volna “biztosra menni” és a megszokott kőszínházi keretekhez idomulni, ehelyett megragadta a lehetőséget, hogy azokról beszéljen az Örkény közel 500 fős nézőtere előtt, akikről még a társadalom empatikusabb fele is hajlamos megfeledkezni a mindennapokban. 

Az előadás egy mesével indul, ahol a fiktív kung törzs tagjait  ismerhetjük meg és nagyjából öt perc alatt meggyőznek minket, hogy jóval funkcionálisabb közösséget képeznek, mint az a társadalom, amiben mi élünk. A kungok világában a női egyenjogúság alap, hiszen az élelem nagyrészét nem a vadászok, hanem a gyűjtögetők  szerzik be, nem lopnak egymástól, nem ismerik a fölényességet, tisztelik az időseket és az egészséges munka- és szabadidő felosztásáról is jóval élhetőbb képük van, mint nekünk. 

(Fotó: Horváth Judit)

A rövid jelmezes-parókás szórakoztató színház után viszont hamar megkapjuk a valóságot. Tíz civil ember érkezik a forgószínpadon, akik röviden bemutatkoznak és elhozzák egy-egy személyes tárgyukat, ami mint a görög istenek attribútumai, érzékletesen összefoglalják ezeknek a láthatatlan hősöknek a személyiségét és a mindennapi tevékenységét. Van köztük szenvedélybetegekkel foglalkozó pszichológus, telefonos lelkisegély-szolgálatos, hajléktalanokkal foglalkozó krízisautós, idősgondozó, bába, sérült gyermekét otthonápoló aktivista, intenzíves ápoló, demens időseket gondozó szociális munkás, hospice nővér és egy, az az egy férfi is feltűnik köztük (hihetetlen rossz arány, ahhoz képest, hogy ezeknek az embereknek mind komoly fizikai munkát is kell végezniük), ő pedig a fóti gyermekvárosban dolgozik gyermekfelügyelőként. Színházi slusszpoén, hogy a sor végén kilép a függöny mögül a súgó is. (Hát igen, a színházi háttérmunkások nélkül sem maradna életben egyetlen színház sem, ahogy az orvosok sem elegek önmagukban egy kórház működtetéséhez.)

(Fotó: Horváth Judit)

Az előadás különlegessége, hogy a legtöbb esetben a civilek válnak főszereplőkké, a színészek pedig a szemléltetés eszközeivé, azáltal, hogy az elhangzó emlékeket és történeteket megjelenítik a színpadon. Valódi közös munka és valódi egymásra figyelés ez, ahol a gondoskodás különböző szakmái találkoznak, reflektálnak egymásra, továbbfűzik egymás történeteit. Nem csak az ápolók és szociális munkások találják meg könnyedén a magánéleti és szakmai kapcsolódási pontokat, többször kiderül, hogy a színészi munka sok mindenben hasonlítható az övékhez, amennyiben csak szívből lehet csinálni, sok lemondás árán, viszont hasznos társadalmi munkát végezhetnek, aminek során rengeteg izgalmas élettörténetet ismerhetnek meg. Viszont mindkét oldalon ott van a korai kiégés lehetősége.

(Fotó: Horváth Judit)

Az előadás több elemében is megidézi a brechti színházat, hiszen különböző blokkokból áll, amiket dalok, azaz “song”-ok választanak el egymástól, a teljes érzelmi bevonódás helyébe a racionális önvizsgálat lép és egyértelműen cselekvésre buzdít. Mélységében ismerhetjük meg a szociális rendszereink működésképtelenségének részleteit és pontos képet kapunk arról, hogy az az elhivatottság, amivel ezek az emberek életben tartanak minket a születésünktől a halálunkig, milyen fizikális és lelki terhekkel jár együtt, viszont megoldási javaslatokat is kapunk, amiket jó lenne, ha fent is meghallanának végre... 

(Fotó: Horváth Judit)

Nem drámai hősöket ismerünk meg, hanem tántoríthatatlan hús-vér embereket, akik annyit, kérnek, hogy hadd lássanak el minket és szeretteinket a lehető legméltóságteljesebben, mert ha nem érkezik segítség, egyszer csak azon kapjuk majd magunkat, hogy itthon elfogytak ezek a pótolhatatlan szakemberek és már rég egy londoni büfében mosogatnak ők is. Nagyon fontos találkozások születtek ebben az előadásban, ahol egy kőszínház mer felelősséget és kockázatot vállalni, a színészek képesek egyet hátralépni a közös ügy érdekében, a színpadhoz és a szerepléshez nem szokott szociális szféra szakemberei pedig végre mélységében tudnak szólni ahhoz a jóléti buborékhoz, amiben egy budapesti művészszínház nézői élnek nagyrészt. 

Az előadás trailere itt nézhető meg: